2015 június 30.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!

A Groupama Garancia Biztosítónál 2002 óta van biztosításom. a legutóbbi biztosítási szerződésem kezdete 2011. 07. 01. és határozatlan idejű. Éveken keresztül havi 3.000,- körül volt a biztosítási díjam, mert a szerződésemben szerepel egy összesen 50%-ot jelentő díjkedvezmény. A számomra legutóbb kiküldött értesítőben azonban döbbenettel tapasztaltam, hogy a fordulónaptól, azaz 2015. 07. 01-től a biztosító minden díjkedvezményt megvon, noha sem káresemény nem történt, sem a folyószámla útján történő díjrendezés nem szűnt meg, se nem értesített senki arról korábban (akár a szerződés megkötésekor), hogy a kedvezmények csak 4 évre szólnának.

Mivel a kiküldött értesítő nem túl könnyen emészthető, és sokadik látásra igazodik csak el rajta a nem biztosítási szakértő ember, valamint mivel megpróbáltam átrágni magam az ÁSZF-en, és egyéb papírokon, csak mostanra jutottam oda, hogy döntenék arról, hogy meg akarnám szüntetni a szerződést, mert ezt a dupla árat nem tudom fizetni.

Csakhogy mostanra derült ki az is, hogy ezt a szándékomat 12 nappal ezelőttig be kellett volna jelentenem a biztosító felé.

Mit tudok tenni? Hogyan lehet megszüntetni úgy a szerződést, hogy ne kelljen még egy évig, a következő fordulónapig ezt az emelt díjat fizetnem?

Mi jogosítja fel a biztosítót arra, hogy így járjon el, ráadásul egy régi ügyfelével?

Tavaly egy üzletkötő megkeresett a biztosítótól, és rá akart venni egy új biztosítás megkötésére, de az illető megbízhatatlan volt, téves adatokkal akart félrevezetni engem, és ha akkor megkötöm a biztosítást, amit ajánlott, akkor már majdnem egy évig emelt díjat fizettem volna. Mindezt azért írom, mert az illető üzletkötő nem fordulónapon, hanem jóval utána keresett meg az ajánlatával?

Akkor ez hogy van? Én csak fordulónapon mondhatom fel(illetve 30 nappal előtte), de a biztosító magától bármikor ajánlhat másik szerződést?

Ha igen, hogyan tudnám elérni, hogy rövid időn belül ajánljanak nekem egy elfogadható havidíjú szerződést?

Köszönöm a türelmét és várom mielőbbi válaszát.

Üdvözlettel:

Szilvia

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Sajnos amennyiben már kicsúszott a felmondásra jogosító, évforduló előtti 30 napból, szabályosan már csak jövőre tudja felmondani biztosítását. A biztosító élhet a szerződés módosításának jogával abban az esetben, ha hagy elegendő időt annak nem elfogadására és felmondására az ügyfél részére. Erre az évforduló előtt minimum 50 nappal megküldött levélben van lehetőségük. Ha ez az 50 nap betartásra került, a biztosító teljesítette törvényi kötelezettségét. Ezeket a dátumokat ellenőrizheti utólag ön is, és ha nincs egyezésben kérheti szerződése felülvizsgálatát.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 241 - 260 / 827
viharkár
2021 július 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Hirtelen jött vihar hatására a ablakot nekivágta az ablak előtt lévő monitornak melynek hatására a számítógép monitor leesett,képernyője összetört. A lakásbiztosításunk tartalmazza az ingóságokon belül a viharkárt (54km/h). A redőny szintén kijött a tokjából. A biztosító szerint "nem következett be olyan károsító esemény, amely a szabályzatban rögzített biztosítási eseménynek minősül" Ez így rendben van?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító nem téríti meg a helyiségen belüli légáramlás /huzat/ miatt keletkezett károkat.
Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Televízió törés
2021 július 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Egy véletlen baleset következtében betört a 7 hónapos TV készülékem képernyője, a lakásbiztosításom tartalmaz egy ingóságokra vonatkozó részt 4m értékben és egy kiemelt értékű ingóságokra vonatkozó részt 1,4m értékben. A biztosítás feltételei közt az alábbi szerepel: 3.B. INGÓSÁG VAGYONTÁRGYCSOPORT a. Általános háztartási ingóságok: azon, a háztartásban általában előforduló, a személyes használatra vagy fogyasztásra szolgáló, a biztosított(ak) tulajdonát képező, épületszerkezetekhez tartósan nem rögzített, mozgatható vagyontárgyak, amelyek egyedi beszerzési értéke nem haladja meg a 300 000 Ft-ot, kivéve a II.3.B.b. és a II.3.B.c bekezdésben megnevezett vagyontárgyak. Az általános háztartási ingóságok vagyontárgycsoporthoz tartoznak még a személygépkocsi egy garnitúra téli/nyári gumikészlete, kerekesszékek, a kedvtelésből, illetve a háztartás szükségleteinek kielégítésére tartott növények, házi- és díszállatok, valamint a következő vagyontárgyak, ha az egyedi értékük nem haladja meg a 100 000 Ft-ot: – kerékpárok, – kerti (önjáró) kisgépek tartozékaikkal együtt, – evezős hajók, – gumicsónakok, – szörfdeszkák. b. Kiemelt értékű háztartási ingóságok: biztosíthatóak a háztartási ingóságok teljes biztosítási összegén belül, annak 35%-áig azok, a biztosított(ak) tulajdonát képező vagyontárgyak, amelyek az előző pontban meghatározásra kerültek, de egyedi értékük meghaladja a 300 000 Ft-ot (illetve a 100.000 Ft-ot az előző bekezdés végén külön meghatározott vagyontárgyak esetén) Ebben az esetben számíthatok arra, hogy fizet a biztosító? Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az általános háztartási ingóságok, illetve a kiemelt értékű háztartási ingóságok vagyontárgycsoportban szereplő vagyontárgyak tűz, elemi kár, betöréses lopás károkra nyújt fedezetet. A háztartásban használatos LED és LCD televíziók, számítástechnikai berendezések, okostelefonok, szórakoztató elektronikai berendezések töréskáraira csak abban az esetben térít a lakásbiztosítás, ha szerződésben kiegészítőként meg lett kötve az Okos eszközök biztosítás vagy a Smart kiegészítő biztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

