Rengeteg háztulaj járt pórul a nagy nyári viharok után: hiába volt biztosításuk, erre nincs kártérítés
Jó dolog, ha saját nyaralónk van, de sok esetben nem gondolunk annak biztosítására. Pedig mivel nem lakunk ott állandóan, sokkal komolyabb költsége lehet mondjuk egy viharkárnak, ha az ingatlanunk nem volt megfelelően biztosítva - és sokan arra sem gondolnak, hányféle kár érheti a házat. Körképünkben a biztosítókat kérdeztük, mire köthetünk biztostást, és hogy a természettől vagy a bűnözőktől kell-e jobban tartani?
Sokan spórolnak valamicskét nyaralási költségeiken azzal, hogy a népszerű magyar üdülő- vagy nyaralóövezetekben saját ingatlannal rendelkeznek. Elnézve a szállásárakat, melyek már kezdenek visszatérni a járvány előtti szinthez, talán most jobban járnak az ilyen nyaralók tulajai, viszont ha nem biztosítják megfelelően, akkor sokkal mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, mint hitték volna. Nem csak a betörések, hanem a fagykárok, vagy a nyári viharok is okozhatnak olyan súlyos károkat, amelyek biztosítás nélkül jelentős összeget húzhatnak ki a zsebükből.
A jelenlegi aszályos időjárás mellett talán már nem is emlékszünk rá, de az idei viharszezon is is igen csúnya károkat okozott országszerte - és nem kizárólag a mezőgazdaság szenvedte ezt meg, hanem azok is, akiknek nyaralójuk van valamelyik népszerű övezetben. A biztosítók statisztikáiból már a nyár elején megtudhattuk, hogy a kárkifizetések összege 3-4-szeresére emelkedtek, ez pedig nem kizárólag a viharokra, hanem a hőhullámokra is vonatkozik - arra pedig fel kell készülnünk, hogy a hőhullámok lassan normálisnak fognak számítani az időjárásban. Megkérdeztük a biztosítókat, mik a leggyakoribb károk, és hogy a nyaralótulajdonosoknak vajon a betörésektől, vagy a természet kénye-kedvétől kell-e jobban tartaniuk?
MABISZ: több a természeti kár, mint a betörés
A biztosítók adatai szerint a betörések okozta károk nem érik el az összes kárbejelentés tíz százalékát sem - tájékoztatta lapunkat Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője. A szakértő kiemelte, hogy a természeti károk miatt sokkal inkább kell most aggódniuk a háztulajdonosoknak - bár azt is hozzátette, hogy a nem megfelelően felkészített nyaralók sokkal jobban ki is vannak ennek téve.
Sokkal inkább jellemzőek a téli fagy, illetve a nyári viharszezon okozta károk. Míg például az állandóan lakott ingatlanoknál a káresetek mindössze 30-40 százaléka származik vízkárból, addig a nyaralók tekintetében ez az arány már a 90 százalékot is megközelíti, köszönhetően főként a nem megfelelő téliesítésnek
- írta Lambert Gábor a Pénzcentrum kérdésére. Kitért arra is, hogy mivel a nyaralókat jellegükből adódóan időszakosan használják az emberek, sokkal súlyosabb is lehet a kár, mint abban az ingatlanban, ahol a nyaralók tulajdonosai életvitelszerűen tartózkodnak. Ráadásul ezeknek a biztosítási díjai általában magasabbak is, hiszen nagyobb kockázatnak vannak kitéve.
Arra azonban érdemes általánosságban felhívni a figyelmet, hogy egy nyaraló esetében a tulajdonos csak adott időszakokban használja az ingatlant, ami az év fennmaradó részében üresen áll. Ezt nevezzük lakatlansági kockázatnak. A biztosítók a lakásbiztosításokhoz hasonló fedezetet kínálnak a nyaralókra (a nem állandóan lakott ingatlanokra) is. Figyelembe véve azonban ezen ingatlanok jellemzőit, ezek a biztosítások szolgáltatásaikban, illetve díjszabásukban eltérhetnek a sztenderd lakásbiztosításokétól. A biztosítás megkötése előtt így érdemes több ajánlatot is áttekinteni
- fejtette ki a MABISZ szakértője. Hozzátette azt is, hogy a magyar lakóingatlanoknak körülbelül 73 százaléka rendelkezik biztosítással, és ugyanekkora lehet az arány a nyaralóknál is. A viharkárokról nemrég bővebben írt a Pénzcentrum, ezt a cikket itt tudod elolvasni:
Medencére is köthetünk biztosítást
Mint a statisztikákból kiderül, a magyar lakóházak több mint egynegyede - ideértve a nyaralókat - semmilyen biztosítással nem rendelkezik. Erre viszont a lehető legtöbb ingatlantulajdonosnak szüksége lenne, ugyanis a helyreállítási kár a több millió forintot is elérheti - ha pedig nem volt biztosításunk, súlyos összegeket vehet ki a családi kasszából a helyreállítás költsége. Ráadásul a biztosítóknál ezerféle lehetőség van - mint azt az Allianztól megtudtuk.
