Nem fizet a biztosító mai értéken, ha 5-10 éves a biztosítás -
2011 június 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nem fizet a biztosító mai értéken, ha 5-10 éves a biztosítás 

Érdemes felülvizsgáltatni a régi, 5-10 évvel ezelőtt kötött ingatlan-biztosításokat.

Csalódást okozhatnak a júniusi vihar utáni kártérítések, mert sok a régi, 5-10 évvel ezelőtt kötött biztosítás, s a szolgáltató csak az akkori értéket kalkulálhatja –írja a piacésprofit.hu. A biztosítók egy része azonban eleve ki is zárja a kártérítési körből a ház burkolatán, vagy a redőnyökön keletkezett jégkárt. Az ingatlanok negyedére viszont egyáltalán nincs biztosítás, ezek tulajdonosai egy pusztító vihar után földönfutóvá válhatnak - figyelmeztet egy biztosítási alkusz.

Eddig csaknem 700 millió forintnyi kárt okozott az országban a júniusi vihar-sorozat. Az elmúlt hetekben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakói jártak a legrosszabbul, csak Ibrányban több tízmillió forint a kár. Eddig mintegy 9 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a legnagyobb károkat Pest megyében és Budapesten, valamint Heves megyében, főként Gyöngyös térségében, továbbá Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Bács-Kiskun megyében okozta a rendkívüli időjárás.

A biztosítók gyorsan reagálnak - van, ahol ünnepnapokon is működtetnek vészelhárítást - megkezdték a kifizetéseket.

Forrás: piacesprofit.hu

Miért kell egy társasháznak biztosítás, és mire köthető?
2011 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Miért kell egy társasháznak biztosítás, és mire köthető?

Minden lakóközösség életében adódhatnak nem várt események, melyek akár milliós nagyságrendű károkat is okozhatnak. Ezt minden esetben meg kell téríteni, a kérdés csak az, hogy kinek. Ha egy társasháznak nincsen biztosítása, akkor a bekövetkezett kárt a lakóknak közösen kell megtéríteniük.

Ha közös épületszerkezetet érint a kár, akkor a közös képviselő tesz kárbejelentést és eljár a biztosító felé. Ha egy lakást, egy lakót ér kár, akkor viszont a lakó tesz kárbejelentést, s természetesen ő kapja meg a biztosítási összeget. Lakásvásárláskor érdemes a társasházról megtudni, hogy van-e biztosítása, és az mire terjed ki. Egy alapbiztosítás több mint 20 féle biztosítási eseményt tartalmaz, amihez még kiegészítő biztosítások is köthetők.

 

Forrás: ingatlanmagazin.com

Áremelést hozhatnak a viharok a biztosítóknál
2011 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Áremelést hozhatnak a viharok a biztosítóknál

Az elmúlt évek lanyha kereslete miatt nem tudtak díjat emelni a lakásbiztosítók, de most a tetemes viharkárok miatt mégis rászorulhatnak az emelésre. Az alacsony összegű biztosítások miatt a kifizetések sem elég magasak, de még így is a nyolcszorosára rúgnak az állami segítség összegének - írja a Napi Gazdaság.

A biztosítók árazását is felborítják azok a rendkívüli időjárási események, amelyek az utóbbi években mind gyakoribbá válnak. A meteorológiai intézetek számításai és saját káradatbázisunk alapján száz évre visszamenőleg tudjuk, hogy melyek a viharos időszakok és területek, ahol nagyobb eséllyel fordultak elő nagy kárt okozó meteorológiai események, a korábbi törvényszerűségek azonban egyre kevésbé igazak - állítja Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem életbiztosítási üzletágának vezetője.

A biztosítók pedig a nagy számok törvényei alapján kalkulálják díjaikat, amit persze a kockázatközösség nagysága is jelentősen befolyásol. Az előző évben azonban a Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a katasztrófakárok ellenére tovább csökkent a lakásbiztosítások száma. Egyértelműnek tűnik, hogy az eddigi díjemelésnek is leginkább a lanyha kereslet szabhatott gátat. Előbb-utóbb azonban a megugró kárkifizetés mindenképpen drágításra kényszerítheti a társaságokat.

