2013.04.25

Az önrészesek elbukhatják a kártérítést 

Még legalább két hétig be lehet jelenteni a földrengéses károkat – hívja fel a figyelmet egy biztosítási alkusz. Minden apró hibát listára kell venni, mert a legkisebb repedés is komoly probléma lehet később, amikor már nem fizet a biztosító. Akár százezer forintot is bukhatnak viszont azok, akiknek önrészes lakásbiztosításuk van. 

Legalább két hétig még biztosan fogadják a biztosítók a földrengéses károk bejelentését, ezért nem kell kapkodni, érdemes inkább lassabban, de alaposabban felmérni az összes kicsi, látszólag ártalmatlan friss repedést az ingatlanokban – hívja fel a figyelmet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. A biztosítók természetesen nem bemondás alapján fognak fizetni, de a helyszíni szemle során a legapróbb változást fel kell vetetni a listára, mert utólag nem fizet a biztosító, hiába derül ki, hogy az ártatlannak vélt tapétarepedés alatt tetemes javítási költséggel járó megrongálódás lapul.

Németh szerint a havazás, az árvíz és belvíz, valamint a szélsőséges időjárással járó viharok mellett egy újabb tételt, a földrengést is fel kell venni a kockázati listára, s az embereknek bele kell tanulniuk a földmozgás okozta károk pontos feltérképezésébe, ezek ugyanis nem mindig nyilvánvalóak. Egy kisebb földmozgás után is meg kell vizsgálni az ingatlan minden szegletét, az alig látható pici hibákat összefüggéseiben érdemes nézni, s annak hosszabb távú következményeit is bekalkulálni.

Azonban a leggondosabb felmérés és a biztosítók legjobb fizetési szándéka ellenére is lesznek csalódások – jegyzi meg az igazgató -, mert a CLB tapasztalata szerint a lakásbiztosítások egy jelentős része úgynevezett önrészes, ami csábító, de kicsit becsapós konstrukció. Alacsony a havi díja, de sokkal szerényebb szolgáltatást ad, mint egy évente 20-22 ezer forintos teljes körű biztosítás. Egy ilyen szerződéssel hiába kopogtatnak az ügyfelek a biztosítók ajtaján, ha a kár értéke nem lép túl az önrészt – ami maximum százezer forint lehet –, akkor egyetlen fillért sem kapnak. Az önrészes biztosítás kockázatos, picit csalóka megoldás, éppen ezért az alkuszok nem is vállalják ennek a konstrukciónak az értékesítését – szögezte le a szakértő.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások
2011 május 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások

Egyre nagyobb az igény az alap lakásbiztosításon felüli úgynevezett extrákra, a biztosítók között most leginkább ezen a területen alakult ki verseny. A Genertel értékesítési igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ilyen extrák alatt kell érteni például az ebtartói kiegészítő biztosítást, vagy kiterjesztett garanciát a háztartási gépekre.

A lakásbiztosítások a piaci verseny hatására egyre több, első hallásra meglepőnek tűnő extra fedezetet is kínálnak - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László közölte: egy lakásbiztosítás alapcsomagja az üvegbiztosítást, az elemi kár-, a tűz- és a vezetékes víz kockázatokat tartalmazza.

A sokszor a lakáson kívüli eseményekre is kiterjedő extra biztosításokra jó példa a családi balesetbiztosítás és jogvédelem, a magánemberek és ebtartók felelősségbiztosítása, a gépjármű-, készpénzbiztosítás, vagy éppen a kiterjesztett garancia is - fejtette ki.

A lakásbiztosítások egyre szélesebb köre tartalmaz az ott lakók baleseti halála, rokkantsága vagy akár csonttörése esetén járó térítést. Az értékesítési igazgató kiemelte: nem árt tudni, hogy ezek a biztosítások általában nem csak az ingatlan területén, hanem a világ bármely pontján bekövetkező balesetekre is vonatkoznak.

