Azt hitte, az adventi koszorúk okozzák a tüzeket? Téved!
2015 december 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Télen az éves átlag duplájára emelkedik a lakástüzek száma. Bár adná magát, hogy az adventi koszorúk és a gyenge minőségű karácsonyi izzók borítják lángba lakásunkat, valójában a tüzek nagyobbik része amiatt van, mert ilyenkor vagyunk a legtöbbet otthon. A fűtési rendszerek hibái, a szabadidős tevékenységeink és a hanyagságunk sokkal veszélyesebbek, mint az egy-két centis gyertyaláng. Érthetően elmagyarázzuk mit és hogyan ne csináljon, és mit ne felejtsen el, ha nem szeretné leégetni a házát az ünnepek alatt.

Évente körülbelül 6000 lakástűz van, vagyis naponta átlagosan tizenöt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az év végére (decemberben és januárban) ezek száma a duplájára emelkedik. December 1. és 20. között közel 400 lakástűz volt, negyvennél is több ingatlan vált lakhatatlanná, ugyanennyi ember sérült meg – ismertette velünk a statisztikákat Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Azt gondolhatnánk, hogy mindenről az adventi koszorúk és az ünnepi gyertyák tehetnek, pedig csak az esetek 10-15 százalékában beszélhetünk dekorációs tüzekről. Az advent valójában csak egybeesik a fűtési szezonnal, és a rossz idő miatt ilyenkor otthon maradunk. A figyelmetlenségünk és a hanyagságunk miatt pedig lángba borulhat az egész lakás. „A tapasztaltabb tűzvizsgálók szokták mondani, hogy azért ilyenkor vannak ezek a tüzek, mert ilyenkor a szabadidőt is otthon töltjük” – mondta Hajdu.

A konyhai tüzekről
A konyhában keletkező tüzekről jellemzően a saját figyelmetlenségünk tehet. A tűzhelyen vagy a sütőben felejtjük az ételt, ha pedig már megtörtént a baj, hirtelen cselekszünk. Ilyenkor öntünk vizet a lángoló olajra, ami a legrosszabb, amit csak tehetünk.
Ha főzött már életében tésztát, akkor biztosan tapasztalta, hogy az olaj a víz felszínén marad. Ennek oka, hogy az olaj sűrűsége kisebb, mint a vízé: nincs ez másként akkor sem, ha az olaj éppen egy serpenyőben lángol és mi leöntjük. A víz lesüllyed az edény aljára, de a hő hatására azonnal gőzzé alakul, megnő a felülete és szétdobja az olajat, ami így több oxigénnel érintkezik, ez nagyobb lángot okoz. Egy pillanat alatt méteres tűzoszlopot csinálhatunk a konyhánkban.

Leöntés helyett kapcsolja le a tűzhelyt, az edényt fedje le, vagy tegye ki az erkélyre, a kertbe. Ha ez nem megy, akkor minden éghető anyagtól távol tegye le a földre!
További veszélyforrás, ha a szagelszívóról vagy a konyhai felületekről nem takarítjuk le a főzésben keletkezett zsiradékot. Ez ugyanúgy lángra kaphat: a tűz gyorsan átterjedhet a konyhabútorra, a függönyre vagy a többi éghető anyagra, akár a szomszéd lakásra is.

Legalább a fűtésrendszert ne okosba oldjuk meg!
A leginkább fűtésrendszereink és a saját hanyagságunk törnek az életünkre: nem sokat foglalkozzunk karbantartással, de sokszor már a kivitelezéskor kódolva van egy lakástűz. A kémények és elvezetőrendszerek gyakori hibaforrások: az égéstérből távozó korom megragad, és az itt kialakult kátrányszerű anyagok lángra kapnak. A lakások szerkezete miatt kigyulladhatnak a födém és a tető részei.
„A kémények ellenőrzését ne mulasszuk el, a rendszeres kéménysepréssel és karbantartással gyakorlatilag minimálisra csökken az esélye, hogy ilyen típusú tüzek alakulnak ki” – mondta el Hajdu. A szakember szerint sokszor már eleve rosszul építik meg az elvezetést. Rossz a fűtésrendszer és a kémény csatlakozása vagy a kéménybe beleépítik a tető gerendáit. A fűtés során elégetett hulladék miatt fokozódik a koromlerakódás és kátrányosodás. Ettől akár el is dugulhatnak a csövek és ilyenkor a lángok az égéstérből a szobába csaphatnak ki.
„Találkoztunk olyan esettel, hogy a kéményt vízszintesen vezették ki az épület oldalára. Egy madár fészkelt a csőbe, és ez okozta a bajt” – mesélte el Hajdu.

