2014 július 23.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

A biztosító nem fogadta el az általa kirendelt kárszakértő kármegállapítási jegyzőkönyvét, és azt elutasította a kárigénnyel együtt.Vihar kár keletkezett, a cserepeket a vihar összetörte és lesodorta a tetőről, ugyanezen a napon a kiadós esőtől a cserepek nélkül maradt tetőn beáztunk, és a mennyezeti vakolat lepotyogott, és a falon az eső vize végigfolyt, amii felhólyagoztatta a tapétát amit ki kell cserélni ezen a falon. Az tény hogy a ház értékesítésre szánt és nem is lakott. A biztosító olyan dolgokra hivatkozik elutasításában melyeket a szerződés megkötésekor nem tett és ezek akkor is fen álltak már, hogy a falak elhanyagoltak, és a szükséges karbantartások nincsenek bizonyítva, Pl hogy a tapétázás öt éve történt már. Kérdezem a biztosító mindezt jogszerűen teheti? Vagy évente elvárható az hogy tapétázzon vagy festessen a ház tulajdonosa? Akkor is ha értékesítésre szánt felújításra váró családi házról van szó? A mai megélhetésért küzdő családok egyike sem meszeli évente a házát. Vagy a csatorna hiánya, akkor is fent állt már amikor a biztosítási szerződés megkötésre került. Mivel a biztosító a panaszomat is két munkanap alatt elutasította, ezért bírósági eljárást kezdeményezek a biztosító jogellenes eljárásai miatt. A biztosító hivatkozhat a fentiekre? Akkor amikor a szerződés megkötésére sor került e hiányosságok ellen nem tett kifogást, de még csak a helyszínen sem volt ekkor a biztosító. Törvényes ez? Köszönöm a választ: Keglovich Kálmán Érd

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási törvény kimondja azt, hogy a biztosításból eredő kártérítés nem vezethet vagyoni gyarapodáshoz. ez azt jelenti, hogy a biztosítónak csak a kár előtti értékre való visszaállítás a kötelezettsége érvényes biztosítás esetén, nem pedig a teljes újszerű felújítás. Ilyen esetekben, ha a biztosítói kárszakértő alacsony, vagy szinte nullás kárkori értéket állapít meg, a biztosító elutasíthatja a kárigényt. Elhanyagolt, nem rendesen gondozott épületek esetében gyakran előfordul ilyen.
Természetesen ez csak az általános szakvélemény, a jelen tények ismerete nélkül. ha Önöknél érzése szerint más helyzet áll fent, kérhet jogi segítséget is a kárkifizetéshez és az egyezkedéshez, illetőleg független kárszakértő bevonását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 721 - 740 / 847
Kristóf Csilla
2014 október 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! A következő témában szeretném kérni a véleményét. Egy 2. emeleti lakásban lakunk, ami az elmúlt héten beázott egy 10. emeleti csőtörés miatt.Azonnal bejelentettük a biztositó felé a beázást, és a társaságtól ki is jött a kárszakértő aki teljesen korrekt összeget ajánlott fel a kár megtéritésére,majd a kezünkbe nyomott egy nyilatkozatot amit a csőtörést okozó lakás tulajdonosával kellett volna kitöltetni és aláíratni hogy elismeri a felelősségét.Mivel egy szövetkezeti lakásról van szó én úgy gondoltam hogy nem fogom zaklatni a lakót akit nem is ismerek soha nem láttam,ezért elmentem a szövetkezethez a nyilatkozattal ,amit ők ugyan nem töltöttek ki, hanem egy saját formanyomtatványuk által igazolták a beázást a beáztató nevével és címével valamint a beázás dátumával pecséttel és a szövetkezet elnökének az aláírásával.Ezt az igazolást elvittük a biztosítónak, ahol nem fogadták el, mert a beázást okozó lakónak az aláírására kiváncsiak, hogy elismeri a felelőségét.Ez valóban az én dolgom lenne egy ilyen esetben hogy utánajárjak? Mi történik ha nincs biztositása, vagy ha már nem is nyit ajtót?Akkor nem fogják kifizetni az ő általa okozott kárt? Ez valóban nem elég ez a nyilatkozat a szövetkezet által? Mit tehetek ha nem sikerül aláiratnom vele, vagy ha van biztositása de felelőségbiztositásra nem terjed ki?( Tizennyolcezer-háromszáz forintról van szó) Válaszát előre is köszönöm Üdvözlettel Kristóf Csilla
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a károkozó nyilatkozatára szükség van,minden ilyen esetben. A legjobban akkor jár, ha megpróbálja saját maga beszerezni azt a lakótársától.meg tudja nyugtatni,hogy ránézve ennek nem lesz terhelő következménye.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Pálfy Boglárka
2014 október 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Azzal a kérdéssel fordúlnék önhöz, hogy most lettem első lakástulajdonos , igaz az átadás mostanában lesz. A problémám pedig az, hogy az eladó állítása szerint még az elmúlt 12 évben nem volt beázásuk. Amiről szó van az egy 9 emeletes panel lakás legfelső szintje. Viszont mióta kiderűlt lakás vásárlási komoly érdeklődésem, azóta 3 x beáztak. Nem tudom , hogy mit tudnék tenni,hogy átadásig rendezzék ezt vagy normálisan csináltatassák meg. Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos, ezt csak az eladóval tudja elrendezni, megegyezés alapján. Azt is tudnia kell, hogy a biztosítás megkötésekor nem szabad,hogy az ingatlanon bármi ilyen jellegű probléma legyen, ugyanis akkor arra később már nem fog fizetni a biztosító.
