2015 január 13.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt szakértő!
Múlt év végén Önökön keresztül váltottam biztosítót, viszont a régi biztosítómat nem értesítettem külön a váltásról, azt gondolván, hogy ezt majd az alkusz cég intézi.
Jogos követeli még rajtam a régi biztosítóm a biztosítási díj befizetését? Ha igen van rá mód, hogy felmondjam még az évforduló előtt, hogy ne rendelkezzek két biztosítással?
Válaszát előre is köszönöm!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Sajnos az alkusz hatásköre csak kötelező biztosításban terjed ki az előzmény biztosítás felmondására, minden más esetben az ügyfélnek kell gondoskodnia annak felmondásáról időben. Erre figyelmeztetés is van kint kötéskor a felületen.
Javaslom egyezkedjen biztosítójával az idő közbeni felmondásról, ugyanis ez az ő beleegyezésük nélkül nem lehetséges. Legvégső esetben a régi biztosításuk marad érvényben és az új biztosítónál kell jelezni,hogy élő biztosítás maradt fenn a lakásukra. Ez esetben az eddig befizetett díjak visszajárnak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 661 - 680 / 847
Kucsera Józsefné
2015 április 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő. Panel lakásban lakom. Az alattam lévő lakó beázott, valószínűleg a zuhanytálcám vagy kilyukad vagy pedig alatt van valamilyen probléma. Felhívja a biztosítómat, AB AEGON és tanácsot kértem. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy forduljak a lakásszövetkezet biztosítójához, illetve elsőnek vegyem fel a kapcsolatot a közös képviselővel. Kérdezzem meg, hogy a szövetkezet melyik biztosítóhoz tartozik. Allianz Hungária Biztosító. Ő fogja rendezni az ügyemet. Az egész folyamatot nem értem. Egyszer már történt ilyen. Akkor a szövetkezet szakemberei hanyag munkát végeztek, nem fordultam akkor biztosítóhoz. Most viszont szeretném a biztosítást igénybe venni.Miért a szövetkezet biztosítójához kell fordulnom? Mi a teendőm? Egyáltalán nem értem az egész folyamatot. Szakember én szeretnék hívni olyat aki megfelelő szakértelemmel látja el a munkát és erről természetesen számlát is ad. Előre is köszönöm segítségét. üdvözlettel: Kucsera Józsefné
Válasz:
Tisztelt Kérdező!

A kárbejelentést valóban annál a biztosítónál kell megtenni, amelyikhez illetékessége okán a káresemény köthető. Jelen esetben leginkább a közös képviselő tudná talán megmondani, hogy a kár az Ön lakásából indult-e, vagy inkább a ház közös szerkezeteinek meghibásodása a felelős. Ennek tudatában kell az illetékes biztosítót a kárfelmérésre kérni. A kárkifizetés pedig már lehet számlás javítás, vagy egyezséges összegű kárkifizetés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Mintál Zoltánné
2015 március 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Központi fűtés begyujtása után lángragyulladt a kémény. Használhatatlanná vált. Egy szoba szintén a korom és afüst miatt lakhatatlan.A biztositó pedig nem fizet.A kéményt bélelni kell,atetőn kívüli részt pedig lebontani és ujraépiteni. A szoba-előszobában ujrakell vakolni és tisztasági festés szükséges. A biztositó pedig elutasitja. GENERALI -házörző otthon mozaik biztositásunk van .Köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!

Kérjen pontos, írásos indoklást a biztosítótól az elutasítást illetően. Ennek ismeretében lehetne csak a továbbiakra vonatkozóan tanácsot adni. Amennyiben természetes elhasználódás,vagy nem szakszerű kivitelezés okozta a bajt, a biztosító elutasíthatja a kárrendezést, mert ezek nem számítanak biztosítási eseménynek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Ferenc
2015 március 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő. Káresemény: homlokzati fedett erkély felől két szoba mennyezete csapadék víztől beázott. 1988-ban kötött otthon lakás biztosítás a fenti káreseményre fizet e? Az 1988-as kötésre vonatkozó feltételek hol tekinthetők meg? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a mai napig élő és díjrendezett a szerződés, akkor elvileg rendezhető rá a kár. Az akkori feltételek mára bizonyára aktualizálódtak is, így ezekről legbiztosabban biztosítójánál érdeklődhet. Ott kell amúgy is a kárt bejelentenie!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Jónás Gergely
2015 március 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Elromlott a villanybojler, a szerelő cserét javasol! A kérdésem az lenne a lakásbiztosítás alapján jogosult vagyok valamilyen kártérítésre? Ha igen, mit kell tennem? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Sajnos a meghibásodás, vagy a természetes elhasználódás nem számít biztosítási eseménynek, csak abban az esetben, ha a bojler valamilyen természeti kár, külső tényező hatására hibásodott meg. 
