Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
A Groupama Garancia Biztosítónál 2002 óta van biztosításom. a legutóbbi biztosítási szerződésem kezdete 2011. 07. 01. és határozatlan idejű. Éveken keresztül havi 3.000,- körül volt a biztosítási díjam, mert a szerződésemben szerepel egy összesen 50%-ot jelentő díjkedvezmény. A számomra legutóbb kiküldött értesítőben azonban döbbenettel tapasztaltam, hogy a fordulónaptól, azaz 2015. 07. 01-től a biztosító minden díjkedvezményt megvon, noha sem káresemény nem történt, sem a folyószámla útján történő díjrendezés nem szűnt meg, se nem értesített senki arról korábban (akár a szerződés megkötésekor), hogy a kedvezmények csak 4 évre szólnának.
Mivel a kiküldött értesítő nem túl könnyen emészthető, és sokadik látásra igazodik csak el rajta a nem biztosítási szakértő ember, valamint mivel megpróbáltam átrágni magam az ÁSZF-en, és egyéb papírokon, csak mostanra jutottam oda, hogy döntenék arról, hogy meg akarnám szüntetni a szerződést, mert ezt a dupla árat nem tudom fizetni.
Csakhogy mostanra derült ki az is, hogy ezt a szándékomat 12 nappal ezelőttig be kellett volna jelentenem a biztosító felé.
Mit tudok tenni? Hogyan lehet megszüntetni úgy a szerződést, hogy ne kelljen még egy évig, a következő fordulónapig ezt az emelt díjat fizetnem?
Mi jogosítja fel a biztosítót arra, hogy így járjon el, ráadásul egy régi ügyfelével?
Tavaly egy üzletkötő megkeresett a biztosítótól, és rá akart venni egy új biztosítás megkötésére, de az illető megbízhatatlan volt, téves adatokkal akart félrevezetni engem, és ha akkor megkötöm a biztosítást, amit ajánlott, akkor már majdnem egy évig emelt díjat fizettem volna. Mindezt azért írom, mert az illető üzletkötő nem fordulónapon, hanem jóval utána keresett meg az ajánlatával?
Akkor ez hogy van? Én csak fordulónapon mondhatom fel(illetve 30 nappal előtte), de a biztosító magától bármikor ajánlhat másik szerződést?
Ha igen, hogyan tudnám elérni, hogy rövid időn belül ajánljanak nekem egy elfogadható havidíjú szerződést?
Köszönöm a türelmét és várom mielőbbi válaszát.
Üdvözlettel:
Szilvia
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos amennyiben már kicsúszott a felmondásra jogosító, évforduló előtti 30 napból, szabályosan már csak jövőre tudja felmondani biztosítását. A biztosító élhet a szerződés módosításának jogával abban az esetben, ha hagy elegendő időt annak nem elfogadására és felmondására az ügyfél részére. Erre az évforduló előtt minimum 50 nappal megküldött levélben van lehetőségük. Ha ez az 50 nap betartásra került, a biztosító teljesítette törvényi kötelezettségét. Ezeket a dátumokat ellenőrizheti utólag ön is, és ha nincs egyezésben kérheti szerződése felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 621 - 640 / 843Tisztelt Kérdező!
A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják, ez vonatkozik mind a szerződőre, mind pedig a biztosítóra is.
Az évfordulóra történő felmondást nem kell indokolni egyik fél részéről sem.
Lakásbiztosítást az köthet, akinek érdekében áll a vagyontárgy megóvása, vagyis nem feltétel, hogy csak a tulajdonos kötheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Köszönjük, hogy lakásbiztosítását segítségünkkel köttötte meg! Egy esetleges káreseményt a biztosítója felé kell jeleznie. A biztosítója fog segíteni a kiegészítő termékek esetén is, valamint a biztosító honlapján megtalálhatók az elérhetőségek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, 4 lakásos társasháztól köthető társasház biztosítás. Kollégáim rövidesen felveszik Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítások a bekövetkezett káreseményekre nyújtanak fedezetet az eredeti állapot visszaállításához. A biztosító a korábbi szerkezeti hiányosságok (szigetelés hiánya) pótlását nem téríti. Amennyiben ugyanazon okból kifolyólag ismét bekövetkezik egy káresemény, a biztosító csak abban az esetben áll helyt, ha számlával tudják igazolni , hogy az előző káresemény teljes mértékben és szakszerűen javítva lett (hiányzó szigetelés pótlásával). Amennyiben ez nem igazolható, a biztosító kártérítési kötelezettsége ismételten már nem áll fenn.
Lehetősége van egyéni biztosítás megkötésére, de a korábban bekövetkezett hibára az nem nyújt fedezetet. A biztosító a kockázatkezdetet követően bekövetkezett károkra áll kockázatban. A korábbi szerkezeti hiányosságok (szigetelés hiánya) pótlását az sem fogja téríteni.
