2014 november 13.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!Társasházban lakunk, földszinten, és a kémény -repedések miatt- beázott és ezért mi szóltunk a lakásszövetkezetnek, akinek fizetjük a közös költséget, amiben benne van a biztosítás is,hogy probléma van, ugyanis a hiba nálunk jött ki, a fal átnevesedett, lejött a vakolat, elkezdett penészesedni. Kiküldtek helyreállítókat, akik kibontották a falunkat, megjavították a kéményt, majd befalazták. Másnap a kárszakértő telefonon közölte, hogy csak az érintett fal helyreállítását állja a biztosító, nem az egész terület kifestését. Mivel ez a hiba az előterünkben volt, ami egy légterű a konyha-étkezővel, így azzal egyszínű is, nem tartom jogosnak, hogy csak az adott falra kártalanítsanak minket. Kérdésem az lenne, tehetünk-e esetleg valamit, vagy valóban így működik, hogy csak az érintett fal helyreállításáért fizetnek?
Köszönettel: T.Andrea

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben nem megfelelő az Önök számára a kártérítési összeg, vagy a kártérítés alá vont terület, kérhetnek független szakértői vizsgálatot is. Ez alapján egyezkedhetnek a biztosítóval.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 201 - 220 / 834
kárigény kifizetése
2022 április 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! Van üvegkárom az Allianz biztosítónál a teraszom hagyományos panellakás terasza drótüvegből van azt szeretném megcsináltatni kicseréltetni az üveget, mert az üveg megrepedezett, kipergett egy helyen. Mit írjak a biztosítónak hogy kifizesse kárigényemet;
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a hirtelen fellépő, balesetszerű károkat téríti, az elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a fedezete. Amennyiben a repedést balesetszerű esemény okozta, jelentse be a kárt a biztosítójánál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

veszélyes hulladék
2022 április 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Viharkár után tetőről leszedett pala, ami veszélyes hulladék - ennek az elszállítattásánák a költségét a biztosítók szokták téríteni? köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Megtéríti a biztosító a biztosítási eseménnyel okozati összefüggésben szükségszerűen, indokoltan felmerült és igazolt költségeket.
A térítés mértéke azonban biztosítónként és módozatonként eltérő mértékű lehet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Leszakadt a fűrdőszobai mennyezet fizet e a biztosító?
2022 április 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Leszakadt a fűrdőszobában a mennyezetem.a leeső vakolat tönkre tette a mosogépet és a fűrdőszobai lámpa is leszakadt .érdekelne hogy ijen esetben fizet e a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A káresemény felfedezésétől számított 2 napon belül be kell jelenteni az esetet a biztosító felé. Ezután a biztosító kárszakértője kimegy helyszíni felmérést végezni és utána dönt a kárkifizetésről.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tűzkár
2022 április 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! lakásbiztosítás kárrendezéssel lenne kérdésem. Több helyről többféle válaszokat kaptam ezért reménykedem hogy Önök meg tudják adni a pontos választ. A történet a következő. Van egy ingatlanom ami lakatlan 30 éve. Ingatlan nyilvántartásban én vagyok a 100% tulajdonos. A telekkel együtt ami 2300 nm kb 1.000.000 Ft az értéke. A volt párom a tudtom nélkül kötött rá biztosítást 2020 júliusban 22 millió Ft-ra. 2020 októberben kigyullad az ingatlan. a biztosító feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Vizsgálat lezárult múlt héten és az eredmény, hogy szándékos gyújtogatás történt de a tettes ismeretlen. Biztosítási kárszakértővel illetve nyomozóval is beszéltem több ízben felkerestek mert egyértelműen biztosítási csalást sejtenek. Ebben az esetben fizethet a biztosító bármekkora összeget is? ha igen akkor kinek fizet? A szerződőnek akinek semmi köze az ingatlanhoz vagy a tulajdonosnak akit megkárosított ezzel? Köszönöm a válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bebizonyított biztosítási csalás esetén a biztosító mentesül a kárkifizetés alól. Egyébként a biztosítási szolgáltatás kifizetése a biztosított (kötvényen megnevezett) személy részére történik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ház külső vakolat
2022 március 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Azt szeretném kérdezni, hogy a családi ház emeletén az ablak mellett kívülről lejött kb. 0.5m2-en a vakolat, ez egy nagyobb vihar után volt, és már csak azt láttuk, hogy hever a földön.A biztosító elutasította, mi szerint a vihar nem csinál ilyet, az iránt érdeklődöm, hogy ez jogos,erre kiterjed a biztosítás vagy éljünk panasszal. Válaszát előre is köszönöm.Dóra
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, javasoljuk, hogy próbálja meg megfellebbezni a döntést a biztosítónál és kérjen ismételt kárszemlét.
