Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
A következő ügyben kérem tanácsát:
2011.-ben lakásbiztosítási szerződést kötöttem egy direkt biztosítóval, miután évforduló lejárata okán júniusban megkerestek telefonon, és egy, az addiginál bővebb szolgáltatásokat nyújtó biztosítást ajánlottak. Ebben a biztosításban szerepelt egy családi jogvédelem biztosítás elem is. A biztosító ügyfélszolgálatán többször érdeklődtem a jogvédelem biztosítás mibenlétéről, de egy általános tájékoztatón kívül több, fontos témában nem tudtak konkrét választ adni. 2011. szeptember 14-én panaszt tettem, majd 2011. október 24-én e-mailben kértem, hogy a biztosító által rögzített telefonbeszélgetések anyagát 2011. július 14-ig visszamenőleg adják ki.
Az biztosító 2011.11.09-én kelt levelében a Biztosítókról és biztosítótevékenységről szóló 2003. évi LX törvény (Bit.) 167/B § bekezdésére hivatkozva azt a választ adta, hogy a hanganyagot csak 2011. szeptember 14-től kezdődően tudja kiadni (mert akkor tettem panaszt), a korábbi hanganyag kiadására nincs lehetőség.
Az új biztosítási szerződés 2011. szeptember 1-én életbe lépett.
Miután a biztosítótól nem kaptam érdemi választ kérdéseimre, kértem a szerződés felbontását, és az addig befizetett 3 havi díj visszatérítését.
2011.11.17-én egy vezetővel beszéltem, aki elismerte, hogy egyrészt félretájékoztattak, másrészt a tájékoztatásuk hiányos volt, ezért megígérte, hogy a hangfelvételeket kiküldik, illetve a befizetett díjakat visszautalják.
Az volt a kérése, hogy ezt írjam le. Miután ezt megtettem a biztosító megtagadta a hanganyag kiadást, és a díj visszafizetését is. Előbbi esetben a korábbi törvényre, utóbbi esetben arra hivatkoztak, hogy ők a három hónap alatt kockázatban álltak.
Kérdésem a következő: ha a biztosító egy vezető ügyfélszolgálati alkalmazottja rögzített beszélgetésben nyilatkozatot tesz arra vonatkozóan, hogy a hangfelvételeket kiküldik, illetve a szerződést letörlik, majd a díjakat visszafizetik, nem kötelezi-e a biztosítót ennek a nyilatkozatnak a teljesítésére? Nem lehet az ügyfélszolgálat ígéretét szerződésmódosításnak értelmezni? Hiszen a szerződést szóban kötöttük, kérésemre letörölték, és a biztosító nem kérte a további díjakat annak ellenére, hogy a szerződésben az szerepel, hogy azt csak évfordulóra lehet felmondani.
Válaszát köszönve tisztelettel:
Ispán Mihály
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
első sorban inkább jogi kérdés az Öné. Javaslom egyeztessen közvetlenül a biztosítójával és ha nem jutnak megegyezésre kérje jogi képviselő segítségét, vagy akár fordulhat panaszával jogorvoslatért a biztosítók felügyeleti szervéhez, az MNB-hez. Minderről tájékoztassa őket a megegyezés meggyorsítása érdekében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 973Tisztelt Kérdező!
