2015 április 10.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő! Egy társasházi lakást vásároltunk. OTP. LTP. hiteles. A vásárláskor a hitelfelvétel miatt kötni kellet teljes körű lakásbiztosítást. A biztosítás így tartalmazott épületrész biztosítást is. Később miután minden lakás elkelt, megalakult a társasház, és kötött épület biztosítást. Én csak most, 3 év után tudtam meg, hogy potyára fizettem az egyiket (muszájból). Káreseménynél csak az egyik biztosítótól lehet igényelni kifizetést. Van rá esély, hogy lakásbiztosításból az épületrészt kivéve, szerződés módosítás után, valamilyen törvény paragrafus vagy méltányosság vagy humánus józan belátásra tekintettel vissza igényelhessem a felesleges befizetésimet? Most kissé átvágva érzem magam. Azt gondolom, hogy a biztosítóknak erről a nemrég változott joggyakorlatról illett volna tájékoztatni. Ha másért nem csak azért, hogy meggyőzzenek korrektségükről, s így őket válasszam.

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Régebben ilyen esetekben valóban mentesült a biztosító társaság a fizetés alól, azaz ez at jelenti, hogy nem fizettek semmit. Most azonban ha a forgalmi hiányzik, csak levonással élnek. Az Ön számára ez egy kedvező fejlemény.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 81 - 100 / 827
Beázás
2023 augusztus 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Társasházi lakásban a lakásomban beázástörtént a háloszobában a plafonon az ablak felett holott levolt huzva a redöny és a plafonrról kezdett el csöpögni ez kinek a biztosítása fedezi illetve tegnap lett észrevéve. A nappaliban az ablak nyitva vólt bukóra de levolt húzva a redöny 5 éve van meg a lakásom és mindig bukora van nyàron nyitva és csak úgy hogy a redőny teljesen levan húzva és ilyenkor fizet a biztosító? Mondom nyáron lehuzzott redönnyel van nyitva bukora az ablak de eddig soha nem volt beázás ez a lakásban a jobboldali ablak voltnyitva bukora és a redöny teljesen lehúzva társasháznak meg nekem is van biztosításom A háloban a plafonon csak az ablak fölött ázott be és csöpögött kérem segítsennek mert nem vagyok szakember
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nyitva volt az ablak és úgy ázott be a szoba, a biztosítók a legtöbb esetben nem nyújtanak kártérítést, kivéve, ha erre szolgáló kiegészítő fedezetet is tartalmaz a lakásbiztosítás. Ha a hálószobában csukott ablaknál ázott be a plafon, azt érdemes bejelenteni a biztosítónál, illetve megkeresni a felső szomszédot, amennyiben tőle származik a beázás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Fizet?
2023 augusztus 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A mosogep eláztatott 4 emeletet fizeti a biztosító?l vagy rám terhelheti?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás fedezi az ilyen jellegű felelősségi károkat (a szerződésben foglalt kártérítési limit erejéig).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosító alacsony összeget fizet
2023 augusztus 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Családi házunk jégkár miatt megrongálódott. Tető, redőnyök, helyiségek beázása.. A biztosító 200.000 Ft-ot utalt, mely összegből lehetetlen helyreállítani a jóval magasabb összegű kárt. Önmaguk utalták a díjat, anélkül, hogy elfogadtam volna. Jelzem feléjük, hogy nem fogadom el az alacsony összeget! Utólag benyújthatom nekik a javítás költségéről a számlákat? Köszönettel, N. Márta
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Első lépésként mindenképp jelezze a biztosító felé, hogy nem fogadta el a kártérítési ajánlatot és az összeg mégis kifizetésre került. A biztosítóval előre tisztáznia kell, hogy a javítási számlák alapján szeretné rendezni a kártérítést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tető kár
2023 július 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Háztető tönkrement ondolyn csere
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a kérdéséből nem derül ki, pontosan mire vár választ. Mindenesetre javasoljuk, hogy jelentse be a lakásbiztosítására a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

káresemény - kifizetés