Fontos tudni, hogy a lakásbiztosítások nem azonosan vállalják a fedezetet a felhőszakadás, jégverés és viharkárok esetében. Egyes biztosítók kizárják az épületek külső vakolatában, külső festésében, a redőnyökben a fenti okok által okozott károkat. Ezeket a kizárásokat a lakásbiztosítása feltételei tartalmazzák.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás-kazán
2022 március 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A hétvégén egyelőre nem tudni mitől, a vegyes tüzelésű kazán 30 centin szétrepedt. Zárt rendszer egyébként. A víz elárasztotta a kazánházat, kamrát. Egyelőre nem tudjuk az ytong válaszfal ezt mennyire szereti, sajnos épp oda lejt a helység. A biztosító festést fizet csak. Kazánnal nem foglalkozik. Teljes körű a biztosításunk. Ez így tényleg rendben van?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások feltétele tartalmazza a kockázatból kizárt eseményeket. Eszerint a biztosító nem téríti meg: a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények (pl. csaptelepek, fűtőtestek, mosdókagyló, kád, víztartályok, kazánok, bojlerek, stb.) javításának, pótlásának költségeit még abban az estben sem, ha azok a feltárás vagy a helyreállítás során keletkeztek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárrendezés rézbeni elutasítása
2022 március 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A január végi 100-110 km/h-s viharciklonban levitte a kerti házunk zsindelyét a szél, az OSB elázott, cserélni kellett ezeket, majd a hulladékot elszállítani. Az biztosítva volt. A biztosító csak részben akar fizetni, mondván, nem megfelelően volt a zsindely felrakva. Sem a biztosítás megkötésekor nem mondták, sem pedig a kárszakértő a helyszíni jegyzőkönyvében, de szóban sem mondta, hogy a kerti ház állagával vagy elkészítésével gond lenne...azt szakember készítette, eddig soha nem is volt azzal gond. A szakértő a jogalapot megállapította, a kárt megállapította (zsindely lejött, osb elázott) kérte a javításról a tételes számla benyújtását. Mindez megtörtént és ekkor kezdett a biztosító kötekedni, hogy nem fizeti ki az OSB cserét, mert a kárszakértő ezt állapította meg. Én ebben ellentmondást vélek felfedezni....?!?!?! Mit tudok tenni????? Köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: M. Gábor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárrendezés
2022 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Clb! Udvarban parkoló gépjàrművemre a szomszéd házáról cserepek estek. A lakásbiztosító (Groupama) válasza a következő: “ A kárrendezési eljárásban megállapítást nyert, hogy a szomszédos ingatlan tetőfedés megfelelő állagú. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatszolgáltatása alapján a megadott káridőponti időszakban viharnak minősülő időjárási esemény volt a területen….Káresemény vis major jellegű….” Nem fizet a biztosító. Kérdésem a következő lehetőségem van fellebbezni vagy a döntés ellen tenni valamit? Van rá esély, hogy fizet a biztosító?( A kár 100000-200000 Ft) Előre is köszönöm: Dóra
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kártérítés elutasítása
2022 március 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A szélvihar leszakította a kb. fél éve paláról trapézlemezre cserélt tetőszerkezetet (gerendástul). A biztosító azzal utasította el a kàrigényem, hogy nem megfelelő volt a kivitelezés, és a kivitelező felelősségbiztosítójához irányított. Azt nem értem, ha van szerződésem viharkárra, miért utasítanak el teljes mértékben, és miért nekem kell viaskodnom a kivitelezővel, aki persze, állítja, ő megfelelő munkát végzett?! És ha nem tud a biztosító a fél éves cserével, akkor mire hivatkozva utasít el? Köszönöm válaszukat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kivitelezési hibákból adódó károkat nem térítik meg a lakásbiztosítások. Amennyiben a kárszakértő azt állapította meg, hogy a kár elkerülhető lett volna a megfelelő kivitelezéssel, akkor elutasíthatja a biztosító a kárigényt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

csőtörés elhárítás kiváltással kárenyhítés, mit térít a biztosító?
