2025.02.25

A lakásárak emelkedése nemcsak az ingatlan-adásvétel előtt állókat érinti. A korábban megkötött szerződések nem biztos, hogy teljeskörűen fedezik az adott ingatlan körül bekövetkező károkat.

Az ingatlan.com lakásárindexének legfrissebb adatai szerint országosan több mint 9 százalékkal nőttek a lakásárak januárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A lakásárak emelkedése nem csak az ingatlan-adásvétel előtt állókat érinti, az ingatlanok értékének jelentős növekedése a korábban megkötött lakásbiztosításokra is hatással lehet, hiszen azok már nem biztos, hogy teljeskörűen fedezik az adott ingatlanokat. A money.hu szakértője ennek kapcsán adott tanácsokat a lakásbiztosításunk felülvizsgálatához.

A február 10-i adatok alapján országos átlagban 9 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, de a Debrecent is magában foglaló Észak-Alföld régióban 13 százalék Budapesten pedig 12 százalékos volt a drágulás, és

a fővárosban február elején a használt lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1,17 millió forintot.

Az ingatlan értékének jelentős növekedése azt is jelenti, hogy a korábban megkötött lakásbiztosítási szerződésben szereplő biztosítási összeg már nem feltétlenül fedezi a megnövekedett értéket, így egy káresemény esetén a kifizetés is alacsonyabb lehet a szükségesnél. Vagyis

szorult helyzetbe kerülhetnek azok a tulajdonosok, akiknek legnagyobb vagyontárgyunkban, az ingatlanukban, következik be váratlan káresemény, amit helyre kell állítani.

Csak keveset fizethet a biztosító

A helytelenül meghatározott biztosítási összeg azt eredményezheti, hogy egy káresemény esetén a biztosító nem a teljes kárt téríti meg. Például ha a lakás ma 70 millió forintot ér, de a biztosítás csak 50 millió forintra szól, akkor egy tűz okozta teljes kár esetén csak 50 millió forintnyi kártérítést kap a tulajdonos. Egy jelzáloghitelhez kötelezően kötött lakásbiztosításnál ráadásul komolyabb kár esetén a biztosító előbb a bankot kártalanítja.

A biztosítási összeg helyes beállítása nagyrészt az ügyfél érdeke és felelőssége. A biztosítók évente egyszer ugyan felülvizsgálják a szerződéseket az értékkövetés érdekében, de egy ingatlan valós újjáépítési költsége, illetve az ingóságok beszerzési ára nagyobb mértékben is emelkedhet, mint a biztosító által adott célcsoportra kalkulált átlagok.

– mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Verseny jöhet

Az idén márciusban esedékes rendkívüli lakásbiztosítási átszerződési lehetőség ismét erősítheti a piaci versenyt. A meglévő lakásbiztosítással rendelkezők áttekinthetik, hogy szerződésük alapján ingatlanuk, ingóságaik nem alulbiztosítottak-e, és össze is hasonlíthatják jelenlegi szerződésüket a biztosítók új ajánlataival.
A jelzáloghitelhez kötelezően megkötött lakásbiztosítás is lecserélhető, azzal a feltétellel, hogy az új lakásbiztosítás maradéktalanul megfelel a hitelszerződésben előírt fedezeteknek és biztosítási összegeknek. Mivel a biztosítási szerződésnek a hitelt nyújtó bank a kedvezményezettje, ezért kötelező értesíteni a váltásról. A hitellel terhelt ingatlanok biztosításakor minden esetben szükséges egy zálogkötelezetti nyilatkozat kiállítása is, amelyben megjelöljük a bankot zálogjogosultként.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Növekvő felelősségérzet a lakásbiztosítások területén
2010 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Növekvő felelősségérzet a lakásbiztosítások területén

Online-kedvezmények csökkentik az átlagos lakásbiztosítási díjat

A biztosítók indexálási gyakorlata ellenére a lakásbiztosítási díjak az elmúlt évben nem mutatnak jelentős elmozdulást. Ennek oka, hogy a gépjármű-biztosítások (KGFB, casco) után a lakásbiztosításokat is egyre nagyobb arányban kötik az Interneten, ahol könnyen elérhető a díjkalkuláció lehetősége. Tovább növelik az online kötések vonzerejét az akár 35 százalékot is elérő internetes kedvezmények is. Nem utolsó szempont a rugalmasság: megfigyelhető, hogy azokon a napokon, amikor a meteorológusok vihart jeleznek előre, többszörösére nő az érdeklődő, majd lakásbiztosítást kötő ügyfelek száma.

