2015.12.23

A 19. században is történtek brutális viharok Európában, amelyek mai értéken számolva akár 8-14 milliárd euró körüli biztosítási kárt is eredményeztek volna. Három ilyen téli vihart is kielemzett a világ legnagyobb viszontbiztosítója, hogy az eredményeket felhasználja új kockázati modellje megalkotásához.

A Swiss Re légköri veszélyekkel foglalkozó szakértői friss tanulmányukban múltbeli eseményeket járnak körül, amelyekből az Európát érintő jövőbeli viharokat, illetve azok várható veszteségeit próbálják értékelni. Három nagy téli vihar söpört végig a 19. század végén Európában, melyek elemzése a szerzők szerint legalább olyan hasznos, mint az időjárási, vagy éghajlati modellek alapján generált fiktív forgatókönyvek vizsgálata.

A Swiss Re azért is szentelt időt ezen viharok elemzésének, mert egy új modellt fejlesztett ki az európai téli vihar-kockázatok elemzéséhez, amihez elengedhetetlen a múltbeli adatok ismerete. Sajnos az európai téli viharok esetében nem állnak rendelkezésre olyan széleskörű adatok, illetve feljegyzések, mint például a hurrikánokról – utóbbiakról a 19. század óta vezetnek listát – így a szerzőknek korabeli újságokból, tudományos lapokból, erdészeti jelentésekből kellett dolgozniuk.

A jelentés egyik kijózanító következtetése az, hogy az 1875-1895 közötti húsz évben Európát három olyan jelentős téli vihar is megtépázta, melyek jóval nagyobb biztosítási veszteséget okoztak volna ma, mint bármely hasonló esemény az elmúlt évtizedekben.

Lothar vihar: 1876 március
1876 februárjában az időjárás Európa-szerte szokatlanul nedves és szelessé vált, majd március 12-én, a korai órákban egy kicsi, de nagyon intenzív vihar érkezett az Atlanti óceán felől, Dél-Írország és Anglia partjaihoz, majd később Európa nagy részén végigsöpört.

A Swiss Re azt is megbecsülte, hogy az akkori viharok mekkora biztosítói kárt okoztak volna, ha 2014-ben következnek be. Ehhez az európai biztosítási iparág számára katasztrófa-biztosítási adatokat szolgáltató független szervezet, a Perils adatait használta fel, amely szerint összesen több, mint 10 milliárd eurónyi kár keletkezett volna. A jelentés megjegyzi, hogy ez az összeg ugyan alacsonynak tűnik a vihar súlyosságához képest, azonban azt is hozzáteszi, hogy a nagyobb európai városokat elkerülte, és ha csak 75 km-rel északabbra haladt volna, úgy Németországban és Belgiumban a károk többszöröse keletkezett volna.

Daria vihar: 1884 január
Az 1884 január 26-i vihar az előzőnél egy sokkal ismertebb és pontosabban dokumentált esemény volt, főleg azért, mert ekkor mérték minden idők legalacsonyabb nyomását a Brit-szigeteken és kontinentális Európában.

Az egész Egyesült Királyságon és közel Franciaország nagy részén átsöprő, Németországot, Belgiumot és Hollandiát is érintő vihar jelentős károkat okozott. Franciaországban például egy acél rácsot fújt le a szél egy Gustave Eiffel által tervezett vasúti hídról a szakadékba.

A Swiss Re becslései szerint ez a vihar 2014-ben közel 14 milliárd eurónyi biztosítói kárt okozott volna, ami messze a legmagasabb az európai szélviharok történetében.

1894 február, Észak-Németország
Bár Dánia déli része és az észak-német part menti régiókban egyáltalán nem ritka az erős szél, az 1894 február 12-i viharban fák és épületek sem maradtak érintetlenül, sőt, a szigetországon is végigsöpört. Az akkori megemlékezések szerint még Hamburg 130 méter magas Szent Petri temploma is majdnem összeomlott a szélben. Több száz épület kéménye, köztük gyárkémények is leomlottak, mint ahogy néhány épület is a vihar áldozatául esett.

Ha ez a vihar ma következne be, a károk igen jelentősek lennének. A Perils adatai alapján számolva egyedül a biztosított vagyoni károk értéke meghaladná a 8 milliárd eurót.