A nem megfelelően karbantartott rendszerekben tökéletlen égés történik: kevés oxigén jut az égéstérbe, emiatt több szénmonoxid keletkezik. Ez a színtelen, szagtalan gáz mérgező. Ha nem szellőzik ki, eszméletvesztést és fulladást okoz. Biztonsági okokból mindenképpen szerezzen be egy szénmonoxid-érzékelőt is!
Ha a kéménye nem szellőzik, ez is visszakerül a lakásába. A biztonsághoz nem elég arra figyelni, hogy a keményünk szabad legyen, legalább ennyire fontos, hogy a helyiségeink között is legyen légmozgás. Érdemes az ajtók aljára szellőző rácsokat szerelnünk. Gyakran okoz problémát az, hogy a szobák közötti szigetelés nem engedi át a levegőt, a fűtőrendszerünk pedig az összes oxigént felhasználja a szobában. Emellett a fűtési szezonban rendszeresen szellőztetni kell.
Ha ez sem győzi meg, akkor gondoljon arra, hogy a nem megfelelően működő fűtésrendszer többe is kerül! A tökéletlen égés gazdaságtalan: több tüzelőanyagra van szükség ahhoz, hogy meleg legyen, ráadásul nagyobb a meghibásodás lehetősége, ami miatt hosszútávon a szerelésre is többet költünk.

Az adventi gyertya sem veszélytelen
A dekorációs tűzesetek szinte kivétel nélkül megelőzhetők. Ahogy a villanyt is eloltjuk, ha hosszabb időre kimegyünk a szobából, úgy az égő gyertyákat se hagyjuk felügyelet nélkül! A leégő gyertya meggyújthatja a koszorún lévő fenyőágakat, de akár az alatta lévő terítőt és deszkát is. Ha észrevesszük, hogy tűz keletkezett, az oltáskor mindenképpen ellenőrizzük, hogy az elektromos eszközöket áramtalanítottuk-e!

A lakásba vitt vágott növények – például a karácsonyfa – gyorsan kiszáradnak, ezért könnyebben lángra kapnak. Emiatt ne gyújtsunk gyertyát vagy csillagszórót közvetlenül a fa közelében! Az ismeretlen eredetű, olcsó izzósorok is bajt okozhatnak: a zárlat okozta tüzek gyorsan felgyújthatják az egész fát. A legtöbb karácsonyfa-tűz januárban van: lustaságból a szobában felejtett, teljesen kiszáradt fenyő már egy szikrától felgyulladhat.
Arra is érdemes figyelni, hogy a gyertyák 30-40 centiméteres környezetébe egyáltalán ne tegyünk éghető anyagokat. A gyertyaláng pici, nehéz elképzelni róla, hogy az egész szobát percek alatt lángba boríthatja. Belibbenhet a függöny, mi magunk vagy a házi állataink is feldönthetünk egy mécsest, ami nagyobb tüzet okozhat.

(index.hu)

CLB TIPP lakásbiztosítás kalkulátor >>
Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait és válasszon megfelelő védelmet nyújtó lakásbiztosítást vagyontárgyainak védelme érdekében!

Téli viharok Európában: Mit tanulhatunk a múltból?
2015 december 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Vállalkozói biztosítás

A 19. században is történtek brutális viharok Európában, amelyek mai értéken számolva akár 8-14 milliárd euró körüli biztosítási kárt is eredményeztek volna. Három ilyen téli vihart is kielemzett a világ legnagyobb viszontbiztosítója, hogy az eredményeket felhasználja új kockázati modellje megalkotásához.

A Swiss Re légköri veszélyekkel foglalkozó szakértői friss tanulmányukban múltbeli eseményeket járnak körül, amelyekből az Európát érintő jövőbeli viharokat, illetve azok várható veszteségeit próbálják értékelni. Három nagy téli vihar söpört végig a 19. század végén Európában, melyek elemzése a szerzők szerint legalább olyan hasznos, mint az időjárási, vagy éghajlati modellek alapján generált fiktív forgatókönyvek vizsgálata.

A Swiss Re azért is szentelt időt ezen viharok elemzésének, mert egy új modellt fejlesztett ki az európai téli vihar-kockázatok elemzéséhez, amihez elengedhetetlen a múltbeli adatok ismerete. Sajnos az európai téli viharok esetében nem állnak rendelkezésre olyan széleskörű adatok, illetve feljegyzések, mint például a hurrikánokról – utóbbiakról a 19. század óta vezetnek listát – így a szerzőknek korabeli újságokból, tudományos lapokból, erdészeti jelentésekből kellett dolgozniuk.

A jelentés egyik kijózanító következtetése az, hogy az 1875-1895 közötti húsz évben Európát három olyan jelentős téli vihar is megtépázta, melyek jóval nagyobb biztosítási veszteséget okoztak volna ma, mint bármely hasonló esemény az elmúlt évtizedekben.

Lothar vihar: 1876 március
1876 februárjában az időjárás Európa-szerte szokatlanul nedves és szelessé vált, majd március 12-én, a korai órákban egy kicsi, de nagyon intenzív vihar érkezett az Atlanti óceán felől, Dél-Írország és Anglia partjaihoz, majd később Európa nagy részén végigsöpört.