fizet-e a biztosító
2021 július 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Hatalmas vihar, széllökés következtében az ablakot nekivágta a számítógép monitornak, aminek következtében a monitor leesett, a kijelzője eltörött, erre fizet-e a lakásbiztosítás? Számít-e hogy az ablak nyitva volt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító nem téríti meg a helyiségen belüli légáramlás (huzat) miatt keletkezett károkat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Megbotlottam,neki estem a tv állványnak,a tv leesett,hasznalhatatlan.
2021 június 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Ilyen esetben fizet-e a biztosító.Orvosi igazolás van róla hogy baleset történt,a lábam eltört-nem a tv esett rá,hanem a botlás miatt.Szobában megbotlottam,neki estem a tv állvanynak,leesett a tv.Sajnos azóta használhatatlan.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A felelősségbiztosítás, a biztosított önmagának okozott károkra nem nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Évfordulóra indok nélkül felmondott lakásbiztosítási szerződés.
2021 június 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Évfordulóra indok nélkül felmondta a lakásbiztosítási szerződésemet a Groupama biztosító. A díj bankszámláról van fizetve és egy másik biztosítási szerződésem is van a biztosítónál. Hátrányosan érint a szerződés felmondása , mert ilyen tipusú lakásbiztosítás már nincs az ajánlatok között ! Kifejezetten a kutyuskám biztonsága miatt is kötöttem a szerződést !Tudom, hogy a biztosító is felmondhatja a szerződést , de általában díjnemfizetés vagy érdekmúlás miatt szokta felmondani a biztosító a szerződéseket! Tehetek valamit ? Fordulhatok panasszal valamilyen szervhez ? Egyszerűen inkorrekt ennek a biztosítónak az eljárása.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási feltételben leírtak szerint:

"A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják."

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Érdeklődés
2021 június 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Lakásomban a főfal felületén kB. a plafontól 25cm-es csíkban végig repedések vannak, illetve a mennyezet főfalhoz közeli részén. Nemrégiben a közelben játszótér épült. A játszótér létrehozásához a ház főfalától pár méterre lévő, vele párhuzamos úton (nem közút!) közlekedtek a munkagépek. A biztósítóhoz érdemes - e ilyen kárral fordulni? Vagy a játszótér építtetőjével vegyem fel a kapcsolatot? Tisztelettel köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A játszótér építtetőjének a felelősségbiztosítására próbálja meg rendezni a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Elutasított káresemény . Miért?
2021 június 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Ez az igazság : A jó minőségű dörzsölt kőporos vakolat 8-10 négyzetméteren az időnkénti nagy mennyiségű jégveréstől , viharos erejű széltől megrepedt, majd a repedésekbe beszivárgó időnkénti csapadéktól 1-2 cm-re az épület faltól elvált , feltáskásodott . A biztosító nem fizet .Elutasított . Miért ? Milyen káreseménynek tudom ezt nevezni , mire lehet hivatkozni ,hogy kifizesse a kárt a biztosító ? Belül Beázás nincs . Felhőszakadásra , Jégverésre nem fizet .
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások nem azonosan vállalják a fedezetet a felhőszakadás, jégverés és viharkárok esetében. Egyes biztosítók kizárják az épületek külső vakolatában, külső festésében, a redőnyökben a fenti okok által okozott károkat. Ezeket a kizárásokat minden biztosító lakásbiztosítási feltétele tartalmazza.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