A vizsgált három vihar tehát 8-14 milliárd euró körüli vagyoni károkat okozott volna ma biztosítói szinten, amely az erdészeti, vagy gépjármű-károkat, balesetbiztosítási károkat még nem is tartalmazza.

A Swiss Re szerint egy-egy ilyen vihar nem csak a helyi, de még a multinacionális biztosítótársaságok viszontbiztosítási fedezetét is kimerítené.

(Biztosítási Szemle)

CLB TIPP
lakásbiztosítás >>
vállalati vagyonbiztosítás >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
  • Vállalkozói biztosítás
Ezt tudja egy "fapados" lakásbiztosítás
2011 május 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás

 

Ezt tudja egy "fapados" lakásbiztosítás

A biztosítók "fapados" biztosításaira mutatkozik leginkább igény az ingatlantulajdonosok körében, a szolgáltatók által kínált "assistance" lehetőségek viszont nem elégítik ki teljeskörűen az ügyfelek megváltozott igényeit - derül ki egy lakásbiztosítási piackutatásból.

Nyolcszáz lakásbiztosítással rendelkező ügyfél bevonásával végzett kutatást az IFUA Horváth & Partners a magyar és nyugat-európai lakásbiztosítási piac termékkínálatának feltérképezéséhez. A kutatás eredményei felhívják a lakásbiztosítási piac szereplőinek figyelmét arra, hogy a gazdasági válság hatásaként számos területen megváltoztak az ügyféligények. A felmérés szerint főként a "fapados" biztosításokat keresik a lakástulajdonosok, amelyek az alapkockázatokra terjednek ki, amilyenek a tűzesetből, elemi csapásokból illetve az ingatlanba való betörésből adódó károk.

"Az elmúlt évek gazdasági körülményei komoly kihívásokat, de akár új lehetőségeket adhatnak a biztosítási társaságoknak." - mondta Huba Eörs, a kutatást készítő társaság ügyvezető partnere. "Jelen kutatás is azt mutatja, hogy változnak a biztosító cégek szolgáltatásaival szemben támasztott elvárások, ezért a társaságok nyitottságára és rugalmasságára van szükség ahhoz, hogy a megváltozott ügyféligények mellett pozitív eredményeket érjenek el a jövőben."

A kiegészítő fedezetek terén ugrásszerűen nőtt a kínálat az elmúlt években, ezen a területen a legerősebb a verseny a piaci szereplők között. Így már köthető külön fedezet a kerti bútorokra, értékes kerti növényekre, vagy éppen az otthon tartott sportfelszerelésre, a kertünkbe beparkoló vendégek autójára, vagy a lakáshasználók felelősségéből mások értékeiben bekövetkező károkra is (például ha labdázó gyermekünk kilövi a szomszéd ablakait, vagy kutyánk feltúrja a veteményét).

Ugyanakkor az ezek iránti kereslet messze nem bővült olyan ütemben, mint a kínálat. A kutatásban szereplő 28 kiegészítő biztosítás teljesen eltérő keresletet mutatott. Van olyan, mint például a sportfelszerelés biztosítása, amelyet több biztosító társaság is szerepeltet a kínálatában, ugyanakkor az ügyfelek irányából szinte egyáltalán nem mutatkozik rá érdeklődés. A kiegészítő fedezeteket illetően a kutatás számos olyat is vizsgált, amely a magyar piacon még nem bevezetett, azonban így is megállapítható, hogy az ügyfelek igénye jól meghatározható csoportokba rendezi ezeket a kiegészítőket. "A kirajzolódó ügyféligény térkép sokkal inkább a telefontársaságok tarifacsomag rendszeréhez hasonló termékek felé mutat" - állítja Huba Eörs. "A ma elterjedt, bonyolultabb, karácsonyfaszerűen mindent tartalmazó, és hosszú listákon való válogatással kialakuló szerződéseket inkább a különböző méretű, fantázianévvel ellátott és standardizált csomagok váltják fel. Más és más fedezeteket fog tartalmazni a kockázatokra érzékeny, lakásukat és javaikat fokozottan féltő emberek, a kényelmetlenségre érzékeny, szolgáltatás-orientált fogyasztók és a biztosítást elsősorban rezsiköltségként felfogók számára kínált csomag."

