Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Holnapután egy hónapja, hogy betörtek társasházi lakásunkba. A behatolásnak látható nyoma nincs. A rendőrség elvitte a zárat vizsgálatra, hatósági végzés augusztus végére várható. Az egyik biztosító, amelyik a társasházat biztosítja a zárcsere árát néhány nap alatt rendezte a szemle jkv és a számla alapján.
A másik biztosító, amelyik a lakás belső berendezését biztosítja, közölte, hogy a zárvizsgálat eredménye után fizet (gyakorlatilag a hatósági végzés után), ha az erőszakos behatolás ténye bebizonyosodik.
Fogalmam sincs, hogy hatolt(ak) be, pontosan elég, hogy szinte minden könnyen mozdítható értékünket elvitték, amelyekre nap mint nap szükségünk lenne.
Két dolgot szeretnék kérdezni:
1. Mi a jogszerű, az egyik biztosító fizet jegyzőkönyv alapján, a másik pedig csak végzés alapján?
2.Nemcsak újszerű dolgok tűntek el, régebbiek is többek között 5 év feletti műszaki cikkek is, amelyeknek már nincs meg a számlája, sőt fénykép sincs róla.
A kárszakértő szerint valamelyik kell mindenképpen, de egyébként azok már nagyon csekély értékűek. Szeretném megtudni, hogy milyen szabály vonatkozik az ezekből eredő kár megtérítésére.
Köszönettel:Gulácsy Jánosné
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Első sorban a lakásbiztosítási szerződésben leírtak alapján kérhető a biztosítótól a kártérítés, ugyanis ezek szerződésenként és biztosítónként is eltérhetnek. Így a kifizetésekhez szükséges dokumentumok sem egyformák. Az ingóságok kifizetésének nem első sorban a számlák megléte lesz alap feltétele, hanem az határozza meg, hogy ezekre vonatkozóan hogyan fogalmaz a biztosítási szerződésük.
Kérem ezt egyeztessék személyesen a biztosítóval!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 661 - 680 / 843Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben az Önök bankjának kezében van a megoldás. Amennyiben tudnak változtatni a szerződéses feltételeken és engedélyezik a biztosítás megkötésének ezen módját, nem lehet probléma a változtatás. A bank engedélye nélkül azonban túlbiztosítás van és kettős is egyben, ami azért nem biztosítási csalás még, de az egyik (általában a később megkötött) mindenképpen érvénytelen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a meghibásodás oka nem vezethető vissza valamilyen biztosítási eseményre, káreseményre, természeti kárra, stb.. úgy ez természetes elhasználódásnak számít és a biztosító nem fizet. Ez alól kivétel lehet, ha az Önök biztosításában van ilyen szerkezetek meghibásodására kitétel. Ez esetben az ott leírtak az irányadóak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ezek a feltételek biztosításonként eltérőek. Javaslom a közös képviselővel közösen nézzék át a társasház biztosítását és az ott leírtakra vonatkozik a kártérítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Erről tájékoztatást a földrengéssekkel foglalkozó szeizmológiai központokban tudnak adni. Kérem keresse az ilyen hivatalt közvetlenül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Keresse meg személyesen, vagy telefonon ügyfélszolgálatunkat és kérje a szerződés átdolgozását. Készséggel segíteni fognak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem biztos. Annak érdekében,hogy elkerülje a díjnemfizetés miatti felmondás következményeit egyeztessen a biztosítóval közvetlenül, vagy kérje ügyfélszolgálatunk segítségét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben egy új kárszakértői véleményt kell kérni, az előző felülbírálatával, az újabb kiderült károkra hivatkozva. Valamint jelezni kell a biztosító felé, hogy a teljes keletkezett kár térítésére nem elegendő az általuk első körben megítélt összeg. Elhúzódó elbírálat esetén jogi képviselőhöz is fordulhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben elvárható a biztosítótól, hogy ha már jogalapot adott a javításra, akkor fizesse azt meg. Szerezze be eredetiben a biztosító jóváhagyó válaszát és ezzel keresse fel ügyfélszolgálatukat. Legvégső esetben panasszal fordulhat a biztosítók felügyeleti szerve, az MNB felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárbejelentést a biztosító társaság kirendeltségén kell megtenni. Mi Önnek első sorban kárrendezési tanácsokkal tudunk a folyamatban segíteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, ez a kár abszolút biztosítási eseménynek számít. Egy teljes körű lakásbiztosítás erre a kárra kiterjed.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehet független szakértő közreműködését kérni az ügyben, igen. A kártérítést illetően azonban jogos lehet az az érvelése a biztosítónak, hogy ha az első káreset után nem történt meg a kifizetett javítás, akkor a második káresemény kifizetése nem jogos.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez inkább fogyasztóvédelmi kérdés és garanciális egyben. Javaslom először jelezze igényét a gyártónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB weboldal ügyfélkapuján belépve tudja ellenőrizni biztosításainak státuszát, vagy telefonon ügyfélszolgálatunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító helytállása a kazán felrobbanásának okától függ. Ha meghibásodás,elöregedés miatt történt, a biztosító nem fizet. Csak a biztosítási események következtében keletkezett károkra térít a biztosítás. Ezekről szerződésében kaphat tájékoztatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben nem, mert a természetes elhasználódás következménye.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Attól függ, hogy a kár eredete mire vezethető vissza. ha biztosítási káresemény, akkor igen, ha elöregedés, vagy természetes elhasználódás, esetleg meghibásodás akkor sajnos nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általános esetben igen, de a körülményeket pontosan le kell majd írni a biztosító kárszakértőjének.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérem lépjen be a CLB oldalon ügyfélkapujába, ott láthat minden levelezést és visszajelzést amit a biztosítótól kapott és esetleg elkerülte az Ön figyelmét. Illetve hívhatja ügyfélszolgálatunkat is, a weboldalunkon megadott számon. Így biztos felvilágosítást kaphat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító sajnos csak olyan esetben térít, amennyiben a kár egy biztosítási esemény következménye (pl.: elemi kár, tűz, betörés, stb..). A természetes elhasználódás, öregedés következtében szükségessé vált javítások nem tartoznk a biztosítás hatáskörébe. Amennyiben ennek a mostani kárnak eredetében kételkednek,kérhetnek független szakértői vizsgálatot, de csak akkor van értelme, ha Önök szerint ez a kár a fent felsorolt biztosítási események valamelyikének következménye.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azt tanácsolom nyugodtan írják alá az elismerést, Önöknek nem lehet belőle bajuk, míg a szomszéd nem hiába kötötte a biztosítását és rendeződhet a lakása állapota. Egy felelősségi per esetén előbb-utóbb bizonyítható az Önök lakásának felelőssége és akkor az biztosan többe kerül.
Illetve azt is javaslom, hogy Önök is kössenek a felületünkön egy egyszerű, gyors lakásbiztosítást. Egyrészt így a felelősségre vonás esetén is a biztosító fizet Önök helyett, másrészt bármikor lehetnek Önök a károsultak egy másik esetben.