2022 február 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Családi ház mosogató szennyvízelvezető csőtörése - dugulás kapcsán a hibát azonnal el kellett hárítani, mert a mosogatóból a víz nem folyt el, a fali csatlakozásnál visszaszivárgott és a konyha oldalfala teljesen vizesedett, illetve a konyhabútor fa szerkezete és a fiókok szerelvényei is vizesedtek - rozsdásodtak - penészesedettek 1-2 nap alatt. A vezeték kamerázása és dugulás elhárítása nem vezetett eredményre, a mosogatóból a víz továbbra sem folyt el és visszaszivárgott a konyhafalba. A biztosítási kötvény dugulásra és csőtörésre is nyújt szolgáltatást. A hibát azonnal bejelentettem a biztosítónak (Generali) és azonnal megkezdtük elháríttatni. Mivel a szennyvízelvezető a konyha padlófűtéses és minőségi,illetve a nappali svédpadlós padlóburkolata alatt húzódott és igen magas (milliós) költséget eredményezett volna továbbá hosszadalmas javítással járt volna, ami alatt a konyha és nappali (teljes lakás)t életvitelszerűen nem lett volna használható 1-2 hétig. Így kárenyhítés és a gyorsabb elhárítás miatt a szennyvízvezeték kiváltással, a konyhából az udvarra történő faláttöréssel és a földbe épített új 13m hősszú vezetékezéssel, térkövezés bontással került a telek szennyvíz-elvezetőjére rákötve 2 nap alatt. A kárelhárítás így is csak 350 eFt-be került és 2 nap alatt megoldást jelentett. A biztosító szakértője csak ezt követően jött ki szemléztetni, majd közölte, hogy a javítást max. 6 méterig fizetik a csövezés kapcsán és max. 110 eFt összegben téríti csak meg a javítás költségeit. A konyhabútorban és polcok szerelvényeiben keletkezett kárt már nem téríti meg. Kérdésem, hogy helyesebb lett volna ha a szennyvíz-vezetéket a konyha és a nappali aljzatburkolatának teljes szétbombázásával és bizonytalan kimenetlével próbálom meg elháríttatni és a családomat 1-2 hétre hotelbe kényszeríteni a lakás használhatatlansága miatt? A kárenyhítési kötelezettség kapcsán járhatok rosszabbul a vezetékkiváltással arra hivatkozva, hogy azt csak 6 méterig fizetik, annak ellenére, hogy technológiailag beláthatóan ez volt az ésszerűbb megoldás / hibaelhárítás? Ha a konyhabútorban bekövetkezett kár egyértelműen a csőtörés - dugulás ok - okozati következménye, akkor arra miért nem fizet a biztosító? Szóval, ha az eredeti vezeték kerül feltárásra és kicserélésre milliós nagyságrendben azt fizeti a biztosító a kötvény alapján, de ha technológiailag ésszerűbb megoldás kerül kialakításra, akkor még a jóval olcsóbb kárelhárítás számlával igazolt költségét sem fizeti meg a biztosító csak annak harmadát? A károkról és hibaelhárítás javításáról, mindenről fotók készültek.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel nem ismerjük a helyi körülményeket, ezért sajnos nem áll módunkban a káreseménnyel kapcsolatban véleményt alkotni.