 
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Katona Klára
2015 március 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Társaságunk 3 társasházi lakóingatlannal rendelkezik Hajdúszoboszlón. A közös költségben fizetjük a biztosítási díjat is. Pénzintézetnél hitelszerződéshez biztosítékként lett felajánlva és elfogadva a 3 lakás.A bank azonban kifogásolja, hogy mivel havonta fizetjük meg a biztosítási díjat, így nekik havonta felül kell vizsgálni a hitelfennállás feltételeit. Arra kértek, hogy szüntessük meg a társasházi biztosítást és kössünk mi a lakásokra. Véleményem szerint nem lehet megszüntetni, hogy részesüljünk a társasházi biztosításból. Szívesen megkötnénk a három lakásra mi is a biztosítást, de nem tudjuk, hogy ez szabályos-e. Azt olvastam, hogy ez szabálytalan sőt még biztosítási csalásnak is minősülhetne. Nekünk fontos lenne, hogy csak évente kelljen a banknak felülvizsgálni a hitelünket, ezért egy évre előre szeretnénk a biztosítást lakásonként rendezettnek tudni. Van valamilyen ötletük, hogy hogyan lehetne ezt szabályosan megoldani? Nagyon köszönöm a segítséget.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben az Önök bankjának kezében van a megoldás. Amennyiben tudnak változtatni a szerződéses feltételeken és engedélyezik a biztosítás megkötésének ezen módját, nem lehet probléma a változtatás. A bank engedélye nélkül azonban túlbiztosítás van és kettős is egyben, ami azért nem biztosítási csalás még, de az egyik (általában a később megkötött) mindenképpen érvénytelen.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Morag
2015 március 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T. Biztosító, olyan kérdésem van, ha az egész családi ház biztosítva van, mindenre kiterjedően, és tönkremegy a szennyvízátemelő szivattyú, majd újat kell venni brutto 450.000 HUF-ért, abból mennyit fedez a biztosító? Köszönöm előre is
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a meghibásodás oka nem vezethető vissza valamilyen biztosítási eseményre, káreseményre, természeti kárra, stb.. úgy ez természetes elhasználódásnak számít és a biztosító nem fizet. Ez alól kivétel lehet, ha az Önök biztosításában van ilyen szerkezetek meghibásodására kitétel. Ez esetben az ott leírtak az irányadóak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Judit
2015 február 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházi biztosításokban van-e rongálási kár, mire terjed ki? Ha külön kell megkötni, a teljes ingatlanon belüli rongálásra vonatkozik-e,(pld.: kerítés, világító testek, bejárati kapu, vagy ajtó) . A teljes ingatlan biztosításnak hány százalékát teszi ki?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ezek a feltételek biztosításonként eltérőek. Javaslom a közös képviselővel közösen nézzék át a társasház biztosítását és az ott leírtakra vonatkozik a kártérítés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Sümegi Tibor
2015 február 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő ! Azt szeretném megkérdezni,hogy a 2015.01.01.-én Nógrád megyében történt földrengés erőssége elérte az MSK-64 -s skála szerinti V.fokozatot? Balassagyarmati lakásunkban a falakon és mennyezeten a hajszálrepedésnél erősebb repedések keletkeztek,de a biztosítóm elutasította a kárigényt,mert szerinte a földrengés nem érte el a szerződésben meghatározott erősséget (MSK-64 V.fokozat).
