Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
A Groupama Garancia Biztosítónál 2002 óta van biztosításom. a legutóbbi biztosítási szerződésem kezdete 2011. 07. 01. és határozatlan idejű. Éveken keresztül havi 3.000,- körül volt a biztosítási díjam, mert a szerződésemben szerepel egy összesen 50%-ot jelentő díjkedvezmény. A számomra legutóbb kiküldött értesítőben azonban döbbenettel tapasztaltam, hogy a fordulónaptól, azaz 2015. 07. 01-től a biztosító minden díjkedvezményt megvon, noha sem káresemény nem történt, sem a folyószámla útján történő díjrendezés nem szűnt meg, se nem értesített senki arról korábban (akár a szerződés megkötésekor), hogy a kedvezmények csak 4 évre szólnának.
Mivel a kiküldött értesítő nem túl könnyen emészthető, és sokadik látásra igazodik csak el rajta a nem biztosítási szakértő ember, valamint mivel megpróbáltam átrágni magam az ÁSZF-en, és egyéb papírokon, csak mostanra jutottam oda, hogy döntenék arról, hogy meg akarnám szüntetni a szerződést, mert ezt a dupla árat nem tudom fizetni.
Csakhogy mostanra derült ki az is, hogy ezt a szándékomat 12 nappal ezelőttig be kellett volna jelentenem a biztosító felé.
Mit tudok tenni? Hogyan lehet megszüntetni úgy a szerződést, hogy ne kelljen még egy évig, a következő fordulónapig ezt az emelt díjat fizetnem?
Mi jogosítja fel a biztosítót arra, hogy így járjon el, ráadásul egy régi ügyfelével?
Tavaly egy üzletkötő megkeresett a biztosítótól, és rá akart venni egy új biztosítás megkötésére, de az illető megbízhatatlan volt, téves adatokkal akart félrevezetni engem, és ha akkor megkötöm a biztosítást, amit ajánlott, akkor már majdnem egy évig emelt díjat fizettem volna. Mindezt azért írom, mert az illető üzletkötő nem fordulónapon, hanem jóval utána keresett meg az ajánlatával?
Akkor ez hogy van? Én csak fordulónapon mondhatom fel(illetve 30 nappal előtte), de a biztosító magától bármikor ajánlhat másik szerződést?
Ha igen, hogyan tudnám elérni, hogy rövid időn belül ajánljanak nekem egy elfogadható havidíjú szerződést?
Köszönöm a türelmét és várom mielőbbi válaszát.
Üdvözlettel:
Szilvia
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos amennyiben már kicsúszott a felmondásra jogosító, évforduló előtti 30 napból, szabályosan már csak jövőre tudja felmondani biztosítását. A biztosító élhet a szerződés módosításának jogával abban az esetben, ha hagy elegendő időt annak nem elfogadására és felmondására az ügyfél részére. Erre az évforduló előtt minimum 50 nappal megküldött levélben van lehetőségük. Ha ez az 50 nap betartásra került, a biztosító teljesítette törvényi kötelezettségét. Ezeket a dátumokat ellenőrizheti utólag ön is, és ha nincs egyezésben kérheti szerződése felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 601 - 620 / 843Tisztelt Kérdező!
Az Ön által felvázolt esetben, függetlenül attól, hogy osztatlan közös tulajdonról van szó, a biztosítás szempontjából különválasztható a két lakás a hozzá tartozó melléképületekkel, illetve garázzsal. Ilyen esetben javasoljuk, hogy egyértelműen el kell nevezni a lakásokat, pl. 1-es lakás és 2-es lakás, vagy A és B lakás és ilyen formában külön-külön megköthető a két lakásra a biztosítás.
Ha mindkét lakásra megkötik a lakásbiztosítást, azzal az egész épület biztosítva lesz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, van lehetőség épülő, még lakatlan épületre biztosítást kötni.
Biztosítási szempontok szerint az épülő házra a biztosítást a tervek szerinti értékre kell biztosítani - 136 nm és 30.000.000 Ft.
Lakásbiztosítás kalkulátorunk első oldalán ki kell választani a "mire kíván biztosítást kötni?" kérdésnél a csak épületet. Ezt követően a 9. sorban a "lakottság jellege:" kérdésnél az építés alatt opciót válassza.
Építés éveként a 2017 a helyes, vagy amelyik évben kezdődik az építkezés.(amennyiben jövőre, akkor természetesen majd akkor kell megkötni a biztosítást)
Amennyiben így kitöltötte az első oldalt, a következő eredményoldalon olyan biztosítók ajánlata jelenik meg, melyek már az építkezés ideje alatt is kockázatban vannak.
A kockázatviselési hely megadásakor az utcanév kiválasztása után a házszám rovatban lehetőség van a házszám helyett a Hrsz. megadására.