Egyébként a felső szomszédtól eredő beázást az Ő biztosításának a terhére lehetne bejelenteni, mert annak bekövetkezte az ő hibájából történt (felelősségi kár). Biztosítási szempontból az is csak a későbbiekben bekövetkező károkra vonatkozik, visszamenőlegesem természetesen az sem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások konkrétan egy lakásra vonatkoznak.
Amennyiben a tetőtérben egy külön lakás lett kialakítva, arra külön biztosítást kell kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító szolgáltatását a biztosítási esemény váltja ki, a biztosító azt biztosítási eseményenként fizeti.
Amennyiben ugyanazon balesetből kifolyólag a biztosítottnál többszöri orvosi beavatkozást szükséges, a biztosítási összeg abban az esetben is csak egyszeresen kerül kifizetésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elektromos zárlatra, túlfeszültség okozta károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.
Az ingóság biztosítás elemi károkra, tűzkárra, villámcsapásra, annak indukciós hatására illetve betöréses lopás kockázatára terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Természetesen a pince is biztosítható, mint melléképület.
A benne lévő ingóságot külön kell biztosítani betörés esetén, egyébként az általános ingóság értékét kell megnövelni az ott tárolt értékkel.
A pincében értékőrző ingóság nem biztosítható (festmények, értéktárgyak, stb).
Minden esetben a pince zárhatóságának a biztosítási feltételben leírtaknak meg kell felelnie.
Kizárásra kerülnek a belvíz és talajvíz által az épület talajszint alatti részeiben (pincékben, talajszint alatti padozatú helyiségekben) okozta károk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás felmondásának a biztosítóba érkezés határideje legkésőbb az évfordulót megelőző 30. nap.
Évforduló után a lakásbiztosítást sem lehet sajnos felmondani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók minden esetben vizsgálják, hogy mi okozta a kár bekövetkezését.
Amennyiben bizonyítható, hogy az Önök házában keletkezett repedések a szomszédos ház építésének a következménye, akkor az újonnan épült ház tehető felelőssé.
Ebben az esetben viszont vizsgálja a biztosító, hogy konkrétan a repedések illetve a süllyedés kivitelezési hibából ered-e, mert abban az esetben a kivitelező tehető felelőssé és az ő felelősségbiztosítására lehet rendeztetni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megkötött szerződéséhez a terméktájékoztatót megtalálja a clb ügyfélkapujában a jelenlegi szerződései/dokumentumok között. A terméktájékoztató részletesen tartalmazza, hogy milyen károkra vonatkozik a biztosítása.
Amennyiben további kérdése merül fel egy konkrét biztosítási szerződéssel kapcsolatban, ügyfélszolgálatunk szíves rendelkezésére áll a kapcsolatok/üzenjen nekünk menüpontban vagy az alábbi telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a középső szinten lévő lakást a felette lévő lakás csőtörése áztatta el, így ennek a lakásnak a lakója felelős a keletkezett kárért. (felelősségi kár).
Ennek értelmében a biztosító jogosan járt el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos az ilyen típusú meghibásodások nem biztosítási események, jelen esetben a készülék javítása biztosítással nem rendezhető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tájékoztassa az előzmény biztosító társaság kollégáit, hogy Ön egyszer már felszólításukra megfizette a respiro időszak díját, így lezártnak tekinti a velük való együttműködést. Közölje velük levélben azt is, hogy az Öbn által befizetett összeget az előbb említett respiro díjként kezeljék és ne tovább fizetési szándékként. Így kéri biztosításának megszüntetését díjnemfizetési okkal úgy, hogy rögzítsék azt hogy a respiro díj megfizetésre került.
Több díjat nekik ne fizessen, az új biztosítását pedig fizesse folyamatosan a választott díjfizetési menet szerint.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Astra Biztosító hamarosan visszaigazolja a szerződés törlését, a jelenlegi körülmények között az ügyintézés lassabb folyamata miatt egy kis időbe telik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződésben, illetve alapító okiratban szereplő nm az irányadó.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elvileg igen, azonban erre vonatkozóan pontos információk még nem állnak rendelkezésre. Kérem figyelje az MNB ide vonatkozó híradásait, emlyet mi is minden esetben frissítünk weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Weboldalunkon az eredményoldalon még a végleges megkötés előtt megtalálja és elolvashatja a kívánt biztosítási ajánlat teljes dokumentációját és szertződéses feltételeit. Ha nem boldogul, hívja ügyfélszolgálatos kollégáinkat bizalommal munkaidőben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítását legkésőbb 30 nappal annak lejárata előtt mondhatja fel, ha a felkínált díj nem megfelelő önnek. Ez esetben választhat új biztosítót weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos felújítás alatt a biztosítási fedezet szünetel és ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet, csak a helyreállítás után.