'A válság a lakásbiztosításokra biztosan nem lesz negatív hatással. – jelentette ki Marcsa László, a CLB Független Biztosítási Alkusz lakossági üzletágvezetője. – Egy év alatt másfélszeresére nőtt a biztositastipp.hu oldalain megkötött lakásbiztosítások száma. Ez pedig csak részben magyarázható az online kötések előretörésével. Az emberek ráébredtek, hogy a sokszor egy élet munkájával megszerzett fő vagyontárgyaikról viszonylag alacsony díj mellett tudnak gondoskodni.'

Az elmúlt években a díjak nem sokat változtak. A biztositastipp.hu adatai szerint egy budapesti, illetve egy vidéki átlagos ingatlan jelentősebb ingósággal is már havi 1.500 forint körüli összegért biztosítható:

TelepülésLakás típusa és méreteIngóság értékeDíj (Ft/negyedév)
Budapest65 m2 panel4 mFt4.668 Ft
Vidéki kisváros85 m2 családi ház4 mFt4.191 Ft

Pozitív jelenség, hogy a korábbinál sokkal jobban odafigyelünk az ingóság megfelelő összegű biztosítására. Korábban sokan – havi néhány száz forint megtakarításának reményében – a valóságosnál kisebb értékű ingóságra kötötték meg a lakásbiztosítást. Mára ez a tendencia kevésbé jellemző, ami az utóbbi időben növekvő számú (2008-ban 13,4 százalékkal több) lakásbetöréssel is magyarázható.

Spórolni ésszerűbben is lehet

Az alulbiztosításnál jobb eszköz lehet, ha havi helyett negyedéves vagy akár éves díjfizetést vállalunk, és csekk helyett az átutalás lehetőségét választjuk. Egy társasház esetében jó megoldás a közös épületbiztosítás is: egy lakásra jóval kisebb költség jut, amit csak néhány száz forintos kiegészítő ingóságbiztosítással kell kiegészíteni. Emellett érdemes a lakásbiztosítás évfordulójakor lefuttatni egy online kalkulációt, ahol jó eséllyel találhatunk a jelenleginél kedvezőbb feltételeket is.

Itt sem csak az ár számít!

Mivel biztosítók nem csupán árban, hanem a szolgáltatások körében is igyekeznek versenyképes kínálatot nyújtani, sokszor érdemes megfontolni a kicsit drágább díj megfizetését. Egyre gyakoribbak az olyan csomagok, amelyekben az alap elemi károk mellett olyan kiegészítő szolgáltatások is szerepelnek, mint a csőtörés-, üvegkár-vagy rablásbiztosítás. Sőt, akár baleset- vagy életbiztosítással is kombinálható az ingatlanok biztosítása. Ma már szinte minden biztosító 24 órás szervizszolgáltatást is nyújt.

A feltételek is lehetnek eltérőek. 'Az egyik biztosító térít akkor is, ha a lakásba lopott kulccsal jutottak be, a másik viszont nem. Nem kellemes az ilyen apróságnak tűnő eltérésekről az értékek eltűnését követően tájékozódni. – említ egy jellemző példát Marcsa László. – Ma már több mint tíz biztosító számtalan lakásbiztosítási módozata elérhető a piacon. Ha nem tudjuk pontosan, hogy az egyre bővülő kínálatból pontosan melyikre van szükségünk, mindenképpen forduljunk alkuszhoz!'

További biztosítási hírek

Mit kell végiggondolnunk mielőtt lakásbiztosításunkat megkötnénk?
2010 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Mit kell végiggondolnunk mielőtt lakásbiztosításunkat megkötnénk?

A megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása nagyon nehéz feladat, éppen ezért a következőkben azokat a szempontokat soroljuk fel, amelyeket mindenképp szem előtt kell tartanunk mielőtt lakásbiztosítást kötnénk.