A felmérés különösen érdekes pontja, hogy a biztosítók által nyújtott assistance szolgáltatások és az ezen a téren megjelenő ügyféligények között lényegi különbség vehető észre. Míg a biztosítók nagy erőt áldoznak arra, hogy kár esetén azonnal rendelkezésre álló mesteremberek hálózatát építsék ki és felügyeljék, beépítve ezeket a biztosításokba, addig az ügyfelek oldaláról erre sokkal szerényebb igény mutatkozik. "Egy jó mester telefonszáma kincset ér hazánkban, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az ügyfelek nem elsősorban a szakemberek 'becserkészésének' nehézségei alól szeretnének mentesülni." - magyarázza Huba Eörs.

Ugyancsak elgondolkodtató, és messzebb vezető megállapítása a kutatásnak, hogy a katasztrófakárok rendezésével kapcsolatban több más közép-kelet európai országhoz hasonló módon gondolkodunk: a katasztrófakárok állami forrásokból való rendezésének szükségessége 27%-os társadalmi támogatottságot kapott a lakásbiztosítással rendelkezők körében. Azaz, a megkérdezettek közel harmada inkább az állami költségvetésben, semmint a kockázatközösségben gondolja teríteni a katasztrófák költségeit. Ez azonban téves irányba viszi a szemléletet; hajlamosak az emberek a közvetett károkat lebecsülni, és megspórolni a biztosítást. Romániában például éppen ezért tették kötelezővé a lakóingatlanok biztosítását, hogy az állam így mérsékelje a katasztrófák esetén fizetendő összeget. "Egy összeomlott ház szerkezetkészre való felújításában lehet szerepe az államnak, de a házzal odavesző értékes porcelángyűjteményt biztosan nem fogja az állam megtéríteni, ezért a lakásbiztosítások szerepe nem elhanyagolható." - mondja Huba Eörs.

 

Forrás: Pénz Centrum

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások
2011 május 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások

Egyre nagyobb az igény az alap lakásbiztosításon felüli úgynevezett extrákra, a biztosítók között most leginkább ezen a területen alakult ki verseny. A Genertel értékesítési igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ilyen extrák alatt kell érteni például az ebtartói kiegészítő biztosítást, vagy kiterjesztett garanciát a háztartási gépekre.

A lakásbiztosítások a piaci verseny hatására egyre több, első hallásra meglepőnek tűnő extra fedezetet is kínálnak - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László közölte: egy lakásbiztosítás alapcsomagja az üvegbiztosítást, az elemi kár-, a tűz- és a vezetékes víz kockázatokat tartalmazza.

A sokszor a lakáson kívüli eseményekre is kiterjedő extra biztosításokra jó példa a családi balesetbiztosítás és jogvédelem, a magánemberek és ebtartók felelősségbiztosítása, a gépjármű-, készpénzbiztosítás, vagy éppen a kiterjesztett garancia is - fejtette ki.

A lakásbiztosítások egyre szélesebb köre tartalmaz az ott lakók baleseti halála, rokkantsága vagy akár csonttörése esetén járó térítést. Az értékesítési igazgató kiemelte: nem árt tudni, hogy ezek a biztosítások általában nem csak az ingatlan területén, hanem a világ bármely pontján bekövetkező balesetekre is vonatkoznak.

Szintén nem csupán az ingatlan területére, hanem az egész országra, sőt, egyre több termék esetén az EU egész területére kiterjed a lakásban lakó személyeknek akár több milliós térítést is nyújtó felelősségbiztosítása - tette hozzá.

Az ingatlanhoz tartozó kutya évente akár tíz alkalommal bárhol kárt okozhat, a biztosítás erre is kiterjed, ám az alapvető óvintézkedéseket azért ilyen esetekben is elvárják - hívta fel a figyelmet Sebestyén László.

Az értékesítési igazgató beszélt arról is, hogy a biztosítás megkötésével lehetőség van a jogi érdekek érvényesítésében szakmai segítséget és anyagi támogatást kapni akár többszázezer forintig.