Azonban lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt káreljárást kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasház biztosítás hatálya
2022 február 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Köszönöm alábbi válaszát! Akkor jól értem, ha felújítottam a lakásomat fél éve, egy cső elkezd csöpögni, mert rossz volt a tömítés, és leáztattam az alsó szomszédot, akkor teljes egészében én vagyok a felelős a kár megtérítéséért? Köszönöm szépen! Ez volt a korábbi levelezésünk: Ezek szerint, ha vízvezetéket cseréltem a lakásban és egy Kérdés: Tisztelt Szakértő! Felújítottam a lakásomat és egy éven belül egy új vízcső megrepedt, eláztatva az alsó szomszédot. Jeleztem a közös képviselőnek a káreseményt, aki a kár intézését megtagadta azért, mert a felújítástól számított egy éven belül történt a hiba és szerinte a felújítási munka garanciális, ami miatt nem vonatkozik a Társasház biztosítása a káreseményre. Van-e olyan jogszabály, hogy felújítástól számított egy éven belül új szerelésnél a biztosító nem fizeti ki a kárt? Köszönöm gyors válaszukat! Válasz: Tisztelt Kérdező! Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete. Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, hogy jelentsék be a káreseményt a biztosítónak, és majd a kárszemle alapján elbírálja a kárszakértő, hogy ténylegesen mi okozta a kárt és hogy arra kiterjed-e a biztosítás fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasház biztosítás hatálya
2022 február 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Felújítottam a lakásomat és egy éven belül egy új vízcső megrepedt, eláztatva az alsó szomszédot. Jeleztem a közös képviselőnek a káreseményt, aki a kár intézését megtagadta azért, mert a felújítástól számított egy éven belül történt a hiba és szerinte a felújítási munka garanciális, ami miatt nem vonatkozik a Társasház biztosítása a káreseményre. Van-e olyan jogszabály, hogy felújítástól számított egy éven belül új szerelésnél a biztosító nem fizeti ki a kárt? Köszönöm gyors válaszukat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárrendezés
2022 február 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! A szomszéd kőfala a viharos erejű széltől az autónk oldalára dőlt jócskán összetörve. A biztosító a kőfalat kifizette az autóban keletkezett kárt nem ez jogos?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a szomszéd rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy ki kell fizetnie az autóban keletkezett kárt is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tűzeset miatti kártérítés kitől igényelhető, ha a biztosításom nem teljeskörű
2022 február 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Társasházunkban a szomszéd lakás kiégett, ebből kifolyólag az én lakásomban is keletkezett kár. A bejárati ajtóm elvetemedett, a lakásban az ingóságok és a falak kormosak lettek, minden füstszagú. A kárt bejelentettem a biztosítómhoz, árajánlatokat beküldtem. A biztosító által megbízott takarító cég elvitte a tisztításra szoruló ruhaneműket, szőnyegeket. A biztosítóm most arra szólított fel, hogy jelentsem be a kárt a károkozó biztosítójához is, mert a közös tulajdonú lépcsőházi károk tekintetében majd az lesz a mérvadó, amit a másik biztosító megállapít. Közben kiderült, hogy az én lakásbiztosításom nem terjed ki az ingóságokra, csak az épületre, így a takarító cég, akit a biztosítóm kirendelt nem tudja elvégezni a tisztítást az ingóságok tekintetében, vagy ha elvégzi, ki kell fizetnem. Az egyik kérdésem az, hogy a károkozó biztosítója köteles-e kifizetni a teljes káromat? Vagy az is lehetséges, hogy az én biztosítóm fizeti a károk egy részét (bejárati ajtó cseréje, festés), a másik pedig az ingóságok tisztítását? Várjam ki mindkettő ajánlatát? Másik kérdésem, hogy miért nem fogadja el a biztosítóm a közös tulajdonú lépcsőházra benyújtott árajánlatokat? Miért kell a károkozó biztosítójához benyújtani az igényt, újra beküldeni minden dokumentumot, újra várni egy kárszakértőre? Már 40 napja várok, még nem kaptam semmit. Köszönöm és várom a választ! Üdvözlettel: M. László
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindenképp érdemes a károkozó biztosítójánál is bejelenteni a kárt, az ő felelősségbiztosítása kell, hogy fedezze a szomszédoknak és az közös tulajdonú területeknek okozott károkat is.