károkozás
2021 június 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm , a társasházban ahol lakom , tetőt cseréltek , az en lakásom a legfelső emeleten van , ahogy a tetőt cserélték a lakásom 75 % a plafon és a falak megrepedeztek , van ahol elvált a fal és a plafon , A vállalkozó azt mondta , ez az én problémám , csináltassam meg . A kérdésem az lenne , mit tudok tenni . Beszéltem egy festővel , hogy meg lehet e csak a plafont csinálni vagyis hogy csak a hibákat javítja ki , de azt mondta , nem az egész helyiséget ki kell festeni javítás után .A kérdésem az az lenne mit tegyek , hogy a vállalkozó rendezze a káromat ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A feltett kérdés megválaszolása nem biztosítással kapcsolatos. A keletkezett kár kijavításának költsége Ön és a vállalkozó vagy a társasház közötti megállapodás kérdése, ha az nem sikerül, akkor csak a peres út lehet a megoldás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kártérítési összeg tartalma
2021 május 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem / Uram! Az a kérdésem, hogy ha csőtörés, illetve beázás esetén a kárszakértő megállapított egy kifizethető összeget, de az nem fedezi a javítás költségét, árajánlat alapján a biztosító kifizeti a különbözetet? Válaszát előre is köszönöm! Gy. Andrea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben már elfogadta a kárszakértő által megállapított készpénzes kárrendezést, úgy mindenképpen egyeztetni kell a biztosítóval, hogy inkább a számlára történő kárrendezést kérné.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2021 május 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm. A nagy esözéstől beázott a szoban plafonja és mindha megsüjjedt volna 2 négyzetméteren a menyezet.Van lakasbiztositasom.Mi a teendőm ez esetben? Válaszát köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárt 5 napon belül jelentse be a biztosítójánál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