Több biztosító is vállalja a készpénzt ért károk megtérítését bizonyos összeghatárig, ez akár kiterjedhet a lakáson kívüli eseményekre, vagyis utcai rablásra is - közölte Sebestyén László. Hozzátette: jelenleg a biztosítók elsősorban az ingatlan garázsában álló járművek károsodására vállalnak korlátozott körű fedezetet, de rövidesen szélesedhet ez a kör, és kiterjedhet a bárhol máshol, nem baleset során meghibásodott járművel kapcsolatos segítségnyújtás különböző területeire is.

Emellett a lakásban található elektromos háztartási gépekre és szórakoztatóelektronikai eszközökre már a lakásbiztosítással is köthetünk több évvel kiterjesztett garanciát, ami nem csak a lakást ért károsodás, hanem minden olyan esetben is térít, amire a gyári garancia is vonatkozik. Sebestyén László szerint olyan irányba halad a piac, hogy további kiegészítők is megjelenhetnek.

Az extrák éves szinten 1500-4000 forinttal emelhetnek a biztosítás díján, csomagban pedig akár 30-40 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni a kiegészítőkhöz - mondta el az értékesítési igazgató.

Forrás: Inforadio.hu

Kitartunk a meglévő lakásbiztosítás mellett
2011 május 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kitartunk a meglévő lakásbiztosítás mellett

Magasabb összegű baleset- és felelősségbiztosítás, egyszerűbben intézhető lopáskárok, alacsonyabb éves díj – egyebek mellett ezek jellemzik az újonnan kötött lakásbiztosításokat, míg a régiek egyszerűbb szolgáltatással és évenkénti indexálással élnek tovább – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Amennyiben az ügyfelek annyira érzékenyek lennének a lakásbiztosítás díjára, mint az autós biztosításokéra, lényegesen olcsóbb termékek közül választhatnának a biztosítási évfordulókon. Eddig azonban a számok azt jelzik, hogy legtöbben kitartanak a meglévő és évenként indexált – emelkedő díjú – biztosításuk mellett.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint a 4,3 milliós magyar lakásállományból – négy évre visszamenőleg – gyakorlatilag hárommillió biztosított. Ezek összesített díja 2007-ben 74,6 milliárd, 2008-ban 80,1 milliárd, 2009-ben 81,7 milliárd, 2010-ben 83 milliárd forint volt, tavaly pedig már meghaladta a 84 milliárdot.

Ma már több internetes alkusznál is kalkulálható és összehasonlítható a lakásbiztosítások – egyes biztosítók által kínált – díja. Az FBAMSZ azonban felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy ha a biztosítási évfordulón biztosítót váltanak, előtte mondják fel a régi szerződést. A díj nem fizetése miatt megszűnt szerződéseknél ugyanis a biztosítók behajtják a meg nem fizetett összeget.

 

Forrás: MTI

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások
2011 május 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások

Egyre nagyobb az igény az alap lakásbiztosításon felüli úgynevezett extrákra, a biztosítók között most leginkább ezen a területen alakult ki verseny. A Genertel értékesítési igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ilyen extrák alatt kell érteni például az ebtartói kiegészítő biztosítást, vagy kiterjesztett garanciát a háztartási gépekre.

A lakásbiztosítások a piaci verseny hatására egyre több, első hallásra meglepőnek tűnő extra fedezetet is kínálnak - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László közölte: egy lakásbiztosítás alapcsomagja az üvegbiztosítást, az elemi kár-, a tűz- és a vezetékes víz kockázatokat tartalmazza.

A sokszor a lakáson kívüli eseményekre is kiterjedő extra biztosításokra jó példa a családi balesetbiztosítás és jogvédelem, a magánemberek és ebtartók felelősségbiztosítása, a gépjármű-, készpénzbiztosítás, vagy éppen a kiterjesztett garancia is - fejtette ki.

A lakásbiztosítások egyre szélesebb köre tartalmaz az ott lakók baleseti halála, rokkantsága vagy akár csonttörése esetén járó térítést. Az értékesítési igazgató kiemelte: nem árt tudni, hogy ezek a biztosítások általában nem csak az ingatlan területén, hanem a világ bármely pontján bekövetkező balesetekre is vonatkoznak.

Szintén nem csupán az ingatlan területére, hanem az egész országra, sőt, egyre több termék esetén az EU egész területére kiterjed a lakásban lakó személyeknek akár több milliós térítést is nyújtó felelősségbiztosítása - tette hozzá.