Szintén nem csupán az ingatlan területére, hanem az egész országra, sőt, egyre több termék esetén az EU egész területére kiterjed a lakásban lakó személyeknek akár több milliós térítést is nyújtó felelősségbiztosítása - tette hozzá.

Az ingatlanhoz tartozó kutya évente akár tíz alkalommal bárhol kárt okozhat, a biztosítás erre is kiterjed, ám az alapvető óvintézkedéseket azért ilyen esetekben is elvárják - hívta fel a figyelmet Sebestyén László.

Az értékesítési igazgató beszélt arról is, hogy a biztosítás megkötésével lehetőség van a jogi érdekek érvényesítésében szakmai segítséget és anyagi támogatást kapni akár többszázezer forintig.

Több biztosító is vállalja a készpénzt ért károk megtérítését bizonyos összeghatárig, ez akár kiterjedhet a lakáson kívüli eseményekre, vagyis utcai rablásra is - közölte Sebestyén László. Hozzátette: jelenleg a biztosítók elsősorban az ingatlan garázsában álló járművek károsodására vállalnak korlátozott körű fedezetet, de rövidesen szélesedhet ez a kör, és kiterjedhet a bárhol máshol, nem baleset során meghibásodott járművel kapcsolatos segítségnyújtás különböző területeire is.

Emellett a lakásban található elektromos háztartási gépekre és szórakoztatóelektronikai eszközökre már a lakásbiztosítással is köthetünk több évvel kiterjesztett garanciát, ami nem csak a lakást ért károsodás, hanem minden olyan esetben is térít, amire a gyári garancia is vonatkozik. Sebestyén László szerint olyan irányba halad a piac, hogy további kiegészítők is megjelenhetnek.

Az extrák éves szinten 1500-4000 forinttal emelhetnek a biztosítás díján, csomagban pedig akár 30-40 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni a kiegészítőkhöz - mondta el az értékesítési igazgató.

Forrás: Inforadio.hu

Kitartunk a meglévő lakásbiztosítás mellett
2011 május 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kitartunk a meglévő lakásbiztosítás mellett

Magasabb összegű baleset- és felelősségbiztosítás, egyszerűbben intézhető lopáskárok, alacsonyabb éves díj – egyebek mellett ezek jellemzik az újonnan kötött lakásbiztosításokat, míg a régiek egyszerűbb szolgáltatással és évenkénti indexálással élnek tovább – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Amennyiben az ügyfelek annyira érzékenyek lennének a lakásbiztosítás díjára, mint az autós biztosításokéra, lényegesen olcsóbb termékek közül választhatnának a biztosítási évfordulókon. Eddig azonban a számok azt jelzik, hogy legtöbben kitartanak a meglévő és évenként indexált – emelkedő díjú – biztosításuk mellett.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint a 4,3 milliós magyar lakásállományból – négy évre visszamenőleg – gyakorlatilag hárommillió biztosított. Ezek összesített díja 2007-ben 74,6 milliárd, 2008-ban 80,1 milliárd, 2009-ben 81,7 milliárd, 2010-ben 83 milliárd forint volt, tavaly pedig már meghaladta a 84 milliárdot.

Ma már több internetes alkusznál is kalkulálható és összehasonlítható a lakásbiztosítások – egyes biztosítók által kínált – díja. Az FBAMSZ azonban felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy ha a biztosítási évfordulón biztosítót váltanak, előtte mondják fel a régi szerződést. A díj nem fizetése miatt megszűnt szerződéseknél ugyanis a biztosítók behajtják a meg nem fizetett összeget.

 

Forrás: MTI

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások
2011 május 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ilyen extrákat tartalmazhatnak a lakásbiztosítások

Egyre nagyobb az igény az alap lakásbiztosításon felüli úgynevezett extrákra, a biztosítók között most leginkább ezen a területen alakult ki verseny. A Genertel értékesítési igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ilyen extrák alatt kell érteni például az ebtartói kiegészítő biztosítást, vagy kiterjesztett garanciát a háztartási gépekre.

