Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
A kérdésem tűzkárral kapcsolatos lenne. A villanyóra szekrényben elektromos tűz keletkezett (az óra utáni részen), mely lángolt is és átterjedt a szekrény ajtajára is. A tűz következtében áramingadozás lépett fel mely a Gázcirkó készülék elektromos paneljét tönkretette. A gázszerelő ezt jegyzőkönyvben rögzítette. A biztosító kárszakértője, a helyszínen jogosnak ítélte a kárigényünket és felvette a kárt, melyben a cirkó panelcserét és a szerelés árát is feltüntette. A biztosító elutalta a villanyszerelés és a szekrény javításának megállapított összegét, de a cirkót nem tartotta jogosnak mert, az nem égett meg a tűzben. Amikor ezt megreklamáltuk, akkor ismételten elutasították arra hivatkozva, hogy az nem tűzkár. Amennyiben jól gondolom a kiutalt pénzel elismerték már a biztosítási eseményt (tűzkárt), tehát az nem lehet kérdéses. Egyedül az nem tisztázott, hogy tűzkár következtében jelentkező járulékos károk kizárhatók-e a biztosítás alól. Átolvasva az ÁSZF kapcsolódó részeit:
1. Tűzkar: Az olyan égés által okozott kár, amelyet füst- es lángképződés mellett hőfelszabadulás jellemez, és rendeltetésszerű gócpont – pl. kályha, gaztűzhely, kazán – nélkül vagy azt elhagyva a biztosított szándeka ellenére, balesetszerűen jön létre. A rendeltetésüknél fogva láng, hő és elektromos áram hatásának kitett tárgyakban keletkező tűzkár csak akkor biztosítási esemény, ha a tűz más tárgyakra átterjedve azokat is felgyújtja. vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi elváltozások, öngyulladásból, erjedésből, befülledésből eredő hőhatás
Mivel ezek alapján a biztosító elismerte a Tűzkárt ezért nem látom, hogy hol van az ami kizárná a kapcsolódó károk kifizetését.
Ha egy másik példán keresztül nézném, akkor egy olyan helyzetben, amikor az óraszekrényben keletkező tűz továbbterjed és eléget egy tetőtartó gerendát, aminek következtében leomlik a fél tetőm, akkor a tetőt nem kéne kifizetni, mert az nem égett le.
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Kérje biztosítója hivatalos állásfoglalását az ügyben,hogy ők miért nem a tűz terjedésének következményét tartják a cirkó meghibásodásának okaként. Ezt később egy másik szakértői véleménnyel ellenérvelni lehet, illetve akár jogi úton megkezdeni a egyezkedést a biztosítóval.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 701 - 720 / 838Tisztelt Kérdező!
Ilyen módon a kárigény nem évül el, azonban a kivitelező cég felé javaslom folyamatosan jelezze,hogy szüksége lenne az árajánlatra a kárrendezéshez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a kár helyreállításának költségét fedezi, ilyen módon maga a helyreállítás is kárrendezést jelent. Ha a kivitelezés szakszerűen történik és az eredeti állapotnak minimum megfelelően, javaslom fogadja el. Lényegesen gyorsabb lesz így és sok ügyintézéstől, papírmunkától is megszabadulhatnak. Amennyiben ez mégsem megfelelő,kérjen módosítást a kárrendezésre vonatkozóan a biztosítójától.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben időben továbbítja részünkre a szükséges dokumentumot (Alkuszi megbízás és jelenlegi szerződés felmondása), természetesen a felmondást és az új biztosítás megkötését is elintézzük.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Fizetésre kötelezettnek ilyen esetben nem mondható a biztosító, de méltányossági alapon mindenképpen javaslom igényelni a fűtésszámla összegének kifizetését, tekintettel a speciális körülményekre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Abban az esetben, ha a biztosítási szerződésből az ilyen típusú kár nincs kizárás alatt és nem tulajdonítható kivitelezési hibának, vagy garanciális kárnak, elméletileg igényelhető a biztosító kárrendezése. Részletesen a kirendelt szakértői vizsgálat tud tájékoztatást adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatban szíveskedjen az alábbi linkre kattintva üzenni nekünk http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk, vagy keresse ügyfélszolgálatunkat a 06 1 999 0620-as telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem 100%, azaz 1/1 tulajdon viszonyról van szó, a biztosítók általában bekérik a többi tulajdonos hozzájárulását, amennyiben a teljes kárkifizetési összeg egyikük számlájára történik. Vélhetően itt is ezzel kapcsolatos formaságról van szó.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakó ingatlanok és ingóságaik nem lehetnek duplán biztosítva és azok értékei sem vehetőek fel kártérítésként egyszerre két biztosítótól kár esetén. Ha két felé van élő biztosítás az azért lehetséges, mert két biztosítónál is meg lett kötve. Mivel a biztosítók egymás állományait nem látják, így tudomásuk sem lehet a duplán biztosítottságról. A helyzet rendezése érdekében azt a biztosítást kell megtartani, amelyik előbb kötődött és a másik biztosítót értesíteni az előző kötvény másolatának bemutatásával a kettős biztosítottságról. Általában ilyenkor a második biztosító megszünteti a szerződést és az addig befizetett díjakat visszautalja. Amennyiben esetleg közben volt már más kárkifizetés, úgy egyedi döntés fog vélhetően születni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az Ön lakásbiztosítása kiterjed az ingatlan ezen részeire, fizethet a biztosító. Mindenképpen kérje szakértő kárfelvételét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!!