Az ingatlanhoz tartozó kutya évente akár tíz alkalommal bárhol kárt okozhat, a biztosítás erre is kiterjed, ám az alapvető óvintézkedéseket azért ilyen esetekben is elvárják - hívta fel a figyelmet Sebestyén László.

Az értékesítési igazgató beszélt arról is, hogy a biztosítás megkötésével lehetőség van a jogi érdekek érvényesítésében szakmai segítséget és anyagi támogatást kapni akár többszázezer forintig.

Több biztosító is vállalja a készpénzt ért károk megtérítését bizonyos összeghatárig, ez akár kiterjedhet a lakáson kívüli eseményekre, vagyis utcai rablásra is - közölte Sebestyén László. Hozzátette: jelenleg a biztosítók elsősorban az ingatlan garázsában álló járművek károsodására vállalnak korlátozott körű fedezetet, de rövidesen szélesedhet ez a kör, és kiterjedhet a bárhol máshol, nem baleset során meghibásodott járművel kapcsolatos segítségnyújtás különböző területeire is.

Emellett a lakásban található elektromos háztartási gépekre és szórakoztatóelektronikai eszközökre már a lakásbiztosítással is köthetünk több évvel kiterjesztett garanciát, ami nem csak a lakást ért károsodás, hanem minden olyan esetben is térít, amire a gyári garancia is vonatkozik. Sebestyén László szerint olyan irányba halad a piac, hogy további kiegészítők is megjelenhetnek.

Az extrák éves szinten 1500-4000 forinttal emelhetnek a biztosítás díján, csomagban pedig akár 30-40 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni a kiegészítőkhöz - mondta el az értékesítési igazgató.

forrás: inforadio.hu

A lakásbiztosítások is olcsóbbak lesznek az éves váltással
2011 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A lakásbiztosítások is olcsóbbak lesznek az éves váltással

A lakáshitelhez kötelező biztosítást kötni, azt rendszerint a bank kínálja, de már az első biztosítási évfordulón is újra köthető a szerződés, és a piacon megtalálható ugyan az a kockázatvállalás akár fele díjért is – közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.

Annak ellenére, hogy a lakásbiztosításnak nincs olyan kampánya, mint a gépjármű kötelező felelősségbiztosításnak, érdemes megnézni az internetes alkuszok honlapjain a kínálatot. Például egy vidéki, 20 éves családi ház 23,5 millió forintos értékkel, és további 7,8 millió forintos ingósággal, évi 21 ezer és 33 ezer forint közötti díjért biztosítható. A fővárosban ugyanilyen családi ház biztosítási díja 26 ezer és 47 ezer forint között változik.

A lakásbiztosítások a megkötésük után rendszerint évente indexálódnak, így folyamatosan növekszik a díjuk is. A piacon viszont folyamatos a díjcsökkenés, amit az éves váltással lehet kihasználni- tudatta az MTI.

Forrás: Ingatlan.net

 

 

Több kockázat vállalásával szereznének piacot a biztosítók
2011 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Több kockázat vállalásával szereznének piacot a biztosítók

Annak ellenére, hogy a magyar lakások negyede nem biztosított és a biztosítottak jelentős hányada is alulbiztosított, a biztosítók újabb kockázatok beépítésével akarnak piacot szerezni - közölte az első internetes (direkt) biztosító a Genertel.

Az internetes összehasonlításoknak köszönhetően csökkennek a lakásbiztosítások díjai is. Itt is elindult a kötelező gépjármű felelősségbiztosításokhoz (kgfb) hasonló díjcsökkenés, de mivel a lakásbiztosításoknak nincs éves kampányuk, így jóval kevesebben kalkulálják a díjukat és még kevesebben váltanak biztosítót.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) korábban azt közölte, hogy a 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított. A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavalyi tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt.

A lakásbiztosítások díjainak csökkentésével azonos, ha ugyan azért a díjért több kockázatot vállal a biztosító, vagy relatíve olcsóbb az eddigi termékben nem szereplő kockázatok vállalása. A Genertel által feltárt kiegészítő kockázatok körébe tartozik a balesetbiztosítás, amely a lakásban élő minden lakóra kiterjed, és adott esetben a világban bárhol bekövetkezett balesetnél fizet a biztosító.