Természeti károk 2010

Biztosítói kifizetés (ezer darab)263,4 
Biztosítói kifizetés (milliárd forint)24,94
Állami újjáépítés (milliárd forint)3,17
Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés

 

Alacsony összegek

Más összefüggésre sem ártana azonban az ügyfeleknek figyelniük. Az utóbbi tíz évben megduplázódott a nem életbiztosítási piacon a kárkifizetés, a szerződések száma ugyanakkor közben alig nőtt, 2003 óta pedig lényegében nem sikerült díjat emelni az üzletágban. Vereczki András, az Aegon vezérigazgató-helyettese szerint ennek következtében általánossá vált az alulbiztosítottság.

Amennyiben tehát valamilyen káresemény bekövetkezik, az alacsony biztosítói kifizetésekért sokszor magukat (is) okolhatnák az ügyfelek. A tavalyi adatok alapján pedig az érintettek összességében sokkal nagyobb segítségre számíthatnak saját biztosítójuktól, mint az államtól.

Milliárdos károk

A most indult nyári viharszezon pedig sokaknak okozhat még meglepetéseket. Az Allianz eddig közel százmillió forintnyi kárrendezésre számíthat. Az Aegon hangsúlyozta: az eddigi adatok alapján a milliárdos nagyságrendet is elérheti az elmúlt hétvégén a viharok által okozott kár Magyarországon. Ez a társaság is figyelmeztet arra, hogy a hazai biztosítási piacon évről évre egyre nagyobb kárt okoznak a természeti csapások: az Aegon a tavalyi "viharszezonban" - augusztusig - 70 ezer eseményre összesen 4,1 milliárd forintot fizetett ki ügyfeleinek. A Signal Biztosítónál az elmúlt évben 50 százalékkal nőtt a viharkár-bejelentések száma, de akad társaság, amelynél négyszereződésről beszéltek.

 

Forrás: Napi Gazdaság

Ezt tudja egy "fapados" lakásbiztosítás
2011 május 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás

 

Ezt tudja egy "fapados" lakásbiztosítás

A biztosítók "fapados" biztosításaira mutatkozik leginkább igény az ingatlantulajdonosok körében, a szolgáltatók által kínált "assistance" lehetőségek viszont nem elégítik ki teljeskörűen az ügyfelek megváltozott igényeit - derül ki egy lakásbiztosítási piackutatásból.

Nyolcszáz lakásbiztosítással rendelkező ügyfél bevonásával végzett kutatást az IFUA Horváth & Partners a magyar és nyugat-európai lakásbiztosítási piac termékkínálatának feltérképezéséhez. A kutatás eredményei felhívják a lakásbiztosítási piac szereplőinek figyelmét arra, hogy a gazdasági válság hatásaként számos területen megváltoztak az ügyféligények. A felmérés szerint főként a "fapados" biztosításokat keresik a lakástulajdonosok, amelyek az alapkockázatokra terjednek ki, amilyenek a tűzesetből, elemi csapásokból illetve az ingatlanba való betörésből adódó károk.

"Az elmúlt évek gazdasági körülményei komoly kihívásokat, de akár új lehetőségeket adhatnak a biztosítási társaságoknak." - mondta Huba Eörs, a kutatást készítő társaság ügyvezető partnere. "Jelen kutatás is azt mutatja, hogy változnak a biztosító cégek szolgáltatásaival szemben támasztott elvárások, ezért a társaságok nyitottságára és rugalmasságára van szükség ahhoz, hogy a megváltozott ügyféligények mellett pozitív eredményeket érjenek el a jövőben."

A kiegészítő fedezetek terén ugrásszerűen nőtt a kínálat az elmúlt években, ezen a területen a legerősebb a verseny a piaci szereplők között. Így már köthető külön fedezet a kerti bútorokra, értékes kerti növényekre, vagy éppen az otthon tartott sportfelszerelésre, a kertünkbe beparkoló vendégek autójára, vagy a lakáshasználók felelősségéből mások értékeiben bekövetkező károkra is (például ha labdázó gyermekünk kilövi a szomszéd ablakait, vagy kutyánk feltúrja a veteményét).

