Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Segítségét/tanácsát szeretném kérni az alábbi ügyben:
2013 nyarán berobbant az üveg zuhanykabinunk, miközben a férjem és a 2 éves kisfiúnk éppen tusolt. Szerencsére nem történt bajuk. A romokat eltakarítottuk, és mivel már este volt, csak reggel hívtuk fel a biztosítót. Ígérték, hogy jön a kárbecslő. Kb. 2 hét múlva meg is érkezett. Amíg töltötte a papírokat azt mondta, hogy vegyünk új zuhanykabint, küldjük be a számlát, melyet majd térít a biztosító. Amikor meg akartuk venni, akkor derült ki, hogy milyen drága. Felhívtuk a biztosítót, hogy mekkora összeget térítenek, mert 130 ezer és 400 ezer forint között találunk méretben és minőségben megegyező zuhanykabint. Ekkor ért a meglepetés. Közölték, hogy nem térítik meg az egészet, csak kb. az 1/5-öd részét, mert csak az egyik ajtó robbant szét...
Ekkor kihívtunk egy zuhanykabinok szerelésével foglalkozó embert, aki azt mondta, hogy ezt nem lehet pótolni, csak cserélni, mivel már be volt építve amikor vettük át a lakást. Nem tudjuk a gyártót, típust, semmit. Azt mondta, hogy kísérletezhetnénk, de nagy a valószínűsége, hogy berobbanna az új ajtó is, mert nem illeszkedne rendesen.
Tájékoztattuk a biztosítót erről, és kértük, hogy ajánljanak fel egy összeget, mely szerintük fedezi a kárunkat. Azt a választ kaptuk, hogy cseréljük ki, küldjük be a számlát és ők a töredékét utalni fogják. Valamint tájékoztattak, hogy számla nélkül nem áll módjukban semennyit fizetni.
Már nem tudok mit kitalálni. Itt állok 3 kicsi gyerekkel, akik nem merik már a zuhanyzót használni hónapok óta (8 hónapja tart a huzavona), mert a másik ajtót jóformán semmi sem tartja. Már a ráfröccsenő víz hatására is mozog...
Hiába kérem a biztosítót, hogy küldjenek ki másik kárbecslőt. Állítják, hogy nincs másik. Aki kint volt, azt pedig nem lehet elérni telefonon.
Egy év áll rendelkezésemre, hogy a kárigényemet érvényesítsem. Azonban nincs felesleges 100 ezer forintom a zuhanykabin kicserélésére, tudván, hogy a biztosító alig fog valamit téríteni.
Már belemennék egy minimális összeg elfogadásába is, csakhogy a biztosító semmit sem akar fizetni. Leszereltetni nem merjük a régi zuhanykabint, bízom benne, hogy előbb-utóbb csak küldenek újabb kárbecslőt. De már kezdek belefáradni a szélmalomharcba...
Tudna nekem valami tanácsot adni? Jogos az, hogy a biztosító nem ajánl fel számla nélküli megegyezést? Én kérhetem ezt valamilyen módon?
Köszönöm segítségét!
Nikosz
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak lehetősége van számla nélküli kárrendezést eszközölni, de nem kötelező ezt felajánlani. A biztosító pedig valóban csak akkora összeg kifizetésére jogosult, amekkora károsodott ebben az esetben a zuhanykabinból. Sajnos ez előfordulhat, hogy egy újabb, akár korszerűbb zuhanykabin vásárlását már nem fogja fedezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 781 - 800 / 975Tisztelt Kérdező!
Első sorban a lakásbiztosítási szerződésben leírtak alapján kérhető a biztosítótól a kártérítés, ugyanis ezek szerződésenként és biztosítónként is eltérhetnek. Így a kifizetésekhez szükséges dokumentumok sem egyformák. Az ingóságok kifizetésének nem első sorban a számlák megléte lesz alap feltétele, hanem az határozza meg, hogy ezekre vonatkozóan hogyan fogalmaz a biztosítási szerződésük.