A lakásbiztosítások a piaci verseny hatására egyre több, első hallásra meglepőnek tűnő extra fedezetet is kínálnak - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László közölte: egy lakásbiztosítás alapcsomagja az üvegbiztosítást, az elemi kár-, a tűz- és a vezetékes víz kockázatokat tartalmazza.

A sokszor a lakáson kívüli eseményekre is kiterjedő extra biztosításokra jó példa a családi balesetbiztosítás és jogvédelem, a magánemberek és ebtartók felelősségbiztosítása, a gépjármű-, készpénzbiztosítás, vagy éppen a kiterjesztett garancia is - fejtette ki.

A lakásbiztosítások egyre szélesebb köre tartalmaz az ott lakók baleseti halála, rokkantsága vagy akár csonttörése esetén járó térítést. Az értékesítési igazgató kiemelte: nem árt tudni, hogy ezek a biztosítások általában nem csak az ingatlan területén, hanem a világ bármely pontján bekövetkező balesetekre is vonatkoznak.

Szintén nem csupán az ingatlan területére, hanem az egész országra, sőt, egyre több termék esetén az EU egész területére kiterjed a lakásban lakó személyeknek akár több milliós térítést is nyújtó felelősségbiztosítása - tette hozzá.

Az ingatlanhoz tartozó kutya évente akár tíz alkalommal bárhol kárt okozhat, a biztosítás erre is kiterjed, ám az alapvető óvintézkedéseket azért ilyen esetekben is elvárják - hívta fel a figyelmet Sebestyén László.

Az értékesítési igazgató beszélt arról is, hogy a biztosítás megkötésével lehetőség van a jogi érdekek érvényesítésében szakmai segítséget és anyagi támogatást kapni akár többszázezer forintig.

Több biztosító is vállalja a készpénzt ért károk megtérítését bizonyos összeghatárig, ez akár kiterjedhet a lakáson kívüli eseményekre, vagyis utcai rablásra is - közölte Sebestyén László. Hozzátette: jelenleg a biztosítók elsősorban az ingatlan garázsában álló járművek károsodására vállalnak korlátozott körű fedezetet, de rövidesen szélesedhet ez a kör, és kiterjedhet a bárhol máshol, nem baleset során meghibásodott járművel kapcsolatos segítségnyújtás különböző területeire is.

Emellett a lakásban található elektromos háztartási gépekre és szórakoztatóelektronikai eszközökre már a lakásbiztosítással is köthetünk több évvel kiterjesztett garanciát, ami nem csak a lakást ért károsodás, hanem minden olyan esetben is térít, amire a gyári garancia is vonatkozik. Sebestyén László szerint olyan irányba halad a piac, hogy további kiegészítők is megjelenhetnek.

Az extrák éves szinten 1500-4000 forinttal emelhetnek a biztosítás díján, csomagban pedig akár 30-40 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni a kiegészítőkhöz - mondta el az értékesítési igazgató.

forrás: inforadio.hu

A lakásbiztosítások is olcsóbbak lesznek az éves váltással
2011 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A lakásbiztosítások is olcsóbbak lesznek az éves váltással

A lakáshitelhez kötelező biztosítást kötni, azt rendszerint a bank kínálja, de már az első biztosítási évfordulón is újra köthető a szerződés, és a piacon megtalálható ugyan az a kockázatvállalás akár fele díjért is – közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.

Annak ellenére, hogy a lakásbiztosításnak nincs olyan kampánya, mint a gépjármű kötelező felelősségbiztosításnak, érdemes megnézni az internetes alkuszok honlapjain a kínálatot. Például egy vidéki, 20 éves családi ház 23,5 millió forintos értékkel, és további 7,8 millió forintos ingósággal, évi 21 ezer és 33 ezer forint közötti díjért biztosítható. A fővárosban ugyanilyen családi ház biztosítási díja 26 ezer és 47 ezer forint között változik.