Arról is meg kell győződnie, hogy a javítás szakszerűen történjen meg, különben ha később Önnek is ilyen gondja származik, szintén problémát jelenthet a kárrendezésben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Styevák Zoltán
2014 október 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Szarvason van egy 60nm-es irodahelyiségünk egy társasház földszinti részén, nejemmel fele-fele tulajdoni arányban.Három oldalról kirakati üvegportálos. Ezt mi bérbeadtuk magánszemélyként egy társaságnak irodai célra és szeretnénk rá biztosítást kötni. Kérném szakvéleményét, hogy mit tartalmazzon feltétlen a biztosítás, hogy egy váratlan eseménykor ne maradjunk hoppon. Legyen szíves egy kalkulációt is küldeni. Köszönettel:S.Z.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

kalkulációt Önök tudnak készíteni az oldalunkon, mivel pár olyan személyes adat is kell majd hozzá, ami csak Önöknek áll rendelkezésére.
A biztosítás összeállítására javaslom eldönteni,hogy az ingatlanon belül lévő ingóságok kinek a tulajdonát képezik. Amennyiben minden a bérlőé, úgy Önöknek elegendő csak az épületre kiterjeszteni a biztosítást. Amenniyben pedig vannak az ingatlanban ingóságaik, úgy épület és ingóság egyben-t kell választani és az ingóságok értékét pontosan megbecsülni.
Ha közösen vannak ingóságaik a bérlővel, úgy a bérlő is köthet magának azokra biztosítást, ebben az esetben nekik csak az "ingóságok" kategóriát kell választani.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Varga László
2014 október 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Érdeklődnék hogy ha a kazán ki lyukadt arra lehet e igénybe venni a biztosítást?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben természetes elhasználódás, vagy elöregedés okán történt meghibásodás, az lakásbiztosításra sajnos nem rendezhető.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vas Gábor
2014 október 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! 2014.08.20.-án a fali kazánom meghibásodott.Ez időpontban heves viharok voltak környékünkben,villámlások,áramkimaradások kíséretében.A kihívott szakszerviz a javítást elvégezte,szakvéleményt adott amin ez szerepel "a vezérlőpanel hibáját a villámcsapás másodlagos következménye okozta".A kárt bejelentettem biztosítómnak (AEGON). Elküldtem a szakszerviz:szakértői véleményét,munkalapját,számláját. 2014.10.06.-án a biztosító "szakértője",a lakásomra jött egy táblagéppel.Azt közölte velem,hogy "nem volt abban az időben a lakásomhoz 2 km-en belül villámcsapás a táblagépe szerint amin ők 1 Osztrák cég alkalmazását használják ezért nem tudják káromat rendezni" . Hatszáz méterre lakom a Dunától, az ablakomból nézem,látom amikor a villámok a vízbe vágódnak.Most itt állok tanácstalanul.(biztosításom a villámcsapásra is kiterjed)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön lakhelye környékén a villámlásokról szóló igazolásokat az országos meteorológiai szolgálat tudja Önnek kiadni. Javaslom, őket keresse fel ügyfélszolgálatukon és kérjen adatokat a kérdéses napról, napokról. Azzal forduljon újra biztosítójához.Illetőleg írásban kérje tőlük állásfoglalásukat az eddigi elutasítás okait illetően.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kiss Kitty
2014 október 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Azzal kapcsolatban írok, hogy nemrég az én hibámból, beázott az alattunk lakó a társasházunkban. A háznak is van biztosítása, illetve külön az alattunk lakónak is. Kinek kell /ki fogja megtéríteni ilyenkor a kárt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben a legjobb megoldás, hogy az Ön alatt lakó bejelenti a kárt a saját biztosítójánál és esetleg ők majd felveszik a kapcsolatot az Ön biztosítójával, hogy annak felelősség biztosításával rendezzék egymásközt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Takács László