A Swiss Re azt is megbecsülte, hogy az akkori viharok mekkora biztosítói kárt okoztak volna, ha 2014-ben következnek be. Ehhez az európai biztosítási iparág számára katasztrófa-biztosítási adatokat szolgáltató független szervezet, a Perils adatait használta fel, amely szerint összesen több, mint 10 milliárd eurónyi kár keletkezett volna. A jelentés megjegyzi, hogy ez az összeg ugyan alacsonynak tűnik a vihar súlyosságához képest, azonban azt is hozzáteszi, hogy a nagyobb európai városokat elkerülte, és ha csak 75 km-rel északabbra haladt volna, úgy Németországban és Belgiumban a károk többszöröse keletkezett volna.

Daria vihar: 1884 január
Az 1884 január 26-i vihar az előzőnél egy sokkal ismertebb és pontosabban dokumentált esemény volt, főleg azért, mert ekkor mérték minden idők legalacsonyabb nyomását a Brit-szigeteken és kontinentális Európában.

Az egész Egyesült Királyságon és közel Franciaország nagy részén átsöprő, Németországot, Belgiumot és Hollandiát is érintő vihar jelentős károkat okozott. Franciaországban például egy acél rácsot fújt le a szél egy Gustave Eiffel által tervezett vasúti hídról a szakadékba.

A Swiss Re becslései szerint ez a vihar 2014-ben közel 14 milliárd eurónyi biztosítói kárt okozott volna, ami messze a legmagasabb az európai szélviharok történetében.

1894 február, Észak-Németország
Bár Dánia déli része és az észak-német part menti régiókban egyáltalán nem ritka az erős szél, az 1894 február 12-i viharban fák és épületek sem maradtak érintetlenül, sőt, a szigetországon is végigsöpört. Az akkori megemlékezések szerint még Hamburg 130 méter magas Szent Petri temploma is majdnem összeomlott a szélben. Több száz épület kéménye, köztük gyárkémények is leomlottak, mint ahogy néhány épület is a vihar áldozatául esett.

Ha ez a vihar ma következne be, a károk igen jelentősek lennének. A Perils adatai alapján számolva egyedül a biztosított vagyoni károk értéke meghaladná a 8 milliárd eurót.

A vizsgált három vihar tehát 8-14 milliárd euró körüli vagyoni károkat okozott volna ma biztosítói szinten, amely az erdészeti, vagy gépjármű-károkat, balesetbiztosítási károkat még nem is tartalmazza.

A Swiss Re szerint egy-egy ilyen vihar nem csak a helyi, de még a multinacionális biztosítótársaságok viszontbiztosítási fedezetét is kimerítené.

(Biztosítási Szemle)

CLB TIPP
lakásbiztosítás >>
vállalati vagyonbiztosítás >>

Pénzügyi kérdések többségében a nők döntenek?
2015 december 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás

Megdőlni látszik a sztereotípia, amely szerint a pénzügyi döntéseket a férfiak hozzák; a Genertel felméréséből az derült ki, hogy a megkérdezett nők közel 80 százaléka felelős a biztosításokért, azaz ők döntenek arról, hogy milyen biztosítást kössön a család. A biztosításokról való döntéshozatal leginkább a 40 év felettiekre jellemző, lakóhely szerint pedig inkább a vidéki nőkre.

A Genertel Biztosító Zrt. 500 nőt kérdezett meg a legutóbbi felmérése alkalmával. Arra voltunk kíváncsiak, vajon ki hozza meg a döntést a családban biztosítási kérdéseket illetően. A felmérés meglepő eredményeket hozott: a megkérdezett nők 77 százaléka válaszolta azt, hogy ő dönt, és csak 23%-uk mondta azt, hogy nem folyik bele az ilyen jellegű pénzügyi kérdésekbe, inkább ráhagyja a férfira.

Megvizsgálták azt is; milyen mértékű a női nem aktivitása az egyes biztosítási típusokon belül és az derült ki, hogy elég jelentős különbségek vannak: lakásbiztosítás esetén szinte mindig a nő dönt, ezzel szemben a másik véglet a nyugdíjbiztosítás, ahol viszont csak a nők kevesebb, mint 25 százaléka mondja ki a végső szót.

Ha korosztály szerint nézzük meg azokat a nőket, akik biztosításról döntenek, akkor jól látszik a felmérésből, hogy döntően –85%--, 40 feletti nőkről van szó; azon belül is nagyobb számban az 50. életkorukat betöltöttekről: a döntést hozók 21 %-a 40-és 50, míg 64%-a 50 év feletti. A fiatalok -30-40 év közötti korosztály – alig 15%-a válaszolta azt, hogy ő az „illetékes”, ha biztosításról van szó.

Talán a legmeglepőbb hozadéka a felmérésnek az, hogy a várthoz képest nem a fővárosi nők a „határozottabbak”, sokkal inkább a Budapesten kívüliek. Lakóhely szerinti bontásban ugyanis az derült ki a Genertel felméréséből, hogy a biztosításokról döntést hozó nők alig 36 százaléka budapesti, a többi, 64%, vidéken él.

A Genertel három, a Társaság által is nyújtott biztosításnál arra is rákérdezett, hogyan hozzák meg a nők a döntéseiket, milyen tényezőket vesznek figyelembe.