A lakásbiztosítások a megkötésük után rendszerint évente indexálódnak, így folyamatosan növekszik a díjuk is. A piacon viszont folyamatos a díjcsökkenés, amit az éves váltással lehet kihasználni- tudatta az MTI.

Forrás: Ingatlan.net

 

 

Több kockázat vállalásával szereznének piacot a biztosítók
2011 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Több kockázat vállalásával szereznének piacot a biztosítók

Annak ellenére, hogy a magyar lakások negyede nem biztosított és a biztosítottak jelentős hányada is alulbiztosított, a biztosítók újabb kockázatok beépítésével akarnak piacot szerezni - közölte az első internetes (direkt) biztosító a Genertel.

Az internetes összehasonlításoknak köszönhetően csökkennek a lakásbiztosítások díjai is. Itt is elindult a kötelező gépjármű felelősségbiztosításokhoz (kgfb) hasonló díjcsökkenés, de mivel a lakásbiztosításoknak nincs éves kampányuk, így jóval kevesebben kalkulálják a díjukat és még kevesebben váltanak biztosítót.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) korábban azt közölte, hogy a 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított. A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavalyi tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt.

A lakásbiztosítások díjainak csökkentésével azonos, ha ugyan azért a díjért több kockázatot vállal a biztosító, vagy relatíve olcsóbb az eddigi termékben nem szereplő kockázatok vállalása. A Genertel által feltárt kiegészítő kockázatok körébe tartozik a balesetbiztosítás, amely a lakásban élő minden lakóra kiterjed, és adott esetben a világban bárhol bekövetkezett balesetnél fizet a biztosító.

A felelősségbiztosítás is kiterjed valamennyi lakóra és az okozott kárt akár több millió forintig vállalják a biztosítók. Tipikusan ilyen kár az, amit figyelmetlen gyalogos, vagy kerékpáros okoz. A készpénz ellopását - mint kockázatot - sokáig nem vállalták a biztosítók, mivel nem volt bizonyíték az összegre. Az utóbbi időben a biztosítók meghatározott összegig vállalják ezt a kockázatot is, sőt bele veszik az utcai rablást is. A visszaélések kiszűrésére az ilyen károkról rendőrségi jegyzőkönyvet követel a biztosító.

Forrás: Napi Gazdaság

Kezdődik a viharszezon!
2011 április 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kezdődik a viharszezon!

A 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított.

A hét végi viharos időjárás okozta károk miatt 300 lakáskárt jelentettek az ügyfelek a Generali Biztosítónak, mintegy 30 millió forint értékben, tavaly több mint kétszeresükre nőttek az ilyen károk - közölte a biztosító hétfőn az MTI-vel. Amíg 2000-ben mindössze 6430 viharkárról érkezett bejelentés a Generalihoz, addig 2009-re 47 713, a múlt évben pedig 101 392 volt a viharkárok száma.

Értékben is hasonló volt a növekedés, 2010-ben majdnem 4,5 milliárd forintot tett ki. A vihart kísérő szélből származott tavaly a károk fele, a negyedét a felhőszakadás adta, a lakásbiztosítási piacon - a tavalyi 16 milliárd forintos díjbevétellel - második helyen lévő biztosító adatai szerint.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított. A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavalyi tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt. A lakosság változatlanul az árat - a biztosítás díját - tekinti elsődlegesnek, amikor lakásbiztosítást köt. Az, hogy valójában milyen konstrukcióra lenne szüksége a családnak, csupán másodlagos a döntésben. Az ár-érték arány és a szolgáltatások minősége szintén alig szerepel a döntési tényezők között.