Ugyanakkor az ezek iránti kereslet messze nem bővült olyan ütemben, mint a kínálat. A kutatásban szereplő 28 kiegészítő biztosítás teljesen eltérő keresletet mutatott. Van olyan, mint például a sportfelszerelés biztosítása, amelyet több biztosító társaság is szerepeltet a kínálatában, ugyanakkor az ügyfelek irányából szinte egyáltalán nem mutatkozik rá érdeklődés. A kiegészítő fedezeteket illetően a kutatás számos olyat is vizsgált, amely a magyar piacon még nem bevezetett, azonban így is megállapítható, hogy az ügyfelek igénye jól meghatározható csoportokba rendezi ezeket a kiegészítőket. "A kirajzolódó ügyféligény térkép sokkal inkább a telefontársaságok tarifacsomag rendszeréhez hasonló termékek felé mutat" - állítja Huba Eörs. "A ma elterjedt, bonyolultabb, karácsonyfaszerűen mindent tartalmazó, és hosszú listákon való válogatással kialakuló szerződéseket inkább a különböző méretű, fantázianévvel ellátott és standardizált csomagok váltják fel. Más és más fedezeteket fog tartalmazni a kockázatokra érzékeny, lakásukat és javaikat fokozottan féltő emberek, a kényelmetlenségre érzékeny, szolgáltatás-orientált fogyasztók és a biztosítást elsősorban rezsiköltségként felfogók számára kínált csomag."

A felmérés különösen érdekes pontja, hogy a biztosítók által nyújtott assistance szolgáltatások és az ezen a téren megjelenő ügyféligények között lényegi különbség vehető észre. Míg a biztosítók nagy erőt áldoznak arra, hogy kár esetén azonnal rendelkezésre álló mesteremberek hálózatát építsék ki és felügyeljék, beépítve ezeket a biztosításokba, addig az ügyfelek oldaláról erre sokkal szerényebb igény mutatkozik. "Egy jó mester telefonszáma kincset ér hazánkban, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az ügyfelek nem elsősorban a szakemberek 'becserkészésének' nehézségei alól szeretnének mentesülni." - magyarázza Huba Eörs.

Ugyancsak elgondolkodtató, és messzebb vezető megállapítása a kutatásnak, hogy a katasztrófakárok rendezésével kapcsolatban több más közép-kelet európai országhoz hasonló módon gondolkodunk: a katasztrófakárok állami forrásokból való rendezésének szükségessége 27%-os társadalmi támogatottságot kapott a lakásbiztosítással rendelkezők körében. Azaz, a megkérdezettek közel harmada inkább az állami költségvetésben, semmint a kockázatközösségben gondolja teríteni a katasztrófák költségeit. Ez azonban téves irányba viszi a szemléletet; hajlamosak az emberek a közvetett károkat lebecsülni, és megspórolni a biztosítást. Romániában például éppen ezért tették kötelezővé a lakóingatlanok biztosítását, hogy az állam így mérsékelje a katasztrófák esetén fizetendő összeget. "Egy összeomlott ház szerkezetkészre való felújításában lehet szerepe az államnak, de a házzal odavesző értékes porcelángyűjteményt biztosan nem fogja az állam megtéríteni, ezért a lakásbiztosítások szerepe nem elhanyagolható." - mondja Huba Eörs.

 

Forrás: Pénz Centrum

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások
2011 május 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások

Egyre nagyobb az igény az alap lakásbiztosításon felüli úgynevezett extrákra, a biztosítók között most leginkább ezen a területen alakult ki verseny. A Genertel értékesítési igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ilyen extrák alatt kell érteni például az ebtartói kiegészítő biztosítást, vagy kiterjesztett garanciát a háztartási gépekre.

A lakásbiztosítások a piaci verseny hatására egyre több, első hallásra meglepőnek tűnő extra fedezetet is kínálnak - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László közölte: egy lakásbiztosítás alapcsomagja az üvegbiztosítást, az elemi kár-, a tűz- és a vezetékes víz kockázatokat tartalmazza.