2023 július 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő. peciális problémával fordulok Önökhöz. Lakáson belüli csőtörés volt a házunkban, ahol teljesen átáztatta a falakat és leáztatta a garázst is a víz. Épp akkor történt a káresemény, amikor férjem meghalt. A temetési költségek lenullázták a családi számlát, tetejében a haláleset miatt a hagyatéki tárgyalásig a kifizetés felét kaphatom csak meg a biztosítótól is, ami tárgyalás időpontja Pécsett közel egy év. Viszont a teljes rekonstrukciós, javítási költséget nekem most kell kifizetnem. A szakértő kint járt, a káresetről megállapította, hogy a biztosításunk fedezi. Jelenleg túl nagy terhet jelent a kárrendezés úgy hogy mindent egy személyben nekem (özvegy) kell kifizetnem. Kérdésem, lehetőség van-e arra, hogy ha a két gyermekem, akik az örökösök lesznek, aláírnak tanúkkal egy nyilatkozatot arról, hogy a kifizetést egy adott számlaszámra tegyék meg, fizethet-e a biztosító korábban , mint a hegyatéki tárgyalás? Valamint méltányosságból elképzelhető-e hogy az elkészült árajánlat és szerződés alapján előre fizessen a biztosító, legalább részösszeget, és az elkészült munka átvételét és az elkészült számlát később nyújtsam be? Ha bármelyik megoldás lehetséges, az segítség lenne ahhoz, hogy a csőtörés okozta rombolást meg tudjam csináltatni. Amennyiben ez lehetséges, kérném a segítségüket, hogy hova milyen papírpkat nyújtsak be. Kérném ebben a nagyon nehéz helyzetemben a megértésüket, méltányosságukat, hiszen hosszú éveken keresztül megbízhatóan fizettük a biztosítási díjat, és férjem halála ( beküldtem a halotti anyakönyvi kivonatot) nagyon megnehezíti a kárügy rendezését. ügyszám: ******** Üdvözlettel: G. H. Anita
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a biztosítókat is szabályok kötik a károk rendezésénél. A lakásbiztosítások esetében a kárrendezés a biztosítás szerződője, az Ön által leírt sajnálatos esetben pedig majd az örökösök felé történik. Az örökösök személye viszont hivatalosan csak a hagyatéki tárgyaláson kerül megnevezésre. A szabályok kötelezik a biztosítót, hogy csak ezután rendezheti a kifizetést a tárgyaláson megnevezett örökösök részére.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás felmondása
2023 július 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Minden ok nélkül felmondtam a biztosító a szerződést. Csoportos fizetés ellenére. Felmondás lejárata előtt újabb kárt jelentettem be. Fizetnie kell a biztosítónak akkor is, ha időhúzás miatt lejárt a biztosítá?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem ismert számunkra, hogy az Ön által leírt - "Minden ok nélkül felmondtam a biztosító a szerződést" - mondatot hogyan értelmezzük. Amennyiben szabályosan, évfordulóra, 30 napos felmondási idővel történik a felmondás (akár az Ön, akár a biztosító részéről), akkor a felmondási idő elteltének a végéig van kockázatban a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vihar kár autó sérülés
2023 június 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt biztosító másik ház erkélyéről a nagy vihar lefújta széket és összetörte az autónkat. Saját biztosítást lemondta (szék tulajdonosa) társasház(amiben lakik)biztosítástól kérhetek kárfizetést?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A társasházi biztosítás fedezheti a felelősségi kárt, javasoljuk, hogy jelentsék be a biztosítónak a káreseményt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázási kár Genertel
2023 június 28.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Nagy esőzés következtében beázott a lakás mennyezetből folyt a víz. A kárszakértő felvette a festés kárt és ezt ki is fizették a födém szigetelés is tönkre ment ezt fotók bizonyították amit szintén felvett a jegyzőkönyvbe de a mértékét kérte hogy szakemberrel állapíttassam meg.A szakvéleményben szerepel hogy a tető cserép szerkezete romlásnak indult átázott ennek következtében a 140 nm szigetelésből 100 nm tönkre ment. Javaslat a 100 nm szigetelés valamint a teljes cserép cseréje! A biztosító arra hivatkozik hogy a cserép tönkremenetele hosszú folyamat és erre nem fizet és még a szigetelést sem tartja jogos kárnak mivel ez a cserép miatt volt. Véleményem szerint a cserép most ment tönkre eddig nem észleltünk ilyet de hogy ez végett a szigetelést se fizetik ki a biztosítási kötelesség alóli kibújásnak tartom. Önök szerint mit lehet tenni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gázkazán