10 pont, amely a biztonságodat szolgálja a közösségi oldalakon.
2011 április 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás

10 pont, amely a biztonságodat szolgálja a közösségi oldalakon.

 Egyre növekszik azoknak a betöréseknek a száma, amelyekhez a bűnözők a facebook és egyéb közösségi oldalakon szemelik ki az áldozataikat, s itt gyűjtik be az elkövetéshez szükséges információkat is. A CLB Független Biztosítási Alkusz, idei tapasztalatai alapján most összeszedte Neked azt a 10 pontot, amelyet ha betartasz,  talán nem válsz Te is ilyen áldozattá. 

1.      Utólag dicsekedj az utazásaiddal, a programjaiddal! 

Esetleg annyira örülsz egy befizetett, ajándékba kapott, vagy régóta várt utazásnak, hogy előre megosztod ismerőseiddel annak minden részletét. Vigyázz, mert ezzel információt adsz arról is, mikor nem vagy otthon, vagyis meddig van őrizetlenül a lakásod.

Ha már mindenképpen előre közzé akarod tenni az örömödet, NE adj meg pontos időpontot, indulást és érkezést! 

2.      NE adj meg pontos lakcímet, vagy ennek kiderítéséhez információt! 

Közeli ismerőseid úgyis tudják, hol kereshetnek, újaknak meg csak személyesen add meg címedet, tartózkodási helyedet. A lakhely pontos megadása ugyanis segít abban, hogy a betörőket házhoz vezesd.

3.      NE tégy fel fotókat értéktárgyaidról! 

Sokszor a rólad, vagy családtagjaidról, kiskutyádról készült képek hátterében lehet felfedezni a plazma TV-det, motorodat, autódat, vagy akár otthoni értékmegőrződet. 

Ellenőrizd alaposan ilyen szempontból is a megosztani kívánt képeidet, mert ellenkező esetben jó tippeket adhatsz akár a betörőknek is! 

4.      Barátaidat is veszélybe sodorhatod! 

Barátaidról, ismerőseidről is csak olyan képet tegyél fel, ami nem hordoz a fotókon szereplőkre nézve veszélyes információkat! Túl sok információval ugyanis egy gazdag rokont, jómódú ismerőst, vagy csak egy jó barátot is a bűnözők látókörébe sodorhatsz. 

5.      Információt csak ismerőseiddel ossz meg!

Ha nem üzleti vállalkozásodat hirdeted a közösségi oldalon, használd azt a funkciót, hogy csak akkor legyen elérhető rólad az alapoknál részletesebb információ, ha visszaigazolt ismerős keres Rád az oldalon. Így adataid, fotóid nem kerülhetnek illetéktelenek kezébe. 

6.      NE add ki teljesen magad!

A közösségi oldalad profilja sokat elárulhat rólad. Minél több információt adsz meg magadról, annál inkább leszel nyitott könyv olyan valaki számára is, aki nem jó szándékkal közeledik hozzád. Világnézeted megosztása, kedvenc szórakozásaid, időtöltéseid, bánataid, gondjaid, örömeid mind rólad árulkodó információk. Ha valaki szándékosan szeretne a közeledbe férkőzni, annak mindezekkel nagy segítséget nyújtasz! 

7.      Óvatosan ismerkedj! 

A közösségi oldalak egyértelműen arról szólnak, hogy minél több ismerőst gyűjthess. Azonban ha nem vagy elővigyázatos, bekerülhetnek olyanok is a körödbe, akik hátsó szándékkal kutakodnak az életedben. 

Azokat jelöld csak vissza, akiket tényleg ismersz, vagy tudod, hogy milyen ágon veszi fel veled a kapcsolatot! 

8.      A betörő itt is maszkot visel

A rossz szándékú emberek általában nem saját képeikkel, adataikkal vannak fent a közösségi oldalakon. Jóképű fiú, csinos lány, megnyerő üzletember, büszke nagymama, stb.. A legrosszabb szándékú ember is elbújhat a bizalmat keltő állarcok mögé.

