2014 március 20.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Üdvözletem! Olyan kérdéssel fordulok önökhöz, hogy a groupama-val kötöttem szerződést 2008-ban, és szerettem volna felmondani a biztosítást ami az én nevemen futott, mivel családi problémák merültek fel az akkori párom és köztem és elköltöztem,de az ingatlanból egyéb okok végett nem jelentkeztem ki, megírtam levélben hogy felszeretném mondani a szerződést, amire azt a választ kaptam csak a forduló napon v. küldjek adásvételi szerződést v. tulajdoni lapot hogy az ingatlant eladtam.Ezekkel nem rendelkeztem mivel nincs a nevemen az érintett ingatlan még csak haszon élvező se vagyok, így lemondtam a megbízást és nem fizettem a biztosítást.pár hónap múlva felhívtak mért nem fizetem ,ezt elmondtam a hölgynek a telefonba. A válasz a hölgytől jó majd lesz vele valami. Hát lett 2 év után 1 hete kaptam egybehajtó cégtől levelet, hogy azonnal fizessem be különben eljárást indítanak. A biztosítótól a mai napig nem kaptam semmit, miszerint megszüntették a biztosítást.Elmentem a biztosítóhoz a levél kézhezvétele után ott az ügyintéző kikapta a levelet a kezemből és közölte fizessem be, elmondtam a szituációt neki, közölte "nyeljem be" és fizessem ki szó szerint.Kérdésem az lenne jogosan jártak e el. Követelhetik e tőlem az összeget amiről a levélben ki sem derül mire vonatkozik, illetve köthettek a volna velem szerződést úgy hogy nem is az enyém az ingatlan.Mert akkor ezzel az erővel a szomszédom házára is fizethetek biztosítást.Továbbá megteheti e a biztosító hogy 2 év után minden nemű felszólítás nélkül rögtön behajtásra adja plusz költségeket okozva nekem ezzel.Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel: K. Tünde

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás is 12 hónapra kötődik minden esetben és felmondani is csak a forduló hónapon lehet, illetve egész pontosan a forduló előtt legkésőbb 30 nappal írásban. Amennyiben egy felmondás nem így történik, vagy díj nemfizetés okán szűnik meg a szerződés, a biztosító követelheti a biztosítás díját, legalább a respiro, azaz a felmondás és nemfizetés közti időszakra.
Az ingatlanra biztosítást pedig az köthet, akinek mindez valamilyen érdekében áll. Akár tulajdonos, bérlő, vagy lakó. Amennyiben bármilyen érdekeltség a biztosításkötéskor fenn állt az Ön esetében, vagy a biztosítónak ezt állította, a biztosításkötés érvényes volt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1 - 20 / 827
Az autó mellett álló kerékpárt ráboritottam a szomszéd autójára. Kár térithető-e felelősségbiztositás alapján?
2024 március 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Hölgy/Úr! A szomszédom áthivott, hogy nézzem meg az udvarán álló vadonatúj gépkocsiját. Az autó mellett állt a kerékpárja is, ami a kocsi vizsgálata közben beleakadt a kabátomba és ráborult a gépkocsira. A bicikli kormányának a vége festékhiányt és kisebb horpadást okozott a kocsi ajtaján. Ez szombati napon történt, Én hétfőn jelentettem be az ALFA Biztositó Ügyfélszolgálatán, ahol igéretet kaptam, hogy két napon belül keresni fognak. Nem kerestek. A szomszédom időközben elvitte az autót szervizbe, ahol fényképet csináltak a káreseményről és kijavitották a hibát. A szomszédomnak az ott kapott 165.100Ft-os számláját kifizettem azon a héten. A következő hét hétfőn kerestem az ALFA Biztositót, hogy hogyan áll az ügyem. Itt tájékoztattak, hogy nyoma van a telefonomnak, de nem rögzitették a káreseményemet, Amit most megtettek. Ezután felvették velem a kapcsolatot videó hivás keretében, majd kaptam egy elutasitást, hogy nem jogos a kárigényem. Kérdezem, hogy igazuk van-e Ön szerint? Szeretném megfellebbezni a határozatukat!.Üdvözlettel: H. János
