2014 szeptember 25.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!
Tanácsot kérnék a lakásbiztosításommal kapcsolatban. Az Aegonnál 3 éve kötött lakásbiztosításom díját minden évben emelik. Kíváncsiságból a biztosító online kalkulátora segítségével utána néztem, mennyiért kötnének új biztosítást az enyémmel megegyező feltételek mellett. Meglepetésemre kb. egyharmadával alacsonyabb lenne a díj, ha újra kötném ugyanazt a biztosítást. Ennek az a módja, hogy évfordulóra felmondom a meglévőt és újat kötök? (Mint ahogyan a kgfb esetében is szoktam tenni.)Lehet-e ennek hátulütője? Válaszát előre is köszönöm!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Nem, semilyen negatív következmény nincs Önre nézve, ha szabályosan évforduló előtt 30 nappal írásban felmondja biztosítását és akár az Aegonnál, akár másik biztosítónál újat köt. Válasszon az ajánlatok közül a weboldalunkon bizalommal és ugyanitt letöltheti az előző biztosítás felmondásához szükséges dokumentumot is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 361 - 380 / 838
Lakás biztosítás
2020 július 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Múltheti nagy viharban értünk haza családi házunkhoz. A szakadó esőben gyorsan berohantunk mindhárom gyerekemmel. Mivel az erkélyajtó reggel óta nyitva volt, ahogy beértünk huzat keletkezett, és a bejárati ajtó elkezdett becsapódni, sajnos pont az útjában állt a 2,5 éves lányom. Utolsó pillanatban oda tudtam tenni a kezem, hogy ne üsse meg a súlyos ajtó. A kislány sérülését sikerült megakadályozni, de sajnos a csuklómon lévő okos óra összetört. Azt szeretném kérdezni, hogy ilyen esetben a lakás biztosítás téríti e az eszköz javítását? (remélem javítható) Segítségét előre is köszönöm: üdvözlettel: F. Lajos
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Tekintse meg a lakásbiztosítása biztosítási feltételeit és kötvényét, hogy biztosításának a kockázata ilyen esetekre kiterjed-e. Az ilyen jellegű fedezetet minden esetben kiegészítő biztosításként kell kötni a lakásbiztosításhoz.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Melléképület összeomlás csőtörés miatt
2020 július 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Elnézést, sajnos a kérdés lemaradt és szerkeszteni nem tudom. Tehát mégegyszer Tisztelt Szakértő! 2008 ban vásárolt ingatlanunk melléképülete amire volt biztosítás egy csőtörés miatt félig összeomlott, mivel az alatta lévő téglázott pince boltívjét a kizuduló víz kimosta, a boltív összeomlott és a felette lévő épület megrogyott, tetőszerkezetét alá kelett dúcolni. A kárszakértő (Groupama) elutasította a kárigényt mivel szerinte a melléképület nem megfelelő alapozása, kivitelezési hiba okozta az összeomlást. Az ingatlant így vettük a biztosítás is akkor lett kötve rá. Az összeomlást véleményünk szerint a csőtörés okozta, egyébként semmi gond nem volt az épülettel és a pincével sem eddig. Önök szerint ezzel jogosan utasíthatja el a kár kifizetését? Az épület ma is állna ha nem lett volna a kiváltó ok a csőtörés Válaszát előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból eredő károkra, az elhasználódásból eredő károkra, a karbantartás elmaradásából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem nyújt fedezetet. Annak megállapítása, hogy jelen esetben a csőtörés milyen mértékben okozta, befolyásolta a keletkezett kárt, csak a helyszíni szemle alapján tudják eldönteni.
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez( E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Melléképület összeomlás csőtörés miatt
2020 július 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 2008 ban vásárolt ingatlanunk melléképülete amire volt biztosítás egy csőtörés miatt félig összeomlott, mivel az alatta lévő téglázott pince boltívjét a kizuduló víz kimosta, a boltív összeomlott és a felette lévő épület megrogyott, tetőszerkezetét alá kelett dúcolni. A kárszakértő (Groupama) elutasította a kárigényt mivel szerinte a melléképület nem megfelelő alapozása, kivitelezési hiba okozta az összeomlást. Az ingatlant így vettük a biztosítás is akkor lett kötve rá. Az összeomlást véleményünk szerint a csőtörés okozta, egyébként semmi gond nem volt az épülettel és a pincével sem eddig Válaszát előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a szerkezeti hibákból eredő károkra, az elhasználódásból eredő károkra, a karbantartás elmaradásából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem nyújt fedezetet.

