Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
A kérdésem tűzkárral kapcsolatos lenne. A villanyóra szekrényben elektromos tűz keletkezett (az óra utáni részen), mely lángolt is és átterjedt a szekrény ajtajára is. A tűz következtében áramingadozás lépett fel mely a Gázcirkó készülék elektromos paneljét tönkretette. A gázszerelő ezt jegyzőkönyvben rögzítette. A biztosító kárszakértője, a helyszínen jogosnak ítélte a kárigényünket és felvette a kárt, melyben a cirkó panelcserét és a szerelés árát is feltüntette. A biztosító elutalta a villanyszerelés és a szekrény javításának megállapított összegét, de a cirkót nem tartotta jogosnak mert, az nem égett meg a tűzben. Amikor ezt megreklamáltuk, akkor ismételten elutasították arra hivatkozva, hogy az nem tűzkár. Amennyiben jól gondolom a kiutalt pénzel elismerték már a biztosítási eseményt (tűzkárt), tehát az nem lehet kérdéses. Egyedül az nem tisztázott, hogy tűzkár következtében jelentkező járulékos károk kizárhatók-e a biztosítás alól. Átolvasva az ÁSZF kapcsolódó részeit:
1. Tűzkar: Az olyan égés által okozott kár, amelyet füst- es lángképződés mellett hőfelszabadulás jellemez, és rendeltetésszerű gócpont – pl. kályha, gaztűzhely, kazán – nélkül vagy azt elhagyva a biztosított szándeka ellenére, balesetszerűen jön létre. A rendeltetésüknél fogva láng, hő és elektromos áram hatásának kitett tárgyakban keletkező tűzkár csak akkor biztosítási esemény, ha a tűz más tárgyakra átterjedve azokat is felgyújtja. vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi elváltozások, öngyulladásból, erjedésből, befülledésből eredő hőhatás
Mivel ezek alapján a biztosító elismerte a Tűzkárt ezért nem látom, hogy hol van az ami kizárná a kapcsolódó károk kifizetését.
Ha egy másik példán keresztül nézném, akkor egy olyan helyzetben, amikor az óraszekrényben keletkező tűz továbbterjed és eléget egy tetőtartó gerendát, aminek következtében leomlik a fél tetőm, akkor a tetőt nem kéne kifizetni, mert az nem égett le.
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Kérje biztosítója hivatalos állásfoglalását az ügyben,hogy ők miért nem a tűz terjedésének következményét tartják a cirkó meghibásodásának okaként. Ezt később egy másik szakértői véleménnyel ellenérvelni lehet, illetve akár jogi úton megkezdeni a egyezkedést a biztosítóval.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 141 - 160 / 946Tisztelt Kérdező!
A biztosításban a valós m2 értéket kell szerepeltetni (aminek meg kell egyezni a használatba vételi engedélyen lévő értékkel), mivel a biztosító kockázata a teljes, tényleges épületre szól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ingóságbiztosítás nem jelent a bank felé fedezetet, feltétlenül kell az épületbiztosítás a záradékoláshoz. A záradékolás történhet egy saját lakásbiztosításra, illetve történhet a társasház biztosításra is, csak ehhez szükséges a ház lakóinak a beleegyezése.
A duplán kötést egyébként ma már nem tiltja törvény.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha az alkuszi megbízást aláírva időben eljuttatja részünkre (feltölti az Ügyfélkapujába), akkor a meglévő lakásbiztosítás felmondását is intézzük Önnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a melléképület biztosítása elsősorban az elemi károkat fedezi, mint a tűz, viharkár vagy rádőlt fa, ezért a tetőszerkezetét ért ilyen károkat megtéríti. Természetesen mindig javasoljuk, hogy a biztosítás megkötése előtt tanulmányozza a biztosítók biztosítási feltételeit is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bojler meghibásodása csak abban az esetben számít biztosítási eseménynek, ha az valamilyen természeti kár, külső tényező hatására történt. Ezért kéri a biztosító a kár pontos leírását.
A lakásbiztosítási feltételek részletesen tartalmazzák a kockázatból kizárt eseményeket, ide tartoznak általában a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények (pl. csaptelepek, fűtőtestek, mosdókagyló, kád, víztartályok, kazánok, bojlerek, stb.) javításának, pótlásának költségei.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést. Jelezze a biztosító felé, hogy a javítási számlák alapján szeretné rendezni a kártérítést.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítás megtéríti a másik lakónak okozott kárt a felsorolt esetekben is, a szerződésben meghatározott limit erejéig. Ha a kár ennél magasabb lenne, akkor peres úton van lehetőség a fennmaradó összeget követelni a károkozótól.
Ha a társasháznak és a lakóknak is van saját-saját biztosítása, akkor akár mindháromra megtehető a kárbejelentés, a kártérítés azonban csak az egyik biztosításra vehető fel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést. Jelezze a biztosító felé, hogy a javítási számlák alapján szeretné rendezni a kártérítést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kivitelezési és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nincs meg a számla, a biztosítóval egyeztessenek arról, mit fogadhat el még a tulajdonjog igazolásaként.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, a kárfelvétellel, illetve a biztosító szolgáltatásával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárfelvételt kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosító kárszakértője kint volt a helyszínen és felmérte a károkat, nyugodtan elkezdhetik a helyreállítást.
Ha biztosra szeretnének menni, akkor a munkálatok előtt készítsenek képeket is a károkról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kazánok meghibásodását, kilyukadását általában kizárják a biztosítók a térítési köreikből, ezért kérheti a külső szakvéleményt. Ha a kazán elhasználódása okozta a kárt, akkor arra nem terjed ki a biztosítás.
Amennyiben a biztosító jogosnak találja a kártérítési igényt, akkor a külső szakértő költségeit is beleszámolja a térítésbe.
Érdemes átolvasni a lakásbiztosításuk biztosítási feltételeit, hogy tartalmazza-e ezzel kapcsolatos kizárást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ismételt tetőbeázási kár esetén csak abban az esetben fizet a biztosító, ha az előző beázás szakszerűen, számlával igazolhatóan javítva lett.
A tető javításának a költségei a társasházat terhelik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdés, mi okozta a mosdó törését. A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat (pl. tűz- és elemi kár, beázás) téríti meg. Az elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete, ahogyan a lakó által saját magának okozott károkra sem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, megtéríti, de utólag visszakövetelheti a kifizetett összeget a szomszédtól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a biztosító regresszálhatja a kifizetett kárösszeget a károkozón.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem vagyunk illetékesek eldönteni, hogy a ház meglévő szigetelése megfelel-e a szabványoknak.
Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma,
panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a biztosító regresszálhatja a kárt a károkozón.