Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Szennyvíz dugulásunk volt a fürdőszobában, kihívtuk az elhárítást a hiba megszűnt, de 2 hét elteltével a fürdő padlója hirtelen süllyedni kezdett. Bejelentettük a biztosítónál majd 2 hét múlva jött egy levél, hogy keressük a kárszakértőt és tegyem lehetővé a felmérést 15 napon belül különben... Még aznap próbáltam hívni, 3 csörgés után semmi, másnap ugyan az. A levél alján volt nagyon pici betűkkel egy vezetékes szám azon elértem.Azon a héten Pesten volt dolga, kérte h jövő hét elején keressem szerdán legkésőbb jön. Felhívtam hétfőn megegyeztünk, hogy szerdán jön.
Ekkor megkérdezte, hogy fel e tártuk a problémát(ekkorra már 3 cm rés volt a kádam alja ás a padló között) Megbeszéltük, hogy láthatóvá tesszük a csöveket és itt kezdődtek a problémák. A kád a konyha felőli mosogató és a kézmosó kagyló összefolyik a fsz-i középlefolyóba, de a wc csöve 1 méter mélyen van (magasföldszintes családi ház)Mindent kiástunk ahogy kérte előtte és közben azért fotóztunk.Szerdán hívom , hogy hol van már és közli "Ó elnézést elfelejtettem szólni,hogy nem érek rá de Pénteken ott leszek". Pénteken jött. Azonnal a fürdőbe indul majd rámacsalkodik, hogy mi ez a nagy luk az alap mellett ezt nem lehet, megreped összedől jaj mi lesz...és minek van az olyan mélyen, igen van 2,5 cserés cső mer közben kiderült, hogy a középlefolyónál ugyancsak csöpög, de az úr 2 cm közel hajolt mire meglátta. A beton igen új kell, de ez a burkoló ennek csak eszmei értéke van mert régi, mint a ház. Hibátlan jó burkoló volt és kiszolgált minket szólok közbe majd közli, hogy ez régi, nincs értéke erre nem fizetnek. Leültünk ittunk egy kávét, közben megírta a papírt, nem mondott összeget mert azt a biztosítóm dönti el. A papír olvashatatlan, közben hívtam egy vízvezeték szerelőt aki azt mondta, hogy 98 ezer forint anyaggal együtt, mert itt teljes csövezést kell csinálni. Azóta hívtam másik vizest érdekes ő már csak 60 ezret mondott, de neki több idő. A kérdésem az lenne, hogy mennyit fizethet a biztosító és tényleg van e olyan hogy a burkolóra nem fizet,mert régi.Nagyon átverve érzem magam és roppant dühösnek ugyanis 2 pici gyerekkel anyósomhoz járunk fürödni már 1 hete. Mikor lesz már végre valami?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A kárkifizetések általában a kár kori állapot visszaállítását fedezik csak. Amennyiben az épület nagyon régi, elképzelhető, hogy a helyreállítás már szinte alig lehetséges a nélkül,hogy komolyabb felújítások ne történnének közben, amikre a biztosító már nem ad fedezetet. a leírtak alapján sajnos nem látható pontosan valamennyi eset, kérjen konkrét írásos állásfoglalást a biztosítójától és azt segítünk majd kielemezni, értékelni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 761 - 780 / 975Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás felmondásának a biztosítóba érkezés határideje legkésőbb az évfordulót megelőző 30. nap.
Évforduló után a lakásbiztosítást sem lehet sajnos felmondani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók minden esetben vizsgálják, hogy mi okozta a kár bekövetkezését.
Amennyiben bizonyítható, hogy az Önök házában keletkezett repedések a szomszédos ház építésének a következménye, akkor az újonnan épült ház tehető felelőssé.
Ebben az esetben viszont vizsgálja a biztosító, hogy konkrétan a repedések illetve a süllyedés kivitelezési hibából ered-e, mert abban az esetben a kivitelező tehető felelőssé és az ő felelősségbiztosítására lehet rendeztetni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megkötött szerződéséhez a terméktájékoztatót megtalálja a clb ügyfélkapujában a jelenlegi szerződései/dokumentumok között. A terméktájékoztató részletesen tartalmazza, hogy milyen károkra vonatkozik a biztosítása.
