Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Múlt év végén Önökön keresztül váltottam biztosítót, viszont a régi biztosítómat nem értesítettem külön a váltásról, azt gondolván, hogy ezt majd az alkusz cég intézi.
Jogos követeli még rajtam a régi biztosítóm a biztosítási díj befizetését? Ha igen van rá mód, hogy felmondjam még az évforduló előtt, hogy ne rendelkezzek két biztosítással?
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos az alkusz hatásköre csak kötelező biztosításban terjed ki az előzmény biztosítás felmondására, minden más esetben az ügyfélnek kell gondoskodnia annak felmondásáról időben. Erre figyelmeztetés is van kint kötéskor a felületen.
Javaslom egyezkedjen biztosítójával az idő közbeni felmondásról, ugyanis ez az ő beleegyezésük nélkül nem lehetséges. Legvégső esetben a régi biztosításuk marad érvényben és az új biztosítónál kell jelezni,hogy élő biztosítás maradt fenn a lakásukra. Ez esetben az eddig befizetett díjak visszajárnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 381 - 400 / 842Tisztelt Kérdező!
A biztosító megtéríti a sérült csövek felkutatásának költségét, törés, repedés esetén az indokolt mértékű vezetékszakasz cseréjének költségét, valamint az indokolt mértékű helyreállítást. A helyreállítási költség azonban nem terjed ki a helyiségek teljes felületének burkolatára, mert a biztosító csak a javítás során megsérült burkolóanyag értékét fedezi (függetlenül a kereskedelem hiányosságaiból adódó többletköltségekre).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káresemények esetén (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés, üvegkár) van kockázatban. A felújítási, korszerűsítési munkákra a lakásbiztosítás nincs fedezetben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításnál is (mint általában a biztosításoknál) az évforduló előtti 30.napig lehet felmondani a szerződést írásban. A biztosító az Ön esetében is megküldte az értesítést az évfordulóról illetve a díjemelésről. A szerződés rendes felmondással legközelebb a 2021. 06. 08-i évfordulóra mondható fel (előtte 30 nappal)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításnál is ( mint általában a biztosításoknál) az évforduló előtti 30.napig lehet felmondani a szerződést írásban. A biztosító az Ön esetében is megküldte az értesítést az évfordulóról illetve a díjemelésről.
A szerződés rendes felmondással legközelebb a 2021. 06. 08-i évfordulóra mondható fel (előtte 30 nappal).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet. Az épület előtt elhaladó, nagy forgalom miatt keletkezett károkat a lakásbiztosítás nem fedezi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A csőtörés fedezetét a lakásbiztosítások tartalmazzák. A káreseményt jelentse be a biztosítójához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Egy káresemény esetén a kártérítés csak egy biztosítótól vehető fel. Amennyiben a társasház rendelkezik biztosítással, Önnek elegendő lenne csak ingóságra kötni a lakásbiztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos részletek hiányában javasoljuk, jelentse be a kárt a biztosítónak. Amennyiben a kárszemle megállapítja, hogy a leírt sérüléseket a biztosítás feltételében leírt min. 54 km/ó erősségű szél okozta, akkor a viharból keletkezett károkra kiterjed a biztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás az épületre illetve az épülethez tartozó épület elemekre nyújt fedezetet, a berendezési tárgyakra a biztosítás kockázata nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A káreseményt az észleléstől számítva 5 munkanapon belül be kell jelenteni a biztosítónak. Fotókkal együtt jelentse be a kárt, a kárszakértők pedig elbírálják, hogy azok a kár megállapításához elegendőek-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Van olyan lakásbiztosítás, melynek a fedezete kiterjed a lakás, épület hőszigetelésében, az épület gépészetében a madarak, rágcsálók kárt okoznak. Jelentse be a káreseményt a biztosítójánál és ott tájékoztatják, hogy pontosan az Ön biztosítása fedezi-e, az ilyen jellegű károk fedezetét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A nem szándékosan okozott lakástűz fedezetét valamennyi lakásbiztosítás tartalmazza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, az Ön által leírt eset nem tartozik ezekbe a kategóriákba.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által leírt probléma nem biztosítással kapcsolatos, így nem áll módunkban érdemben megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító szolgáltatásával, lehetősége van megfellebbezni és indoklást kérni, miért a számlánál alacsonyabb összeg került utalásra. Amennyiben így nem kap kellő indoklást, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, e-mail: pbt@mnb.hu Honlap: http://www.penzugyibekeltetotestulet.hu/
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók az ügyfeleikről nem adnak ilyen jellegű felvilágosítást. A leírtak szerint a beázás oka egy szerkezeti hibából eredhet, az pedig nem számít biztosítási eseménynek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújtanak fedezetet, a szerkezeti hibákból vagy természetes elhasználódásból eredőkre nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítást ilyen esetben a használatnak megfelelően kell megkötni.