Annak megállapítása, hogy jelen esetben a csőtörés milyen mértékben okozta, befolyásolta a keletkezett kárt, csak a helyszíni szemle alapján tudják eldönteni.

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tv
2020 július 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tv készülékre szeretnék biztosítást kötni törés ellen. Létezik ilyen biztosítás? Köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások némelyike tartalmazza az elektromos berendezések töréskárát, vagy kiegészítő biztosításként hozzáadható ez az extra szolgáltatás. Javasoljuk, tekintse meg a biztosítók terméktájékoztatóit, melyeket ide kattintva >> érhet el!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

beázás
2020 június 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, Csőtörés volt a lakásomban, és az alattam lévő kisbolt beázott. Szeretném megkérdezni, hogy ilyen esetben kinek a biztosítója fizeti a beázás kárát a kisbolt részére? Az én lakásbiztosítóm vagy a kisboltos saját biztosítója? A háznak sajnos nincs erre biztosítása. Köszönöm, Üdv, B. Beáta
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön lakásában történt csőtörés okozta a beázást, ezért az Ön lakásbiztosítása, mint felelősségi kárt rendezi az üzletben keletkezett károkat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tv
2020 június 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm csak szeretném kérdezni hogy a biztosító fizet e a vihar okozta sérülést? Azaz az Lcd tvben keletkezett egy függőleges lila csík a tv közepén. Köszönöm válaszáát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyibe a lakásbiztosítási szerződése tartalmazza a villámcsapás másodlagos hatása kiegészítő kockázatot, akkor jelentse be a káreseményt a biztosítójánál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Érdeklődés
2020 június 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Ket napja hatalmas esőzés volt a városban. A bejarati lemezajto eső utan ugy nezett ki,mintha savval lemaratták volna. A biztosítóhoz bejelentve azt a választ kaptam, csak jégkárra fizetnek. Jogos ez a válasz, hisz a közel 100 ezer Ftos ajto most igy nagyon rondan néz ki. Fotoval tudom igazolni a tényt. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel Sz. Miklos
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez. (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Érdeklődés
2020 június 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Ket napja hatalmas esőzés volt a varosban, a lemez bejarati ajtónk az eső elállta utan ugy nezett ki,mintha savval leöntöttek volna. A biztosítohoz bejelentve azt a valaszt kaptam,hogy sima esőkar utan nem jar biztosítás, csak jégre. Kérdésem: Az ajtó nagyon ronda, foltos, felmarodott, cserere szorul....valoban nem vagyunk jogosultak a biztositasra? Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel: Sz.Miklosné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez. (E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt )

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

beázás pincében
2020 június 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosijtási szakértő! Mai napon a 14. kerületben hatalmas vihar volt. 6 lakásos társasházunkban van 3 garázs, mely a földszint alatt van, és a lejárónál beömlött az összegyűlt esőviz. Kb 15 cm viz volt összesen, mely viszonylag hamar elfolyt, illetve kiszivattyúzták a házfelügyelővel. A lent tárolt dolgok eláztak teljesen. (pl. porszivó, fotel, ágy, könyvek stb.) Azt olvastam földszint alatt nem fizet a biztositó- Teljesen el vagyok keseredve, ha ez igaz. Kérem segitsen, irjon email cimemre mit tegyek. Előre is nagyon köszönöm válászát. R. Andrea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A talajszint alatti helyiségekben tárolt ingóságokat csak akkor téríti meg a biztosítás, ha az adott helyiség lakáscélú. Amennyiben az garázs, pince, esetleg műhely, akkor a biztosítás nem fedezi a keletkezett károkat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Villany vezeték sérülés
