Nem drágul a biztosítás az árvíz miatt

SZLOVÁKIA   Az árvizek által sújtott régiókban lakóknak nem kell attól tartaniuk, hogy a biztosítók az idei hatalmas károk miatt jövőre megemelik számukra az ingatlanok biztosítási díját – állítják egybehangzóan a szlovák biztosítótársaságok képviselői. Az említett régiókban lakók idén több ezer káresetet jelentettek a biztosítóknak, ez utóbbiak pedig milliókat fizettek ki az ügyfeleiknek.

Több biztosítótársaság – így a két legnagyobb, az Allianz és a Kooperativa is – azt állítják, hogy jövőre nem növelik a biztosítási díjakat az árvizekkel elöntött régiókban. „A Generali Biztosító továbbra is biztosítja az ingatlanokat azokban községekben is, amelyeket az árvizek az elmúlt hónapokban leginkább érintettek” – nyilatkozta Jana Čahojová, a Generali kommunikációs osztályának a menedzsere, aki szerint az ügyfeleiknek nem kell tartaniuk a biztosítási díjak növelésétől sem. Azt azonban nem zárta ki, hogy a jövőben ezekben a régiókban nagyobb önrészt kell vállalniuk azoknak, akik náluk kötnek biztosítást.

A társaságok többsége szerint a biztosítással összefüggő rizikókat nem értékelhetik át egy rosszabb, árvizektől sújtott évre alapozva. A társaságok az árvízzel kapcsolatos rizikók kiküszöbölésére használják az árvízkockázati térképeket, amelyeket folyamatosan aktualizálnak. Ezek kidolgozása ugyan korántsem számít olcsó mulatságnak, a biztosítók azonban a hivatalos nyilatkozataikban következetesen azt állítják, hogy az említett térképeket a magánszemélyek biztosításánál nem veszik figyelembe. „Az árvizek sújtotta területeken vannak bizonyos megszorítások, ezek azonban az ipari és vállalkozói ingatlanokra érvényesek” – nyilatkozta Zuzana Wagnerová, a Kooperativa marketingosztályának a vezetője. Hasonló szellemben nyilatkoztak az Allianz képviselői is.

A tavaszi és nyári árvizek miatt azonban idén jóval többen döntöttek úgy, hogy biztosítják az ingatlanaikat, vagy az eddigieknél nagyobb összegre kötnek szerződést. A természeti katasztrófák nem hagyták hidegen a házat, lakást vásárlókat sem. „Az emberek az elmúlt időszakban jobban odafigyelnek arra, hogy a kiszemelt ingatlan mellett nem folyik-e olyan patak, amely problémákat okozhatna. Korábban vonzónak számítottak az olyan ingatlanok, amelyek végében egy patak csörgedezett, manapság ez inkább elriasztja a vevőket” – nyilatkozta Daniela Rážová, a Szlovák Ingatlanügynökök Szövetségének vezetője. Szerinte az árvizekkel többször sújtott régiókban található házak egy része mára eladhatatlanná vált. Csehországban az árvizek miatt egyes házakhoz a harmadával olcsóban juthatnak hozzá, mint korábban. Szlovákiában az ingatlanügynökségek ugyanakkor egyelőre nem számoltnak be jelentősebb áresésről a katasztrófa által sújtott régiókban.

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Nagyot bukhat, aki nem figyel a lakása jövőjére
2016 október 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nagyot bukhat, aki nem figyel a lakása jövőjére

Minden lakástulajdonos jól ismeri, milyen költségei vannak egy lakás mindennapi fenntartásának, azonban sokan elfelejtenek felkészülni a rendkívüli eseményekre. Hasonlóan más vagyontárgyakhoz, egy biztosítás megkötésével kivédhetjük, hogy egy nem várt pillanatban súlyos tízezreket-százezreket kelljen fizessünk azért, hogy a lakásunkat újra korábbi állapotának megfelelően használhassuk. A Generali Biztosító Zrt. szakértői válaszolták meg lakásbiztosításokkal kapcsolatos kérdéseinket.

Mi is az a lakásbiztosítás?
Lakásbiztosítást köthet cég és magánszemély is, aki a tulajdonában álló ingatlant és ennek vagyontárgyait védelemmel akarja ellátni egy esetleges tűzeset, mechanikai rombolás vagy természeti katasztrófa esetére, adott esetben pedig olyan kiegészítőkkel láthatja el, amelyek betörés, beázás, vagy baleset esetére is nyújtanak védelmet. Jellemzően az ügyfél tesz ajánlatot a biztosítónak, amelynek ezt el kell bírálnia és miután életbe lépett, a szerződőnek rendszeresen fizetnie kell a szerződésben foglalt rendszeres díjat ahhoz, hogy a szerződés életben maradjon.

Mi befolyásolja a lakásbiztosítások díját és hogyan korrelál ez a biztosítási összeggel?
A rendszeres díj alapja a biztosítási összeg, ami a kár esetén a biztosító által kifizethető maximum térítési összeget jelenti. A biztosítási összeg, illetve a biztosítási díj többek közt olyan változóktól függ, mint a lakás mérete, építési éve, jellege, tetőzete, illetve, hogy állandó használatban van-e, valamint az elhelyezkedés és lakók száma is figyelembe van véve. A megállapított rendszeres díjon felül a kiegészítők növelhetik a rendszeres díjat, míg a különféle akciók csökkenthetik ezt.

Az alapdíjak mellett mekkora a kiegészítők átlagos díja?
Változó, 500 és 10 000 forint között mozoghat.

Várható a lakásbiztosítási díjak csökkenése a közeljövőben?
Átlagosan havi 2500 Ft körül elérhető ma egy átlagos és a klasszikus kockázatokra fedezetet nyújtó lakásbiztosítás, nem valószínűsíthető a díjak csökkenése, várhatóan stagnálnak a biztosítási díjak.