Ez kivitelezési/tervezési hibának számít, így erre nem fizet a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Attól függ, pontosan milyen típusú kár keletkezett és mi a biztosítási szerződésben szereplő fedezet. Ha a zárlat tüzet, füst- vagy égéskárt okozott, az biztosítási eseménynek minősül. Ha a zárlat csak a vezetéket tette tönkre, de nem keletkezett tűz vagy látható égés, az általában nem minősül biztosítási eseménynek. Ha villámcsapás okozta a zárlatot, az téríthető, ha a szerződés tartalmazza a villámcsapás másodlagos hatása (indukciós kár) fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A leírt eset általában nem minősül biztosítási eseménynek a legtöbb biztosítónál. Ennek oka a biztosítási feltételekben található kockázatkizárások és az, hogy a biztosító csak váratlan, külső hatásból eredő károkat térít. Ha gyanú van arra, hogy víz került a burkolat alá, érdemes szakembert (pl. vízvezeték-szerelőt) hívni és kárszemlét kérni, mert ha rejtett csőtörés az ok, az már biztosítási eseménynek minősülhet, és a javítás + burkolat-helyreállítás téríthető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a saját lakásbiztosítója jó eséllyel megtéríti a kárt, még akkor is, ha a szomszédnak nincs biztosítása. A biztosító akkor térít, ha az Ön lakásbiztosítása tartalmaz vízkár fedezetet (általában „vezetékes víz-, beázás-, csőtöréskár” néven szerepel).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a garázs szerepel a lakásbiztosítási szerződésben melléképületként, akkor alapvetően biztosítási fedezet alatt áll, tehát kár esetén (pl. tűz, vihar, jégverés, betöréses lopás) a biztosító elvileg térítést nyújthat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felvázolt eset nem biztosítási esemény. A társasház és a lakók megállapodása határozza meg, hogy ki és mit fizet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Rendezvénybiztosítással nem foglalkozunk. Lakásbiztosítással kapcsolatban használja kalkulátorunkat ide kattintva >> ahol több biztosító ajánlatát is összehasonlíthatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön lakásbiztosítása helyesen hivatkozik arra, hogy nem téríthet olyan kárt, amelyet külső karbantartási hiányosság (elhanyagolt tető, eldugult csatorna) okozott.Ez a legtöbb lakásbiztosítás általános kizárása, vagyis a biztosító jogszerűen járt el. Az ingóságokat ért kár miatt jogi útra lehet terelni a kérdést, bár érdemes mérlegelni, hogy a kár mértéke megéri-e a hosszas pereskedést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító vizsgálja a felelősség kérdését az ilyen esetekben, hogy gondatlanság vagy baleset okozta-e a kárt. Ha úgy ítélik meg, hogy a kár a biztosítási fedezeten kívül eső okból keletkezett (pl. „nem balesetszerű, hanem gondatlanságból ered”), akkor elutasíthatják.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító gyakran az ilyen típusú károknál (LCD kijelzőt érő mechanikai sérülés) azt vizsgálja, hogy a kár véletlen balesetből, vagy inkább figyelmetlenségből/elhanyagolásból történt-e. Ha úgy ítélik meg, hogy a kár a biztosítási fedezeten kívül eső okból keletkezett (pl. „nem balesetszerű, hanem gondatlanságból ered”), akkor elutasíthatják.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Várja meg az írásos jegyzőkönyvet a biztosítótól. Hivatkozzon a biztosítónál a biztosítási szerződésben szereplő pontra, ahol benne van a csőtörés és vízelfolyás térítése. A rejtett csőtörés ugyanúgy káresemény és mivel rendelkezik szakember általi felméréssel, így a csőtörés ténye bizonyított. A biztosítótól lehetősége van újabb kárfelvételt kérni, illetve ha nem rendeződik a probléma akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez is fordulhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítás alapja, hogy a károkozónak el kell ismernie a felelősségét. Ha a szomszéd nem működik együtt, akkor bírósági határozat kell a kármegállapításhoz, tehát peres eljárással tudják csak rendezni ügyet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, több biztosítás is fizethet egy csonttörés esetén, feltéve, hogy több, erre a kockázatra kiterjedő szerződéssel rendelkezik valaki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általánosságban elmondható, hogy a lakásbiztosítás a vagyon védelmére terjed ki: tűz, vízkár, betörés, elemi károk stb. A fertőzött kullancs csípéséből eredő Lyme-kór nem számít lakásbiztosítási kárnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hivatkozott törvény nem jelent konkrét elutasítási indokot, azonban a biztosítási feltételekben szerepelhet olyan kitétel, amely alapján a mosdókagyló pótlása nem tartozik a fedezetek közé.
Panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes) is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosító a szemle során nem talált egyértelmű ok-okozati összefüggést a földrengés és a jelenlegi repedések között, valamint ha nem minősül hirtelen fellépő elemi kárnak, akkor elutasíthatja a kárigényt. A hajszálrepedések, illetve fokozatos állapotos romlás jellemzően nem tartoznak a biztosított események közé.
A biztosítótól írásban kérhet részletes indoklást az elutasításról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Önmaga a meghibásodás (pl. elhasználódás, anyagfáradás) nem biztosítási esemény, így az ilyen típusú javításokat a biztosító nem téríti meg. Ezekre a károkra csak akkor jár térítés, ha a meghibásodás valamilyen biztosított esemény következménye (pl. vízkár, fagy miatti csőtörés).