Amennyiben az utcanév még nem szerepel a listánkban kérjük az egyéb közterületet választani és ekkor egy felugró ablakban lehetősége lesz beírni az utca nevet.
Ha kötés során kérdése merül fel, kérjük hívja munkaidőben az alábbi budapesti telefonszámot, amelyen munkatársaink segítségére lesznek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos erre a kárra nem fizet a biztosító. A lakásbiztosítások feltétele tartalmazza a biztosítási fedezetből kizárt eseményeket.
Ezek között olvasható:
- rágcsálók, rovarok és saját tulajdonú házi állat által okozott károk, illetve a növényi károkozó által okozott károkra a biztosítások kockázata nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

A nevezett káreseményt okozhatta a feljebb lakónál történt csőtörés (felelősségi kár), de okozhatta pl. a felső szinten a tető beázása is. Javasoljuk, hogy a beázás kárt a társasház biztosításra jelentse be, mert az általában tartalmaz csőtörés, tetőbeázás, valamint felelősségbiztosítási fedezetet is.
A beázás esetén lényeges, hogy mi okozta a beázást. A társasház biztosításra mindkét esetben bejelenthető a kár.
Ha Önnek van teljes körű lakásbiztosítása (épület és ingóság), jelen káreseménynél akkor is a felső szomszéd lakásbiztosításának a terhére történne a kárrendezés, mivel ez felelősségi kár (ha van neki lakásbiztosítása és tartalmaz felelősség kiegészítést).
Természetesen egy káreseményre csak egy darab biztosítás alapján vehető igénybe a kárrendezés. Ez törvényi előírás és büntethető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás alapesetben a lakás berendezési tárgyaiban keletkezett töréskárokra nem nyújt fedezetet, így a televízióban keletkezet töréskárra sem. Ma már azonban van lehetőség, hogy kiegészítő biztosításokkal ez a fedezet részben bővíthető legyen.
Ilyenek:
- a bútorok üvegezés illetve az üvegkerámia főzőlapok törése, ha a szerződéshez megkötésre került a különleges üveg kiegészítő biztosítás,
- 1-2 biztosítónál már van lehetőség elektronikus készülékek törés biztosítása kiegészítőt kötni.
Amennyiben ezt az utóbbi kiegészítőt az Ön lakásbiztosítása tartalmazza, akkor nevezett kárra (TV törés) a biztosító fedezetben van.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki a nyílászáróknál keletkező légmozgások által a helyiségeken belül, valamint az épületek üvegezésében keletkezett károkra.
A biztosító a biztosítási feltételben leírtak alapján határozott az elutasításról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden biztosítási termékhez készítenek a biztosítók egy, az adott termékre vonatkozó biztosítási feltételt. Ez pontosan tartalmazza, mire terjed ki a biztosítás, mik a kizárások, illetve, hogy a biztosítás egyes szolgáltatások esetében milyen limiteket tartalmaz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltétel szerint az elfolyt víz értékét a biztosító csak csőtörés estén fedezi. A csővezetékre szerelt vízcsap szerelvénynek minősül, így annak meghibásodásából eredő károkat, illetve annak javítási költségét vagy cseréjét nem fedezi a biztosítás. (Groupama Biztosító lakásbiztosítási feltételéből az ide vonatkozó rész: 24.oldal, 5R pontja - Vízkár)
A biztosító részéről azért hivatkoznak vezetékes vízkárra, mert az elfolyt vizet csak akkor téríti meg a biztosító, ha az csővezeték töréséből, sérüléséből keletkezik. A szerelvények hibája és az azok okozta károk nem térülnek a lakásbiztosításból.
Panasszal élhet a biztosítónál, illetve amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor a következő lépésben a Pénzügyi Békéltető Testülethez (https://www.mnb.hu/bekeltetes) fordulhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások kockázati körei a biztosítás feltételekben vannak pontosítva.
Az Ön által leírtak szerint a robbanás ténye nem valósult meg, mert:
- robbanásnak tekintendő a gőzök, gázok, porok terjeszkedési hajlandóságán alapuló, hirtelen bekövetkező erő-megnyilvánulás.
Zárt rendszerű tartályok (kazán, csővezeték stb.) esetében a robbanás csak akkor tekintendő biztosítási eseménynek, ha annak falazata olyan mértékben reped szét, hogy a tartályon belüli és kívüli nyomáskülönbség hirtelen tud kiegyenlítődni.