Lakásbiztosítás esetén a nők 70 százaléka az árat, illetve a kedvezményeket említette elsődleges szempontnak, amikor biztosítót választ, csak kis részüknek fontos, ha megbízható ismerősöknek már voltak jó tapasztalatai egy adott biztosítóval, míg a hirdetések alig játszanak szerepet a választásnál.

Cascónál is hasonló a helyzet, itt a válaszadó nők döntő többségénél; - közel 90 százalék - fontos szerepet játszik az ár a döntés meghozatalnál: ezen belül 30% mondta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt egy-egy casco biztosítás mellett, azaz a legolcsóbbat választja, 59%- pedig ott köti meg biztosítását, ahol már meglévő egyéb biztosításai révén kedvezményt kap az árból. A nők csupán 12 százaléka vesz figyelembe egyéb szempontot, mint például a a biztosító ismertségét, a „brandet”, amikor döntést hoz.

Utasbiztosításnál sem volt túl sok meglepetés; a női válaszadók közel 35%-a leginkább az árak összehasonlítása alapján dönt. Ugyanakkor, nem feltétlenül a legolcsóbb csomagot választják az ár alapján döntők, 40% ugyanis a közép árkategória mellett teszi le voksát; ezt a csomagot „biztonságosabbnak” tartják az alsó-kategóriához képest. 27% a kiegészítők alapján dönt, és csak kevesen – 25%- vesznek figyelembe olyan szempontokat, mint a biztosító ismertsége vagy mások ajánlásait (14%).

Forrás: OrientPress Hírügynökség (OPH)

James Bond milliárdos kárt okozott
2015 december 17.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Vállalkozói biztosítás, Flotta biztosítás

Novemberben a legszenzációsabb filmesemény a 007 Spectre – A Fantom visszatér című film premierje volt, melyben a 007-es ügynök újra akcióba lépett. Az Allianz szakértői megvizsgálták James Bond milyen károkat okozott a filmben, ezt követően áttekintették, hogy a Military Intelligence Section 6 (MI6) ügynökeinek milyen biztosításokat érdemes kötniük a hétköznapjaikra.

A 007-es filmek rendezői eddig egyetlen epizódban sem aprózták el a látványos akció jeleneteket, ezért biztosak lehettünk abban, hogy most is elmaradhatatlan kellékei lesznek a hatalmas robbanások, az autós kaszkadőr jelenetek, valamint a rengeteg személyi sérüléssel járó baleset.

A különleges ügynök külföldi utazásai során több mint 70 millió forint értékű kárt okoz a különböző ingatlanokban. Habár a filmben megjelenő vadonatúj Fiat 500-asban a 007-es ügynök nem tett 500 ezer forintnál nagyobb értékű kárt, a többi felelősségbiztosítás terhére elkönyvelhető kártérítési limitet bőven meghaladták a becsült kártérítési összegek. A számos légi járműben, terepjáróban, valamint az Aston Martinnal okozott károk összesen több mint 4,5 milliárd forintnyi kárösszeget is jelenthetnének, ha a valóságban felbecsülnénk őket. „A károk jelentős részét a biztosító nem is fedezhetné a valóságban az érvényes kgfb törvény alapján, ugyanis káreseményenként a személyi sérüléssel járó károkra a kártérítési limit 1,6 milliárd forint, a dologi károk fedezetére pedig 500 millió forint” – mondta dr. Borsányi Gábor, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója.

Az Allianz szakértői azt javasolnák egy MI6 ügynöknek, vagy a filmben szereplő titkosszolgálati munkatársnak, hogy a kgfb-n kívül mindenképpen rendelkezzen az alábbi biztosítási fedezetekkel:

  1. Általános utasbiztosítás

James Bond rengeteget utazik, egy héten belül akár többször is. Fontos, hogy az utasbiztosítást olyan elemekkel is kiegészítsük, ami nemcsak véd bennünket, de megkönnyíti a mindennapi ügyintézést is. A külföldön ellopott mobiltelefon jogtalan használatából eredő költségek fedezésére az utazási assistance biztosítás a legalkalmasabb. Ha véletlenül (vagy akció közben) elhagyná egy ügynök az okostelefonját, akkor az érzékeny tartalmú üzenetek, fotók és információk már nem biztos, hogy visszanyerhetőek a szolgáltatónál, de az ebből fakadó anyagi veszteség térítését kérheti a biztosítótól.

  1. Jogsegély Assistance

James Bonddal – akinek külföld a műveleti területe – gyakorta megesik, hogy külföldön szenved el vagy okoz balesetet. Számára kellemetlen lehet a rendőrségi egyeztetés olyan idegen nyelven, amit nem beszél. Érdemes tehát a jogsegély biztosításokat is megtekinteni, mert akár már egy csomag rágógumi áráért is segítséget nyújt a biztosító, akár az ügyvédi közreműködésben, vagy az eljárási és szakértői költségek kifizetésében.

