Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Tájékoztassa az előzmény biztosító társaság kollégáit, hogy Ön egyszer már felszólításukra megfizette a respiro időszak díját, így lezártnak tekinti a velük való együttműködést. Közölje velük levélben azt is, hogy az Öbn által befizetett összeget az előbb említett respiro díjként kezeljék és ne tovább fizetési szándékként. Így kéri biztosításának megszüntetését díjnemfizetési okkal úgy, hogy rögzítsék azt hogy a respiro díj megfizetésre került.
Több díjat nekik ne fizessen, az új biztosítását pedig fizesse folyamatosan a választott díjfizetési menet szerint.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 61 - 80 / 946Tisztelt Kérdező!
Általában a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül. A lakásbiztosítás kárrendezése nem tartozik ez alá a törvény alá, a biztosítás szerződési feltételekben meg van határozva az, hogy mennyi idő áll rendelkezésre az ajánlattételig a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem érkezett konkrét kérdés, sajnos nem tudunk segíteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A használatból eredő károk nem minősülnek biztosítási eseménynek. Azonban, ha a szolgáltató hibájából következő kimaradás okozza a kárt, és erről rendelkeznek hiteles igazolással, akkor az ilyen eseményeket a biztosító megtérítheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításoknál az ingóságokba beletartoznak általában az elektronikai eszközök is. Érdemes elolvasni a biztosítási feltételeket, mert biztosítónként eltérhet az, hogy mire és milyen összegig térít a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem egyértelmű, hogy mi okozza a beázást, ezért a szomszéd biztosítójánál kell bejelenteni a kárt és a kárszakértő majd megállapítja a probléma forrását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, szerkezeti hibából adódó károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete. Az említett kár olyan esetben lenne biztosítási esemény, ha valamilyen külső ok miatt történt volna a baleset, például földrengés vagy vihar.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ilyen jellegű károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Próbáljon meg pótszemlét kérni a biztosítótól. Ezt olyan esetekben el szokták fogadni, amikor a kár mértéke előre nem volt megállapítható vagy a javítás alatt kiderül, hogy nagyobb a kár, mint amit előzetesen megállapítottak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük a pontos körülményeket, így nem áll módunkban érdemi
választ adni.
Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál
megfellebbezni a döntést és új elbírálást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a
Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap:
www.mnb.hu/bekeltetes).
A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást
foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a társasház biztosítás úgy kötődött, hogy kiterjed a közös tulajdonú pincerészekre is,
attól még nem biztos, hogy az ott tárolt vagyontárgyakra is nyújt fedezetet.
Ezt a fedezetet közös tulajdonú pincerészben tárolt vagyontárgyakra általában kiegészítő biztosításként kell megkötni.
Ha ezzel rendelkezik a társasház és Ön igazolhatóan rendelkezik egy lezárt területtel, mely a biztosítási feltételben szabályozott
betörésvédelmi szintnek megfelelő valamennyi védelmi előírásnak megfelel, terjedhet ki a biztosítási fedezet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítást a biztosítási évfordulót megelőző 60. és 30. nap között vagy minden év márciusában lehet felmondani. Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, akkor lehetősége van a biztosítónál fellebbezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító eljárásával, akkor lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a társasház biztosítás úgy kötődött, hogy kiterjed a közös tulajdonú pincerészekre is, attól még nem biztos, hogy az ott tárolt vagyontárgyakra is nyújt fedezetet.
Ezt a fedezetet közös tulajdonú pincerészben tárolt vagyontárgyakra általában kiegészítő biztosításként kell megkötni.
Ha ezzel rendelkezik a társasház és Ön igazolhatóan rendelkezik egy lezárt területtel, mely a biztosítási feltételben szabályozott betörésvédelmi szintnek megfelelő valamennyi védelmi előírásnak megfelel, terjedhet ki a biztosítási fedezet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a biztosító által összeget elfogadta, így nincs lehetőség az összeg módosítására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van a biztosítónál fellebbezni és újbóli kárfelmérést kezdeményezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A tető helyreállításával kapcsolatban Önön és a Szomszédján múlik, hogyan tudnak megállapodni.
Ez nem kapcsolatos a biztosítással.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító is dönthet úgy, hogy felmondja a lakásbiztosítást az évfordulóval. Ennek oka lehet akár a káresemény is.
Ha szeptember 1 után, amikor a jelenlegi biztosítás lejár is szeretnének lakásbiztosítást, akkor érdemes minél előbb újat kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításnál csak árvíz és földrengéskár esetén alkalmaznak várakozási időt a biztosítók.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségi károkat a társasház biztosítására kell bejelenteni.
Amennyiben nincs a társasháznak biztosítása, abban az esetben a felső lakó lakásbiztosítására, mint felelősségi kárt kell bejelenteni.
Kellemetlen, de ha egyik biztosítás sincs, akkor a felső lakás tulajdonosát terheli a felelősség.