A nyaralókra, hétvégi házakra is ugyanazok az otthonbiztosítás fedezetek terjednek ki, így biztosítható az épület, illetve vele együtt a hozzátartozó melléképületek, valamint az épített, szilárd falú medence is. Az épületre szóló biztosítási fedezet kiterjed az épülettartozékokra és épületberendezésekre is. Ugyanígy biztosíthatók a szerződésben érintett épületen, telken elhelyezett napkollektorok, napelemek, valamint a háztartási ingóságok is. Szabadban tárolt vagyontárgyként pedig biztosíthatók a kerti bútorok, gyerekjátékok, árnyékolók, grillsütők vagy akár egy mobil jakuzzi, kerti zuhany, esetleg a kerti öntözőrendszer
- írta lapunknak küldött válaszában az Allianz biztosító kommunikációs munkatársa. Megtudtuk persze azt is, melyek a leggyakoribb káresetek, kiemelve, hogy a nyaralók biztosítására ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint arra az épületre, ahol életvitelszerűen élünk.
A nyaralók jellege nem tér el az általános lakóépületekétől. A nyár folyamán a viharszezonnal összefüggő vihar és jégverés, a hirtelen lezúduló csapadék hatására beázás és felhőszakadás, illetve az elektromos készülékekre veszélyt jelentő villámcsapás okozta károk a legjellemzőbbek. A téli hónapokat megelőzően ajánlott a vízvezetékek víztelenítése, hogy megelőzzük a fűtetlen épületben az elfagyás okozta csőtörés károkat.
- írta az Allianz szakértője.
Nem pihennek a betörők
A Generalinál azt mondták kérdéseinkre, hogy bár igaz, hogy több a természeti kár, mint a betörés, azért a lakatlan ingatlanoknál fokozottan fennáll utóbbi veszélye. A betörések esetében pedig sok olyan költség merülhet fel utólag, amire szintén nem gondolunk előzetesen.
A betöréses lopás a lakatlan ingatlanok esetében érthetően gyakoribb, mint az állandóan lakott ingatlanok esetében. Ezzel összefüggésben épületkárok is felmerülhetnek, pl. az ajtók, ablakok felfeszítése esetében a tok körüli szigetelés, gipszkartonozás is sérülhet, illetve a vandalizmusból eredő károk is gyakoriak.
- írta válaszában a Generali kommunikációs osztálya. Hozzáfűzték azt is, hogy a díjak rendkívül változatosak, ugyanis gyakran különféle típusú és persze méretű házakra kötik meg.
A lakásbiztosítás átlagdíjunk 50e Ft, melyben családi házak és lakások is találhatóak. Nyaralók esetében a díj nagymértékben függ a nyaraló méretétől, felszereltségétől. A lakatlanság miatt viszont relatíve magasabbak a díjszorzók, így a díjak rendkívül volatilisek.
- tette hozzá a Generali.
Kisebb a betörés kárértéke
Némileg ellentmondva a MABISZ által megírt statisztikáknak, az Aegon biztosító a Pénzcentrummal azt közölte: betörések gyakrabban fordulnak elő a nyaralók esetében, természetesen azért, mert a bűnözők inkább a kevésbé és ritkábban lakott házakat szívesebben dézsmálják. Igaz ugyanakkor, hogy a kárérték kisebb szokott lenni, hiszen a nyaralókban a magyarok nagyobb értéket, vagy komolyabb összegű készpénzt nemigen szoktak tartani.