Mennyit lehet nyerni, ha régi lakásbiztosításunkat korszerűre cseréljük?
Egy korszerű lakásbiztosítás - tekintve, hogy az utóbbi években nem nőttek vagy inkább csökkentek az árak - nem jelent plusz terhet az ügyfélnek egy régebben kötött biztosítással szemben. Ha gondosan megválasztjuk a számunkra érdekes kiegészítő kockázatokat (a szokásos tűz, vihar, vezetékes víz, üvegtörés, betörés, stb. kockázatokon felül), akkor számtalan élethelyzetben egyrészt segítséget, másrészt pénzügyi előnyt jelenthet. Vegyünk néhány példát! Ha valaki sokat sportol és használja a kerékpárját, annak érdemes havi néhány száz forintért a lakáson kívül is biztosítania azt, így akár egy 250 000 Ft értékű sporteszköz miatt sem kell aggódnia. Ha valaki sokszor elfelejti bezárni a bejárati ajtót, amikor otthon van és fél a besurranástól, trükkös lopástól, annak megfontolandó szintén néhány száz forintos havi díjért ezt a kiegészítőt választani. Akivel már előfordult, hogy leejtette értékes telefonját, összetörte notebookját, biztos érdekesnek találja a smart eszközök törés kárára vonatkozó kiegészítőt.
A korszerűbb lakásbiztosítások kilépnek az otthonunkból egy lépéssel: a teraszra, a kertbe, majd elkísérnek munkába menet, a vásárlásra, sportolásra, iskolába, nyaralásra és tovább folytathatnánk a sort. Nem csak a lakás és a benne lévő ingóságok károsodhatnak, hanem veszélynek vannak kitéve a kerti bútorok, a kerti növények, a játékok, a kaputelefon, a klímaberendezés is; lopásra, vandalizmusra is gondolva. Megnövelhetjük a közlekedési balesetben fizetett összeget. Biztosíthatjuk az autó csomagtartójában hagyott laptopot vagy a gyermek iskolába elvitt telefonját is. Igény szerint a közeli hozzátartozó nyughelyéül szolgáló sírkövekre, azok sérüléseire vagy felelősségi károkra is köthető biztosítás. Síeléskor könnyen okozhatunk nem csak magunknak, hanem másnak is kárt, egy kiegészítővel ezen kívül a hütte mellett hagyott sílécek miatt sem kell aggódni.

Mennyi időt lehet megspórolni, ha a biztosító segít a kárral kapcsolatos teendőkben is?
Míg egy régebbi típusú lakásbiztosítás esetén nekünk kell gondoskodni egy ablaküveg cseréje esetén az üvegesről, a számla biztosítóhoz való eljuttatásáról, addig egy korszerű lakásbiztosításnál ez csak egy telefonálás. A biztosító szerződtetett szakemberekkel (üveges, víz-, gáz-, fűtésszerelő, zárjavító, dugulás elhárító, tetőfedő) elvégezteti a helyreállítást és a számlát a szakiparossal rendezi. A biztosító akkor is hívható, ha háztartási gépeinkkel probléma van és a garancia már lejárt. A megfelelő kiegészítő választása esetén a készülékek 5 éves koráig a biztosító fizeti a javítási költséget vagy csereeszközt biztosít, ha már nem lehet javítani. Egy új számítástechnikai eszközt nem mindenki tud megfelelően üzembe helyezni, a szükséges beállításokkal kapcsolatban ingyenes távsegítség kérhető. Ezen kiegészítők választásával havi néhány száz forintért több tízezer, százezer forintos szolgáltatást kapunk cserébe és rengeteg telefonálgatástól szabadulunk meg.

Létezik olyan lakásbiztosítás, ami mindenre fizet?
Jellemzően a lakásbiztosítások előre felsorolt biztosítási eseményekre vállalnak fedezetet, mint tűz, vihar, vízkár, betörés, üvegtörés. Azonban választható olyan lakásbiztosítás, amely ezeken a veszélyeken túl a vagyontárgyaink előre nem látható módon, váratlanul történő sérülésére, megsemmisülésére nyújt szolgáltatást. Gondolhatunk arra az esetre, amikor a fürdőszobaszekrény ráesik az alatta lévő mosdókagylóra és összetöri azt. Nem ritka az, hogy áramszünet után a túlfeszültség tönkreteszi a háztartási eszközöket, az áramingadozásra érzékeny szórakoztató elektronikai készülékeket. Ha egy cserép lecsúszik a háztetőről és összetöri az előtetőt, akkor a hagyományos lakásbiztosítások csak akkor fizetik a kárt, ha vihar következtében történt a baj, az all risks biztosítás esetén azonban mindenképp a biztosító fizeti a javítási költséget.

A friss ügyfelek mekkora része intézi online a szerződéskötést?
Viszonylag kicsi az arányuk (5-6%), a lakásbiztosítás sokkal összetettebb és testre szabhatóbb, mint a KGFB, ezért az értékesítési munkatársak szakértelmét a legtöbb esetben igénylik az ügyfelek.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Ellenőrizze lakásbiztosítását! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
 

Új jelenségre hívta fel a lakosság figyelmét a Groupama Biztosító
2016 szeptember 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Új jelenségre hívta fel a lakosság figyelmét a Groupama Biztosító

A Groupama Biztosító szerint az idén a hozzájuk érkezett több mint 33 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés nem számít rendkívülinek, vannak azonban új jelenségek, melyekre érdemes odafigyelniük a lakástulajdonosoknak is.

A társasághoz beérkezett több mint 33 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés kárértéke mintegy 2 milliárd forintra rúg. 2016-ban elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Veszprém, Vas, Békés megyékből, valamint Budapest térségéből érkeztek kárbejelentések. „Ez a kárbejelentési mennyiség éves szinten nem nevezhető rendkívülinek, de időbeli lefolyásuk az előző évekhez képest eltérő, jobban a nyár második felére koncentrálódnak. Kimagasló a jégverés kapcsán tett bejelentések száma, mely lényegesen meghaladja az elmúlt évek hasonló károkra tett bejelentéseinek mennyiségét” – mondta el dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.