  • Az első és egyben a legfontosabb feladat saját igényeink felmérése. Tisztában kell lennünk azzal, hogy pontosan mire is van szükségünk (teljes körű lakásbiztosítást szeretnénk, vagy számunkra elegendő, ha csak bizonyos esetekben - üvegkár, elemi kár, vízkár, betörés - térít a biztosító). Fontos, hogy a biztosítási feltételeket is tanulmányozzuk, hogy pontosan mire nyújt fedezetet az adott biztosítás.
  • A következő szempont, hogy mit kívánunk biztosítani. Biztosíthatjuk az épületet vagy azzal együtt a benne lévő ingóságainkat. Természetesen köthető biztosítás kizárólag ingóságainkra.
  • A döntés meghozatala előtt azon is el kell gondolkodnunk, hogy önrésszel vagy a nélkül kössük lakásbiztosításunkat. Amennyiben, az önrészes megoldást választjuk, az önrész mértékéig a kisebb károkat nem terheljük a biztosítóra, cserébe díjkedvezményt kapunk a havi biztosítási díjból.
  • A biztosított vagyon értékének meghatározásakor épületeknél az újraépítési, ingóságoknál pedig az új állapotban történő beszerzés költségeit kell megállapítanunk.
  • Célszerű tekintettel lennünk azokra az esetekre, ahol az ingatlan egyben egyéni vállalkozás, vagy cég székhelye is. Ilyenkor a magánszemély által kötött lakásbiztosítás ezek vagyontárgyaira nem terjed ki, tehát a lakásbiztosítás mellé praktikus kiegészítő biztosítást kötnünk, amely a cég vagyontárgyaira is fedezetet nyújt.
  • Sokat segíthet káreseménykor, ha az általunk választott biztosító termékei mellé asszisztencia-szolgáltatást is kínál, hiszen így nem nekünk kell szakember után rohangálnunk, hanem a biztosító közvetít számunkra javító-szolgáltató partnereket.
  • A biztosítási díj nagyságát befolyásolja a vagyon nagysága, a kapcsolt szolgáltatások, a szerződés megkötésének módja és a díjfizetés gyakorisága.

Mindezek ismeretében, biztosan könnyebben eligazodunk majd lakásbiztosítás megkötése során és számunkra a lehető legmegfelelőbb biztosítást tudjuk így kiválasztani.

További biztosítási hírek

Vihar, jégverés, villámcsapás eredményezi az épületkárok harmadát
2010 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Vihar, jégverés, villámcsapás eredményezi az épületkárok harmadát

A magyarországi biztosítók tapasztalatai alapján a múlt évben bejelentett lakás- és épületkárok 28,5 százalékát a viharok, további 9,8 százalékát a villámcsapások, míg 4 százalékát a jégverések okozták. Évente a kárbejelentéseknek több mint 40 százaléka köszönhető az időjárásnak.

Az előrejelzések szerint idén sem a szombati vihar volt az utolsó. Az elmúlt évek megfigyelései alapján a legtöbb viharkár-bejelentés augusztusban szokott a biztosítókhoz érkezni. Úgy tűnik, a hétvégi, az egész országon végigsöprő vihar az idei év eddigi legnagyobb viharkár-eseményét eredményezte. Hétfő reggel több száz kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz.

Mindezek ellenére Magyarországon négy lakásból egynek még mindig nincs lakásbiztosítása. Pedig ma már egy átlagos lakásbiztosítás egy-két ezer forintért megköthető, ami fedezi az elemi károkat, betörés károkat, és mindemellett értékes szolgáltatásokat is tartalmaz.

További biztosítási hírek

A közösségi portálok felhasználói célponttá válhatnak
2010 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A közösségi portálok felhasználói célponttá válhatnak

A két legnagyobb - már Magyarországon is igen széles körben használt és ismert - közösségi weboldal, a Twitter és a Facebook felhasználói magasabb biztosítási besorolást kaphatnak, mert a betörők felhasználják az oldalakon található adataikat.
 
A felhasználók egyre több olyan információt osztanak meg magukról, ami a betörőknek segít: lakóhelyükről, nyaralásaikról, szabadidős tevékenységeikről túl sok minden kiderül.
 
A 16 és 24 év közöttiek - egy számítógépes biztonsággal foglalkozó cég felmérése szerint - csaknem 75%-a teszi közzé az interneten, hogy pontosan mikor megy nyaralni.
 
Semmi kétség, hogy a betörők használják a közösségi portálokat, ahol felmérhetik a terepet.
Ezeken az oldalakon nagyon könnyű információt gyűjteni a kiszemelt áldozatról, a kiszemelt házról a Google Street View segítségével, mindezt egy kényelmes székből.
 
A biztosító szerint olyan információk közzététele az interneten, hogy mikor született, hol lakik, éppen mit csinál körülbelül annyira veszélyes, mintha nyitva hagyná a lakása ajtaját.
Bár a legtöbb közösségi oldalon csak az adott személy ismerősei férnek hozzá ezekhez az információkhoz, a számítógépes biztonsággal foglalkozó cég tesztje szerint nagyon sokan visszajelölték a kapcsolatra való felmérést ismeretlenül is, így lényegében bárkinek elérhetővé teszik az adataikat.
 