A leggyakoribb káresetek nyaralók esetében a csőtörésből eredő károk. Gyakori, hogy a nyaraló tulajdonosok hosszabb távollétük alatt sem zárják el a fő vízelzáró csapot, így a víz hosszú időn keresztül folyik ami akár több milliós anyagi kár kialakulásához vezethet. Téli időszakban különösen veszélyes ha nem történik meg a víztelenítés a nyaralókban, amely a vízvezeték elfagyásához vezethet. A betörések némileg többször fordulnak elő, hiszen a nyaralók hosszabb ideig üresen állnak. Az okozott károk viszont kisebbek, hiszen nagyobb értékeket általában nem tartanak az ügyfelek a nyaralókban. Ezeken kívül a viharok, a jégverés, az ablaküvegtörések szintén ugyanolyan gyakoriak, mint a lakóépületeknél.
- írta lapunknak az Aegon. Kitértek arra is, hogy náluk is népszerű a medencére kötött biztosítás, más egyebek mellett az emberek ezzel élnek leggyakrabban.
A nyaralókhoz kínált kiegészítő kockázatok azonosak a lakott épületével, de itt talán jellemzőbb a medencék biztosítására vonatkozó igény, a csőtörések alkalmával előforduló elfolyt víz értéknek megtérítésére vonatkozó igény és a szabadban tartott vagyontárgyak (pl. kerti bútorok, kerti gépek, stb.) biztosítása. Havi 2-3 ezer forint közötti összegért már tudnak olyan biztosítást vásárolni ügyfeleink, amely mellett nyugodtan alhatnak, hiszen egész évben korrekt fedezetet biztosít számukra.
- mondta a Pénzcentrum kérdésére az Aegon szakértője.
Mennyi az annyi?
A Groupama Biztosítónál fix díjkülönbséggel is szolgáltak: mint mondták, ezt szerződéskötéskor közlik is az ügyféllel, így ugyanis pontosan tudja, hogy mekkora összeggel számoljon. A kockázati tényezők miatt a nyaralónak használt ingatlan díja magasabb, mint az állandó jelleggel lakotté.
Az átlagdíj természetesen függ attól is, hogy milyen kiegészítő fedezeteket választ az ügyfél, illetve milyen az ingatlan (nagysága, felszereltsége, anyaga, műszaki kivitele) és a benne elhelyezett ingóság értéke, összetétele. Átlagosan kb. 20%-kal magasabb a biztosítási díj (szerződéskötéskor 40 eFt körüli) egy ugyan azon ingatlanhoz képest, amelyet az ügyfél állandó lakhatásra használ.
- válaszolták kérdésünkre a Groupamánál.
Összességében elmondható, hogy nyaralónk biztosításáról nem érdemes megfeledkezni, ugyanis kellemetlen, vagy nagyon drága leckékben lehet részünk, ha nem gondoskodunk egyre értékesebb ingatlanvagyonunkról. Persze ahogy minden pénzügyi döntés esetében, itt is rendkívül fontos, hogy körültekintően járjunk el, és a számunkra legjobb ajánlatot válasszuk.
forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban nem csak otthonára, hanem nyaralójára is kiszámolhatja a biztosítók lakásbiztosítási ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>
Biztosítás fajta:
- Lakásbiztosítás
Novemberben a legszenzációsabb filmesemény a 007 Spectre – A Fantom visszatér című film premierje volt, melyben a 007-es ügynök újra akcióba lépett. Az Allianz szakértői megvizsgálták James Bond milyen károkat okozott a filmben, ezt követően áttekintették, hogy a Military Intelligence Section 6 (MI6) ügynökeinek milyen biztosításokat érdemes kötniük a hétköznapjaikra.
A 007-es filmek rendezői eddig egyetlen epizódban sem aprózták el a látványos akció jeleneteket, ezért biztosak lehettünk abban, hogy most is elmaradhatatlan kellékei lesznek a hatalmas robbanások, az autós kaszkadőr jelenetek, valamint a rengeteg személyi sérüléssel járó baleset.
A különleges ügynök külföldi utazásai során több mint 70 millió forint értékű kárt okoz a különböző ingatlanokban. Habár a filmben megjelenő vadonatúj Fiat 500-asban a 007-es ügynök nem tett 500 ezer forintnál nagyobb értékű kárt, a többi felelősségbiztosítás terhére elkönyvelhető kártérítési limitet bőven meghaladták a becsült kártérítési összegek. A számos légi járműben, terepjáróban, valamint az Aston Martinnal okozott károk összesen több mint 4,5 milliárd forintnyi kárösszeget is jelenthetnének, ha a valóságban felbecsülnénk őket. „A károk jelentős részét a biztosító nem is fedezhetné a valóságban az érvényes kgfb törvény alapján, ugyanis káreseményenként a személyi sérüléssel járó károkra a kártérítési limit 1,6 milliárd forint, a dologi károk fedezetére pedig 500 millió forint” – mondta dr. Borsányi Gábor, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója.