Új jelenség a viharok hevesebb lefolyása, illetve az un. szupercellák egyre gyakoribb kialakulása. Ez utóbbi meteorológiai jelenség azért is okoz gondot, mert jóval nagyobb károkat tud okozni, mint egy „közönséges” felhőszakadás. A szupercella legismertebb jellemzője, hogy hosszabb lefolyású egy átlagos zivatarnál, és a szél iránya is többször megváltozhat az érintett régióban. A tartósabb és hevesebb zivatarfelhőkből álló szupercella nagyobb mennyiségű csapadékot képes lezúdítani, amely nagy eséllyel okoz beázásokat. A hibás tetőszerkezetek és elavult szerkezeti elemek szintén nagyobb eséllyel rongálódnak meg egy ilyen hosszantartó és heves zivatarfelhők elvonulásától terhes esemény során, ezért a kárszakértők szerint érdemes az ingatlanokat még a „viharszezon” előtt átvizsgálni, szükség esetén kijavítani a már meglévő sérüléseket - írja a Groupama közleményében.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Készüljön fel a szupercelláka, ellenőrizze lakásbiztosítását! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
 

Rettegsz a betöréstől? Erre figyelj akkor mindenképp
2016 szeptember 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Milyen a közlekedés, van-e internet, netán elég polc a könyveimnek, tarthatok-e bulit, és persze mennyibe kerül? Ezeket a kérdéseket nagyobb valószínűséggel tisztázzák azok a fiatalok, akik albérletbe költöznek, a biztosítás megléte pedig nem feltétlenül kerül szóba a megfelelő albérlet kiválasztásakor. Ebből később számos kellemetlenség származhat, pedig ezektől megkímélhetné magát mind az albérlő, mind a lakás tulajdonosa.

A hagyományosan saját tulajdonra berendezkedett hazai lakáspiacon 2011 óta folyamatosan növekszik a magánbérletek száma: országos aránya elérte a 6, a fővárosban pedig már meg is haladta a 10 százalékot. Ráadásul ezekben a hetekben van az albérletkeresés, illetve albérletbe költözés szezonja az egyetemvárosokban.

A megfelelő albérlet megtalálása nem könnyű, és sok esetben jelentős anyagi terhet is jelent a családok számára. Ahhoz, hogy a nem várt kellemetlenségektől megkíméljék magukat mind az albérlők, mind a bérbeadók, érdemes már a lakásbérleti szerződésében tisztázni, hogy van-e biztosítás az otthonra, ki fizeti a díját, és ha van, akkor pontosan milyen fedezetet nyújt a biztosítás és kinek a vagyontárgyaira.

Tévhit, hogy a lakásbiztosítást csak a tulajdonos kötheti meg
Az egyetemisták, főiskolások sok személyes tárgyat visznek az albérletbe, ezek között gyakran van drága laptop, hangszer, komolyabb hifi berendezés, vagy saját tévé is. Az albérlők számára fontos, hogy személyes vagyontárgyaikat is biztonságban tudják, ugyanakkor sokszor nem figyelnek arra, hogy megfelelő biztosítás legyen ezekre az ingóságokra is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy mindenkinek megéri, ha van a lakásra és az albérlő tulajdonaira is megfelelő biztosítási védelem, hiszen egy hétköznapi csőtörés vagy rövidzárlat esetén is hosszas vita kezdődhet a bérlő és a tulajdonos között, hogy ki állja a károkat.

A bérelt lakásban élők közül sokan azt hiszik, hogy nem is köthetnek lakásbiztosítást, mert azt csak a tulajdonos kötheti meg. Pedig a bérlő is köthet magára az ingatlanra is, de akár csak a saját vagyontárgyaira is biztosítási szerződést - hangsúlyozta Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

Ha a tulajdonos nem kötött az ingatlanra biztosítást, akkor a bérlőnek mindenképpen érdeke lehet ezt megkötni, ha pedig van az ingatlanra biztosítás, akkor a bérlőnek érdemes lehet a saját ingóságaira biztosítást kötni. Fontos, hogy a felek már a bérleti szerződés megkötésekor tisztázzák a biztosításra vonatkozó részleteket.

Ki fizet, ha a bérbeadónak kára keletkezik?
A megfelelő lakásbiztosítás megléte nem csak az albérlők érdeke, a bérbeadók számára is fontos, gyakran előfordul ugyanis, hogy a bérlők károkat okoznak a lakásban. Tipikus eset például, hogy figyelmetlenség miatt nyitva marad egy vízcsap, és a kiömlő víz eláztatja a padlót vagy netán az alattuk lévő ingatlant is. Az is megtörténhet, hogy a kijelentkezés után hagynak károkat, − például betört erkélyajtót − maguk után a lakásban, aminek a helyreállítását később lehetetlen behajtani. Egy megfelelő lakásbiztosítás azonban a bérlők által okozott károk mellett akár a kiesett bérleti díjat is megtérítheti, ha a lakás lakhatatlan lesz egy rövid időre.

Időről-időre mindenképpen javasolt felülvizsgálni lakásbiztosítási szerződésünket, annak érdekében, hogy egy esetleges kár esetén a biztosító minden vagyontárgyra fedezetet nyújtson. Különösen igaz ez, ha a lakásunkat bérbe adjuk.

"A lakásbiztosítás megkötésekor az ügyfelek nyilatkoznak arról, hogy az ingatlant bérbe adják-e vagy sem. Ha időközben kiadják ingatlanukat, akkor ezt be kell jelenteni a biztosító felé is, hiszen a kockázati körülmények változása esetleg a biztosítási díj változásával is járhat. Ezzel ugyanakkor elkerülhető, hogy egy bekövetkezett kár esetén a szolgáltatás teljesítésénél kellemetlenség legyen" - hívta fel a figyelmet a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Válasszon megfelelő biztosítást! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Tomboló viharok Magyarországon: ezt még te sem tudtad a lakásodról
2016 szeptember 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A viharos napok száma hosszú távon trendszerűen növekszik, a viharok a magyarok 23 százalékának okoztak kisebb-nagyobb lakáskárokat az elmúlt öt évben. A legtöbben a villámcsapás okozta károktól tartanak, ugyanakkor ennek megelőzése érdekében csak kevesen alkalmaznak hatékony védelmet. Élénkül a mozgás a biztosítók között. Egyre tudatosabbak az ügyfelek a lakásbiztosítások területén: a két évvel ezelőtti 26 százalékról mára 37 százalékra nőtt azok aránya, akik az elmúlt öt évben lecserélték ezt a biztosításukat.