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Javasoljuk, hogy kérje a biztosító írásos válaszát a döntés okáról.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kàrrendezés
2024 március 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm.2023.12.23-àn villanyóradobozomba kismeszakító zàrlat miatt tűz keletkezett.Teljesen kiégett,a befele menő vezetékek is.Újra kellett vezetékezni a lakàst.Megégett a homlokzati hőszigetelés,természetesen belül festeni is kell.Benyújtottam biztosítómhoz kàrigényem,megjegyzem prémium biztosítàst javasolták ez mindenre jó.Megeggyeztünk kàrszakértő úrral hogy szàmla nélkül fogjuk megcsinàltatni hogy mindenki jól jàrjon.Minden féle eggyeztetés nélkül kaptam egy utalàst ami a kàrigény nyolc szàzaléka,ami villanyóra doboz helyreàllítàsàra se elég.Érdeklődésemre elmondta kàrszakértő úr hogy elavult vezetékezést nem fizetnek.30 éves hàz.Csak amit kívül kellett javítani azt fizették ki,de a külső javítàs is ötszöröse az utalàsnak.Azóta nem veszi fel telefont és a kàrmenedzser se tud segíteni.Ilyen esetbe mit tudok tenni vagy belső javítàsok nem férnek bele egy prémium biztosítàsba?Előre is köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítónál lehetősége van fellebbezni az összeget és jelezni a kárszakértő hozzáállását. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosításhoz tetőzet és falazat megállapítás
2024 március 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím, Lakásbiztosítás váltáshoz töltöm ki a kérdőívet. 2 kérdésnél kérem a segítségüket. Falazat: a miénk 80%-ban szilikát és 20 % tégla. Ez esetben mit kell bejelölnöm. Illetve a tetőzet esetében mit kell bejelölnöm. Tetőzetünk zsindely. Köszönettel:
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Falazathoz a téglát jelölje be, a tetőnél pedig a fazsindelyt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakásbiztosítás / kettős biztosítás ?
2024 március 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Panelházban lakom. Régóta problémám, hogy amennyiben a társasháznak van biztosítása, nekem csak ingóságra kell lakásbiztosítást kötnöm, vagy épület és ingóság a helyes választás ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Érdemes érdeklődni a közös képviselőnél és utánanézni, hogy milyen károkra nyújt fedezetet a társasházi biztosítás. A lakásbiztosítást utána megkötheti minden olyan fedezetre, amit amellett szükségesnek tart (lehet, hogy egy ingóságbiztosítás is elég). A kettős biztosítást sem tiltja már jogszabály, tehát megkötheti ingatlanra is a lakásbiztosítását, azonban kár esetén csak az egyik biztosításra vehető fel kártérítés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lalás beázás
2024 március 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt cím! A felettünk lévő lakásban történt cső repedés végett sajnos beáztunk.Jeleztük a felettünk lévő lakás tulajdonosának a problémát,amit ők saját kőltségükön megjavítattak,mivel nem rendelkeznek lakásbiztosítással.A mi biztosítonk a keletkezett kárt számunkra kifizették.A fenti lakónak nyilatkoznia kellett, hogy elismeri ,a beázás tőle származik.Kérdésem:a biztosító kifizettetheti vele az okozott kárt? köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a biztosító élhet ún. regresszálással, azaz követelheti a károkozón a kifizetett kártérítési összeget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Led tv képernyője betört
2024 március 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Van különleges üvegkár biztositásom az Alfánál van a lakásbiztosítás.fizet e a biztositó ha a tv képernyője berepedt..