Kérhetsz több fotót, privát mail címet, kérheted, hogy beszéljetek telefonon, nevezzen meg közös ismerőst, helyszínt ahol találkozhattatok már.  Légy elővigyázatos minden új ismerőssel!  

9.     A gyerekeid is veszélybe kerülhetnek!

Sok esetben a bűnözők, vagy akár pedofil hajlamú, beteg emberek is kiadhatják magukat azonos, vagy ellenkező nemű, gyermekeiddel egyidős beszélgetőtársnak. Hiszékenységüket kihasználva később nagy bajba sodorhatják őket.

Világosítsd fel a gyerekeidet a veszélyekről és vedd rá őket, hogy ismeretleneknek ne adjanak ki magukról és családtagjaikról, barátaikról információt, vagy fotót, s még véletlenül se randevúzzanak eldugott helyeken, netán lakásban az újdonsült „barátokkal”!


10.  Legyen érvényes lakásbiztosításod! 

Ismert tény, aki nagyon be akar törni hozzád, az jó eséllyel be is fog. Gondoskodj saját értékvédelmedről! Ha van érvényes lakásbiztosításod és abban minden érték pontosan szerepel, amit a lakásodban tartasz, a biztosító kifizeti a károdat.

Válaszd a www.clb.hu oldalon minden magyarországi biztosító ajánlatai közül a számodra legmegfelelőbbet. Ez csupán néhány perc a biztonságodért..

Veszélyes információdömping - CLB: Lakásbiztosítás facebook használóknak
2011 április 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Veszélyes információdömping
CLB: Lakásbiztosítás facebook használóknak

A facebook veszélyeire hívja fel a figyelmet egy biztosítási alkusz cég, mert szakértőik szerint a közösségi portálok használói felelőtlenül sok információkkal tálcán kínálják a lehetőséget a betörésekhez. Különösen veszélyes az utazásokkal, szabadidős programokkal kapcsolatos pontos időpontot és időtartamot, valamint a lakásban készült fotókat közzétenni, mert ezek konkrét ötletet adhatnak a bűnözőknek – figyelmeztet az alkusz. A cég szerint a túlságosan aktív és közlékeny portáltagok egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy biztosítás nélkül fecsegjenek magánéletük részleteiről.

Az országban havonta átlagosan 3 ezer betörést regisztrálnak, a legtöbbet évek óta az Észak-alföldi településeken. Bár az elkövetések gyakorisága és az internetes közösségi portálok használata között nem lehet egyértelműen párhuzamot vonni, biztosítási szakemberek mégis veszélyesnek tartják azt a nyilvános információdömpinget, amelyet az internetes oldalakra feltöltenek az emberek – nyilatkozta Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője szerint a facebook és más közösségi oldalak tagjai olyan információkat osztanak meg egymással – s gyakorlatilag bárkivel, akit érdekel -, amelyekkel konkrét ötleteket adhatnak a bűnözőknek, például a betörőknek. Sokan ugyanis ez internetes portálokon is közzéteszik, hogy utazni, nyaralni, vagy hosszú hétvégére készülnek. Vagyis, huzamosabb ideig üres lesz a lakás, s gyakran még a pontos dátumot is nyilvánosságra hozzák.

De egy ártalmatlannak tűnő színházi előadás, vagy egy nagy buli is jó alkalom a betörőknek, különösen akkor, ha a kiszemelt áldozat mindenkivel megosztotta a programja részleteit. Legalább ennyire veszélyes azonban az olyan fotók közzététele is, amelyek felismerhető lakásrészleteket tartalmaznak. A felvételeken látható értékek ugyanis felkeltik a bűnözők érdeklődését, s az ugyancsak közzétett személyes adatok alapján egy gyakorlott bűnözőnek szinte gyerekjáték beazonosítani a helyszínt – figyelmeztet a biztosítási alkusz. Németh szerint éppen ezért a közösségi portálok túl közlékeny tagjainak különösen fontos egy, az egyéni internetes szokásaikhoz igazított lakásbiztosítást kötniük, különösen, ha utazni készülnek. A CLB ezért egy új szolgáltatással, saját facebookos oldalán figyelmezteti a tagokat a leggyakrabban elkövetett veszélyes információkra, s ott helyben megköthető, személyre szabott lakás- és értékbiztosítást is kínál.