Egyre inkább előtérbe kerülnek a viharkárok
A 2000-es évek közepétől trendszerűen nő a viharos napok száma, ami folyamatosan növeli a kárgyakoriságot is. Az elmúlt öt év során már évente átlagosan 115 ezer viharkárt jelentettek be. A károk között különösen megnőtt a villámcsapások által okozott károk volumene: évente több mint 50 ezer ilyen kár keletkezik, melyek 44 százaléka elsődleges (az épületbe csapó villám okozta károsodás), míg 56 százalékuk másodlagos (az elektromos vezetékekben keletkező túlfeszültség miatt fellépő) károsodás. Az UNION felmérésében a válaszadók 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt öt évben ingatlanát viharkár érte. Ezek 18 százalékában a kár nagysága meghaladta a 100 ezer forintot.

A villámcsapás messze a leginkább problémásnak tartott viharkár: a válaszadók 32 százaléka ettől fél leginkább, míg 24 százalékuk a vihar által megbontott tetőn keresztül történő beázástól, 22 százalékuk pedig a jégveréstől tart a legjobban. A nyílászárón át törénő beázáshoz (9 százalék), illetve a farádőléshez (3 százalék) már jóval kisebb mértékű félelem fűződik.

Noha a villámcsapástól félnek leginkább a lakások tulajdonosai, a válaszadók 63 százaléka maximum úgy védekezik a túlfeszültség ellen, hogy alkalomszerűen áramtalanít. Túlfeszültségvédős elosztót mindössze 37 százalékuk használ, ezeknek is döntő többségéhez legfeljebb a számítógép és a szórakoztató elektronikai eszközök vannak csatlakoztatva: az egyéb háztartási eszközök vagy a klíma csak elvétve kapnak ilyen védelmet.

Erősödő a fogyasztói tudatosság
A viharkárok ma már az összes ingatlanhoz kapcsolódó kárbejelentés közel hatodát teszik ki, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen feltételekkel térítik az ilyen jellegű károkat a biztosítók. A lakásbiztosítások az évek során egyre szélesebb körű szolgáltatást nyújtanak, ezért korántsem csak egy olcsóbb megoldás megtalálása miatt célszerű felülvizsgálni a meglévő szerződést, hanem azért is, mert a korábbi termékek esetleg számos, ma már elterjedt fedezetet még nem tartalmaznak.

Bár a lakásbiztosítások esetében továbbra is sokkal meghatározóbb az ügyfelek biztosítók iránt mutatott hűsége, mint például a gépjármű-biztosításoknál, ezen a piacon is jelentősen élénkül a mozgás a biztosítók között:

  • a válaszadók 24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy évente felülvizsgálja a lakásbiztosítását, és
  • 37 százaléknyian az elmúlt öt évben legalább egyszer le is cserélték azt.

Ez utóbbi szám jóval nagyobb is lehetne, ha többen lennének tisztában azzal, hogy lakásbiztosítás lecserélésére (a tulajdonváltáson kívül) csakis a biztosítási évfordulón van lehetőség. A válaszadók 35 százaléka ugyanakkor nem rendelkezik ezzel a fontos ismerettel, és 69 százalékuk legfeljebb hozzávetőlegesen ismeri a saját szerződésének évfordulóját. Ebben a tekintetben az ismeretek szintje azonos a 2014-ben tapasztalt mértékkel, így továbbra is sokan egyszerűen elsiklanak a váltás lehetősége felett.

Lassan ismét növekszik a lakáshitelekhez megkötött lakásbiztosítások száma: a kérdőívre válaszolók 33 százaléka jelölte meg a biztosításkötés indokaként a hitelfelvételt: ez az arány 2014-ben még csupán 30 százalék volt.

6 tipp, amire leginkább figyelni kell
Példaként szerepeljen itt néhány jellemző probléma, mellyel gyakran csak a káreseménykor szembesülnek a károsultak, ezért a lakásbiztosítási szerződések felülvizsgálata során mindenképpen célszerű figyelembe venni:

  • Hitelhez kötött lakásbiztosítás - Sok hitelfelvevő a szerződéshez szükséges legolcsóbb módozatot választja, mellyel sok esetben a túl alacsony biztosítási összeget nyújtó ajánlatot választja, és a megkötött biztosítás nem mindig terjed ki az ingóságra sem.
  • Épületbiztosítás - Társasházak esetében gyakori, hogy a közösen megkötött biztosítás mellé a lakók elmulasztják a saját épületrészt és az ingóságaikat benne külön biztosítani.
  • Jégverés - Számos biztosítás feltételei között a jégverés kockázatára szóló fedezet nem terjed ki az épület oldalfalában (vakolatában) keletkezett károkra.
  • Füst- és korom okozta kár fedezet nélkül - Az ötévesnél korábbi biztosítások esetében gyakori, hogy kizárólag az égés által közvetlenül okozott károkat téríti, a korom- és füst által okozott további károkra nem terjed ki a fedezet.
  • Betörés - Jelentős különbségek lehetnek egyes szerződések között abban a tekintetben is, hogy milyen előzetes védelmi feltételeket követel meg a biztosító betöréses kár kifizetésekor.
  • Beázások - Sok szerződés csak abban az esetben téríti a beázás okozta károkat, ha a beázás lehetősége az adott viharban keletkezett. Vagyis korábbi hézagok, hiányosságok nyomán keletkezett beázások esetén nem jár térítés.
  • Gondatlanság - Mind a korábbi, mind az újabb szerződések feltételei egyértelműen rögzítik, hogy a tulajdonosnak kellő gondosságot kell tanúsítaniuk a kár megelőzése érdekében. Téli víztelenítés elmaradásából keletkező csőtörés, vagy a talajszint alatt tárolt ingóságok nem megfelelő elhelyezése gyakori okát jelentik egy-egy kárigény elutasításának.