Amennyiben további kérdése merül fel egy konkrét biztosítási szerződéssel kapcsolatban, ügyfélszolgálatunk szíves rendelkezésére áll a kapcsolatok/üzenjen nekünk menüpontban vagy az alábbi telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a középső szinten lévő lakást a felette lévő lakás csőtörése áztatta el, így ennek a lakásnak a lakója felelős a keletkezett kárért. (felelősségi kár).
Ennek értelmében a biztosító jogosan járt el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos az ilyen típusú meghibásodások nem biztosítási események, jelen esetben a készülék javítása biztosítással nem rendezhető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tájékoztassa az előzmény biztosító társaság kollégáit, hogy Ön egyszer már felszólításukra megfizette a respiro időszak díját, így lezártnak tekinti a velük való együttműködést. Közölje velük levélben azt is, hogy az Öbn által befizetett összeget az előbb említett respiro díjként kezeljék és ne tovább fizetési szándékként. Így kéri biztosításának megszüntetését díjnemfizetési okkal úgy, hogy rögzítsék azt hogy a respiro díj megfizetésre került.
Több díjat nekik ne fizessen, az új biztosítását pedig fizesse folyamatosan a választott díjfizetési menet szerint.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Astra Biztosító hamarosan visszaigazolja a szerződés törlését, a jelenlegi körülmények között az ügyintézés lassabb folyamata miatt egy kis időbe telik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződésben, illetve alapító okiratban szereplő nm az irányadó.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elvileg igen, azonban erre vonatkozóan pontos információk még nem állnak rendelkezésre. Kérem figyelje az MNB ide vonatkozó híradásait, emlyet mi is minden esetben frissítünk weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Weboldalunkon az eredményoldalon még a végleges megkötés előtt megtalálja és elolvashatja a kívánt biztosítási ajánlat teljes dokumentációját és szertződéses feltételeit. Ha nem boldogul, hívja ügyfélszolgálatos kollégáinkat bizalommal munkaidőben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítását legkésőbb 30 nappal annak lejárata előtt mondhatja fel, ha a felkínált díj nem megfelelő önnek. Ez esetben választhat új biztosítót weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos felújítás alatt a biztosítási fedezet szünetel és ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet, csak a helyreállítás után.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító társaság követelheti öntől az okozott kárt, amenyniben Ön felelőssé tehető. Ez független a kárnyilatkozat aláírásától. az utólagos biztosítás kötése természetesen már nem lehet megoldás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ikonokra vigye kérem az egeret és a kinyíló információs ablakban olvashat információkat. Bármi más kérdésben hívja közvetlenül a weboldalunkon található ügyfélszolgálati számot.

Amennyiben a szerződésükben szerepel az elektromos zárlat miatt keletkezett károk kifizetése, úgy a biztosító fizetni fog. Kérem ezt ellenőrizzék!

Első sorban a lakásbiztosítási szerződésben leírtak alapján kérhető a biztosítótól a kártérítés, ugyanis ezek szerződésenként és biztosítónként is eltérhetnek. Így a kifizetésekhez szükséges dokumentumok sem egyformák. Az ingóságok kifizetésének nem első sorban a számlák megléte lesz alap feltétele, hanem az határozza meg, hogy ezekre vonatkozóan hogyan fogalmaz a biztosítási szerződésük.
Kérem ezt egyeztessék személyesen a biztosítóval!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos amennyiben már kicsúszott a felmondásra jogosító, évforduló előtti 30 napból, szabályosan már csak jövőre tudja felmondani biztosítását. A biztosító élhet a szerződés módosításának jogával abban az esetben, ha hagy elegendő időt annak nem elfogadására és felmondására az ügyfél részére. Erre az évforduló előtt minimum 50 nappal megküldött levélben van lehetőségük. Ha ez az 50 nap betartásra került, a biztosító teljesítette törvényi kötelezettségét. Ezeket a dátumokat ellenőrizheti utólag ön is, és ha nincs egyezésben kérheti szerződése felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ikonokra vigye kérem az egeret és a kinyíló információs ablakban olvashat információkat. Bármi más kérdésben hívja közvetlenül a weboldalunkon található ügyfélszolgálati számot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem tűnik tiszta helyzetnek, a biztosítás kártérítési összege mindenkor a szerződés kedvezményezettjét, vagy annak jogi örökösét illeti. kérem sürgősen keressen fel jogi képviselőt az ügyben, hogy mielőbb tisztázódjon ez az eset.