2020 június 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! A következő kérdésem lenne Önök felé, a sérült villanyvezetékből adódó bontásra ill. egyéb károkra fizet valamilyen formában a biztosító? Előre is köszönöm a válaszukat. Üdv.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a balesetszerűen bekövetkező eseményekre nyújt fedezetet. A korszerűsítésekre, felújításokra nem nem nyújt segítséget a lakásbiztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Rokoni kapcsolat
2020 június 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Clb! A kérdésem, a felelősség biztosítással kapcsolazos.. Sógornőméknél okozott kárt, 3 éves kisfiunk, az egy hónapos lcd tv, kijelzőét dobta meg, kisautójával. A biztosító azt mindja nem vagyunk jogosultak a kártérítésre, mert testvér kapcsolat van a család között! Mi köze ennek hozzá? Két teljesen külön család, külön ház, más utcában? Helyes ez az indoklás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A felelősségbiztosítások jellemzője, hogy a biztosítottak egymásnak vagy hozzátartozóiknak okozott károk fedezésére nem terjednek ki.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás - kár saját elektromos hálózat probléma
2020 június 03.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt kárszakértő, A lakás elektromos hálózata sérült. Előzetes, bontás nélküli, vizsgálat alapján földelés és fázis összeér, zárlatos az adott szakasz. Ebből fakadó több fogyasztó párhuzamos működése során rövidzárlat alakult ki, a rendszer lecsapta a biztosítékot és 3 fogyasztó sérült. Set-top-box, laptop, mini hangrendszer Aegon OKÉ lakásbiztosítás, ingóságra kiterjed Biztosító visszautasította a kár rendezését Milyen lehetőségek vannak? Valóban nem terjed ki a biztosítás ilyen esetre? Köszönettel S. Csaba
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elektromos vezetékek hibáira, zárlatára, illetve az abból keletkező készülékhibákra a lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Terasz tető
2020 június 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot! Érdeklődnék, hogy a terasztető beázására kiterjedik a lakásbiztosítás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az épülethez hozzáépített terasztetők beázására nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás, megsüllyedt födém
2020 május 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! 2019.márciusában vásárolt házunkhoz hozzáépített melléképületénél, beázás miatt megsüllyedt és megrepedezett a födém, valamint kintről megnézve, a cserepeken is látható vetemedés. A további károk elkerülése érdekében, megigazítottam az elmozdult cserepeket és lentről kitámasztottam a gerendákat. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben van-e értelme jeleznem a biztosító felé a problémámat?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káresemények esetén (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés, üvegkár) van kockázatban. Amennyiben valamilyen kivitelezési, szerkezeti probléma okozza a jelenséget, arra nem terjed ki a biztosítás fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Fürdőkád mellett folyik a víz
2020 május 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jónapot! Olyan problèmával fordulnèk önökhöz, hogy amikor a fürdőkádból kihúzzuk a dugót, a víz elkezd szivárogni (nem is kevès ) a kád mellett több ponton, a burkoló lapokon keresztül is, valamint , a mosdókagylónál a melegvíz megnyitásakor , a melegvizes csőből is szivárog a víz, ès mèg a mosdókagyló aljáról is folyik a melegvíz.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A hiba megállapításához mindenképp szakember szükséges, melyet véleményünk szerint okozhatja csőtörés, repedés, esetleg dugulás. A csőtörés és repedés esetére a lakásbiztosítás fedezetben van, a dugulás kockázatát egyes lakásbiztosítások tartalmazzák, vagy külön kiegészítőként köthetők (a biztosítás feltételéből illetve a kötvényből látható).