"Az idei viharszezonnak lassan a vége felé járunk, a következő biztosítási évfordulónk azonban jó alkalmat teremt arra, hogy a jövő szezonra egy minden tekintetben megfelelő lakásbiztosítással rendelkezzünk"
- magyarázza Almássy Gabriella, az Union Biztosító nem-életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja. Mindenképpen célszerű már most átnéznünk a jelenlegi szerződésünket annak érdekében, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, vajon a fenti szempontoknak minden tekintetben megfelel-e, ha pedig nem, biztosítási évfordulónk pontos ismeretében dönthessünk az esetleges váltásról.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Ellenőrizze lakásbiztosítását! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Eldugult a lefolyód, betört az ablak? Ezzel tízezreket spórolhatsz
2016 augusztus 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A háztartásban keletkező meghibásodások nagy bosszúságot okoznak az egész családnak. Szinte mindenkivel előfordult már, hogy a közművek meghibásodása, vagy egy dugulás nehezítette meg a hétköznapokat. Manapság már a szakemberek kihívása tízezrekbe is kerülhet, azonban a lakásbiztosítás mellé köthető assistance kiegészítő biztosítással azonban akár órákon belül kijavíthatják a károkat. De vajon mennyit kell ezért fizetnünk?

Sokan nem ismerik a lakásbiztosítás mellé köthető assistance szolgáltatásokat, pedig rengeteg pénzt megspórolhatunk magunknak ezzel. A kiegészítő biztosítás lényege, hogy amennyiben valamilyen gyorsan orvosolandó kárunk keletkezik, akkor azt szinte azonnal megjavíttatja nekünk a biztosító - a szerződésben meghatározott keretösszeg erejéig.

Ezek a károk jellemzően a következők:

  • Közművek javítása,
  • Tetőfedés,
  • Üvegezés,
  • Dugulás elhárítás,
  • Zárjavítás,
  • Villanyszerelés.

Ezek mellet persze lehetnek olyan szolgáltatások, amelyeket pluszban nyújt a biztosító (vagy olyan, amelyre nincs fedezet), azonban a legtöbb esetben a fentieket javítják meg nekünk kiszállással.

"Biztos drága az assistance"
Azt gondolhatnánk, hogy egy gyorsjavítási szolgáltatás drága, hiszen, ha szerelőt hívunk, az könnyen tízezrekbe is kerülhet. Ezzel szemben a díjak évi 1500 és 7 ezer forint között mozognak, ami nem jelentős összeg, különösen a javítások árához képest.

Megkérdeztük a biztosítókat: melyik a legolcsóbb?

  • A legolcsóbb a K&H szolgáltatása, amely 1500 forintos átlagos éves díjért 35 ezer forintos keretösszegig téríti a javítást. Lényeges, hogy ez nem tartalmazza a dugulás-elhárítást, így az ezzel kapcsolatos teendőket nekünk kell kifizetni.
  • A Generali évente átlagosan 2700 forintért nyújtja ezt a szolgáltatást, a vállalt keretösszeg viszont nem egységes, ezt a szerződéskor adja meg nekünk a biztosító egy kalkuláció után. Plusz szolgáltatás a többiekhez képest, hogy náluk a műszaki berendezések javítását is tartalmazza a biztosítás.
  • Az Aegon 3 ezer forintos éves díjért 37 ezer forintos keretösszegig biztosítja a fent felsorolt szolgáltatásokat.
  • Az Union az egyetlen, amely kilóg a sorból a díj szempontjából, ugyanis közel 7 ezer forintba kerül a biztosítás éves díja. Ezért cserébe 30 ezer forintos keretig nyújtanak szolgáltatást, és a cikk elején felsorolt problémáknál nyújt fedezetet a biztosító.
  • Kilóg a sorból a Groupama, ahol nem köthetünk kiegészítőként assistance-t, így díjat sem tudunk mondani, viszont találunk olyan lakásbiztosítást, ahol már a csomag részét képezi a szolgáltatás. A kiegészítő biztosítás egyébként káronként 30 ezer forintig vállalja át a díjat, és 90 ezer forintos éves keretig szolgáltat a felsorolásban szereplő károk esetén.

Melyik biztosítót válasszuk?
Először érdemes a saját lakásbiztosítónkat megkeresni azzal, hogy szeretnénk assistance szolgáltatást, azonban a biztosítás fordulójakor érdemes egy kalkulációt végezni, amelyben az assistance szolgáltatással is számolunk. Ezzel a kiegészítővel ugyanis már előfordulhat, hogy nem a mostani lakásbiztosításunk a legkedvezőbb számunkra.

Éredmes egyébként akkor is átnézni a lakásbiztosításunkat, ha nincs szükségünk assistance-ra, ugyanis a lakásárak növekedésével az alulbiztosítottság esélye is nő. Ez igaz akkor is, ha nagyobb értékű ingóságot szereztünk be a lakásbiztosításunk megkötése óta, ezzel ugyanis szintén alulbiztosítottá válhatunk. Az alulbiztosítás esetén egyébként a biztosító csupán a kár fedezett értékét téríti meg (hiszen erre vállalt köztelezettséget), vagyis, ha 20 milliós lakásra kötöttünk biztosítást, de 30 milliót ér az otthonunk, akkor a kárunk kétharmadát fizeti csak ki.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a lakásbiztosítási ajánlatokat itt: lakásbiztosítás kalkulátor >>

Milliárdos károkat okoztak a viharok és a jégverések
2016 augusztus 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Nagyon sok a vihar az idén nyáron, a biztosítók azonban bíznak abban, nem lesz rosszabb az év a sokéves átlagnál, és nem kell módosítani a terveiket

Az idei nyár szokatlanul viharosnak tűnik, volt olyan hét, amikor 10 ezernél is több kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. Csupán júliusban 53 ezer kárbejelentés futott be, a károk volumene pedig 4,5 milliárd forint körül alakult a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint. A biztosítóknál izzottak a vonalak. A Groupama biztosítóhoz például egy viharosabb napon percenként öt kárbejelentés futott be. Az Aegon pedig csupán a július 12–14. közötti viharok miatt 7500 bejelentést fogadott, és csaknem egymilliárd forintos kártérítéssel kalkulált.

