2014 január 15.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

T.Cím!

Úgy alakult, hogy 2013. évre a lakásunkra két biztosítást is kötöttünk más-más biztosítóknál. Az egyik fordulópontja 2014. február 8., míg a másiké 2014. március 1. Mindkettő éves biztosítási díja befizetésre került egészen a megjelölt fordulópontokig. Úgy tudom, hogy a később kötött biztosítás túlbiztosítást okoz, és így automatikusan semmissé válik.

Kérhetem-e, hogy a semmissé válás miatt visszafizessék nekem az általam befizetett éves díjat azzal együtt, hogy - még időben vagyok - felmondom?

Köszönettel: KL

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Jól tetszik tudni, noha nem válik automatikusan semmissé. Az újonnan kötött szerződése viszont tényleg nem érvényes, így a biztosító felé egy igazolással (a jelenleg élő szerződéséről) jelezheti, hogy van már élő biztosítása, így kéri a díj visszafizetését, s egyben a szerződés lezárását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 181 - 200 / 827
Viharkár
2022 június 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A mai napon a délutáni órákban vihar, felhőszakadás volt több órán át. Az esti órákban az alattam lakó feljött, hogy jelezze, beázott a lakása, valószínűleg az erkélyem felől. Panelbeázás egyvonalban valószínűleg. Rengeteg eső esett. Kinek mi a teendője? Kinek a biztosítója fizet? Amennyiben az én biztosítóm fizet, és az a pénz nem elég nekik, akkor követelhetik e ezt rajtam? Vagy a kár szakértő véleménye a mérvadó? Mitől függ, hogy a társasház biztosításra, vagy az én felelősség biztosításomra, vagy a saját lakásbiztosításukra jelentsék a kárt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Bejelentheti a károsult akár mindhárom biztosításra a kárt, de csak az egyiktől igényelheti a kártérítést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2022 június 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdv, Olyan kérdésem lenne, hogy nemrég kötöttem lakásbiztosítást, amiben az egyik plusz a "Lakóépületek rejtett hibáiból eredő károk". (3 hónapja vettük az ingatlant.) A héten volt egy tetőfedő cég felmérni az ingatlant, hogy szeptemberben cserélje a tetőt és közben felfedezett olyan hibát, hogy több gerenda el van törve, szinte életveszélyes a ház, mihamarabb javítani kell. Pontosabban szeptemberben tudja teljesen kicserélni a törött gerendát, mikor nem lesz rajta a cserép súlya, de addig jövőhéten megrögzíti, "padló rendszerrel". Ennek díja kb 500 ezer forint. Kérdésem lenne, hogy ebben a biztosításban ez elszámolható? A választ előre is köszönöm. Renáta
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítás feltétele tartalmazza minden esetben, hogy milyen kockázatokra terjed ki az adott biztosítás fedezete. Konkrétan nem ismerjük az Ön biztosítását, de amennyiben a szerződése tartalmazza a "Lakóépületek rejtett hibáiból eredő károk" fedezetet, javasoljuk, hogy mindenképpen jelentse be a hibát a biztosítójánál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2022 június 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Van egy rendben fizetett lakásbiztosításom, melyre sajnos beázás miatt az első évben már térített a biztosító, nagyjából az éves biztosítási díj háromszorosát. . Most ismét, máshol beázás jelentkezett. Aggodalmam, hogy ha ezt ismét bejelentem, fizet a biztosító, egyrészt megemelheti-e díjat, másrészt felmondhatja-e a szerződést, mert gazdaságilag számára nyilván nem kifizetődő. Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Előfordulhat, hogy a biztosító évfordulóval megemeli a díjat, illetve a szerződést is jogában áll felmondani. A lakásbiztosítása évfordulója közeledtével kiszámolhatja, hogy más biztosító ajánlata megfelelőbb-e az Ön számára és az évfordulót megelőző 30. napig válthat lakásbiztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vakolat leesése
2022 június 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot.nekem az lenne a kérdésem hogy folyamatosan leszakad a mennyezetünk a lakás több pontján és nem tudom mi az oka .folyamatosan javítjuk de aztán megin egy másik hellyen szakad le.az lenne a kérdésem hogy van e olyan biztosítás ami erre is fizet?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha van lakásbiztosítása, javasoljuk, hogy jelentse be a kárt. A kiérkező kárszakértő felméri a helyzetet, megállapítja a kár okát és hogy nyújt-e arra fedezetet a lakásbiztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kártérítés
2022 június 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő, Generali nál van lakás biztosításom, volt egy vagyis 2 csőtőrésem egyik kint az udvarom azt a biztostó térítette. De viszont ami a fürdőszobába volt azt nem. ( Hívatunk szak embereket be méretük és azok dokumentálták hogy a szivargás valószínűleg fürdőszoba alat padlozatnál halható leg jobban) ilyenkor mi a teendő köszönöm mielőbbi válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