2014 október 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A felső szomszédomnál meghibásodott a csap ami miatt beázott a wc-m és a fürdő szobám. A villanyvezetékekben is kár esett. Felettem lakónak van biztosítása fizet is, de miután megcsináltattam a kárt, amit számlával kell igazolnom. Hirtelen nem tudok ennyi pénzt kiadni. Ott tartok, hogy nem tudom kifizetni a mestereket így a biztosító nem fizet. A felettem lakó mossa kezeit "a biztosító fizet", hogy addig honnan teremtem elő a pénzt az nem érdekli. Ilyenkor mi a teendő? Én a károsult menjek kölcsön kérni?Előre is köszönöm a választ. Tisztelettel: Takács László
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jelezze a biztosítója felé, hogy nem rendelkezik elegendő készpénzzel a kár helyreállításához és kárrendezési előlegre van szüksége. Az összeg nagyságrendjének igazolásaként kérjen egy teljes és komplett árajánlatot a javításra a kivitelezőtől és azt mutassa be a biztosítónak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Aranyos József
2014 október 03.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Vegyes falazatú házra szeretnék biztosítást kötni. Lehetséges?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, válasszon az ajánlatok közül biztonsággal weboldalunkon úgy, hogy ügyeljen a falazat típus pontos megadására.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szabo Istvánné
2014 október 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T Szakértö! Érdeklödnék hogy lakás biztositást köttöttem 2014 05 30_án 20475000ft a lakásra :5265000ft az ingoságra ugy megkötötte az ügyintézö hogy ki sem jött most 4 helyiségem azaz 60négyzetméter teljesen elázott minden tárggyal .Hálo szoba ,konyha folyoso fürdö .a kárszakértö 155900ft-ra értékelte fel.mondván omladozo házrol vette fel a jegyzökönyvet.Ezek szerint ennyit ér a lakásunk
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Pontos kármegállapítás és helyreállítási költség megállapítás ilyenkor a kárfelvételnél történik. Amennyiben ezzel Ön nem ért egyet,kérjen időpontot biztosítójától és egyezkedjenek. Sajnos előfordulhat, hogy alacsonyabb értékjön ki, mint az Ön elképzelése, de a biztosító feladata ilyenkor a kár előtti érték és állapot visszaállítása, sajnos nem több.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

József
2014 szeptember 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő!Munkahelyem megszünése miatt nem tudom fizetni a lakásbiztosítást,van benne személyi biztosítás is havonta 3600ft.Az évforduló juniusi hónap.Mi a teendő ha egyszerűen nem tudom befizetni?Tisztelettel:József
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jelezze a megváltozott életkörülményeit a biztosító felé és kérje közös megegyezésküket a szerződés felmondására munkanélküliségére való hivatkozással. Azonban előtte javaslom nézzen szét a lakásbiztosítási ajánlatok közül a weboldalon, vagy akár kérjen díjcsökkentést jenlegi biztosítójánál alacsonyabb szolgáltatási szinttel. Még mindig jobb lesz, mint teljesen biztosítás nélkül maradni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Rimóczi Andrea
2014 szeptember 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Tanácsot kérnék a lakásbiztosításommal kapcsolatban. Az Aegonnál 3 éve kötött lakásbiztosításom díját minden évben emelik. Kíváncsiságból a biztosító online kalkulátora segítségével utána néztem, mennyiért kötnének új biztosítást az enyémmel megegyező feltételek mellett. Meglepetésemre kb. egyharmadával alacsonyabb lenne a díj, ha újra kötném ugyanazt a biztosítást. Ennek az a módja, hogy évfordulóra felmondom a meglévőt és újat kötök? (Mint ahogyan a kgfb esetében is szoktam tenni.)Lehet-e ennek hátulütője? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem, semilyen negatív következmény nincs Önre nézve, ha szabályosan évforduló előtt 30 nappal írásban felmondja biztosítását és akár az Aegonnál, akár másik biztosítónál újat köt. Válasszon az ajánlatok közül a weboldalunkon bizalommal és ugyanitt letöltheti az előző biztosítás felmondásához szükséges dokumentumot is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Nagy Sándor