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérdés, hogy mi okozta a képernyő betörését. Ha egy, a háztartásban élő személy okozta a kárt, arra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete. Ha egy másik személy (pl. vendég) okozta a kárt, akkor az ő lakásbiztosításának felelősségbiztosítására kérhető a kártérítés. Egyéb esetben javasoljuk, jelentsék be a kárt a biztosítójuknak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vízkár
2024 március 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! nemrég teljeskörű felújításon átesett lakásom konyhájában egy lefolyó anyaghiba miatt A vadonat új XXXLutzban vásárolt konyhabútorom egy egységének az alja elázott,valamint a konyhában letett vízálló/ Sajnos alulról nem VÍzálló aláfojt a víz/ lamináltbadló egy darabon felpuklisodott ,alatta valószinüleg bepenészedett. A biztosító kárszakértője a konyhabútorra javítást ajánlott /szakember szerint nem javítható/ Valamint a lamináltpadlóra részleges cserét javasolt kérdésem Az lennehogy ön szerint jogos e a részleges csere mivel a parkettás szerint még ha esetleg kapunk is ugyanolyan padlót a részleges csere valószinüleg nem lehetséges a bontáskor keletkező sérülések miatt. Üdv B. Erzsébet
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Családiház tűzkár, a biztosítás 125 Mill. Ft . A Grupama 25 Mill. Ajánlott
2024 március 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Hova forduljak segítségért ha a biztosító nevetséges összeget kínál?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító által megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van megfellebbezni a döntést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakasbiztositas tuzfal omlasa eseten
2024 március 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB ! Soproni zart beepitesu hazsoron fekvo , felujitott csaladi hazunkhoz hozzaepitve van a szomszed, felujitando allapotu tuzfala. A tuzfal szemmel lathatoan dol kifele, a mi hazunk tetojere, a szomszed idos asszony anyagi okokra hivatkozva nem szandekszik felujitani. Be lehet biztositani a mi hazunkat arra a karra, ha a szomszed haz fala radol, vagy a szomszed hazat arra az esetre, hogy a sajat fala kidol, es kart okoz azaltal a mi hazunkba? Ez legvaloszinubben egy kiados eso utan tortenhet meg, az eso folyamatosan mossa ki a vakolatot es a kotoanyagot a tuzfal teglai közül. Köszönöm valaszat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A vázolt eset a szomszéd részéről felelősségi kár, amit vagy az ő lakásbiztosítása téríthet meg, vagy ha olyan nincs kötve, akkor a szomszédjától követelheti a kár összegét, akár peres úton is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakásbiztosítás felmondás az Allianznál
2024 március 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Minden körülmények között meg akarok szabadulni az Allianztól, mert tisztességtelen és drága. Önök fel tudják mondani a szerződést a nevemben, vagy nekem kell. A felmondás után ajánlatot keresek és kötök Önökön keresztül másik biztosítóval, úgy tűnik a Gránit biztosító a legjobb. De csak akkor kötök, ha fel van mondva már az Allianz-al. Nekem 2x nem sikerült felmondani vele a szerződést pár éve, mindíg kitalált valami formai, vagy késedelmes felmondás ürügyet, utoljára a Postára kente a késedelmes felmondást, merthogy nem kapta meg időben a felmondásomat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A korábbi biztosítás felmondását elintézzük Ön helyett, ha az új biztosítás megkötésével együtt kitöltve elküldi részünkre (feltölti az Ügyfélkapujába) az alkuszi megbízást. A lakásbiztosítás szabályosan az évfordulót megelőző 60. napig mondható fel, vagy most a márciusi rendkívüli felmondási időszakban március 31-ig.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

márciusi biztosítás váltás
2024 március 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem! Jelzáloggal terhelt, az én nevemre szóló lakásbiztosításomat szeretném megszüntetni, majd a lányom új biztosítást kötne a lakásra a saját nevében. Érdeklődöm, hogy ehhez fel kell-e mondanom a biztosítást (amit majd a lányom újra kötne valószínűleg másik biztosítónál), vagy most márciusban Önökön keresztül 1 lépésben megtehető? Fontos, hogy az új szerződés a lányom nevén legyen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Önnek külön fel kell mondania a biztosítását, a lánya az új szerződés megkötésekor nem kérvényezheti az Ön nevére szóló biztosítás felmondását, mivel a két biztosítás szerződője különböző személy.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2024 március 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Az alábbi problémával fordulok Önökhöz! Édesanyám 2023.09.01-én sajnos meghalt. Tegnapi nap folyamán kaptunk a nevére egy fizetési felszólítást, miszerint az utolsó negyed évre, nincs befizetve a lakásbiztosítása és ezt azonnal rendezzük. Halála óta már több mint fél év eltelt és eddig egy értesítés sem jött az adott biztosítással kapcsolatban. Azóta mi már kötöttünk a saját nevemre lakásbiztosítást az adott ingatlanra. Mit lehet ilyenkor tenni? Tényleg ki kell fizetnem az elmaradást? Valóban nem jelentettük le, hogy meghalt (mivel nem is tudtunk a biztosítás létezéséről), de a biztosító sem küldött több mint fél éve egy levelet sem a biztosítással kapcsolatban. Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem jelentették be felé a szerződő halálát, jogosan kéri a biztosító az elmaradt díj rendezését. Javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a biztosítóval és a halotti anyakönyvi kivonat bemutatásával igazolják, hogy a szerződő elhunyt, kérjék a biztosítás megszüntetését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Márciusi lakásbiztosító váltás