üvegkár
2021 május 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! 20 lakásos társasház közösképviselője vagyok. Az egyik lakásban lakásfelújítást végeznek a lakók, mely közben megsérült a közös terasz üvege, így cserélni kellett. A biztosító a 30 %-ot téríti a kárnak, a lakó viszont a háztól követeli a 100 % kifizetését. A kérdésem az lenne, hogy ki kell e fizetni a fennmaradó kárt a lakónak, vagy mivel ő csinálta a kárt, ez az ő kára. Válaszkat köszönöm Tisztelettel: Szabolcsi - K. Éva
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A feltett kérdés megválaszolása nem a biztosítással kapcsolatos. A fennmaradó kár megtérítése a ház és a lakó közötti megállapodás kérdése, ha az nem sikerül, akkor csak a peres út lehet a megoldás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Üdvözlöm udvaros lakásban lakkom csötörésem volt 3 hejségben konyha wc fürdöszoba kapam 36400ft ot rá megfellebeztem most azt irják nem volt láthato csőtörés
2021 május 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Az lene ha elsö körbwn 36404 ft ot állapitottak meg 3 hejség csötörésére megfellebeztem most azt mondják nem volt láthato csőtörés amitigazolni tudok hivatalos vizszerelö adott szakvéleményt az ö dija volt 200000ft plussz az anyag 80000 ft és még ebben nincsen benne a hejreállitások költsége
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a fellebbezés után sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázási kártérítés
2021 május 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt CLB! Az Allianz Biztosítónál van a házunk biztosítva. Sajnálatos módon beázott három helyiség a kémény mellett és a kéményről a vakolat egy része is lemállott. Jelentettük kárunkat a biztosítónál, csatoltuk a kárról készült képeket. Az általunk megjelölt összeg 35%-át ajánlotta fel a kárszakértő. Azt szeretnénk tudni, mit tehetünk és milyen iratot kell benyújtani a fentieken kívül? Köszönettel: Sné Klára
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt káreljárást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosító váltás.
2021 április 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Négy db panellakás biztosítására keresek olyan biztosító társaságot, ahol egy adott káresetnél, teljeskörűen eljárnak, azaz nem nekem kell összeszednem a szakembereket. (festés, üvegkár, vízkár....) A választ, előre is köszönöm! Üdvözlettel: S. János
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ilyen jellegű szolgáltatást nem nyújtanak a biztosítók.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Halál eseti kifizetés
2021 április 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett! Azután érdeklődnék, hogy COVID következtében bekövetkezett haláleset biztosítási esemény-e a KÖBE Otthon Biztosítás esetén. Az elhunyt az érintett ingatlanban lakott, a feleségem volt. Tagazonosítóm: ******* Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Gy. Gyula
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A KÖBE Otthon Biztosításhoz nem köthető életbiztosítási kiegészítő, így halál esetén nem nyújt szolgáltatást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárrendezés
2021 április 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Édesanyám családi házában tűz keletkezett, és sajnálatos módon a tűzben édesanyám is életét veszítette. Benyújtottam a szükséges papírokat a biztosítóhoz, akik a helyreállításra vonatkozóan egy hivatalos, szakértő által készített árajánlat benyújtását kérték. Ez meg is történ. Most viszont visszajelzett a biztosító, hogy az árajánlat tartalmilag nem felel meg, és a helyreállítással kapcsolatos ajánlat összegéhez képest csak a 60 -65 százalékot fizetnék. A kérdésem az lenne, hogy ezt köteles vagyok elfogadni, vagy milyen lehetőségem van az összeg emelésével kapcsolatban kifogást emelni. Várom szíves válaszát. üdv: Tímea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnálattal olvastuk a leírtakat. A biztosítónál lehetősége van fellebbezni és ismételt döntést kérni. Amennyiben nem rendeződik így sem az ügy, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes) tud fordulni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Félig eltört tetőgerenda javítása, esetleges cseréje
2021 április 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! T. Irén vagyok, lakásbiztosítás a K&H biztosítónál van, egy tetőgerenda félig eltört állapotban van, a biztosító fizeti a javítási költséget vagy esetleges cserét? Tiszteletem, T.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vízkár
2021 március 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Úr! Ha az elfolyt víz térül nyitva hagyott vízcsap esetén, akkor az általa okozott kárnak is térülnie kell, ha benne van a szabályzatban? A Biztosítómnál a szabályzat így szól: vezetékes vízkár biztosítási eseménynél a Biztosító szolgáltatást nyújt azon károk esetén, ha..............egyéb ok (pl: nyitva hagyott vízcsap) miatt kiömlő víz a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz. Kérdés: Jól gondolom, hogy az egyéb ok megjelölésébe belefér, az elfolyt víz (nyitva hagyott vízcsap) illetve az általa a vagyontárgyakban (süllyedés, fal, járda) okozott kár? Köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A rendelkezésünkre álló információk alapján nem áll módunkban annál pontosabban megválaszolnunk kérdéseit, mint azt a korábbi válaszainkban tettük. Mint írtuk, amennyiben nem sikerül problémáját rendezni a biztosítójával, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vízkár
2021 március 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Úr! Általánosságban kérdezem. Vezetékes vízkár biztosítási eseménynél a Biztosító szolgáltatást nyújt azon károk esetén, ha..............egyéb ok (pl: nyitva hagyott vízcsap) miatt kiömlő víz a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz. Kérdés: A biztosított vagyontárgy körébe tartozik a ház, aljzat, járda is? Az egyéb ok megjelölésébe nem fér bele, az elfolyt víz (nyitva hagyott vízcsap) vagyontárgyakban (süllyedés, fal, járda) okozott kár? Köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Természetesen az épület és annak tartozékai biztosított vagyontárgynak számítanak.

Az elfolyt víz káreseményt azonban nem egyformán kezelik a biztosítók. Egyes biztosítóknál az elfolyt víz térül nyitva hagyott vízcsap esetén is , viszont a biztosítók többségénél az elfolyt víz értéke csak csőtörés esetén kerül térítésre, természetesen limitált határon belül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