A felelősségbiztosítás is kiterjed valamennyi lakóra és az okozott kárt akár több millió forintig vállalják a biztosítók. Tipikusan ilyen kár az, amit figyelmetlen gyalogos, vagy kerékpáros okoz. A készpénz ellopását - mint kockázatot - sokáig nem vállalták a biztosítók, mivel nem volt bizonyíték az összegre. Az utóbbi időben a biztosítók meghatározott összegig vállalják ezt a kockázatot is, sőt bele veszik az utcai rablást is. A visszaélések kiszűrésére az ilyen károkról rendőrségi jegyzőkönyvet követel a biztosító.

Forrás: Napi Gazdaság

Kezdődik a viharszezon!
2011 április 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kezdődik a viharszezon!

A 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított.

A hét végi viharos időjárás okozta károk miatt 300 lakáskárt jelentettek az ügyfelek a Generali Biztosítónak, mintegy 30 millió forint értékben, tavaly több mint kétszeresükre nőttek az ilyen károk - közölte a biztosító hétfőn az MTI-vel. Amíg 2000-ben mindössze 6430 viharkárról érkezett bejelentés a Generalihoz, addig 2009-re 47 713, a múlt évben pedig 101 392 volt a viharkárok száma.

Értékben is hasonló volt a növekedés, 2010-ben majdnem 4,5 milliárd forintot tett ki. A vihart kísérő szélből származott tavaly a károk fele, a negyedét a felhőszakadás adta, a lakásbiztosítási piacon - a tavalyi 16 milliárd forintos díjbevétellel - második helyen lévő biztosító adatai szerint.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított. A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavalyi tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt. A lakosság változatlanul az árat - a biztosítás díját - tekinti elsődlegesnek, amikor lakásbiztosítást köt. Az, hogy valójában milyen konstrukcióra lenne szüksége a családnak, csupán másodlagos a döntésben. Az ár-érték arány és a szolgáltatások minősége szintén alig szerepel a döntési tényezők között.

10 pont, amely a biztonságodat szolgálja a közösségi oldalakon.
2011 április 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás

10 pont, amely a biztonságodat szolgálja a közösségi oldalakon.

 Egyre növekszik azoknak a betöréseknek a száma, amelyekhez a bűnözők a facebook és egyéb közösségi oldalakon szemelik ki az áldozataikat, s itt gyűjtik be az elkövetéshez szükséges információkat is. A CLB Független Biztosítási Alkusz, idei tapasztalatai alapján most összeszedte Neked azt a 10 pontot, amelyet ha betartasz,  talán nem válsz Te is ilyen áldozattá. 

1.      Utólag dicsekedj az utazásaiddal, a programjaiddal! 

Esetleg annyira örülsz egy befizetett, ajándékba kapott, vagy régóta várt utazásnak, hogy előre megosztod ismerőseiddel annak minden részletét. Vigyázz, mert ezzel információt adsz arról is, mikor nem vagy otthon, vagyis meddig van őrizetlenül a lakásod.

Ha már mindenképpen előre közzé akarod tenni az örömödet, NE adj meg pontos időpontot, indulást és érkezést! 

2.      NE adj meg pontos lakcímet, vagy ennek kiderítéséhez információt! 

Közeli ismerőseid úgyis tudják, hol kereshetnek, újaknak meg csak személyesen add meg címedet, tartózkodási helyedet. A lakhely pontos megadása ugyanis segít abban, hogy a betörőket házhoz vezesd.

3.      NE tégy fel fotókat értéktárgyaidról! 

Sokszor a rólad, vagy családtagjaidról, kiskutyádról készült képek hátterében lehet felfedezni a plazma TV-det, motorodat, autódat, vagy akár otthoni értékmegőrződet. 

Ellenőrizd alaposan ilyen szempontból is a megosztani kívánt képeidet, mert ellenkező esetben jó tippeket adhatsz akár a betörőknek is! 

4.      Barátaidat is veszélybe sodorhatod! 

Barátaidról, ismerőseidről is csak olyan képet tegyél fel, ami nem hordoz a fotókon szereplőkre nézve veszélyes információkat! Túl sok információval ugyanis egy gazdag rokont, jómódú ismerőst, vagy csak egy jó barátot is a bűnözők látókörébe sodorhatsz. 