A lakásbiztosítás alapján a biztosítók nem tekintik biztosítási eseménynek, és nem térítik meg azokat a károkat, amelyek:
- a tartályban/készülékben keletkeznek, ha a robbanás ténye a tartály/készülék műszaki hibájára vagy karbantartási hiányosságokra vezethetők vissza;
- a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények és készülékek (pl.: csaptelepek, vízmérők, víztartályok, kazánok, fűtőtestek, bojlerek, háztartási gépek, WC csésze, mosdókagyló, kád, stb.) javításának, pótlásának költségeit még akkor sem, ha azok a feltárás vagy a helyreállítás során keletkeztek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításokban lévő baleseti fedezetek (egyes biztosítók esetében kiegészítő fedezet) általában egy alapszintű szolgáltatást nyújtanak az alábbi kockázatokra:
- baleseti halál
- baleseti rokkantság
- csonttörés
Ezek a szolgáltatások fix összeget jelentenek és egyéb, a balesethez kapcsolódó járulékos költségeket nem fedezik. A csonttörésre a meghatározott összeg független az eltört csontok számától. A pontos szolgáltatási szinteket az adott biztosítás feltétele tartalmazza.
Amennyiben Önnek a lakásbiztosítás baleseti szolgáltatása nem elegendő, lehetősége van önálló balesetbiztosítás megkötésére is, amely jóval több fedezeti körrel és jóval magasabb szolgáltatással rendelkezik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítási károk kárrendezése a tulajdonosok felé történik. Amennyiben a 3/4 rész kiskorú tulajdonában van, nyilatkoznia kell a törvényes képviselőnek, hogy jogosult a kiskorú vagyonát kezelni, illetve egyedül rendelkezni vele.
Amennyiben a kárügyének rendezésével, illetve a kártérítési összeggel kapcsolatban kérdés, észrevétel vetődik fel, esetleges pótszemle vagy felülvizsgálati igényét szeretné bejelenteni, úgy az Aegon biztosító esetében az alábbi elérhetőségeken teheti meg:
- Telefonon: 06-1-477-4800 (hétköznap 8:00–18:00, csütörtökön 08:00–20:00 óra között hívható)
- E-mailben: lakaskar@aegon.hu
- Postai úton: Országos Kárrendezési Központ, 9701 Szombathely, Pf. 63
A sikeres igénybenyújtáshoz szükséges az ügyfél szerződésszáma, káresemény azonosításához kárszám (esetleg kárbejelentési azonosító), illetve a röviden megfogalmazott igény, valamint az azt alátámasztó dokumentumok (pl. számlák, árajánlatok, tulajdonjogi igazolások, fotók stb.).
Amennyiben a fenti lehetőség eredménytelen, következő lépésben panaszával fordulhat a Pénzügy Békéltető Testülethez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A tűz biztosítási esemény kapcsán a biztosítók nem térítik meg az alábbi károkat: a rendeltetésüknél fogva tűznek, lángnak, hőhatásnak kitett vagyontárgyakban (pl.: kéményszerkezet, kazán), továbbá az elektromos vezetékekben, berendezésekben, készülékekben, gépekben keletkező tűzkárokat, ha a tűz más tárgyakra nem terjedt tovább.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ön konkrét kérdéseket tett fel, cégünk viszont nem ismeri a pontos körülményeket. A biztosítók a biztosítási feltételekben részletesen leírják a különböző műtétek besorolását. Javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot biztosítójával, amennyiben több tájékoztatásra van szüksége a kártérítéssel kapcsolatban, vagy nem ért egyet a kártérítés összegével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Ön nem fogadja el a biztosító válaszát, akkor a Magyar Nemzeti Bankhoz tehet bejelentést, mivel ők felügyelik a biztosítók tevékenységét.
Tapasztalatunk szerint azonban a megoldás keresésének érdekében a Magyar Nemzeti Bank keretei között működő Pénzügyi Békéltető Testülethez www.mnb.hu/bekeltetes érdemesebb először fordulni ehhez hasonló esetekben.

A káreseményét annál a biztosítónál kell bejelentenie, melynél az érvényes szerződése van.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások esetében a tetőszerkezetet és a falazatot a biztosítók elsősorban a kockázati okok miatt kérik be.
Tetőzet anyaga:
A cserép csoportba tartozik a cserép valamennyi változata pl.: a betoncserép is. A tetőzet esetében a nád és a fazsindely számít magasabb kockázatúnak, ezek esetében szemléznek és pótdíjaznak a biztosítók.
Falazat anyaga:
A tégla csoportba sorolhatók azok a falazatok, melyek anyaga:tégla, kő, beton. A téglák esetében külön elbírálás alá esik a vályog-, vegyes-, illetve fa falazat. Ezeket szemlézi a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elfolyt víz csak abban az esetben térül (biztosítónként eltérő mértékben), ha csőtörés okozta az elfolyást. A fedezet nem terjed ki a rendszerre kötött berendezések meghibásodására, illetve az azok által okozott vízelfolyásra.