2014 szeptember 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kisebb társaság volt nálam és véletlenül valaki összetörte a TV-m képernyőjét. A biztosító (Generali) elutasította a kártérítést, mondván, hogy nem történt biztosítási esemény (Top szintű biztosítási csomagom van), pl. tűzkár, stb. Elolvastam a szerződést és valószínűleg igazuk van. Önoknek mi a véleményük? És van-e olyan biztosítás, ami ilyen esetben fizetne? Köszönettel Sándor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos ez valóban nem biztosítási esemény. A legtöbb biztosító fedezetvállalása az ilyen típusú károkra nem terjed ki, ez miatt biztosító váltást jelenleg nem tudok javasolni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

gáborné
2014 szeptember 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kérem ha ezt írták:szerződésem a Ptk543§(1)(2) díj nemfizetés miatt megszünik Akkor miért kérnek fordulóig még 3 hónap befizetést +justicia díját Félek hogy Bírósági díjat is rám nyomják nem telik semmire kis nyugdíjból Megtehetik? Kérem válaszoljon
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a díj nemfizetés miatt megszűnő szerződések esetében minimum a respiro időszak díja (1-3 hónap), vagy akár az adott szerződési év lejáratáig járó díj jogosan követelhető. Amennyiben bírósági eljárás alá kerül az ügy, úgy annak a költségnek kifizettetése is jogos lesz Önnel szemben. Javaslom mielőbb egyezzen meg biztosítójával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Trisztán
2014 szeptember 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Lakásunkban felújítás közben a munkások hibájából összetört egy bútordarab. Fizet-e a biztosító ilyen esetben?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos nem. Bárminemű munkálatok időtartama alatt a biztosítás nem fizet. A munkát végző személyeken, vagy a cég felelősség biztosításán keresztül kell rendezni az ilyen kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Serlegi Ádám
2014 szeptember 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyvéd Úr! Egy viharban ment tönkre a számítógépem villámcsapás okozta másodlagos hatása miatt!Bejelentést megtettem a kötelező dokumentumokat leadtam készült szakértői vélemény, amit egy részt Tőlem kértek másrészt a biztosító által megbízott cég is végez, hogy ők hol tartanak nem tudom, de ennek az egésznek már 1 hónapja!Egy hónapja minden pappír, sérült, tönkrement alkatrész a biztosítónál van, de fizetni még nem fizettek!A biztosítóban a Hölgy azt mondta, hogy a papírok beérkezése után számított 15 napon belül ki kell fizetni-e a biztosítónak a kárt!A kérdésem a következő lenne: ilyen esetben hová fordulhatok panaszt tenni esetleg feljelentést és egyáltalán érdemes lenne-e megtenni a feljelentést? Válaszát előre is köszönöm.Tisztelettel Serlegi Ádám!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Elsődlegesen azt javaslom, hogy a biztosítót "noszogassa" és kérje állásfoglalásukat. Ha nagyon és ok nélkül elhúzódna az ügy és ön információ nélkül marad indokolatlanul, úgy végső esetben panaszt az MNB-nél lehet tenni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Erzsébet
2014 szeptember 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Családi házban lakunk 2 felnőtt 2 gyerek.Ugyanitt egy különálló épületben lakik a bátyám .Szerettem volna hogyha Őt is beleveszi a személy és balesetbiztosításba az üzletkötő de azt mondta hogy nem lehetséges,köt egy másik lakásbiztosítást arra az épületre amelyikben Ő lakik.Meg is kötötte de erre az épületre nincs építési engedély sem lakhatási.Tehát ha valami gond van fizet-e a biztosító?Visszaigényelhetem-e a befizetett díjat ha nem szabályos a szerződés?Kockázati biztosítás is van a lakásbiztosításban.1
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a megkötéskor a biztosító értesítve lett arról, hogy sem építési, sem lakhatási engedély nincs a házra és enne ellenére befogadta a biztosítást és azóta nemm is mondta fel, úgy érvényesíthető kártérítés kár esetén. Azonban, ha erről a szerződéskötéskor nem tájékoztatták a biztosítót, akkor vélhetően mindennemű kárkifizetéstől el fog állni. Javaslom ezt ellenőrizzék mielőbb.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

magyar zoltán