  1. Légi jármű biztosítás

A repülőgépek biztosítása mind a tulajdonosnak és az üzemeltetőnek is fontos, hiszen – ahogy ezt a filmben is láthattuk – egy balesetnek mindig komoly anyagi következményei lehetnek. A légi jármű biztosítások között található a géptest biztosítás, amely csak a repülőgép géptestében keletkezett károkra terjed ki, a balesetbiztosítás a légi jármű utasainak kárát is fedezheti, illetve a légiközlekedési tevékenységet folytatók részére is rendelkezésre áll felelősségbiztosítás, ami harmadik személynek okozott károk fedezetére vonatkozik.

  1. Egészségbiztosítási megoldások

A 007-es ügynök nemcsak másokra, de önmagára nézve is egészségi kockázatokat rejtő tevékenységeket folytathat. Az emberi életpálya kezdeti szakaszában elsősorban a baleseti kockázatok jelentenek kiemelt veszélyforrást, de a kor előrehaladtával egyre intenzívebben megjelennek a betegségi kockázatok is. Egy kevésbé súlyos, de elhúzódó betegség esetén fel kell készülni a kórházi tartózkodással összefüggő megnövekedett kiadásokra és átmeneti bevételcsökkenéssel is számolni kell a munkából való kiesés miatt, egy komolyabb betegség esetén a fentieken túl arra is gondolni kell, hogy nagymértékben megváltozik az ember élete, ami jelentős és azonnali pénzügyi nehézségeket okoz.

  1. Nem árt, ha felkészülünk a váratlanra is

A filmben számos olyan káreset történik, amelyre a szerződési feltételek szerint a biztosító kockázatvállalása nem terjed ki, illetve a balesetek többségénél nincs kizárólagos felelős, hanem több vétkes fél együttes károkozásáról beszélhetünk, ezek bonyolíthatják a kárrendezés folyamatát. A felelősségbiztosítás esetében, ha kiderül, hogy szándékos vagy súlyos gondatlan magatartásnak a következménye a károkozás, ez a biztosítót nem feltétlenül mentesíti a kifizetéstől, s a biztosító a törvényi feltételek alapján felszólíthatja a károkozót, hogy térítse meg a károsult számára kifizetett kártérítési összeget. Így érdemes az MI6 kötelékében ezekre az esetekre is valamennyi plusz tartalékkal rendelkezni, ha szupertitkos küldetésre indulunk.

Forrás: brandtrend.hu

 

Kilendülhet az Astra-károsultak ügye a holtpontról
2015 december 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Jóváhagyta a bu­ka­res­ti tör­vény­szék a ro­mán Astra biz­to­sí­tó el­le­ni csőd­el­já­rást csü­tör­tö­kön, ame­lyet az össze­vont pénz­ügyi fel­ügye­let (ASF) kez­de­mé­nye­zett. A tör­vény­szé­ki dön­tés el­len jog­or­vos­la­ti ké­rel­met nyújt­hat­nak még be a tu­laj­do­no­sok, de a fel­leb­be­zés nem ha­lasz­tó ha­tá­lyú.


Az Astrát au­gusz­tus vé­gén nyil­vá­ní­tot­ta fi­ze­tés­kép­te­len­né az ASF, meg­von­va mű­kö­dé­si en­ge­dé­lyét ar­ra hi­vat­koz­va, hogy a tár­sa­ság nem haj­tot­ta vég­re a ha­tó­ság ál­tal elő­írt fel­tő­ké­sí­tést. Azóta az Astra 1,8 mil­lió ro­má­ni­ai ügy­fe­le kö­zül csak­nem 60 ezer for­dult kár­té­rí­té­si ké­re­lem­mel az ál­la­mi ga­ran­cia­alap­hoz, a kár­igé­nyük – a Hotnews.​ro por­tál sze­rint – mint­egy 650 mil­lió lej­re rúg.

Az Agerpres hír­ügy­nök­ség úgy tud­ja, ugyan­csak a ro­mán ga­ran­cia­alap vet­te át az Asra 191 ezer ma­gyar­or­szá­gi biz­to­sí­tá­si köt­vé­nyét és a ma­gyar­or­szá­gi ügy­fe­lek ál­tal be­nyúj­tott 4800 kár­té­rí­té­si igény ren­de­zé­sét. A biz­to­sí­tó né­met­or­szá­gi fi­ók­já­tól 6100 köt­vényt és 200 kár­igényt, a szlo­vá­ki­ai fi­ók­tól pe­dig 23 ezer biz­to­sí­tást és 640 kár­igényt vett át a ro­mán ga­ran­cia­lap.

Az Astra ro­má­ni­ai ká­ro­sult­jai azt re­mé­lik, hogy a tör­vény­szék csü­tör­tö­ki dön­té­se nyo­mán ügyük ki­len­dül a holt­pont­ról és a ga­ran­cia­alap meg­kez­di a ki­fi­ze­té­se­ket.

A mű­kö­dé­si en­ge­dély meg­vo­ná­sa­kor az ASF el­nö­ke si­e­tett meg­nyug­tat­ni az érin­tet­te­ket, hogy a je­len­leg egy mil­li­árd lej­jel ren­del­ke­ző ga­ran­cia­lap­ban ele­gen­dő fe­de­zet van ar­ra, hogy a 700 mil­lió lej­re be­csült kár­te­rí­té­si kö­te­le­zett­sé­get át­vál­lal­ja a csőd­be­ment Astrától.