Kérem ezt egyeztessék személyesen a biztosítóval!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Feltétlenül be kell jelenteni a kárt a biztosítónak is, akik szakértőt küldenek majd a kárfelméréshez. Ez után fogja jelezni a biztosító, hogy mekkora összegű térítésre számíthatnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Meg kell majd nevezniük egy szerződőt, de több kedvezményezettje is lehet a biztosításnak. Így oszthatják fel a tulajdonosok között az esetleges kifizetési hányadokat is. javaslom,áradjanak be ügyfélszolgálatunkra és megköthetik a megfelelő konstrukciót, ami a kollégáink segítenek kiválasztani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Abban az esetben lenne ez lehetséges, ha kizárólag ugyanarra az ingatlanra kötött volna konkrétan két biztosítást. Ilyen esetben az időrendben másodiknak kötött biztosítás visszamenőlegesen felmondható és a befizetett díj visszaigényelhető. azonban ha az egyik lakás, a másik pedig társasházi biztosítás, az esetlegesen duplán biztosított értékekért a legtöbb esetben nem igényelhető vissza befizetett díj.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Amennyiben a biztostói kifizetés az Önök lakásában keletkezett károkra vonatkozik, akkor azt nem kell tovább adni a képviselőnek. Azonban, ha a felsorolt tételek között van a ház közös szerkezetére is vonatkozó kártérítés, abból akkor valóban azok javítására kell fordítani. Tehát a megosztás elképzelhető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Mindenképpen be kell jelenteni és kárszakértői véleményt kérni a biztosítótól. Ez alapján lehet eldönteni, hogy rendezhető-e a kár a biztosításra. A kár kialakulásának időtartama ilyen esetben nem befolyásoló tényező, azonban hivatalosan az észleléstől számított legkésőbb 5 napon belül minden kárt be kell jelenteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Régebben ilyen esetekben valóban mentesült a biztosító társaság a fizetés alól, azaz ez at jelenti, hogy nem fizettek semmit. Most azonban ha a forgalmi hiányzik, csak levonással élnek. Az Ön számára ez egy kedvező fejlemény.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Sajnos ezt így ebben a formában én sem tudom értelmezni. Amennyiben adásvételi szerződést és lakcímkártyás is bemutatásra került a biztosítónak kötelessége azt elfogadni és érdekmúlással a régi szerződést megszüntetni. Javaslom kérjen vezető beosztású ügyintézőt személyesen a biztostó ügyfélszolgálatánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A kárbejelentést valóban annál a biztosítónál kell megtenni, amelyikhez illetékessége okán a káresemény köthető. Jelen esetben leginkább a közös képviselő tudná talán megmondani, hogy a kár az Ön lakásából indult-e, vagy inkább a ház közös szerkezeteinek meghibásodása a felelős. Ennek tudatában kell az illetékes biztosítót a kárfelmérésre kérni. A kárkifizetés pedig már lehet számlás javítás, vagy egyezséges összegű kárkifizetés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Kérjen pontos, írásos indoklást a biztosítótól az elutasítást illetően. Ennek ismeretében lehetne csak a továbbiakra vonatkozóan tanácsot adni. Amennyiben természetes elhasználódás,vagy nem szakszerű kivitelezés okozta a bajt, a biztosító elutasíthatja a kárrendezést, mert ezek nem számítanak biztosítási eseménynek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Amennyiben a mai napig élő és díjrendezett a szerződés, akkor elvileg rendezhető rá a kár. Az akkori feltételek mára bizonyára aktualizálódtak is, így ezekről legbiztosabban biztosítójánál érdeklődhet. Ott kell amúgy is a kárt bejelentenie!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben az Önök bankjának kezében van a megoldás. Amennyiben tudnak változtatni a szerződéses feltételeken és engedélyezik a biztosítás megkötésének ezen módját, nem lehet probléma a változtatás. A bank engedélye nélkül azonban túlbiztosítás van és kettős is egyben, ami azért nem biztosítási csalás még, de az egyik (általában a később megkötött) mindenképpen érvénytelen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a meghibásodás oka nem vezethető vissza valamilyen biztosítási eseményre, káreseményre, természeti kárra, stb.. úgy ez természetes elhasználódásnak számít és a biztosító nem fizet. Ez alól kivétel lehet, ha az Önök biztosításában van ilyen szerkezetek meghibásodására kitétel. Ez esetben az ott leírtak az irányadóak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ezek a feltételek biztosításonként eltérőek. Javaslom a közös képviselővel közösen nézzék át a társasház biztosítását és az ott leírtakra vonatkozik a kártérítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Erről tájékoztatást a földrengéssekkel foglalkozó szeizmológiai központokban tudnak adni. Kérem keresse az ilyen hivatalt közvetlenül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Keresse meg személyesen, vagy telefonon ügyfélszolgálatunkat és kérje a szerződés átdolgozását. Készséggel segíteni fognak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem biztos. Annak érdekében,hogy elkerülje a díjnemfizetés miatti felmondás következményeit egyeztessen a biztosítóval közvetlenül, vagy kérje ügyfélszolgálatunk segítségét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben egy új kárszakértői véleményt kell kérni, az előző felülbírálatával, az újabb kiderült károkra hivatkozva. Valamint jelezni kell a biztosító felé, hogy a teljes keletkezett kár térítésére nem elegendő az általuk első körben megítélt összeg. Elhúzódó elbírálat esetén jogi képviselőhöz is fordulhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben elvárható a biztosítótól, hogy ha már jogalapot adott a javításra, akkor fizesse azt meg. Szerezze be eredetiben a biztosító jóváhagyó válaszát és ezzel keresse fel ügyfélszolgálatukat. Legvégső esetben panasszal fordulhat a biztosítók felügyeleti szerve, az MNB felé.