Az egymást érő viharok dacára azonban a biztosítók azt állítják: az idei év viharkárok szempontjából nem számít rendkívülinek. A Signalnál csupán 8 százalékkal több a viharkár, mint tavaly. Ez 5 ezer bejelentést és 350 millió forintnyi kártérítést jelent. A Groupamánál átlagos évnek mondják az ideit, eddig 31 ezer bejelentést kaptak, a várható kárösszeg pedig 5 milliárd forint fölött lesz. A Köbénél és az Unionnál is átlagosnak számít az idei év. A Generalinál viszont, ahol eddig 32 ezer bejelentésnél és 2 milliárd forintos kárösszegnél járnak, azt tapasztalják, általában évről évre nő viharkárok száma és értéke.

A jég és a szél okozza a legtöbb kárt
Az ország több területét is érintette az ítéletidő, a biztosítók közlése szerint júliusban a legtöbb kár Vas és Veszprém megyében keletkezett, de az év korábbi részében Budapesten, Pest megyében, Szabolcsban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Csongrádban is sok viharkár volt. Hogy mi okozza a legnagyobb pusztítást, az mindig az adott vihartól függ. Július 21-én például a jégeső miatt keletkezett sok kár, főleg a mezőgazdaságban. A szakértők szerint az idén a szőlőtermés tizedét vitte el eddig a jég. Általában véve is elmondható, hogy a legnagyobb pusztítást mindig a jég és viharos szél végzi, de a nagy mennyiségű lezúduló víz, a tető- és alagsori beázások is sok bosszúságot okoztak. A villámlás szintén egyre több kárt okoz, főleg a feszültségingadozásra érzékeny műszaki cikkekben.

Egyelőre a lapunknak válaszoló biztosítók közül egyik sem tervezi, hogy módosítja az idei eredményvárakozásait. „Reméljük, a viharos időszak nagyján túl vagyunk, így a terveink módosítására nincs szükség” – mondta a Világgazdaságnak Szabó Imre , a Groupama főosztályvezetője. Az viszont előfordult, hogy a munkát valamelyest át kellett szervezni, volt, ahol meghosszabbították az ügyfélszolgálatok nyitvatartását, egyes megyékben növelni kellett a kárszakértők számát – még így is sokat túlóráztak, és hétvégén is dolgoztak – közölte a főosztályvezető.
A leggyakrabban ingatlanokkal kapcsolatban érkeztek kárbejelentések, de jégkáros autók miatt is fordulnak a biztosítókhoz, emellett a mezőgazdasági biztosítások piacán érdekelt cégek is sok bejelentés kaptak. Utóbbi piacon három nagy hazai cég, az Allianz, a Generali és a Groupama és egy osztrák biztosító, a Hagelversicherung osztozik. Közülük csupán a Groupama az idén már 2,5 milliárd forintnyi kárbejelentést regisztrált. Ez viszont nem tűnik alacsonynak, hiszen a Mabisz adatai szerint a korábbi években az agrárbiztosítások adott évi kárráfordítása a teljes piacon 4-5 milliárd forint körül alakult. A különlegesen viharos, sok kárral járó 2010-es év volt csak kivétel, akkor a tárgyévi kárráfordítás 11,6 milliárd forint volt.

Forrás: vg.hu

Hurrá, nyaralunk! Bezzeg a betörők nem
2016 augusztus 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A nyaralás időszaka a betörések szempontjából különösen veszélyes, a MABISZ adatai szerint tavaly több mint 47 ezer lakásbetörés történt. Különösen veszélyeztetett térségnek számít ebből a szempontból a közép-magyarországi régió, ahol tavaly közel 10 ezer betörést regisztráltak, ebből 6200-at Budapesten. Egy nem megfelelő zárral ellátott ajtót mindössze 15 másodperc alatt ki tudnak nyitni a betörők – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a válaszadók 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ideális lakásbiztosítás kiterjed a betöréses lopásra is. Egy átlagos méretű lakásra akár már havi egy-két ezer forintos díjjal köthető lakásbiztosítás, azonban előfordulhat, hogy ezek a biztosítások nem minden esetben térítenek betöréses lopás esetén. Ezért, ha valaki a betörés ellen is biztosítani szeretné otthonát, akkor érdemes a biztosítás megválasztásakor erre is figyelemmel lenni – hívja fel a figyelmet Deliága Judit, a Mabisz Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke.

A biztosítók tapasztalatai szerint a nyári időszak és a hosszú hétvégék idején a leggyakoribbak a betöréses lopások. A betörők leggyakrabban az ajtók, ablakok felfeszítésével jutnak be az ingatlanokba. A leggyakrabban eltulajdonított javak az ékszerek, illetve a készpénz, valamint az olyan műszaki cikkek, mint a laptop, a fényképezőgép és a mobiltelefon.

Az Országos Kriminológiai Intézet által készített kutatásban 139, betörés miatt börtönbüntetésre ítélt fogvatartottat kérdeztek meg a „betörési szokások”-ról, illetve arról, hogy milyen szempontok alapján választották ki az ingatlant. A válaszokból kiderült, hogy egy „ideális” betörés időtartama átlagosan maximum 10-15 percet vesz igénybe, utána már jelentősen megnő a lebukás kockázata. A kiválasztási szempontoknál a befolyásoló tényezők között szerepel a szemtanúk esetleges felbukkanásának lehetősége, a riasztó, a rács, valamint a megfigyelési eszközök megléte, az ingatlan minősége és a könnyű ki- és bejutás lehetősége.

Egy zárt, de gyengébb minőségű zárral ellátott ajtót nagyjából 15 másodpercbe telik kinyitni. Emellett még számos módja lehet a betörésnek, mint például az ablakok, erkélyajtók befeszítése, a hengerzár-törés, a zár felfúrása, vagy extrémebb esetekben a fal-, vagy tető kibontása. „Teljes körű, 100 százalékos védelem nem létezik, de a megelőző lépéseket meg lehet és meg kell tenni. A Magyar Biztosítók Szövetségének szakértői az idei nyaralási szezon kezdetére összeállítottak és a szövetség honlapján elérhetővé tették a Betörésvédelmi tájékoztató-t. A dokumentum a biztosítási alapfogalmak megértésében, valamint a megfelelő vagyonvédelmi megoldások kiválasztásában nyújt segítséget” – mondta Deliága Judit.