Romániában a kár­té­rí­té­sek fel­ső ha­tá­ra 100 ezer eu­ró (31 mil­lió fo­rint) mind a cé­gek, mind a ma­gán­sze­mé­lyek ese­té­ben.

Az ak­kor még pi­ac­ve­ze­tő Astra élé­re ta­valy feb­ru­ár­ban ren­delt ki fel­ügye­le­ti biz­tost az ASF, amely 490 mil­lió le­jes tő­ke­eme­lést ren­delt el. A rész­vé­nye­sek csak 70 mil­lió le­jes tő­ke­eme­lést haj­tot­tak vég­re. A fel­ügye­le­ti biz­tos ki­ren­de­lé­se­kor az Astra port­fó­li­ó­ja 800 ezer kö­te­le­ző gép­jár­mű-fe­le­lős­ség­biz­to­sí­tás­ból és 2 mil­lió 150 ezer la­kás­biz­to­sí­tás­ból állt.

Az Astra csőd­je nyo­mán 20 és 200 szá­za­lék kö­zöt­ti mér­ték­ben drá­gul­tak a kö­te­le­ző gép­jár­mű fe­le­lős­ség­biz­to­sí­tá­sok Romániában.

Forrás: Biztosítási Szemle

Az Allianz Hungária a legjobb magyar biztosító
2015 november 11.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Munkanélküliség biztosítás, Általános
Az Allianz Hungária Zrt. is indult a World Finance londoni székhelyű, piacvezető pénzügyi szaklap pályázatán, ahol 2007 óta évről évre díjazzák a világ legjobb, leginnovatívabb és legeredményesebb vállalatait különböző kategóriákban. Idén 10 kategóriát indított a pénzügyi lap, ezek között a biztosításszakmai díj elnyeréséért nyújtott be pályázatot az Allianz.


 

A World Finance olvasóközönségének szavazatai alapján az Allianz Hungária Zrt. idén bekerült Magyarország 3 legjobb biztosítója közé, amelyek közül szakmai zsűri döntött arról, hogy ki kapja a legjobb biztosító társaságnak járó díjat. A World Finance Global Insurance Award 2015 versenyen a kvantitatív és kvalitatív válaszok alapján az Allianz Hungária Zrt. nyerte el a legjobb magyar General Insurance Company címet.

„A World Finance Global Insurance Award 2015 versenyen elnyert díjunk abban erősített meg, hogy folytassuk a digitalizációs és innovációs törekvéseinket. Számunkra kiemelten fontos az, hogy az Allianz Hungária név továbbra is egyet jelentsen a stabilitással és a megbízhatósággal. 2015-ben is folytattuk azt a munkát, hogy ügyfeleink igényeihez igazodó, kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtsunk. A mobil POS bevezetése révén tanácsadóinknál egyszerűen, gyorsan és biztonságosan bankkártyával is lehet rendezni az első, az esedékes vagy akár a késedelmes díjat. Ha pedig ügyfelünk a telefonos ügyintézést részesíti előnyben, akkor a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál élhet a telefonon keresztüli bankkártyás fizetési lehetőséggel. Megújult a honlapunk is, aminek köszönhetően lehetővé vált, hogy web-oldalunk minden platformon – a hagyományos számítógépek után már a rohamosan terjedő táblagépeken és okostelefonokon is – egységes megjelenésű, jól használható legyen, és dizájnjában, valamint webes megoldásaiban is megfeleljen a legújabb trendeknek” – mondta Kisbenedek Péter elnök- vezérigazgató.

(Forrás: Biztosítási Szemle)

 

Egyre több baleset történik munka közben
2015 október 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Általános

Egyre több baleset történik munka közben: a KSH adatai alapján az elmúlt két évben itthon 15 százalékkal emelkedett a munkahelyi balesetek száma. Kevesen gondolnák azonban, hogy egy irodai lábujjtörés után is több százezer forintot fizethet a biztosító. A balesetekben a stressz is közrejátszhat, ezért fontos a bizalomépítés, amiben a megfelelő, személyre szabott biztosítások is segíthetnek.


Egy amerikai kutatóintézet szerint a munka során bekövetkezett káresetek legnagyobb része túlterhelésből, cipekedésből fakad. A második leggyakoribb probléma az egyszerű megbotlás, ami esetében még emelet vagy lépcső sem játszik közre. Igaz, magasból is sokan esnek le, ez a rangsorban a negyedik helyen szerepel. A tárgyakkal, felszerelésekkel történő összeütközés került fel még a dobogóra, ez a harmadik leggyakoribb oka a munkahelyi baleseteknek.