2014 szeptember 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyvéd Úr ! A legfelső emeleten lakok és sajnálatos módon beáztam.A társasház biztosítójának felmérője a jegyzőköny elkészülte után közölte,hogy csak 50000ft tudnak fizetni,de az okozott kár ennél többre jött ki?A különbözet miatt kihez fordulhatok?Mit tehetek? Válaszát előre is köszönöm. üdvözlettel:Magyar Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Felveheti a kapcsolatot a társasház biztosítójával és jelezheti, hogy az Önnek megítélt kártérítés nem fedezi a keletkezett kárát. Ebben az esetben újabb szakértői vizsgálatot kérhet a különbözet rendezése érdekében.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tikkel László
2014 szeptember 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Lakásbiztosítási ügyben lenne kérdésem. Családi házunkban keletkezett kár. Kb. két-három éve házunk előtt az eddiginél egy nagyobb forgalmú út épült, a forgalom is megnövekedett, főleg nagyobb méretű járművekből. Azóta a házunkban sok repedés keletkezett, úgy kívül mint belül. A repedések esztétikai problémát okoznak, statikait nem. Szándékunkban áll egy belső festést csinálni ezért, de mivel a problémát nem oldaná meg a festés, a külső homlokzaton hőszigetelt vakolatot szeretnénk elhelyezni a rezgés csökkentése miatt. Nem elsősorban a hőszigetelés miatt, mert azt megcsináltuk volna kb. öt éve, amikor külső tatarozást végeztünk a házunkon, ha akkor úgy gondoltuk volna, hogy szükséges. Kárunkat a biztosítónknál jelentettük, a kárfelvétel során megállapította a biztosító szakembere, hogy a jelenség nem biztosítási esemény, ezért a biztosítónak nem áll módjában a kár rendezése. Ezzel nem értünk egyet, ha szükséges, akkor biztosítót váltunk, de szeretnénk ha valaki érdemben foglalkozna a problémánkkal, ebben kérek tanácsot
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos ebben az esetben valóban igaza volt a biztosítónak, az önök életét megzavaró jelenlegi környezeti változás valóban nembiztosítási esemény. Ezen a problémán a biztosító váltás sem segít és jogi úton sem járnának sikerrel vélhetően. A biztosítási események inkább a természeti károk, tűzkár, betörés, rongálás, stb.. ből eredő káresemények. ezér az önöknél fennálló környezeti változásért inkább talán a helyi önkormányzatot lehetne felelőssé tenni, de ez is hosszabb jogi kérdés. Javaslom keressen fel ez ügyben illetékes jogi képviselőt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Klára
2014 szeptember 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A lakásbiztosításunk balesetbiztosítást is tartalmaz. 2hónapja ágyazáskor elszakadt az egyik ujjamban az inszalag.Kérdésem csak annyi, hogy abiztosító fizet-e erre a sérülésre?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Erre pontosan a lakásbiztosítása balesetekre vonatkozó része,melléklete alapján lehet válaszolni. a sérülésmértéke ilyen szempontból kis mértékű,kérem olvassa el pontosan ez a fajta esemény bele tartozik-e. Ugyanis minden biztosító egy kicsit másképpen értelmezi a baleseti kártérítésbe bevonható eseményeket.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Márti
2014 augusztus 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Úr! Kibővített ingóság biztosításom van a Posta Biztosítónál. A kád aljánál eltörött a cső, szivárgott a víz, de az alattam lévőt nem áztattam le + még nehezen folyt le a kádból a víz. Szakemberek kibontották a kád elején lévő falat, csempét levették, kicserélték a komplett csővezetéket, amiket fotókkal tudok bizonyítani. 30 ezer Ft-os számla készült. A biztosító visszautasította a kifizetést, mondván, hogy a biztosításom erre a káreseményre nem terjed ki. Szerintem meg kiterjed. Fellebbeztem, de azt is visszautasították. Ebben kérem a segítségét, hogy jogosan várom a kifizetést, vagy nem. Köszönettel: Márti
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a lakásbiztosítás a falakon kívüli vízvezeték szerelvényekre, csaptelepekre és lefolyó vezetékre nem terjed ki. Valamint az ilyen típusú meghbásodás nem számít biztosítási eseménynek (pert ilyen lehet pl.: tűz, viharkár, csőtörés, földrengés, betörés, elemi kár, stb..), hanem ez inkább sima meghibásodás, elöregedés. Így ez biztosításra valóban nem rendezhető.

Oldalak