2023 június 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm. Vihar volt és olyan eső volt széllel, hogy a gázkazán kéményébe belefújta a vizet amitől a gázkazán beázott. A biztosítónál bejelentette édesanyám majd azt mondták neki, hogy kérjen ő egy független szakvéleményt egy arra jogosult gázszerelőtől, aki majd megerősíti a tényt, hogy tényleg az esőtől történt e a beázás. Persze önköltségen mindezt tegye meg vagy nem tudnak foglalkozni az üzyel. Kérdezem én ezt, hogy ez rendben van így?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Alapesetben a kazán meghibásodására csak abban az esetben terjed ki a biztosítás fedezete, ha vihar vagy villámlás okozta a kárt, ezért kéri a biztosító a hivatalos szakvéleményt. Amennyiben a szakértői vélemény is a vihar okozta meghibásodást erősíti meg és a biztosító rendezi a kárt, akkor a kárrendezéssel együtt kérhető a korábbi szakértői véleményezés költsége is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Zárlat bojlerre
2023 június 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett, Az a kérdésem hogy a konyhai pult alatti bojlerem meghibásodott (zárlatos). Ezt fizeti a köbe lakasbiztositas om?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások feltétele tartalmazza a kockázatból kizárt eseményeket. Eszerint a biztosító nem téríti meg: a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények (pl. csaptelepek, fűtőtestek, mosdókagyló, kád, víztartályok, kazánok, bojlerek, stb.) javításának, pótlásának költségeit.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

csőtörés
2023 június 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Az udvari csapnál valószínüleg valahol csőtörés lehet. Kérdésem, hogy ennek helyrehozatala is beletartozik a kockázatviselésbe? Köszönettel Solymosi Klára
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ez attól függ, hogy pontosan mire szól a biztosítás. A biztosítási feltételekben általában az "elfolyt víz biztosítás" alatt szerepel, hogy kiterjed-e erre is a biztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelezettség
2023 június 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Lakástűz törtènt az allatunk lévő lakás kiégett. A mi lakásunk erkèlye, a nappalink károsult. A biztósítónk kárszakèrtője 6napja nem hajlandó kijönni telefont nem veszi fel semmilyen formában nem tájèkoztat.A lakásban nem lehet èlni a szag miatt rendbehozni nem lehet mert a kárfelmèrèsig nem lehet hozzányúlni. Mi a biztosító kötellezetsège?Panaszt kinèl Tehetek?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Általában a bejelentéstől számított 5 napon belül kell kimennie a kárszakértőnek, de a biztosítási feltételekben szerepelnie kell a pontos határidőnek. Próbálja meg a biztosítónál szóban és írásban is jelezni, hogy nem lehet elérni a kárszakértőt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

vezeték csere
2023 június 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kiterjed e a biztosítás, 40 éves lakások elektromosvezeték cseréjére?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Erre a lakásbiztosítás nem nyújt fedezetet, az a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítási jogorvoslat
2023 június 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy helyrajzi számú ingatlanra édesanyámmal 12 évvel ezelőtt 2 lakásbiztosítást kötöttek ugyanannál a biztosítónál ugyanabban az időpontban. Ami szerintem jogtalan volt.Május 20 án édesanyám elhalálozott mi ekkor szereztünk tudomást erről . Hova fordulhatunk jogorvoslatért. A biztosító nem tájékoztat emailban az ajánlattételről csak telefonon kaptam azt a tájékoztatást hogy visszamenőleg kifizetik a 12 éves díjját az egyik biztosításnak amennyiben elállok a biztosításban foglalt életbiztosítási kárrendezési igényemtől.Tájékoztatását előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító válaszával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes). A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakásbiztosítás