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Erről tájékoztatást a földrengéssekkel foglalkozó szeizmológiai központokban tudnak adni. Kérem keresse az ilyen hivatalt közvetlenül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Czinegéné
2015 február 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő ! A Grupama Garancia Biztosítónál van lakásbiztosításom,módosítani, bővíteni szeretném. Ebben az esetben mi a teendőm. Válaszát előre is köszönm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Keresse meg személyesen, vagy telefonon ügyfélszolgálatunkat és kérje a szerződés átdolgozását. Készséggel segíteni fognak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Balázs Józsefné
2015 február 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Astra biztositótól kaptam az Önök oldalán keresztül ajánlatot, de nem ad lehetőséget a nyomtatvány arra, hogy az utólag odaírt kézi szövegem (2014-ben teljes épület felújitás, szigetelés, nyilászárók cseréje, tető javitás, korszerű fütési rendszer stb) alapján az ingatlan értéke most több mint amit a nyomtatvány prognosztizál. Vártam valami megkeresést, szerettem volna hozzá plusz tételt is, de így nem jó mert szerződésem sincs, de csekket most kaptam 2014. novembertől visszamenőleg, ami megint nincs így rendben, hiszen nincs konkrét szerződés. Nem fizettem be a csekket, így remélem semmis lesz az ügyem?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos nem biztos. Annak érdekében,hogy elkerülje a díjnemfizetés miatti felmondás következményeit egyeztessen a biztosítóval közvetlenül, vagy kérje ügyfélszolgálatunk segítségét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szűcs Gy
2015 február 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A legfelső emeleti társasházi egy szobás kis lakásom a tetőn keresztül beázott. A tetőfedő azt mondta, a padlás tetemes mennyiségű vizet kapott egész télen át, mert 3 helyen is el volt elmozdulva a vízelvezető bádog a tetőhajlatban, és a kémény körül a lakás felett. Egy hét alatt két helyen is nagy vizes folt terjedt el, a plafonon és az egyik falon. A 16 m2-es szoba levegője elviselhetetlenül párás lett a beázás óta, hiába szellőztetünk. Amíg vártuk a tetőjavítót és a kárfelmérőt, a közös képviselő azt mondta, ne nyúljunk a beázott felülethez. Az elkezdett bepenészedni. A kár felmérése idején a felmérő hölgy is tapasztalta a párásságot, egy készülékkel mért is valamit, a készüléket a padlóra téve. Azt mondta, hogy mivel két különböző felület sérült ( plafon és ugyanaz a fal két helyen), így csak a plafon és az érintett egy fal javítását és festését fogja fizetni a biztosító. Két nappal ezután a folt tovább terjedt, átterjedt egy másik falra is. Ezek alapján már járna a teljes szoba kifestésének ára. A levegő továbbra is elviselhetetlenül párás. A kárfelmérő 40 000 forint összeget jelzett, de ebből sem a keletkezett két nagy folton a fal újra vakolását/ tapétázását sem a teljes lakás festését nem lehet elintézni. A nagy pára tartalom miatt a lakás egészségtelen környezetet jelent amig a rengeteg víz ki nem szárad a falakból. Erre a minőség romlásra van valami lehetőség kártérítést kérni, vagy egy párátlanító berendezést igényelni, hogy javuljon a szoba levegője? Válaszát várom, üdv, Sz. Gy
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben egy új kárszakértői véleményt kell kérni, az előző felülbírálatával, az újabb kiderült károkra hivatkozva. Valamint jelezni kell a biztosító felé, hogy a teljes keletkezett kár térítésére nem elegendő az általuk első körben megítélt összeg. Elhúzódó elbírálat esetén jogi képviselőhöz is fordulhat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gelencsér Rita
2015 február 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Nyáron lakásfelújítás volt nálunk és az erkélyen lévő drótüvegek már nagyon berepedezettek voltak, ezért ki akartam cseréltetni. Úgy tudtam, h. a társasházunk biztosítása ezt fedezi, ezért megkerestem az üvegeseket, akik felmérték, majd egy árajánlatot küldtek a biztosítónak. A biztosítótól is kijött a kárszakértő, ő is felmérte, lefényképezte, stb. Majd azt mondta, h. utánanéz és az üvegesek árajánlatát is megnézik és ha minden ok., akkor visszaszól és kezdhetik a munkát az üvegesek. Valóban, kb. 2 hét múlva szóltak is, h. minden rendben, kezdődhet az üvegcsere. Majd kb. novemberben felhívtak az üvegesek, h. a biztosító nem hajlandó kifizetni a számlát, mert állítólag a ház biztosítása erre nem terjed ki. A kérdésem az, h. ezt miért nem derült ki akkor, amikor rábólintott a biztosító a munkára? Nem a biztosítónak kellett volna megnéznie, h. kiterjed-e erre a házunk biztosítása? Most ki a fellelős? Kinek kell fizetnie? És most mit tegyek? Köszönettel:Gelencsér Rita
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben elvárható a biztosítótól, hogy ha már jogalapot adott a javításra, akkor fizesse azt meg. Szerezze be eredetiben a biztosító jóváhagyó válaszát és ezzel keresse fel ügyfélszolgálatukat. Legvégső esetben panasszal fordulhat a biztosítók felügyeleti szerve, az MNB felé.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nagy Attiláné 1186. Margó Tivadar u. 212.