A sokszor a lakáson kívüli eseményekre is kiterjedő extra biztosításokra jó példa a családi balesetbiztosítás és jogvédelem, a magánemberek és ebtartók felelősségbiztosítása, a gépjármű-, készpénzbiztosítás, vagy éppen a kiterjesztett garancia is - fejtette ki.

A lakásbiztosítások egyre szélesebb köre tartalmaz az ott lakók baleseti halála, rokkantsága vagy akár csonttörése esetén járó térítést. Az értékesítési igazgató kiemelte: nem árt tudni, hogy ezek a biztosítások általában nem csak az ingatlan területén, hanem a világ bármely pontján bekövetkező balesetekre is vonatkoznak.

Szintén nem csupán az ingatlan területére, hanem az egész országra, sőt, egyre több termék esetén az EU egész területére kiterjed a lakásban lakó személyeknek akár több milliós térítést is nyújtó felelősségbiztosítása - tette hozzá.

Az ingatlanhoz tartozó kutya évente akár tíz alkalommal bárhol kárt okozhat, a biztosítás erre is kiterjed, ám az alapvető óvintézkedéseket azért ilyen esetekben is elvárják - hívta fel a figyelmet Sebestyén László.

Az értékesítési igazgató beszélt arról is, hogy a biztosítás megkötésével lehetőség van a jogi érdekek érvényesítésében szakmai segítséget és anyagi támogatást kapni akár többszázezer forintig.

Több biztosító is vállalja a készpénzt ért károk megtérítését bizonyos összeghatárig, ez akár kiterjedhet a lakáson kívüli eseményekre, vagyis utcai rablásra is - közölte Sebestyén László. Hozzátette: jelenleg a biztosítók elsősorban az ingatlan garázsában álló járművek károsodására vállalnak korlátozott körű fedezetet, de rövidesen szélesedhet ez a kör, és kiterjedhet a bárhol máshol, nem baleset során meghibásodott járművel kapcsolatos segítségnyújtás különböző területeire is.

Emellett a lakásban található elektromos háztartási gépekre és szórakoztatóelektronikai eszközökre már a lakásbiztosítással is köthetünk több évvel kiterjesztett garanciát, ami nem csak a lakást ért károsodás, hanem minden olyan esetben is térít, amire a gyári garancia is vonatkozik. Sebestyén László szerint olyan irányba halad a piac, hogy további kiegészítők is megjelenhetnek.

Az extrák éves szinten 1500-4000 forinttal emelhetnek a biztosítás díján, csomagban pedig akár 30-40 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni a kiegészítőkhöz - mondta el az értékesítési igazgató.

Forrás: Inforadio.hu

Kitartunk a meglévő lakásbiztosítás mellett
2011 május 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kitartunk a meglévő lakásbiztosítás mellett

Magasabb összegű baleset- és felelősségbiztosítás, egyszerűbben intézhető lopáskárok, alacsonyabb éves díj – egyebek mellett ezek jellemzik az újonnan kötött lakásbiztosításokat, míg a régiek egyszerűbb szolgáltatással és évenkénti indexálással élnek tovább – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Amennyiben az ügyfelek annyira érzékenyek lennének a lakásbiztosítás díjára, mint az autós biztosításokéra, lényegesen olcsóbb termékek közül választhatnának a biztosítási évfordulókon. Eddig azonban a számok azt jelzik, hogy legtöbben kitartanak a meglévő és évenként indexált – emelkedő díjú – biztosításuk mellett.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint a 4,3 milliós magyar lakásállományból – négy évre visszamenőleg – gyakorlatilag hárommillió biztosított. Ezek összesített díja 2007-ben 74,6 milliárd, 2008-ban 80,1 milliárd, 2009-ben 81,7 milliárd, 2010-ben 83 milliárd forint volt, tavaly pedig már meghaladta a 84 milliárdot.