betörtem ismerősöm LCD tv-jét véletlenül. Fizet-e erre a lakásbiztosításom felelősségbiztosa?
2022 június 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem! Az lenne a kérdésem, hogy ismerősöm áthozta az én házamba a drága 3D led tv-jét, amit megbotlottam és véletlenül levertem, és a kijelző betört. Van lakásbiztosításom, amiben van személyi felelősségbiztosítás és ingatlanhasználói felelősségbiztosítás is. Ez fedezi az ismerősöm tv-jének az árát? Signal Iduna biztosításom van egyébként. Köszönöm válaszát eőre is.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a felelősségbiztosítás térít az ilyen káreseményekre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás tetőcsere során keletkező vihar káreseménynél
2022 június 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Kérdésem bár esetemben elméleti, minden bizonnyal valóságos esetekben is megtörtént már. Adott egy családi ház, melyen teljes tetőcsere történik (építész hatóság engedéllyel, mivel oromfal stb. magasítás is történik). Egy nyári vihar megtépázza a sok százezer forintos, félkész tetőt, beáztatva két különálló, külön személy tulajdonában levő lakást is (ikerház). A kár (sok)milliós nagyságrendű. Ilyen esetben fizet-e a biztosító? Ha nem, lehet-e külön ilyen esetre, egyszeri/egyedi biztosítást kötni? Köszönettel: B. Róbert
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásfelújítási munkák során keletkezett károkra csak akkor terjed ki a lakásbiztosítás fedezete, ha a szerződés tartalmaz építés-szerelés kiegészítő biztosítást. Ez ma már a lakásbiztosítások többségéhez választható.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakásbiztosítás
2022 május 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cìm! Th lakás egyik fala gipszkarton.(kivetelező által) amennyiben a fal mögött hallható csöpögés(ázás jelei egyenlőre nem) vélhetőleg emeleti terasz nem megfelelő szigetelése miatt,amennyiben ázàs jelei is láthatóak lesznek fizet a biztosító? (lakás,ház biztosítója) Amennyiben igen,milyen fajta biztosítás esetén,vagy ehhez már kiegészìtő bizt.szükséges.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a kárt kivitelezési hiba okozta, akkor sem a társasházi, sem az egyéni lakásbiztosítás nem terjed ki rá, ennek megállapításához azonban kárszakártő szükséges. Így, ha ázást tapasztalnak, akkor érdemes bejelenteni akár mindkét biztosítóhoz is (Ön dönt melyikük ajánlatát fogadja majd el), és a kiküldött kárszakártő véleménye alapján dönt majd a biztosító a kártérítésről.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kilyukadt kazán
2022 május 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Azt szeretném megkérdezni hogy fizet e a lakásbiztosítás arra az esetre ha kilyukad a kazánunk.Várom válaszukat,köszönettel: V. Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a hirtelen fellépő, balesetszerű károkat téríti, az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra nem terjed ki a fedezete.
Egyébként a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények, például kazánok javításának, pótlásának költségeit nem tartalmazza a lakásbiztosítás fedezete, ezek sérülése kockázatból kizárt eseménynek minősül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás értékálló bútorokkal és festményekkel
2022 május 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Antik bútorok és értékes festmények biztosítása tűzkár ellen? A jelenlegi csak az ingóságok 7%-ig fedezi.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Több biztosító is kínál ilyen jellegű kiegészítőt a lakásbiztosítás mellé. Lakásbiztosítási kalkulátorunk >> eredmény oldalán megtekintheti az egyes biztosítók ajánlatait.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