2015 február 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kérdésem: Az alattam lakó a fürdőszobámból elszakadt tömítés hiba miatt elázott szintén a fürdőszobájában.Kérdésem: Tudomásom szerint Önöknek van kirendeltségük a XIX.ker.ben. Kérnék telefonszámot a bejelentésre vonatkozóan. Köszönettel.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárbejelentést a biztosító társaság kirendeltségén kell megtenni. Mi Önnek első sorban kárrendezési tanácsokkal tudunk a folyamatban segíteni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Erika
2015 február 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Szeretnék lakásbiztosítást kötni nemrég vásárolt családi házunkra, az érdekelne, hogy az általános biztosítás kiterjed-e arra, ha esetleg a tőlünk néhány háznyira álló óriási nyárfa kidől és letarolja a fél utcát, többek között a mi házunkat? Van-e lehetőség a biztosítást kiterjeszteni erre a lehetőségre is? Fa alapvetően jó állapotú, nem tűnik korhadtnak, de egy ága is akkora, hogy beszakíthatja a tetőt. Válaszát előre is köszönöm !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, ez a kár abszolút biztosítási eseménynek számít. Egy teljes körű lakásbiztosítás erre a kárra kiterjed.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakotelepi
2015 február 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
94 eves mamam 40 evig fizette A. biztositanak, illetve jogelodjenek a lakasbiztositast. Mit tesz a sors, egymas utan 2 evben is beazott egy-egy uj lakotol folotte. A biztosito fizetett is, de most perli vissza a masodik osszeget arra fel, hogy eloszor es masodszor is ugyanabban a szobaban azott be a mamam (ami igy nem is igaz mellesleg). Kerdesem, ha volt olyan szoba ahol 2-szer is beazott, es az elso beazas utan azt nem tapeztatta ki, akkor jogos-e a biztosito erveles, hogy ez ugyanolya, mintha ketszer ugyanott hospadt volna be egy kocsi? Masodik kerdes. A biro a biztosito ugyvedje altal megjelolt szakertot kerte fol, igy fuggetlensege kerdeses. Lehet-e ellenvetest tenni? Koszonom a valaszokat
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lehet független szakértő közreműködését kérni az ügyben, igen. A kártérítést illetően azonban jogos lehet az az érvelése a biztosítónak, hogy ha az első káreset után nem történt meg a kifizetett javítás, akkor a második káresemény kifizetése nem jogos.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kovács Katalin
2015 január 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Újonnan vásároltam csaptelepeket a felújítandó fürdőszobámba. Ez el is készült, 3 hét múlv a csaptelep csöve eltört és csőtörésem lett. Az egész házban keletkezett kár, amit a biztosítő jórészt megfizetett. Pl a padlószönyeget csak tisztíttatta, pedig most használhatatlan, az elfolyt vízet nem fedezi, a szárításhoz használt plusz fűtés, száritógép áramfelvétele, a kárenyhítéshez használt anyagok tiszttása,a raktározáshoz használt helyiségben tárolt dolgok tönkremenetele- ezt a biztosítő tárolás címén nem téríti... stb. Kérhetem-e a csaptelepet forgalmazó céget a ptk általa garanciás termékből eredő kár megtérítése címen a többi károm megtérítésére?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ez inkább fogyasztóvédelmi kérdés és garanciális egyben. Javaslom először jelezze igényét a gyártónak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Poór Józsefné
2015 január 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Astra biztosítónál kötött online lakásbiztosítás éves díja 2014.12.23.-án átutalásra került. Honnét tudom, hogy van érvényes lakásbiztosításom. Az előző biztosítónál jelszó megadással ellenőrízni tudtam.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CLB weboldal ügyfélkapuján belépve tudja ellenőrizni biztosításainak státuszát, vagy telefonon ügyfélszolgálatunkon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ferenc
2015 január 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
tisztelt szakértő azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy,fel robbant a vegyestüzelésű kazánunk kár csak a kazánba lett,ami javithatatlan. ilyenkor a biztositó a teljes vételárat és a javitási költséget fizeti vagy bizonyos százalékát kérem válaszát tisztettel ferenc
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító helytállása a kazán felrobbanásának okától függ. Ha meghibásodás,elöregedés miatt történt, a biztosító nem fizet. Csak a biztosítási események következtében keletkezett károkra térít a biztosítás. Ezekről szerződésében kaphat tájékoztatást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nagy József
2015 január 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Érdeklődnék, hogy lakásomban a falban lévő kémény kikátrányosodott és ez átütött a vakolaton és a festéken is. Ez a fajta kár káreseménynek minősül? Válaszát előre is köszönöm !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben nem, mert a természetes elhasználódás következménye.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Dóra
2015 január 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A fürdőben a zuhanytálca alatt folyott ki a viz és felázott a fal. téritik e avagy sem? előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Attól függ, hogy a kár eredete mire vezethető vissza. ha biztosítási káresemény, akkor igen, ha elöregedés, vagy természetes elhasználódás, esetleg meghibásodás akkor sajnos nem.

Oldalak