A saját biztosítójától az ingatlanra, a szomszéd biztosítójától pedig az ingóságokra és az ingatlanra is kérhet ajánlatot. A kárrendezést az Önnek kedvezőbb ajánlat alapján kezdheti meg, azonban ugyanarra a kárra nem fogadhat el két ajánlatot (pl.: nem rendezheti az ingatlan károkat mindkét biztosításra).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosítás
2022 február 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Vettem huszonéve egy nyaralót. Sok év múlva tudtam meg,hogy a földhivatalnál,mint üres telek szerepel,nincs rajta ház. Persze az önkormányzatnál tudnak a házról,fizetem is az adót utána. Lakhatási engedélyem nincs, lehet,hogy nyaralóra nem is kell? Folyamatosan van biztosításom ez ingatlanra. Kisebb károkat már térítettek is. Mostanában hallottam a rádióban, hogy lakhatási hiányában a biztosító nem fizet. Ez igaz-e az én estemben is, vagy csak a nagy károknál jobban kutakodnak, hogyan nem kellene fizetniűk??? Mert ez esetben fölösleges nekem biztosítást fizetni? Köszönöm válaszát: Zs. Gábor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakhatási engedély nem szükséges a lakásbiztosítás megkötéséhez.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2022 február 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Külső lábazati kő burkolata miatt feltehetően a fal belső felén pára kicsapodása vagy beázás által bútor károsodik penészesedik úgy hogy 5cm távol van a szekrény a faltól.Ajzat csempe vizes. Vásárolt használt ingatlanrol van szó.A bútor nem javítható nem olcsó minőség Hülsta komódrol van szó.Érdekelne hogy fedezi a biztosító a kárt vagy sem mert az eddigi kár eseményekre mindenre nemleges választ adott.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete. A lakásbiztosítás a hirtelen fellépő, balesetszerű károkat téríti, mint a csőtörés, viharkár, tűz stb.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vezetéktörésre vonatkozó biztosítás
2022 január 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Kád és fal (csempe) közötti szigetelés hibája miatt történ beázás nálam, ami két alsó lakót is érintett. A társasház biztosítója elutasította a kárigényt. Az elutasításban idézett vonatkozó rész: "...vezetékek szakaszain belüli,valamint az ezekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények és készülékek törése (beleszámítva a korrózió miatti törést is),repedése és kilyukadása miatt kiáramló víz..." Abban szeretném megkérdezni a véleményét, hogy a kád bele tartozhat-e a felsoroltakba (mint pl. szerelvény),illetve beépítésének (kád körüli szigetelés) meghibásodására is kiterjed-e, a gyakorlat szerint, a szerelvényre vonatkozó biztosítás. Köszönöm Tibor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárrendezés a biztosítási feltételben leírtak alapján történik. A lakásbiztosítás feltétele tartalmazza melyek a kockázatból kizárt események, mely károkat nem térít meg a biztosító. Így a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények és készülékek (pl. csaptelepek, fűtőtestek, vízmérők*, WC csésze, mosdókagyló, kád, bojlerek, háztartási gépek stb.) által okozott károkra és azok javításának, pótlásának költségeire nincs fedezetben a biztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Felelőségbiztosítás
2022 január 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem, egy barátom sajnálatos módon tönkretette a TV-t a mi lakásunkban. Rendelkezik lakás felelőségbiztosítással. A kérdésem, hogy a folyamatot kinek a biztosítójánál kell elkezdeni? Köszönettel:
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárt a károkozó felelősségbiztosítására tudják rendezni, ezért az ő biztosítójához kell fordulniuk vele.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hajszál repedés falon
2021 december 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Lakást újítottunk fel és az alattunk lévő lakók azt állítják miattunk lett a falukon hajszal repedes! Mi a teendö ilyenkor?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásfelújítás során keletkezett, okozott károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete, kivéve, ha a biztosításuk rendelkezik építés-szerelés kiegészítő fedezettel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kártérítés
2021 december 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Szakértő! Ma hajnalban zuhanykabinunk ajtaja szétrobbant. A biztosító kapásból elutasította a kárigényt, mivel alap üvegkárra van biztosításunk. Más jogcímen nem jár kártérítés?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kopásból, elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Oldalak