Egy esetleges betörés alkalmával viszont igen nehéz bebizonyítani azt, hogy a bűntény oka az volt, hogy adott személy túl sok információt tett közzé magáról az interneten, így közvetlenül a közösségi oldalak használóit nem lehet magasabb biztosítási díjjal büntetni, ám a kutatások eredményeit mindenképpen szeretnék felhasználni. Elképzelhető, hogy a jövőben a lakásban élő fiatalok (16-24 év) számától függően fogják díjaikat alakítani, hiszen ez az a csoport, akik a legaktívabban részt vesznek a közösségi oldalak életében.
 
 
 

 

Hogyan biztosíthatjuk be magunkat jogilag, mielőtt kirúgnak?
2010 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Hogyan biztosíthatjuk be magunkat jogilag, mielőtt kirúgnak?

A munkahelyek megszűnésével tömegesen kerülnek felszínre a munkaszerződésekkel kapcsolatos problémák. A jogi védelem költségeire érdemes idejében felkészülni egy az interneten is megköthető biztosítással.
 
Az új munkahely megtalálása átlagosan 16 hónapig tart Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. Ez év második negyedében 402 ezer munkaképes korban lévő ember volt munka nélkül, 83 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliségi ráta 9,6 százalékot ért el, 2 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt.

A gazdasági előrejelzések szerint a válságon még nem jutott túl a magyar gazdaság, az őszre újabb elbocsátási hullám prognosztizálható. A munkavállalók 61 százalékát foglalkoztató kis- és középvállalati kör a GfK legújabb felmérése szerint elsősorban költségcsökkentéssel és leépítéssel reagált a válságra, a hazai kkv szektor cégeinek csaknem fele elbocsátásokkal próbált javítani a helyzetén. A nagyvállalatok esetében sokkal látványosabb a munkaerő költségétől való szabadulás: 2008. októbere óta rendszeresek a csoportos létszámleépítések. Ennek keretében mintegy kétszáz cégnél csaknem 40 ezer munkahely szűnt meg, a társaságok mintegy harmadánál bocsátottak el 200 főnél többet egyszerre.

„A munkahelyek tömeges megszűnése ráirányítja a figyelmet a munkaszerződésekkel kapcsolatos sorozatos problémákra. Még az országos átlagbér kétszeresét kereső munkavállaló számára is jelentős anyagi terhet jelenthet, ha jogásszal kívánja felülvizsgáltatni elbocsátása körülményeit.” – hangsúlyozta Csikós Dániel, a Genertel Biztosító Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a családi jogvédelem-biztosítás ebben a nehéz helyzetben kíván anyagi és szakértői segítséget nyújtani.

Az elbocsátások során számos társaság kifejezetten arra játszik, hogy az egy hullámban elbocsátott munkatársak száma épp csak 1-2 fővel maradjon el attól létszámtól, mint amennyit a cégnek a munkaügyi kirendeltségeken csoportos elbocsátásként már kötelező bejelentenie (ez tíz főt jelent). Ugyanis, amellett, hogy a nagy létszámban elküldött dolgozók rontják a cég hírnevét, a csoportos létszámleépítés eltussolásával elejét lehet venni a végkielégítések kifizetésének és a bonyolultabb procedúrának.

Sokszor jogszerűtlenül járnak el a munkaadók a felmondásoknál. Ez nem csak abban jelentkezik, hogy a jogosnál kevesebb végkielégítést kap az elbocsátott, hanem maga a felmondás sem a jognak megfelelő keretek közt történik. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen feltételekkel és anyagi fedezettel kerülnek utcára és valóban minden juttatást megkapnak-e, ami a jogszabályok szerint jár.

„A lakásbiztosításhoz kiegészítőként köthető családi jogvédelem biztosítás a kiszolgáltatottság érzet csökkentését szolgálja − fejtette ki Csikós Dániel − a biztosító nem csak az ügyvédi költségeket téríti, de szükség esetén megfelelő képzettségű szakembert is tud ajánlani.” A biztosítás az ügyvédi díjakon túl olyan költségeket is megtérít, amelyek egy peres ügy kapcsán felmerülnek, pl. szakértői díjak, tanúk utazási költsége, stb. Pár ezer forintos havi díj fedezi a százezres nagyságrendű ügyvédi költségeket. A biztosítás kártérítési, büntetőjogi, szabálysértési, munkaügyi valamint általános szerződéses jogvédelem eseteire köthető.

 
Forrás:hvg.hu
 

 

Oldalak