Forrás: adozona.hu

Nyáron ugrásszerűen növekszik a lakásbetörések száma
2016 július 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nyáron ugrásszerűen megnő a lakásbetörések száma, tavaly több mint 47 ezer lakásbetörés történt, különösen veszélyeztetett térségnek számít a közép-magyarországi régió, ahol a múlt évben mintegy 10 ezer betörést regisztráltak, ebből 6200-at Budapesten - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.

A biztosítók tapasztalatai szerint a nyári időszak és a hosszú hétvégék idején a leggyakoribbak a betöréses lopások, a betörők leggyakrabban az ajtók, ablakok felfeszítésével jutnak be az ingatlanokba, a leggyakrabban eltulajdonított javak az ékszerek, illetve a készpénz, valamint az olyan műszaki cikkek, mint a laptop, a fényképezőgép és a mobiltelefon - írja közleményében a Mabisz.

A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy az Országos Kriminológiai Intézet által készített kutatásban 139, betörés miatt börtönbüntetésre ítélt fogvatartottat kérdeztek meg, a válaszokból kiderült, hogy egy "ideális" betörés időtartama átlagosan maximum 10-15 percet vesz igénybe, utána már jelentősen megnő a lebukás kockázata.
A kiválasztási szempontoknál a befolyásoló tényezők között szerepel a szemtanúk esetleges felbukkanásának lehetősége, a riasztó, a rács, valamint a megfigyelési eszközök megléte, az ingatlan minősége és a könnyű ki- és bejutás lehetősége.

Deliága Judit, a Mabisz Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke a közleményben kiemelte: szakértőik az idei nyaralási szezon kezdetére összeállítottak és a szövetség honlapján elérhetővé tették a Betörésvédelmi tájékoztató-t, a dokumentum a megfelelő vagyonvédelmi megoldások kiválasztásában nyújt segítséget.

Szerző: MTI
Forrás: vg.hu

Csak júliusban 53 ezer viharkár-bejelentést kaptak a biztosítók
2016 július 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Több mint 53 ezer vihar kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz július 1-25. között, ezek becsült kárértéke megközelíti a 4,5 milliárd forintot - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője. Számítanak rá, hogy a kárbejelentések száma még bővül.

A kár érzékelése és bejelentése között általában 2-5 napot engedélyeznek a biztosítók, amit a szerződésben rögzítenek, de ezt az extrém helyzet miatt a biztosítótársaságok nem veszik minden esetben nagyon szigorúan, de az fontos, hogy a kárfelmérő tudja rekonstruálni a történteket. Az idén júliusban koncentrált viharokról lehet beszélni, a legtöbb kárbejelentés főleg Veszprém, Vas, Borsod megyéből, illetve Szombathely, Pécs, Baja, Miskolc, Balatonfüred környékéről érkezett. Júliusban a legtöbb bejelentés jégverés okozta kárra vonatkozott, ezt követi a viharkár, illetve a beázás.

A szóvivő beszélt arról, hogy Magyarországon a lakás alapbiztosítások tartalmaznak elemi károkra vonatkozó kitételt, ide tartozik egyebek közt a jégverés, árvíz, földrengés, felhőszakadás és a vihar. Gilyén Ágnes elmondta: a nyár a biztosítás szempontjából kiemelt időszak, a legtöbb káresemény május 1. és augusztus 30. között történik. Öt éves átlagban 115 ezer kárbejelentés érkezik ezekben a hónapokban, bár ez tavaly 222 ezer, az azt megelőző egy évben majdnem 135 ezer volt. Átlagban a biztosítótársaságok évi 8-8,5 milliárd közötti kárösszeget fizettek ki a lakossági lakásbiztosításokra - közölte a szóvivő.

Forrás: nepszava.hu

Otthon akart gyógyulni: most százezreket fizethet a gyászoló család
2016 július 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Filmsztárok feneke, necces politkai helyzet, kiscica, blöki és pendrive. Elsőre semmi nem köti össze ezeket a dolgokat, pedig van bennük közös: köthető rájuk biztosítás. Mutatjuk a legkirívóbb eseteket.

Több összeállítást lehet a neten találni hihetetlen biztosítási kötvényekről. Ezekben olyan biztosításokról van szó, mint például

  • Jennifer Lopez 27 millió dolláros fenék biztosítása,
  • a Rolling Stones énekesének 1,6 millió dollár értékű középső ujj biztosítása, valamint a
  • politikai zavargás okozta sérülés vagy anyagi kár esetén turistáknak 10 ezer dollárt fizető thai állami biztosítás.

Ezen biztosítások léte azonban csak olyan esetben kecsegtet szolgáltatással, ha

  • te vagy Jennifer Lopez és baja lett a fenekednek, vagy
  • te vagy Keith Richards és elromlott a középső ujjad, esetleg
  • 2010-ben Thaiföldön jártál és politikai zavargásba keveredtél.

Az ilyen biztosítási kötvények elég erősen marketing szagúak, azaz egy sztár vagy egy biztosító azért kötnek ilyet, hogy utána beszéljenek róluk.
Ezen kötvényeken túl léteznek azonban olyan biztosítások, amik elsőre furcsának hatnak, de hasznosak tudnak lenni, ha téged is érintenek azok a körülmények, amelyekre kidolgozták őket.

Két éve már körbe néztünk, hogy külföldön milyen nem mindennapi biztosításokat találunk, de most a hazai biztosítókat vettük górcső alá, hogy milyen speciális szolgáltatásokat kínálnak.

Ebből, hogy nem lett még szenzáció?
Az interneten kiscicás tartalommal gyakorlatilag bármit el lehet adni. Ennek fényében furcsának tűnik, hogy a legnagyobb netes jelenléttel bíró hazai kisállat biztosító pont kutyákkal próbálja eladni szolgáltatását és a macskákat egyértelműen háttérbe szorítja.