  A KSH kutatása alapján 2012-ben itthon 17 ezer164-en szenvedtek balesetet a munkahelyükön, ugyanez a szám 2014-ben már 19 ezer787-re emelkedett. A Generali szakértői szerint a káresetek számának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik a munkáltatói balesetbiztosítás, hiszen napi pár száz forintért, azaz mindössze egy csésze kávé áráért cserébe már széleskörűen biztonságban tudhatják a vállalkozások a kollégáikat. Munka közben ugyanis bárkivel megeshetnek balesetek, de kevesen gondolnák, hogy egy egyszerű lábujjtörés után akár több mint 700 ezer forintot is téríthet a biztosító.

  Úgy tűnik, a hasonló problémák a világsztárokat sem kímélik, akiknek az utóbbi időben is bőven kijutott a bajból – derül ki a listából, amit a Generali készített az elmúlt hónapok legmeglepőbb munkabaleseteiről.

  De mit tehetünk a hétköznapokban alkalmazottaink biztonságáért? „Ebben a bizalomhiányos környezetben kitűnő döntés lehet egy cégvezető részéről, ha gondoskodik munkavállalóiról. Sajnos a Generali adatai is azt támasztják alá, hogy egyre több munkahelyi baleset történik. A munkáltatói kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás nemcsak abban segíthet, hogy a kollégák hamarabb felépüljenek, hanem béren kívüli juttatásként növelheti a vállalat iránti elkötelezettséget is. Az elérhető konstrukciók pedig igyekeznek az egyéni igényeket is kielégíteni” – mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója.

Groupama: Érdemes felkészülni a télre
2015 október 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
A nyaralókat, hétvégi házakat ért károk leggyakoribb oka, hogy tulajdonosaik nem készítik fel az épületeket a szezonzárást követő hűvösebb időszak okozta változásokra. A Groupama Biztosító összegyűjtötte azokat a teendőket, amikkel biztonságban tudhatjuk nyaralónkat télen is. 


A jó biztosítás a védettségnek csupán egyik feltétele. Ahogy lakásunk esetében, a nyaralóknál is fontos, hogy mi is megtegyük a szükséges óvintézkedéseket a téli hónapok előtt. Azt talán már mindenki tudja, hogy az üresen hagyott ingatlanokban el kell zárni a víz- és gázvezetékeket, illetve ajánlott lekapcsolni az áramot. Éjszaka, amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, egy-egy vezeték megrepedése százezres tételű kiadást is okozhat. Fontos, hogy ezekre odafigyeljünk, hiszen, ha gondatlanul járunk el, akkor minket terhel a felelősség és a helyreállítás költsége is.

5 tipp a betörések megelőzésére

  • Ajtókra, alacsonyabban fekvő ablakokra szereljük biztonsági rácsot!
  • Alkalmazzunk riasztóberendezéseket!
  • Szereljünk fel mozgásérzékelő lámpákat, amelyek elbizonytalaníthatják a betörőket!
  • Zárjuk be a kerti szerszámokat és bútorokat!
  • Ritkítsuk meg a növényzetet!

5 tipp a kármegelőzésre

  • Áramtalanítsuk az épületet!
  • Zárjuk el a vizet és a gázt!
  • Ha aknában vagy nem szigetelt helyiségben van a vízóra, akkor lehetőség szerint valamilyen hőszigetelő anyaggal burkoljuk, csomagoljuk be.
  • Gondoskodjunk a vízelvezető csatornák (eresz, árok) tisztaságáról, akadálymentesítéséről!
  • A hó komoly gondokat okozhat, ellenőrizzük a tetőt, a héjazatot, hogy elkerüljük a beázást!

Sok múlik a gondosságunkon a betörések megakadályozásában is, mert a jó állapotban lévő, nem állandóan lakott épületek és kint hagyott tárgyak vonzzák a betörőket. Fontos észben tartanunk azt is, hogy függetlenül attól, hogy milyen típusú ingatlanról van szó, a kárbejelentési kötelezettség határideje kettő nap. A nyaralókat viszont ennél ritkábban látogatják, ezért érdemes – különösen télen – a környéken állandóan lakó szomszédokkal együttműködni, hogy nézzenek rá a nyaralóra legalább kétnaponta, illetve a nagyobb viharokat, esőzéseket követően.

Forrás: Biztosítási Szemle

A biztosítóknak szerződniük kell az Astrától közös megegyezéssel távozott kgfb-ügyfelekkel
2015 október 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Budapest, 2015. október 21. – A biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a – korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző – volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben a régi szerződés lezárultát.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosításközvetítők, illetve ügyfelek jelzése alapján értesült egy, néhány korábbi Astra-ügyfelet érintő biztosítói gyakorlatról. Eszerint az Astra Biztosító hazai fióktelepénél 2015. szeptember 30-ig kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket közös megegyezéssel megszüntetett egyes üzembentartók (autósok) új, másik biztosítónál megkötött kgfb-szerződését visszamenőleges hatállyal törlik, s a már befizetett díjat az ügyfél részére visszafizetik, ha a biztosítók központi kártörténeti nyilvántartási rendszerében (KKNYR) a korábbi kgfb-szerződés megszűnését az Astra Biztosító még nem jelentette be. (Ilyenkor az új biztosítónak a kárelőzmény igazolás lekérdezésekor a KKNYR jelzi, hogy az adott gépjármű üzembentartójának az új szerződés első napjára még másutt élő biztosítása van.)