Miért érdemes felülvizsgáltatni a biztosítási szerződéseket?
2011 február 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Miért érdemes felülvizsgáltatni a biztosítási szerződéseket?

Az elavult, nem az ingóságok és az ingatlanok valós értékére kötött biztosítási szerződések miatt fizet a vártnál kevesebbet a biztosító - figyelmeztet a CLB Biztosítási Alkusz Kft. a hétvégi földrengés kapcsán. A cég szerint érdemes időről időre megvizsgálni a kontraktusban foglalt részleteket. A biztosítók legjobb szándéka ellenére is csalódást okozhat az Oroszlányban történt földrengés néhány károsultjának a kifizethető összeg - véli Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. szakértője. Tapasztalatuk szerint ugyanis az emberek nagy része már csak a bajban kezd foglalkozni biztosításának a tartalmával, és későn szembesül azzal, hogy az évekkel korábban rögzített érték és a kifizethető kártérítés messze elmarad az aktuálistól.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. ezért keddtől egész februárban ingyenes akció keretében átvizsgálja és értékeli bárkinek - nemcsak a földrengésben érintett ügyfeleknek - a lakásbiztosítását vagy társasházi szerződését, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az úgynevezett értékkövetés fontosságára. Az alkusz szerint az emberek többsége nincs tisztában a saját biztosításának a részleteivel, és a kifizethető kártérítés mértékével sem, ezért nagy csalódás érheti a bajban. Sok a félreértés azonban a társasházi biztosításokkal kapcsolatban is, mert a tulajdonosok egy része azt hiszi, ha a közös képviselő jó biztosítást kötött a házra, ahol élnek, akkor már nincs szükség a lakásra is külön szerződni.

Ez nagy tévedés - jelentette ki a szakértő -, a társasházak biztosítása ugyanis nem terjed ki a lakásokban lévő értékekre, csak az ingatlan szerkezetét, így a falakat vagy nyílászárókat érintő károkra, de nem fizet a tönkrement ingóságok után, ezért a kettőt össze kell hangolni.

A CLB szakértői a cég minden irodájában soron kívül foglalkoznak azokkal az ügyfelekkel, akik élni szeretnének az ingyenes akció lehetőségével, s értékkövetési átvizsgálást kérnek.

Belvízkár: nem mindig fizet a biztosító
2010 december 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Belvízkár: nem mindig fizet a biztosító

A belvízkár kockázatát nem vállalják a biztosítók, ebben a helyzetben a belvízkárosultakon egy jól működő központi kockázati alap segíthetne a legjobban - vélekedik a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

Az alkuszcég az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: a biztosítók nem vállalnak kockázatot a talajvizes, belvizes területekre épült ingatlanokra, ezért nincs olyan konstrukció, amely kifejezetten ezt a kockázatot is vállalná. Ez akkor is igaz, ha valamennyi kockázatot felölelő, és az átlagoshoz mért három-ötszörös díjú lakásbiztosítást köt a tulajdonos.

Amennyiben viszont a belvizet vihar, zivatar, eső előzi meg, akkor ezek kárait megtérítik a biztosítók, de csak olyan mértékben, amilyen összegre az ingóbiztosítás szólt. Ezért a CLB felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy a biztosítással kövessék ingóságaik értékének emelkedését, különben csak a szerződéskori értéket fizeti ki a biztosító.

Oldalak