2023 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot kívánok! Érdeklődöm, milyen módon tudhatom meg, hogy van-e biztosítás a lakásomon? Kötvényt nem találom. Arra sem emlékszem, melyiknél kötöttem. Köszönettel: E. Jánosné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ebben a kérdésben sajnos nem tudunk segíteni. Ha azonban van élő lakásbiztosítása, feltehetően kapott valamilyen módon díjbekérőt a biztosítótól az éppen esedékes biztosítási díj befizetéséről.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2023 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem. Társasházban lakom, az alattam lévő lakó fürdőszobája néhány helyen beázott az én fürdőszobámból állítólag. A szerelő bontást ajánl, hogy kiderüljön honnan van a vizesedés. Azt tudom,hogy a lakótársnál keletkezett kárt az én biztosítóm téríti, de nálam a bontás által keletkezett kárt ( csempe, falbontás stb.) ki fizeti, azt nekem kell állnom? Bontás előtt kell kihívni a biztosítót vagy csak a számlát kell leadni náluk? Válaszukat előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás fizeti a saját károkat is, azonban mindenképp érdemes megvárni a biztosító által küldött kárszakértőt. Amíg ő meg nem érkezett, addig ne kezdjenek bele a javításba.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2023 június 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem /Uram! A társasházban beázott a kazánház. Azt gondoljuk, hogy a mi földszinti lakásunk fürdőszobája lehet a hibás. A saját vagy a társasház biztosítójának kell bejelentenunk a kárt? A hiba még nem egyértelmű. Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Akár mindkettőnél bejelenthetik a kárt és a biztosító ajánlattétele után eldönthetik, hogy melyiket választják a kettő közül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Díjnem fizetés beghajtható
2023 május 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Évfordulóra nem lett írásba felmondás a lakásbiztositást, de az év ki van fizetve káreseményt a biztosító nem ismerte el, így a bizalom elveszett. Most a következő teljes év díját akarják bírósággal fenyegetve behajtani. Tehetünk ellene valamit? Köszönöm szépen a segítséget.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha évfordulóval nem lett felmondva a lakásbiztosítás, a biztosító jogosan várja a következő időszakra vonatkozó díj befizetését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2023 május 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Olvastam az előző kérdezőket és volt egy hölgy, aki azt írta hogy a 30 éve lakatlan kb 1M forintot érő házára kötött egy 20M értékű biztosítást a volt párja, majd az ingatlan megsemmisült. Az érdekelte a hölgyet, hogy a biztosító neki vagy a volt párjának fogja megtéríteni az összeget. Azt a választ kapta a hölgy, hogy a volt párja fogja kapni az összeget. Olvastam a cikkeket is az oldalon és ott az szerepelt, hogy az ilyen nagyobb összegű káreseményeknél a biztosító végig felügyeli a folyamotot, hogy a biztosítási összeg a kár rendezésére legyen felhasználva. Ebben az esetben a hölgynek építsenek egy új házat. Erre vonatkozóan mi az állásfoglalás? Köszönöm a válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Lakásbiztosítások esetében a biztosítási szolgáltatás kifizetése a biztosított részére történik. Ez a személy lakásbiztosítások esetén általában azonos a szerződővel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Alulbíztosított tűzkár
2023 május 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Nagy segítségre lenne szükségem, lakásbiztosítas témakörben. Vásároltam egy ingatlant, jelzáloghitel mellé kötelezően már a bankban kötött az ügyintéző lakásbiztosítást azokkal a paraméterekkel amiket a bank értékbecslője megadott. Pár hónap után birtokba vettem az ingatlant, majd nagy mértékű kár keletkezett lakástűz miatt, ingatlan felső szintje teljesen tönkrement. Biztosító alulbiztosítva tudott csak fizetni, ilyenkor lehet -e felősséget keresni a banki ügyintézés miatt. Tehát felelősek-e ezügyben.köszönöm válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bank egy olyan alapfedezetekre szóló biztosítást kötött, amely a felveendő hitel fedezetéhez megfelelt. Ön ezt az ajánlatot akkor aláírta, azaz igazolta, hogy ezt biztosítást elfogadta, a biztosítási ajánlatot átvette, így sajnos nem tehető felelősség a bank.

Oldalak