elfolyt vezetékes vízkár
2021 március 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Úr! Az családi házunk elején az utcafronton illetve hátul, közvetlenül a háznál található vezetékes vízzel üzemelő kerti csap. Az év elején, a családi ház hátsó részén (ahol a hátsó kerti csap található) repedéseket fedeztem fel és arra lettem figyelmes, hogy a fal és az aljzat vizesedett, megsüllyedt. Bejelentettem a biztosító online felületén, az észleléstől számított 2. munkanapon belül. Nem tudtam az okát, elfolyt vezetékes vízkárt, csőrepedést, csőtörést jelentettem. Ősszel, 4-5 hónappal ezelőtt az épület elején (utcafront felől) lévő vízcsapból, már egyszer folyt el víz (60 köbméter), amelyet sikeresen rendeztünk a Biztosítóval, minden problémamentesen zajlott. Nagy valószínűséggel, ekkor már a hátsó részen is szivárgott a víz. Sajnos azt akkor nem vettük észre. A biztosítótól felhívtak és elmondták, hogy mi a teendő. Jeleztem neki, hogy jelen pillanatban nem tudom, hogy folyt el a víz, de nagyon gyanús, hogy a jelenlegi és a múltkori is hatással lehetett arra, hogy a fal is repedni kezdett. Javasolta, hogy zárjuk el a csapot, keressük meg a hibát, a víz elfolyása okozta károkat, javításokat dokumentáljuk fényképpel, számlával, jelentsük a Vízműveknek. Nem jelezte a kárszakértők küldését, amelynek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, hiszen korábban (Ősszel) történt vízkárnál sem jöttek ki. A Biztosító szabályzatában az áll, hogy a kárbejelentés kézhezvételétől számított 5. munkanapon belül történik meg a kár megszemlézése. Ebből fakadóan, magam megnyugtatása végett, újra bejelentettem az e-mail címükre, hivatkozva a kárbejelentésemre és kértem, hogy az elfolyt víz okozta egyéb kár megállapítása céljából, szemle lehetőségét biztosítani szíveskedjenek. Az elküldött e-mail-re válasz érkezett: A Biztosító munkatársai hamarosan elektronikus levélben válaszolnak. A víz elfolyása akárcsak korábban, megint egyértelmű volt (vízóra állása), jeleztük a Vízműveknek is, hogy meghibásodás keletkezett a szolgáltatási ponton túl, a belső hálózaton, szemlét szeretnénk a vezetékes víz elfolyása miatt, amely a csatornahálózatot nem terhelte. A Vízmű szakemberei kijöttek és a szemle során megállapították a meghibásodást, a természetben elfolyt, elszivárgott vízmennyiség (30 köbméter) tényét, amelyről igazolást állítottak ki. A Biztosító kárszakértői továbbra sem érkeztek meg. Heteket vártam, nem jelentkeztek, majd az épület hátsó részét a további károsodás megóvása végett injektálni kellett. Feltárást nem javasoltak a fal további sérülése miatt. A víz elfolyásáról, károkról képeket készítettem, amelyeket a dokumentumokkal együtt beküldtem a Biztosítónak. Ezt követően telefonon újra hívtam a Biztosítót és kijöttek szemlére. A szemle során jeleztem, ha szükséges bontást végzünk és megkeressük az esetleges hibát, de lehet hogy a nyitva hagyott csapból folyt el a víz. A kárszakértő azt mondta, hogy majd statikust küldenek, aki megállapítja a talaj szerkezetéből, hogy az elfolyt víz okozhatta-e a károkat a vagyontárgyakban. Másnap jött az e-mail, hogy kártérítést nem nyújtanak, mert nem bontottuk ki a csőszakaszt. A szabályzatban az áll: 1. Vezetékes vízkár biztosítási eseményél a Biztosító szolgáltatást nyújt azon károk esetén, ha..............egyéb ok (pl: nyitva hagyott vízcsap) miatt kiömlő víz a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz. Kérdés: Előírásszerűen jártam el mindenben, határidőben jelentettem, több alkalommal jeleztem, további károsodás megóvása érdekében végeztem munkálatokat. Fényképekkel, a Vízmű szakemberek dokumentumaival igazoltam illetve az vízóra állása is egyértelműen igazolta a víz elfolyását. A vízcsapot lezárták a szakemberek és azóta nincs vízfolyás és többlet fogyasztás. Bontást is felajánlottam. A biztosított vagyontárgy körébe tartozik a ház, aljzat, járda is? Az egyéb ok megjelölésébe nem fér bele, az elfolyt víz vagyontárgyakban (süllyedés, fal, járda) okozott kár? Köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem ismerjük a káresemény pontos részleteit, így nem áll módunkban kérdésének érdemi megválaszolása. Amennyiben nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, illetve a kárrendezés folyamatával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt eljárást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, (E-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Oldalak