Ma már több internetes alkusznál is kalkulálható és összehasonlítható a lakásbiztosítások – egyes biztosítók által kínált – díja. Az FBAMSZ azonban felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy ha a biztosítási évfordulón biztosítót váltanak, előtte mondják fel a régi szerződést. A díj nem fizetése miatt megszűnt szerződéseknél ugyanis a biztosítók behajtják a meg nem fizetett összeget.

 

Forrás: MTI

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások
2011 május 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások

Egyre nagyobb az igény az alap lakásbiztosításon felüli úgynevezett extrákra, a biztosítók között most leginkább ezen a területen alakult ki verseny. A Genertel értékesítési igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ilyen extrák alatt kell érteni például az ebtartói kiegészítő biztosítást, vagy kiterjesztett garanciát a háztartási gépekre.

A lakásbiztosítások a piaci verseny hatására egyre több, első hallásra meglepőnek tűnő extra fedezetet is kínálnak - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László közölte: egy lakásbiztosítás alapcsomagja az üvegbiztosítást, az elemi kár-, a tűz- és a vezetékes víz kockázatokat tartalmazza.

A sokszor a lakáson kívüli eseményekre is kiterjedő extra biztosításokra jó példa a családi balesetbiztosítás és jogvédelem, a magánemberek és ebtartók felelősségbiztosítása, a gépjármű-, készpénzbiztosítás, vagy éppen a kiterjesztett garancia is - fejtette ki.

A lakásbiztosítások egyre szélesebb köre tartalmaz az ott lakók baleseti halála, rokkantsága vagy akár csonttörése esetén járó térítést. Az értékesítési igazgató kiemelte: nem árt tudni, hogy ezek a biztosítások általában nem csak az ingatlan területén, hanem a világ bármely pontján bekövetkező balesetekre is vonatkoznak.

Szintén nem csupán az ingatlan területére, hanem az egész országra, sőt, egyre több termék esetén az EU egész területére kiterjed a lakásban lakó személyeknek akár több milliós térítést is nyújtó felelősségbiztosítása - tette hozzá.

Az ingatlanhoz tartozó kutya évente akár tíz alkalommal bárhol kárt okozhat, a biztosítás erre is kiterjed, ám az alapvető óvintézkedéseket azért ilyen esetekben is elvárják - hívta fel a figyelmet Sebestyén László.

Az értékesítési igazgató beszélt arról is, hogy a biztosítás megkötésével lehetőség van a jogi érdekek érvényesítésében szakmai segítséget és anyagi támogatást kapni akár többszázezer forintig.

Több biztosító is vállalja a készpénzt ért károk megtérítését bizonyos összeghatárig, ez akár kiterjedhet a lakáson kívüli eseményekre, vagyis utcai rablásra is - közölte Sebestyén László. Hozzátette: jelenleg a biztosítók elsősorban az ingatlan garázsában álló járművek károsodására vállalnak korlátozott körű fedezetet, de rövidesen szélesedhet ez a kör, és kiterjedhet a bárhol máshol, nem baleset során meghibásodott járművel kapcsolatos segítségnyújtás különböző területeire is.

Emellett a lakásban található elektromos háztartási gépekre és szórakoztatóelektronikai eszközökre már a lakásbiztosítással is köthetünk több évvel kiterjesztett garanciát, ami nem csak a lakást ért károsodás, hanem minden olyan esetben is térít, amire a gyári garancia is vonatkozik. Sebestyén László szerint olyan irányba halad a piac, hogy további kiegészítők is megjelenhetnek.

Az extrák éves szinten 1500-4000 forinttal emelhetnek a biztosítás díján, csomagban pedig akár 30-40 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni a kiegészítőkhöz - mondta el az értékesítési igazgató.

forrás: inforadio.hu

A lakásbiztosítások is olcsóbbak lesznek az éves váltással
2011 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A lakásbiztosítások is olcsóbbak lesznek az éves váltással

A lakáshitelhez kötelező biztosítást kötni, azt rendszerint a bank kínálja, de már az első biztosítási évfordulón is újra köthető a szerződés, és a piacon megtalálható ugyan az a kockázatvállalás akár fele díjért is – közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.