2024 március 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T Szakértő! Ügyfélkapun keresztül megkötöttem a márciusi biztosító váltással az új biztosítást. A régi biztosító másnap levélben közölte, hogy mivel tartamengedmény van érvényben, a tartamengedményt vissza kell fizetni, mert három éven belül mondtam fel. Megjegyzem, hogy 18 éve vagyok náluk, csak 2 éve szerződés módosítás történt. Mit tegyek? Mi van, ha figyelmen kívül hagyom a fenyegetőnek tűnő levelet?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás. viharkár
2024 március 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, Lakóhelyünkön az adott időpontban a Vihar során a meteorológia szerint 111 km/h-s szél volt és egy elképesztő peremfelhő is átvonult felhőszakadás kiséretében. A vihar közben egy karbantartott, hibamentes melléképület hátfalán agy szakaszon leomlott a vakolat. Melyet a szomszédok azonnal jeleztek. A keletkezett kárt még azon a napon bejelentettük a biztosítónak. A kárszakértő 21 nappal később jött a szemlét elvégezni, majd azonnal kijelentette, hogy ez nem biztosítási eset annak ellenére, hogy volt viharkár biztosításunk, szakvéleményében semmilyen konkrét ok okozati összefüggés nem lett megjelölve. A biztosító ugyancsak figyelmen kívül hagyta az extrém időjárási állapotot és nem fogadta el a fellebezést. Kérdésem hová fordulhatok további jogorvoslásra, egyáltalán van-e értelme? Köszönöm megtisztelő válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kijövő fuga és mozgó lapok
2024 március 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kedves Biztosító! 5 évvel ezelőtt volt felújítva a lakás, mi így vásároltuk. A régi vízrendszer miatt volt tavalyelőtt több csőtörés, inkább szivárgás, amit meg is javítottak. A probléma az, hogy folyamatosan jönnek ki a fugák és mozognak, kopognak a lapok, stb... Ilyen probléma nem volt a csőtörések előtt. Kihívtunk egy burkolót, aki azt mondta, hogy könnyen meglehet, hogy a szivárgó víz akkor bejutott erre és arra... amitől elenged a ragasztó, a fuga... Önnek mi a véleménye? Köszönettel: Gy. Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos nem áll módunkban véleményt alkotni a kár okáról. Javasoljuk, hogy jelentsék be a kárt a biztosítónak, és a kiérkező kárszakértő felméri majd a helyszínt, azonban az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

LAKÁSBIZT. MÁRC. KAMPÁNY
2024 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
ÜDV. ÉRDEKLŐDÖM, HOGY A MÁRCIUSI LAKÁSBIZTOSÍTÁSI KAMPÁNYHOZ TALÁLOK VALAHOL FELMONDÁSI NYILATKOZAT NYOMTATVÁNYT? KÖSZÖNÖM !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CLB Ügyfélkapujában, a "Biztosításaim" fülön a biztosítást kiválasztva, a dokumentumok között érheti el az alkuszi megbízás és felmondás nyilatkozatot. Amennyiben segítségre van szüksége, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztisító váltás
2024 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T.Címzett! Érdeklőnék,hogy a biztositó váltás lehetősége a társasházakra is vonatkozik- e ,és a 3 év tartamengedményt a mostani új határozat ellenére is visszakövetelheti a jelenlegi biztosíto,ha a biztosító váltás mellett döntene a lakóközösségünk? / 12 lakásos társasház/ Válaszukat megköszönve üdv.: H. Julianna
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A társasház biztosítások is felmondhatók a márciusi lakásbiztosítási kampány során, azonban a tartamkedvezmény arányos részét a biztosító visszaigényelheti.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lvízkár
2024 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
ha a lakást alulról eönti a szennyvíz, megsérül a padlózat fizet e aBiztosító ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel nem ismerjük a pontos részleteket, nem alkothatunk véleményt a kár okáról, azonban javasoljuk, hogy jelentse be a kárt a biztosítójának.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

természetes halál esetén a házbiztosítás után jár pénz ?
2024 február 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Ház biztosításunk van, a kérdésem az lenne, természetes halál esetén, jár pénz a biztosítotól ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások kiegészítő fedezetként általában balesetbiztosítást tartalmazhatnak, ami balesetből eredető sérülésre, műtétre és baleseti halálra nyújt fedezetet, természetes halálra nem.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakásbiztosítás biztosító általi felmondása
2024 február 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Lakásbiztosítást milyen esetekben mondhatja fel a biztosító egyoldalúan (ha nem díjnemfizetés és nem ingatlan eladás, megsemmisülésről van szó)?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják, ez vonatkozik mind a szerződőre, mind pedig a biztosítóra is. Az évfordulóra történő felmondást nem kell indokolni egyik fél részéről sem.

Oldalak