Kárügyintézés a lakásbiztosításban

  • lakásbiztosítás
  • otthon
  • lakás

Ebben a cikkünkben azoknak igyekszünk segíteni, akiket még nem ért nagyobb káresemény az otthonukban, így nem kellett kárbejelentéssel és –rendezéssel foglalkozniuk. Ha mégis megtörténne a baj, jobb felkészülten fogadni: ezért összefoglaljuk, hogyan zajlik a lakásbiztosítások esetében a kárügyintézés folyamata.

1. Amikor megtörténik a kár

A baj a lakásban sokféle formában érkezhet: lehet viharkár, csőtörés, betörés vagy például tűz is. Utóbbi két esetben az első lépés mindig a megfelelő hatóság értesítése: betörésnél a rendőrségre, tűz esetén a katasztrófavédelemre van szükség (mindkettő a 112-es segélyhívón érhető el). Ezt a biztosítók is előírhatják, és ha a hivatalos jegyzőkönyv kiállítása elmarad, akár el is utasíthatják a kártérítést. Fontos, hogy az olyan tűzesetet is be kell jelenteni a tűzoltóság felé, amikor kár történt ugyan, de sikerült házilag eloltani a tüzet – a tűzoltóság által kiállított jegyzőkönyvre ilyenkor is szükség van a kárrendezéshez.

A következő lépés minden fajta kár esetében a fotók készítése. Érdemes minél pontosabban dokumentálni a kár helyszínét és a megrongálódott vagyontárgyakat is, ez szintén segíti a biztosító munkáját és megkönnyíti az ügyintézést.

Bár kisebb kár esetén talán még meg lehet oldani, hogy a helyszín változatlan állapotban megvárja a kárszakértőt, de vannak olyan esetek, amik után azonnal meg kell kezdeni a sérült vagyontárgyak mentését. Egy tetőbeázásnál például nem célszerű a beázott helyiségben hagyni a bútorokat, hogy azok tovább ázzanak, vagy a tető javításáig egy következő eső újra elmossa őket. A biztosítók is előírják a kárenyhítési kötelezettséget, vagyis a további károk megelőzését és indokolt mértékig a kár helyreállításának megkezdését. Erről minden esetben számlát kell kérni!

Mindezek után, de még az észleléstől számított 2 munkanapon belül kell megtörténnie a kár bejelentésének a biztosító felé, amit legegyszerűbben online, a biztosító weboldalán tehet meg a kötvényszáma megadásával.

2. A kárszemle

Jellemzően nagyobb károk esetében, miután a kárbejelentés megtörtént, a biztosítótól általában 5 munkanapon belül érkezik egy kárszakértő a helyszín megtekintésére. A kárszemle során felméri a kár mértékét, megállapítja annak okát és tájékoztat, hogy fizet-e rá a lakásbiztosítás. Vannak ugyanis kockázatból kizárt események: például a lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények, például kazánok javítására és pótlására; de az elhasználódásból adódó vagy egy felújítás során történt károkat sem téríti meg a biztosító. Egy korábbi cikkünkben >> további eseteket szedtünk össze, amikor a kárt nem lehet lakásbiztosításra rendezni.

3. A kártérítés lehetőségei

A kárszemlét követően alapvetően kétféle módon lehet rendezni a kárt. Az egyik út, hogy a szemle után a biztosító meghatároz egy kártérítési összeget – amennyiben ez megfelel az ügyfélnek, megtörténik a kifizetés és a kárügy lezárul.

A másik opció, hogy először az ügyfél kér be ajánlatot a szerelőtől, kivitelezőtől a kár helyreállítására, és ezt benyújtja a biztosító részére. Ha a biztosító elfogadja az ajánlatot, elvégezhető azon a munkadíjon a munka és a kárrendezési folyamat így zárul le.

Hogyan határozza meg a biztosító a kártérítés összegét?

A kockázatból kizárt események a biztosítási feltételekben rögzítve vannak, ezekre a biztosító nem fizet kártérítést. Előfordul azonban, hogy a tulajdonos a kártérítés összegével elégedetlen: mit lehet ilyenkor tenni?

Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogyan határozza meg a biztosító a kártérítés összegét. Mint ahogyan egy korábbi cikkünkben >> is írtuk, a kártérítés alapját nem az ingatlan piaci, hanem az újjáépítési értéke adja. Egy másik tudnivaló, hogy amennyiben lehetséges csak a sérült elemek javítása, a biztosító azt téríti meg, nem a teljes cserét. Ha például a szoba burkolata sérül, de csak kisebb mértékben (pl. csak az egyik fal), akkor a biztosító általában nem az egész helyiség burkolatának cseréjét téríti meg, csak a sérült rész javítását.

Mindezzel együtt is, ha a károsult nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, nem köteles elfogadni azt: joga van fellebbezni a biztosítónál és új kárszemlét kérni.

Ha tanácstalan a kárrendezéssel kapcsolatban, konkrét kérdését is felteheti nekünk online: biztosítási szakértőink >> igyekeznek tanácsot adni a problémás ügyekben.

2023 április 27.

Legfrissebbek

2025 szeptember 03.
lakásbiztosítás

Otthonunk és értékeink védelme mindenki számára kiemelten fontos – de nem mindegy, hogy lakásban, családi házban vagy albérletben élünk. Más és más kockázatokra kell felkészülni, és eltérő fedezetekre van szükség ahhoz, hogy valóban nyugodtan aludhassunk.

2025 április 29.
lakásbiztosítás, extrém időjárás, vihar

Egyre gyakoribbak a heves viharok és jégesők, amelyek komoly károkat okozhatnak az ingatlanokban. Megfelelő lakásbiztosítással elkerülhetők a váratlan kiadások – mutatjuk, mire érdemes figyelni.

2025 március 13.
lakásbiztosítás, káresemény, alulbiztosítottság

Az alulbiztosítottság több féle módon is bekövetkezhet, ezért érdemes évente újravizsgálni a lakásbiztosításokat.