Amennyiben valamilyen kivitelezési probléma okozza a jelenséget, arra nem terjed ki a biztosítás kockázata.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Villany vezeték
2020 május 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! A társasházi lakásunkban, régi aluminium villanyvezetékek vannak, az egyik szobában a konektornál kiégett és a villanyszerelő szerint, a falban égett le a vezeték., cserélni kell az egész lakásban. Ilyen esetben fizet a biztosító? Erdemes bejelenteni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A felújítási, korszerűsítési munkákra a lakásbiztosítás nincs fedezetben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csőtörés
2020 május 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Földszinti lakás alatt nincs pince a szomszéd lakásban feljött a szennyvíz . Eltörött a társasházhoz tartozó cső így ki kell cserélni! Bontani kell a fürdőt az előszobát és a spejzt. Minden helység járólapos és egységes színű! 2 éve lett felújítva és nem maradt annyi hogy pótolni lehessen a felbontott területet! Ebben az esetben hogy jár el a biztosító? Eredeti állapotot hogyan oldják meg? Mire számíthatok? Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító megtéríti a sérült csövek felkutatásának költségét, törés, repedés esetén az indokolt mértékű vezetékszakasz cseréjének költségét, valamint az indokolt mértékű helyreállítást. A helyreállítási költség azonban nem terjed ki a helyiségek teljes felületének burkolatára, mert a biztosító csak a javítás során megsérült burkolóanyag értékét fedezi (függetlenül a kereskedelem hiányosságaiból adódó többletköltségekre).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ablakok helyreállitása,vakolása
2020 május 22.
Kategória:
Assistance, Lakásbiztosítás
Kérdés:
3 db ablakot kicseréltek,de az utómunkákat nem csinálták meg(vakolásokat).Azt mondták,hogy azt nekünk kell helyreállitani.A biztositó térit-e összeget erre a munkára.Nekem 10.000ft-ba került? Tisztelettel K. István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káresemények esetén (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés, üvegkár) van kockázatban. A felújítási, korszerűsítési munkákra a lakásbiztosítás nincs fedezetben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás megszüntetése
2020 május 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Tanácsadó! Három évre szólt a kedvezményes összegű lakásbiztosítás szerződésem. (Ahogy ez most kiderült) Erről azonban sajnos információ nem szerepelt a rövidített tájékoztatóban. Csak a szerződés IV/13.pontjából tudtam meg így utólag , mikor már lejárt a határidő! Azt írja a szerződés, hogy a harmadik év végén, az évforduló előtti 30.napig lehet írásban felbontani a szerződést. Forduló időpontja: jún. 8. Első kérdésem: A későbbi emelt díjszabással kapcsolatban van-e kötelezettsége a biztosítónak arra, hogy a forduló előtt időben jelezze a várható díj összegét? A következő történt : 2020.Május 5.én, április 28.ai keltezéssel kaptam értesítést arról, hogy 50%al emelik a díjat. Van-e így lehetőségem váltani biztosítót? Ha igen, mi ennek a módja? Üdvözlettel: P. Andrea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosításnál is (mint általában a biztosításoknál) az évforduló előtti 30.napig lehet felmondani a szerződést írásban. A biztosító az Ön esetében is megküldte az értesítést az évfordulóról illetve a díjemelésről. A szerződés rendes felmondással legközelebb a 2021. 06. 08-i évfordulóra mondható fel (előtte 30 nappal)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás megszüntetése
2020 május 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Tanácsadó! Három évre szólt a kedvezményes összegű lakásbiztosítás szerződésem. (Ahogy ez most kiderült) Erről azonban sajnos információ nem szerepelt a rövidített tájékoztatóban. Csak a szerződés IV/13.pontjából tudtam meg így utólag , mikor már lejárt a határidő! Azt írja a szerződés, hogy a harmadik év végén, az évforduló előtti 30.napig lehet írásban felbontani a szerződést. Forduló időpontja: jún. 8. Első kérdésem: A későbbi emelt díjszabással kapcsolatban van-e kötelezettsége a biztosítónak arra, hogy a forduló előtt időben jelezze a várható díj összegét? A következő történt : 2020.Május 5.én, április 28.ai keltezéssel kaptam értesítést arról, hogy 50%al emelik a díjat. Van-e így lehetőségem váltani biztosítót? Ha igen, mi ennek a módja? Üdvözlettel: P.Andrea
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosításnál is ( mint általában a biztosításoknál) az évforduló előtti 30.napig lehet felmondani a szerződést írásban. A biztosító az Ön esetében is megküldte az értesítést az évfordulóról illetve a díjemelésről.
A szerződés rendes felmondással legközelebb a 2021. 06. 08-i évfordulóra mondható fel (előtte 30 nappal).

Oldalak