padlózat válik fe
2022 május 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím, 3 éve burkoltattam a családi ház alsó szintjét. Sajnos extrém módon válik fel a járólap . Szakértők szerint nem egyértelmű a dolog, Lehet talajvíz vagy a ház mozgása miatti probléma az oka esetlegesen kivizezési hiba.. Valamelyik káreseményre fizethet-e a biztosító ? Köszönettel H. Krisztián
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, hogy jelentse be a biztosítónál, a kárszakértő felméri majd a kár kiváltó okát és megállapítja, hogy arra fedezetet nyújt-e a biztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Elektromos hiba
2022 április 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy a lakásbiztosításom érvényes e, ha a mosógép kigyullad. Szerencsére sikerült megfékezni a tüzet, de a korom és a szag sajnos sok helyre eljutott. Köszönöm a segítséget.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jelentse be a biztosító felé a kárt 2 munkanapon belül és a helyszíni szemle során a kárszakértő felméri majd a kár kiváltó okát és mértékét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tönkrement elektromos berendezések
2022 április 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Egy éve költöztünk a lakásunkba, ahol volt egy beépített sütő, ami ezidáig megfelelően működött. A minap bekapcsolás után levágta a főbiztosítékot és egy másik áramkörön lévő xbox játékkonzol is kiégett. Ezután már a sütőt sem tudtuk bekapcsolni, mint utólag kiderült egy fűtőszál kiégett és zárlatot csinált, ez okozta a játékkonzol kiégését is. K&h lakásbiztosításunk van, az alapcsomag kényelmi csomaggal kiegészítve. Ez esetben érdemes kárigényt benyújtani, fizet ilyen esetekre a biztosító? Válaszukat előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A K&H lakásbiztosítása fedezi a sütő rövidzárlata miatti kárt, amennyiben rendelkezik a háztartási gépek törésére és rövidzárlatára vonatkozó kiegészítő biztosítással.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárigény kifizetése
2022 április 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! Van üvegkárom az Allianz biztosítónál a teraszom hagyományos panellakás terasza drótüvegből van azt szeretném megcsináltatni kicseréltetni az üveget, mert az üveg megrepedezett, kipergett egy helyen. Mit írjak a biztosítónak hogy kifizesse kárigényemet;
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás a hirtelen fellépő, balesetszerű károkat téríti, az elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a fedezete. Amennyiben a repedést balesetszerű esemény okozta, jelentse be a kárt a biztosítójánál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