5.      Információt csak ismerőseiddel ossz meg!

Ha nem üzleti vállalkozásodat hirdeted a közösségi oldalon, használd azt a funkciót, hogy csak akkor legyen elérhető rólad az alapoknál részletesebb információ, ha visszaigazolt ismerős keres Rád az oldalon. Így adataid, fotóid nem kerülhetnek illetéktelenek kezébe. 

6.      NE add ki teljesen magad!

A közösségi oldalad profilja sokat elárulhat rólad. Minél több információt adsz meg magadról, annál inkább leszel nyitott könyv olyan valaki számára is, aki nem jó szándékkal közeledik hozzád. Világnézeted megosztása, kedvenc szórakozásaid, időtöltéseid, bánataid, gondjaid, örömeid mind rólad árulkodó információk. Ha valaki szándékosan szeretne a közeledbe férkőzni, annak mindezekkel nagy segítséget nyújtasz! 

7.      Óvatosan ismerkedj! 

A közösségi oldalak egyértelműen arról szólnak, hogy minél több ismerőst gyűjthess. Azonban ha nem vagy elővigyázatos, bekerülhetnek olyanok is a körödbe, akik hátsó szándékkal kutakodnak az életedben. 

Azokat jelöld csak vissza, akiket tényleg ismersz, vagy tudod, hogy milyen ágon veszi fel veled a kapcsolatot! 

8.      A betörő itt is maszkot visel

A rossz szándékú emberek általában nem saját képeikkel, adataikkal vannak fent a közösségi oldalakon. Jóképű fiú, csinos lány, megnyerő üzletember, büszke nagymama, stb.. A legrosszabb szándékú ember is elbújhat a bizalmat keltő állarcok mögé.

Kérhetsz több fotót, privát mail címet, kérheted, hogy beszéljetek telefonon, nevezzen meg közös ismerőst, helyszínt ahol találkozhattatok már.  Légy elővigyázatos minden új ismerőssel!  

9.     A gyerekeid is veszélybe kerülhetnek!

Sok esetben a bűnözők, vagy akár pedofil hajlamú, beteg emberek is kiadhatják magukat azonos, vagy ellenkező nemű, gyermekeiddel egyidős beszélgetőtársnak. Hiszékenységüket kihasználva később nagy bajba sodorhatják őket.

Világosítsd fel a gyerekeidet a veszélyekről és vedd rá őket, hogy ismeretleneknek ne adjanak ki magukról és családtagjaikról, barátaikról információt, vagy fotót, s még véletlenül se randevúzzanak eldugott helyeken, netán lakásban az újdonsült „barátokkal”!


10.  Legyen érvényes lakásbiztosításod! 

Ismert tény, aki nagyon be akar törni hozzád, az jó eséllyel be is fog. Gondoskodj saját értékvédelmedről! Ha van érvényes lakásbiztosításod és abban minden érték pontosan szerepel, amit a lakásodban tartasz, a biztosító kifizeti a károdat.

Válaszd a www.clb.hu oldalon minden magyarországi biztosító ajánlatai közül a számodra legmegfelelőbbet. Ez csupán néhány perc a biztonságodért..

Veszélyes információdömping - CLB: Lakásbiztosítás facebook használóknak
2011 április 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Veszélyes információdömping
CLB: Lakásbiztosítás facebook használóknak

A facebook veszélyeire hívja fel a figyelmet egy biztosítási alkusz cég, mert szakértőik szerint a közösségi portálok használói felelőtlenül sok információkkal tálcán kínálják a lehetőséget a betörésekhez. Különösen veszélyes az utazásokkal, szabadidős programokkal kapcsolatos pontos időpontot és időtartamot, valamint a lakásban készült fotókat közzétenni, mert ezek konkrét ötletet adhatnak a bűnözőknek – figyelmeztet az alkusz. A cég szerint a túlságosan aktív és közlékeny portáltagok egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy biztosítás nélkül fecsegjenek magánéletük részleteiről.