Annak ellenére, hogy a lakásbiztosításnak nincs olyan kampánya, mint a gépjármű kötelező felelősségbiztosításnak, érdemes megnézni az internetes alkuszok honlapjain a kínálatot. Például egy vidéki, 20 éves családi ház 23,5 millió forintos értékkel, és további 7,8 millió forintos ingósággal, évi 21 ezer és 33 ezer forint közötti díjért biztosítható. A fővárosban ugyanilyen családi ház biztosítási díja 26 ezer és 47 ezer forint között változik.

A lakásbiztosítások a megkötésük után rendszerint évente indexálódnak, így folyamatosan növekszik a díjuk is. A piacon viszont folyamatos a díjcsökkenés, amit az éves váltással lehet kihasználni- tudatta az MTI.

Forrás: Ingatlan.net

 

 

Több kockázat vállalásával szereznének piacot a biztosítók
2011 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Több kockázat vállalásával szereznének piacot a biztosítók

Annak ellenére, hogy a magyar lakások negyede nem biztosított és a biztosítottak jelentős hányada is alulbiztosított, a biztosítók újabb kockázatok beépítésével akarnak piacot szerezni - közölte az első internetes (direkt) biztosító a Genertel.

Az internetes összehasonlításoknak köszönhetően csökkennek a lakásbiztosítások díjai is. Itt is elindult a kötelező gépjármű felelősségbiztosításokhoz (kgfb) hasonló díjcsökkenés, de mivel a lakásbiztosításoknak nincs éves kampányuk, így jóval kevesebben kalkulálják a díjukat és még kevesebben váltanak biztosítót.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) korábban azt közölte, hogy a 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított. A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavalyi tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt.

A lakásbiztosítások díjainak csökkentésével azonos, ha ugyan azért a díjért több kockázatot vállal a biztosító, vagy relatíve olcsóbb az eddigi termékben nem szereplő kockázatok vállalása. A Genertel által feltárt kiegészítő kockázatok körébe tartozik a balesetbiztosítás, amely a lakásban élő minden lakóra kiterjed, és adott esetben a világban bárhol bekövetkezett balesetnél fizet a biztosító.

A felelősségbiztosítás is kiterjed valamennyi lakóra és az okozott kárt akár több millió forintig vállalják a biztosítók. Tipikusan ilyen kár az, amit figyelmetlen gyalogos, vagy kerékpáros okoz. A készpénz ellopását - mint kockázatot - sokáig nem vállalták a biztosítók, mivel nem volt bizonyíték az összegre. Az utóbbi időben a biztosítók meghatározott összegig vállalják ezt a kockázatot is, sőt bele veszik az utcai rablást is. A visszaélések kiszűrésére az ilyen károkról rendőrségi jegyzőkönyvet követel a biztosító.

Forrás: Napi Gazdaság

Kezdődik a viharszezon!
2011 április 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kezdődik a viharszezon!

A 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított.

A hét végi viharos időjárás okozta károk miatt 300 lakáskárt jelentettek az ügyfelek a Generali Biztosítónak, mintegy 30 millió forint értékben, tavaly több mint kétszeresükre nőttek az ilyen károk - közölte a biztosító hétfőn az MTI-vel. Amíg 2000-ben mindössze 6430 viharkárról érkezett bejelentés a Generalihoz, addig 2009-re 47 713, a múlt évben pedig 101 392 volt a viharkárok száma.

Értékben is hasonló volt a növekedés, 2010-ben majdnem 4,5 milliárd forintot tett ki. A vihart kísérő szélből származott tavaly a károk fele, a negyedét a felhőszakadás adta, a lakásbiztosítási piacon - a tavalyi 16 milliárd forintos díjbevétellel - második helyen lévő biztosító adatai szerint.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított. A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavalyi tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt. A lakosság változatlanul az árat - a biztosítás díját - tekinti elsődlegesnek, amikor lakásbiztosítást köt. Az, hogy valójában milyen konstrukcióra lenne szüksége a családnak, csupán másodlagos a döntésben. Az ár-érték arány és a szolgáltatások minősége szintén alig szerepel a döntési tényezők között.

Oldalak