veszélyes hulladék
2022 április 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Viharkár után tetőről leszedett pala, ami veszélyes hulladék - ennek az elszállítattásánák a költségét a biztosítók szokták téríteni? köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Megtéríti a biztosító a biztosítási eseménnyel okozati összefüggésben szükségszerűen, indokoltan felmerült és igazolt költségeket.
A térítés mértéke azonban biztosítónként és módozatonként eltérő mértékű lehet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Leszakadt a fűrdőszobai mennyezet fizet e a biztosító?
2022 április 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Leszakadt a fűrdőszobában a mennyezetem.a leeső vakolat tönkre tette a mosogépet és a fűrdőszobai lámpa is leszakadt .érdekelne hogy ijen esetben fizet e a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A káresemény felfedezésétől számított 2 napon belül be kell jelenteni az esetet a biztosító felé. Ezután a biztosító kárszakértője kimegy helyszíni felmérést végezni és utána dönt a kárkifizetésről.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tűzkár
2022 április 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! lakásbiztosítás kárrendezéssel lenne kérdésem. Több helyről többféle válaszokat kaptam ezért reménykedem hogy Önök meg tudják adni a pontos választ. A történet a következő. Van egy ingatlanom ami lakatlan 30 éve. Ingatlan nyilvántartásban én vagyok a 100% tulajdonos. A telekkel együtt ami 2300 nm kb 1.000.000 Ft az értéke. A volt párom a tudtom nélkül kötött rá biztosítást 2020 júliusban 22 millió Ft-ra. 2020 októberben kigyullad az ingatlan. a biztosító feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Vizsgálat lezárult múlt héten és az eredmény, hogy szándékos gyújtogatás történt de a tettes ismeretlen. Biztosítási kárszakértővel illetve nyomozóval is beszéltem több ízben felkerestek mert egyértelműen biztosítási csalást sejtenek. Ebben az esetben fizethet a biztosító bármekkora összeget is? ha igen akkor kinek fizet? A szerződőnek akinek semmi köze az ingatlanhoz vagy a tulajdonosnak akit megkárosított ezzel? Köszönöm a válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bebizonyított biztosítási csalás esetén a biztosító mentesül a kárkifizetés alól. Egyébként a biztosítási szolgáltatás kifizetése a biztosított (kötvényen megnevezett) személy részére történik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ház külső vakolat
2022 március 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Azt szeretném kérdezni, hogy a családi ház emeletén az ablak mellett kívülről lejött kb. 0.5m2-en a vakolat, ez egy nagyobb vihar után volt, és már csak azt láttuk, hogy hever a földön.A biztosító elutasította, mi szerint a vihar nem csinál ilyet, az iránt érdeklődöm, hogy ez jogos,erre kiterjed a biztosítás vagy éljünk panasszal. Válaszát előre is köszönöm.Dóra
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, javasoljuk, hogy próbálja meg megfellebbezni a döntést a biztosítónál és kérjen ismételt kárszemlét.
Fontos tudni, hogy a lakásbiztosítások nem azonosan vállalják a fedezetet a felhőszakadás, jégverés és viharkárok esetében. Egyes biztosítók kizárják az épületek külső vakolatában, külső festésében, a redőnyökben a fenti okok által okozott károkat. Ezeket a kizárásokat a lakásbiztosítása feltételei tartalmazzák.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás-kazán
2022 március 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A hétvégén egyelőre nem tudni mitől, a vegyes tüzelésű kazán 30 centin szétrepedt. Zárt rendszer egyébként. A víz elárasztotta a kazánházat, kamrát. Egyelőre nem tudjuk az ytong válaszfal ezt mennyire szereti, sajnos épp oda lejt a helység. A biztosító festést fizet csak. Kazánnal nem foglalkozik. Teljes körű a biztosításunk. Ez így tényleg rendben van?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások feltétele tartalmazza a kockázatból kizárt eseményeket. Eszerint a biztosító nem téríti meg: a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények (pl. csaptelepek, fűtőtestek, mosdókagyló, kád, víztartályok, kazánok, bojlerek, stb.) javításának, pótlásának költségeit még abban az estben sem, ha azok a feltárás vagy a helyreállítás során keletkeztek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárrendezés rézbeni elutasítása
2022 március 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A január végi 100-110 km/h-s viharciklonban levitte a kerti házunk zsindelyét a szél, az OSB elázott, cserélni kellett ezeket, majd a hulladékot elszállítani. Az biztosítva volt. A biztosító csak részben akar fizetni, mondván, nem megfelelően volt a zsindely felrakva. Sem a biztosítás megkötésekor nem mondták, sem pedig a kárszakértő a helyszíni jegyzőkönyvében, de szóban sem mondta, hogy a kerti ház állagával vagy elkészítésével gond lenne...azt szakember készítette, eddig soha nem is volt azzal gond. A szakértő a jogalapot megállapította, a kárt megállapította (zsindely lejött, osb elázott) kérte a javításról a tételes számla benyújtását. Mindez megtörtént és ekkor kezdett a biztosító kötekedni, hogy nem fizeti ki az OSB cserét, mert a kárszakértő ezt állapította meg. Én ebben ellentmondást vélek felfedezni....?!?!?! Mit tudok tenni????? Köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: M. Gábor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Oldalak