Az országban havonta átlagosan 3 ezer betörést regisztrálnak, a legtöbbet évek óta az Észak-alföldi településeken. Bár az elkövetések gyakorisága és az internetes közösségi portálok használata között nem lehet egyértelműen párhuzamot vonni, biztosítási szakemberek mégis veszélyesnek tartják azt a nyilvános információdömpinget, amelyet az internetes oldalakra feltöltenek az emberek – nyilatkozta Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője szerint a facebook és más közösségi oldalak tagjai olyan információkat osztanak meg egymással – s gyakorlatilag bárkivel, akit érdekel -, amelyekkel konkrét ötleteket adhatnak a bűnözőknek, például a betörőknek. Sokan ugyanis ez internetes portálokon is közzéteszik, hogy utazni, nyaralni, vagy hosszú hétvégére készülnek. Vagyis, huzamosabb ideig üres lesz a lakás, s gyakran még a pontos dátumot is nyilvánosságra hozzák.

De egy ártalmatlannak tűnő színházi előadás, vagy egy nagy buli is jó alkalom a betörőknek, különösen akkor, ha a kiszemelt áldozat mindenkivel megosztotta a programja részleteit. Legalább ennyire veszélyes azonban az olyan fotók közzététele is, amelyek felismerhető lakásrészleteket tartalmaznak. A felvételeken látható értékek ugyanis felkeltik a bűnözők érdeklődését, s az ugyancsak közzétett személyes adatok alapján egy gyakorlott bűnözőnek szinte gyerekjáték beazonosítani a helyszínt – figyelmeztet a biztosítási alkusz. Németh szerint éppen ezért a közösségi portálok túl közlékeny tagjainak különösen fontos egy, az egyéni internetes szokásaikhoz igazított lakásbiztosítást kötniük, különösen, ha utazni készülnek. A CLB ezért egy új szolgáltatással, saját facebookos oldalán figyelmezteti a tagokat a leggyakrabban elkövetett veszélyes információkra, s ott helyben megköthető, személyre szabott lakás- és értékbiztosítást is kínál.

Miért érdemes felülvizsgáltatni a biztosítási szerződéseket?
2011 február 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Miért érdemes felülvizsgáltatni a biztosítási szerződéseket?

Az elavult, nem az ingóságok és az ingatlanok valós értékére kötött biztosítási szerződések miatt fizet a vártnál kevesebbet a biztosító - figyelmeztet a CLB Biztosítási Alkusz Kft. a hétvégi földrengés kapcsán. A cég szerint érdemes időről időre megvizsgálni a kontraktusban foglalt részleteket. A biztosítók legjobb szándéka ellenére is csalódást okozhat az Oroszlányban történt földrengés néhány károsultjának a kifizethető összeg - véli Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. szakértője. Tapasztalatuk szerint ugyanis az emberek nagy része már csak a bajban kezd foglalkozni biztosításának a tartalmával, és későn szembesül azzal, hogy az évekkel korábban rögzített érték és a kifizethető kártérítés messze elmarad az aktuálistól.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. ezért keddtől egész februárban ingyenes akció keretében átvizsgálja és értékeli bárkinek - nemcsak a földrengésben érintett ügyfeleknek - a lakásbiztosítását vagy társasházi szerződését, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az úgynevezett értékkövetés fontosságára. Az alkusz szerint az emberek többsége nincs tisztában a saját biztosításának a részleteivel, és a kifizethető kártérítés mértékével sem, ezért nagy csalódás érheti a bajban. Sok a félreértés azonban a társasházi biztosításokkal kapcsolatban is, mert a tulajdonosok egy része azt hiszi, ha a közös képviselő jó biztosítást kötött a házra, ahol élnek, akkor már nincs szükség a lakásra is külön szerződni.

Ez nagy tévedés - jelentette ki a szakértő -, a társasházak biztosítása ugyanis nem terjed ki a lakásokban lévő értékekre, csak az ingatlan szerkezetét, így a falakat vagy nyílászárókat érintő károkra, de nem fizet a tönkrement ingóságok után, ezért a kettőt össze kell hangolni.

A CLB szakértői a cég minden irodájában soron kívül foglalkoznak azokkal az ügyfelekkel, akik élni szeretnének az ingyenes akció lehetőségével, s értékkövetési átvizsgálást kérnek.

Oldalak