Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházban lakunk. A fürdőszobában, a kád végénél, 1m2-en felpúposodott a csempe, mely kb.15 éve lett csináltatva. Ez a falrész kb 3 m2, a fal szélénél is látható az elválás a faltól. Felette a falon a fűrészporos tapéta is felhólyagosodott. Kihívtuk a biztosítót, adott egy lapot, hogy írassuk alá a felső lakóval a károkozat elismerését.
Korábban már többször beáztunk, legutóbb az ősszel, folyt a falon a víz.
Ez alkalommal folyó nedvességet nem láttunk, felmentünk a felső lakóhoz érdeklődni, nála nem történt semmi.
Milyen lehetőségeim vannak, hogy legalább a 3m2-nyi felületre kapjak kártérítést?
A biztosítós azt mondta, hogy mozoghat az épület is /40 éves panelház/
A csempe más részeken rendben van, gondolom a többszöri beázás után dagadt, összehúzódott, stb., most ragasztóval együtt elválik a betontól.
Az elismerőnyilatkozatot vissza kellene jutattnom a biztosítónak, de hát nincs elismerő.
Kérem tanácsát, mit lehet tennem.
Tisztelettel: T.né Éva
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos ez a nyilatkozat szükséges a kárrendezéshez. Próbálja mindenképpen valahogy rávenni a lakótársát ennek aláírására, ez az ő számára semmilyen negatív következménnyel nem jár. legvégső esetben polgári peres úton is követelheti ennek megtételét, vagy a probléma folyamatos előfordulása esetén rendőrségi intézkedés is történhet, amennyiben a károkozás ismételten is fennáll. Javaslom, próbáljanak megegyezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 361 - 380 / 838Tisztelt Kérdező!
Tekintse meg a lakásbiztosítása biztosítási feltételeit és kötvényét, hogy biztosításának a kockázata ilyen esetekre kiterjed-e. Az ilyen jellegű fedezetet minden esetben kiegészítő biztosításként kell kötni a lakásbiztosításhoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból eredő károkra, az elhasználódásból eredő károkra, a karbantartás elmaradásából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem nyújt fedezetet. Annak megállapítása, hogy jelen esetben a csőtörés milyen mértékben okozta, befolyásolta a keletkezett kárt, csak a helyszíni szemle alapján tudják eldönteni.
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez( E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból eredő károkra, az elhasználódásból eredő károkra, a karbantartás elmaradásából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem nyújt fedezetet.
Annak megállapítása, hogy jelen esetben a csőtörés milyen mértékben okozta, befolyásolta a keletkezett kárt, csak a helyszíni szemle alapján tudják eldönteni.
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások némelyike tartalmazza az elektromos berendezések töréskárát, vagy kiegészítő biztosításként hozzáadható ez az extra szolgáltatás. Javasoljuk, tekintse meg a biztosítók terméktájékoztatóit, melyeket ide kattintva >> érhet el!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön lakásában történt csőtörés okozta a beázást, ezért az Ön lakásbiztosítása, mint felelősségi kárt rendezi az üzletben keletkezett károkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyibe a lakásbiztosítási szerződése tartalmazza a villámcsapás másodlagos hatása kiegészítő kockázatot, akkor jelentse be a káreseményt a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez. (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )

A talajszint alatti helyiségekben tárolt ingóságokat csak akkor téríti meg a biztosítás, ha az adott helyiség lakáscélú. Amennyiben az garázs, pince, esetleg műhely, akkor a biztosítás nem fedezi a keletkezett károkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a balesetszerűen bekövetkező eseményekre nyújt fedezetet. A korszerűsítésekre, felújításokra nem nem nyújt segítséget a lakásbiztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítások jellemzője, hogy a biztosítottak egymásnak vagy hozzátartozóiknak okozott károk fedezésére nem terjednek ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elektromos vezetékek hibáira, zárlatára, illetve az abból keletkező készülékhibákra a lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az épülethez hozzáépített terasztetők beázására nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káresemények esetén (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés, üvegkár) van kockázatban. Amennyiben valamilyen kivitelezési, szerkezeti probléma okozza a jelenséget, arra nem terjed ki a biztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hiba megállapításához mindenképp szakember szükséges, melyet véleményünk szerint okozhatja csőtörés, repedés, esetleg dugulás. A csőtörés és repedés esetére a lakásbiztosítás fedezetben van, a dugulás kockázatát egyes lakásbiztosítások tartalmazzák, vagy külön kiegészítőként köthetők (a biztosítás feltételéből illetve a kötvényből látható).
Amennyiben valamilyen kivitelezési probléma okozza a jelenséget, arra nem terjed ki a biztosítás kockázata.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújítási, korszerűsítési munkákra a lakásbiztosítás nincs fedezetben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító megtéríti a sérült csövek felkutatásának költségét, törés, repedés esetén az indokolt mértékű vezetékszakasz cseréjének költségét, valamint az indokolt mértékű helyreállítást. A helyreállítási költség azonban nem terjed ki a helyiségek teljes felületének burkolatára, mert a biztosító csak a javítás során megsérült burkolóanyag értékét fedezi (függetlenül a kereskedelem hiányosságaiból adódó többletköltségekre).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káresemények esetén (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés, üvegkár) van kockázatban. A felújítási, korszerűsítési munkákra a lakásbiztosítás nincs fedezetben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításnál is (mint általában a biztosításoknál) az évforduló előtti 30.napig lehet felmondani a szerződést írásban. A biztosító az Ön esetében is megküldte az értesítést az évfordulóról illetve a díjemelésről. A szerződés rendes felmondással legközelebb a 2021. 06. 08-i évfordulóra mondható fel (előtte 30 nappal)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításnál is ( mint általában a biztosításoknál) az évforduló előtti 30.napig lehet felmondani a szerződést írásban. A biztosító az Ön esetében is megküldte az értesítést az évfordulóról illetve a díjemelésről.
A szerződés rendes felmondással legközelebb a 2021. 06. 08-i évfordulóra mondható fel (előtte 30 nappal).