Nem, ez az eset nem biztosítási esemény.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen kevés információból nehéz lenne erre a kérdésre válaszolni. Vagy írja kérem le az esetet bővebben,vagy kérje ki közvetlenül biztosítója indoklását az összegre. Azok után is tudunk segíteni eldönteni a dolog jogosságát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a károkozó nyilatkozatára szükség van,minden ilyen esetben. A legjobban akkor jár, ha megpróbálja saját maga beszerezni azt a lakótársától.meg tudja nyugtatni,hogy ránézve ennek nem lesz terhelő következménye.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos, ezt csak az eladóval tudja elrendezni, megegyezés alapján. Azt is tudnia kell, hogy a biztosítás megkötésekor nem szabad,hogy az ingatlanon bármi ilyen jellegű probléma legyen, ugyanis akkor arra később már nem fog fizetni a biztosító.
Arról is meg kell győződnie, hogy a javítás szakszerűen történjen meg, különben ha később Önnek is ilyen gondja származik, szintén problémát jelenthet a kárrendezésben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
kalkulációt Önök tudnak készíteni az oldalunkon, mivel pár olyan személyes adat is kell majd hozzá, ami csak Önöknek áll rendelkezésére.
A biztosítás összeállítására javaslom eldönteni,hogy az ingatlanon belül lévő ingóságok kinek a tulajdonát képezik. Amennyiben minden a bérlőé, úgy Önöknek elegendő csak az épületre kiterjeszteni a biztosítást. Amenniyben pedig vannak az ingatlanban ingóságaik, úgy épület és ingóság egyben-t kell választani és az ingóságok értékét pontosan megbecsülni.
Ha közösen vannak ingóságaik a bérlővel, úgy a bérlő is köthet magának azokra biztosítást, ebben az esetben nekik csak az "ingóságok" kategóriát kell választani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben természetes elhasználódás, vagy elöregedés okán történt meghibásodás, az lakásbiztosításra sajnos nem rendezhető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön lakhelye környékén a villámlásokról szóló igazolásokat az országos meteorológiai szolgálat tudja Önnek kiadni. Javaslom, őket keresse fel ügyfélszolgálatukon és kérjen adatokat a kérdéses napról, napokról. Azzal forduljon újra biztosítójához.Illetőleg írásban kérje tőlük állásfoglalásukat az eddigi elutasítás okait illetően.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben a legjobb megoldás, hogy az Ön alatt lakó bejelenti a kárt a saját biztosítójánál és esetleg ők majd felveszik a kapcsolatot az Ön biztosítójával, hogy annak felelősség biztosításával rendezzék egymásközt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelezze a biztosítója felé, hogy nem rendelkezik elegendő készpénzzel a kár helyreállításához és kárrendezési előlegre van szüksége. Az összeg nagyságrendjének igazolásaként kérjen egy teljes és komplett árajánlatot a javításra a kivitelezőtől és azt mutassa be a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, válasszon az ajánlatok közül biztonsággal weboldalunkon úgy, hogy ügyeljen a falazat típus pontos megadására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Pontos kármegállapítás és helyreállítási költség megállapítás ilyenkor a kárfelvételnél történik. Amennyiben ezzel Ön nem ért egyet,kérjen időpontot biztosítójától és egyezkedjenek. Sajnos előfordulhat, hogy alacsonyabb értékjön ki, mint az Ön elképzelése, de a biztosító feladata ilyenkor a kár előtti érték és állapot visszaállítása, sajnos nem több.