Az MNB álláspontja szerint – függetlenül attól, hogy a régi szerződés kapcsán a kötvénynyilvántartásban, illetve a KKNYR-ben milyen adatok szerepelnek (vagy nem szerepelnek) – a biztosítóknak az új szerződést érvényesnek kell elfogadniuk, és ekként rögzíteni belső nyilvántartásukban. Ha egy biztosító a KKNYR-ből visszakapott hibaüzenet miatt – visszamenőleges hatállyal – esetlegesen saját belső nyilvántartásában törölte a nála kötött új szerződést, azt ismételten köteles rögzíteni és a tartalma szerint kezelni.

Előbbiek feltétele, hogy az ügyfél az új biztosítóhoz benyújtott kgfb-szerződéskötési ajánlatán előző biztosítóként az Astra Biztosítót, a régi kgfb-szerződés megszűnésének okaként közös megegyezést, az újszerződés kockázatviselési kezdeteként pedig 2015. október 1-ét tüntette fel. Az új biztosítótól elvárt az is, hogy az Astra Biztosítóval kötött régi kgfb-szerződés 2015. szeptember 30-i időponttal, közös megegyezéssel történt megszüntetéséről a kötvénynyilvántartásnak és a KKNYR-nek adatot szolgáltasson.

Mint ismert, a kgfb-t szabályozó törvénynek a Parlament által sürgősséggel elfogadott és 2015. október 8-án hatályba lépett módosítása szerint egy itthon fióktelepet működtető vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosító – így az Astra – anyaországi felügyeleti engedélyének visszavonása (és az MNB erről szóló nyilvános tájékoztatása) után annak magyarországi kgfb-ügyfelei azonnal új szerződést köthetnek egy másik biztosítónál. Régi biztosításuk az új szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Így tehát a probléma a továbbiakban átszerződni kívánó Astra kgfb-ügyfeleket már nem érinti.

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

Változik a biztosítási és a tőkepiaci törvény is
2015 október 20.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Munkanélküliség biztosítás, Önrész biztosítás, Vételár biztosítás, Vállalkozói biztosítás, Flotta biztosítás, Kárrendezés, Általános
Az Országgyűlés október 20-án módosította a biztosítási és a tőkepiaci törvényeket. A döntés értelmében a biztosítónak értesítenie kell ügyfelét a szerződés általa javasolt módosításáról.

A 161 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadott változtatás alapján az ügyfélnek 30 napja lesz a javasolt módosítás elutasítására, ha így dönt, a biztosító akkor sem mondhatja fel a szerződést. Amennyiben az ügyfél a 30 nap lejártáig nem tesz semmit, akkor a szerződése a biztosító által javasolt módosításokkal él tovább. 

A jövőben ha a biztosítási szerződés után igénybe vehető adókedvezmény vagy adójóváírás változik, akkor a biztosítók 60 napon belül olyan szerződésmódosítást dolgozhatnak ki az ügyfélnek, amely továbbra is lehetővé teszi a kedvezmény igénybevételét.

 Az életbiztosítás díját úgy kell kalkulálni, hogy az elegendő legyen a biztosító valamennyi kötelezettségének a teljesítésére, különös tekintettel a biztosítástechnikai tartalékok képzésére.

 Változnak a biztosítási titok szabályai is. Jelenleg a kiszervezett tevékenységet végzőnek nem kell megtartania a biztosítási titkot. A módosítás ezt kiterjeszti a könyvvizsgálóra is, a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges adatokra.

 Egy új szabály a biztosítók kötelességévé teszi a felügyeleti határozat rendelkező részének közzétételét a honlapjukon; azt 5 évig kell ott tartani. 

Az elfogadott csomag a tőkepiacról szóló törvényt is módosítja. Az értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó uniós, úgynevezett transzparencia-irányelvnek való megfelelés érdekében szükségessé vált a székhely szerinti tagállam definíciójának meghatározása. A változtatás rögzíti, hogy a rendszeres tájékoztatás körébe eső információnak nem öt, hanem tíz évig kell nyilvánosan hozzáférhetőnek lennie. Pontosították az éves és féléves jelentések alóli kivételek körét. A jövőben csak a szabályozott piacra bevezetett értékpapír-kibocsátókra vonatkozik a mentesség.
    

Figyelembe véve az egyidejűleg több uniós piacon is jelen lévő kibocsátókat, módosult a féléves jelentések közzétételének határideje is. A jelenlegi szabályozás szerint a beszámolási időszakot követő két hónapon belül kell közzétenni a féléves jelentést, a jövőben ez az időszak három hónapra emelkedik.
   

 A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítása nyomán az európai hosszú távú befektetési alapok felügyeletét az MNB látja el.
 

A képviselők átültették a magyar jogrendbe az EU-s irányelv által a tájékoztatási kötelezettségek megsértése esetére bevezetett új szankciókat is.  A törvény legnagyobb része november 26-án hatályba lép. (MTI)

    

 

 

Oldalak