Azért van szükség kisállat biztosításra, mert a társadalombiztosítás Magyarországon nem terjed ki házi kedvenceinkre. Feltehetőleg azért nem, mert társadalmilag nem vagyunk elég szolidárisak

  • sem az állatokkal,
  • sem tartóikkal.

Az előrelátó gazdik viszont köthetnek egészségbiztosítást házi kedvenceikre. Ez a biztosítás az állat betegsége vagy balesete esetén téríti meg az orvosi költségeket, a kötvényben feltüntetett értékhatárig.
Mennyibe kerül?
A szerkesztőségi szobánkban kizárólag Szilvi rendelkezik háziállattal. A kis cirmos neve Marcus Aurelius, természetesen hím, öt éves és vérbeli keverék. Ezen változók alapján dobta ki az online kalkulátor, hogy Marcus Aurelius egészségbiztosítása balesetenkénti vagy betegségenkénti

  • 20 ezer forintos szolgáltatási limitig évi 6 480
  • 35 ezer forintos szolgáltatási limitig évi 12 960,
  • 50 ezer forintos szolgáltatási limitig évi 19 320

forint lenne.

Szilvi ezt az ajánlatot két dolog miatt nem érezte vonzónak. Egyfelől lakásbiztosítása tartalmaz a cica részére egészségbiztosítást. Másfelől pedig az elmúlt 5 évben összesen egyszer kellet Marcus Aureliust betegségből adódóan orvoshoz vinnie, ami mindösszesen 10 ezer forintjába került.

Ehhez képest, a 10 ezer forintos önrész a kisállat biztosításban, mely a 20 ezres csomagnál is betegségenként megfizetendő, valóban nem tűnik meggyőző ajánlatnak.
Néhány biztosítónál azonban, a kisállat biztosításnál is meghökkentőbb kiegészítő biztosításokat köthetünk lakásbiztosításunk mellé.

Ez már rég nem is a lakásról szól
Nem ám, de maradunk a családnál, ugyanakkor nemcsak azokra köthetünk biztosítást, akik bent laknak velünk a házban. A második legnagyobb lakásbiztosító például ajánl síremlék és kripta biztosítást is.

Ez a kiegészítő biztosítás magyarországi sírhelyekre köthető, és egyszerre két síremlékre vagy kriptára terjed ki. Amennyiben ezeket megrongálják vagy megrongálódnak, akkor a biztosító megtéríti a javítási költségeket.

Bár a hírekből kiindulva egyes vallások temetői az átlagosnál jóval gyakrabban lesznek vandalizmus áldozatai, ennek ellenére nem találtunk olyan passzust a biztosítási feltételekben, mely vallásonként eltérő árazásra utalna.

Ha már temetőknél tartunk, akkor ugyanezen biztosító kínál temetés biztosítást is lakásbiztosításához, kiegészítő szolgáltatásként. Ez a biztosítás alapvetően a lakásban élő családtagokra terjed ki, de azért nem árt egy-két dologra odafigyelnünk, mielőtt csak úgy, a biztosító kontójára meghalnánk.

A biztosító felsorol temérdek helyzetet, és ha ezekből következően halunk meg, akkor megtagadja temetési költségeink megtérítését. Néhány példa:

  • A halál oka visszavezethető olyan betegségre, amellyel már rendelkeztünk akkor is, amikor megkötöttük a biztosítást.
  • Bármilyen pszichiátriai zavarral összefüggő haláleset.
  • Síugró versenyen nézőként, egy baleset következtében búcsúzunk az élők sorából.
  • Nukleáris balesetből következően halunk meg.
  • Minden haláleset, amit öngyógyítás okozott - akármit is jelentsen ez.

Egyébként sem a sírkő, sem a temetés biztosítás nem számít olcsó mulatságnak. Mindkét szolgáltatás éves díja jellemzően meghaldja külön-külön a 20 ezer forintot is.

Pendrive biztosítás?
A piac legnagyobb lakásbiztosítójánál köthető adatvesztésre biztosítás, szintén lakásbiztosítás mellé. Ha voltál már olyan helyzetben, amikor bedugtál egy pendrive-ot a gépedbe, és egyszerűen nem volt ott az az anyag, amit csak oda mentettél el, akkor biztos értékeltél volna egy ilyen szolgáltatást.

Ugyanakkor ma már egyre több mindent mentünk központi, bárhonnan elérhető szerverekre, azaz a felhőbe. Ennek megfelelően, ez a szolgáltatás reméljük, hogy hamarosan meghaladottá válik. Addig is, éves szinten 4 ezer forintért lehetünk egy fokkal nyugodtabbak, a számítógépeinken és USB kulcsainkon tárolt adatokkal kapcsolatban.

Meleg van? Az a baj. Hideg van? Az a baj.
Szintén ritka helyzetekre nyújt védelmet egy nagy biztosító kiegészítő biztosítása. Amennyiben tűz, beázás, csőtörés vagy egyéb okból több mint nyolc órán keresztül áram nélkül marad a fagyasztószekrényünk, akkor a biztosító megtéríti a szekrény tartalmának értékét, mert azt nagy valószínűséggel dobhatjuk a szemétbe. Ezt a biztosítást nem tudjuk kiegészzítő szolgáltatásként megkötni, hanem prémium lakásbiztosítási csomagok választása esetén kapjuk azokba beépítve.

Egy olasz biztosító pedig továbbra is jelen van a piacon Magyarország területére érvényes jó idő biztosítással. Amennyiben egyhetes nyaralásunk alatt legalább háromszor, vagy kéthetes nyaralásunk alatt legalább ötször rossz idő van, 100 ezer forint üti a markunkat. Ezt a szolgáltatást szintén nem tudjuk önmagában megvásárolni, hanem az olasz biztosító lakásbiztosításába jár, beépítve.

Sokszor leírtuk, és most is megtesszük:
Mielőtt bármilyen biztosítást köt vagy pénzügyi terméket vásárol, tájékozódjon a szerződési feltételekről!

Forrás: penzcentrum.hu

Oldalak