Az Allianz szakértői azt javasolnák egy MI6 ügynöknek, vagy a filmben szereplő titkosszolgálati munkatársnak, hogy a kgfb-n kívül mindenképpen rendelkezzen az alábbi biztosítási fedezetekkel:
- Általános utasbiztosítás
James Bond rengeteget utazik, egy héten belül akár többször is. Fontos, hogy az utasbiztosítást olyan elemekkel is kiegészítsük, ami nemcsak véd bennünket, de megkönnyíti a mindennapi ügyintézést is. A külföldön ellopott mobiltelefon jogtalan használatából eredő költségek fedezésére az utazási assistance biztosítás a legalkalmasabb. Ha véletlenül (vagy akció közben) elhagyná egy ügynök az okostelefonját, akkor az érzékeny tartalmú üzenetek, fotók és információk már nem biztos, hogy visszanyerhetőek a szolgáltatónál, de az ebből fakadó anyagi veszteség térítését kérheti a biztosítótól.
- Jogsegély Assistance
James Bonddal – akinek külföld a műveleti területe – gyakorta megesik, hogy külföldön szenved el vagy okoz balesetet. Számára kellemetlen lehet a rendőrségi egyeztetés olyan idegen nyelven, amit nem beszél. Érdemes tehát a jogsegély biztosításokat is megtekinteni, mert akár már egy csomag rágógumi áráért is segítséget nyújt a biztosító, akár az ügyvédi közreműködésben, vagy az eljárási és szakértői költségek kifizetésében.
- Légi jármű biztosítás
A repülőgépek biztosítása mind a tulajdonosnak és az üzemeltetőnek is fontos, hiszen – ahogy ezt a filmben is láthattuk – egy balesetnek mindig komoly anyagi következményei lehetnek. A légi jármű biztosítások között található a géptest biztosítás, amely csak a repülőgép géptestében keletkezett károkra terjed ki, a balesetbiztosítás a légi jármű utasainak kárát is fedezheti, illetve a légiközlekedési tevékenységet folytatók részére is rendelkezésre áll felelősségbiztosítás, ami harmadik személynek okozott károk fedezetére vonatkozik.
- Egészségbiztosítási megoldások
A 007-es ügynök nemcsak másokra, de önmagára nézve is egészségi kockázatokat rejtő tevékenységeket folytathat. Az emberi életpálya kezdeti szakaszában elsősorban a baleseti kockázatok jelentenek kiemelt veszélyforrást, de a kor előrehaladtával egyre intenzívebben megjelennek a betegségi kockázatok is. Egy kevésbé súlyos, de elhúzódó betegség esetén fel kell készülni a kórházi tartózkodással összefüggő megnövekedett kiadásokra és átmeneti bevételcsökkenéssel is számolni kell a munkából való kiesés miatt, egy komolyabb betegség esetén a fentieken túl arra is gondolni kell, hogy nagymértékben megváltozik az ember élete, ami jelentős és azonnali pénzügyi nehézségeket okoz.
- Nem árt, ha felkészülünk a váratlanra is
A filmben számos olyan káreset történik, amelyre a szerződési feltételek szerint a biztosító kockázatvállalása nem terjed ki, illetve a balesetek többségénél nincs kizárólagos felelős, hanem több vétkes fél együttes károkozásáról beszélhetünk, ezek bonyolíthatják a kárrendezés folyamatát. A felelősségbiztosítás esetében, ha kiderül, hogy szándékos vagy súlyos gondatlan magatartásnak a következménye a károkozás, ez a biztosítót nem feltétlenül mentesíti a kifizetéstől, s a biztosító a törvényi feltételek alapján felszólíthatja a károkozót, hogy térítse meg a károsult számára kifizetett kártérítési összeget. Így érdemes az MI6 kötelékében ezekre az esetekre is valamennyi plusz tartalékkal rendelkezni, ha szupertitkos küldetésre indulunk.
Forrás: brandtrend.hu
Jóváhagyta a bukaresti törvényszék a román Astra biztosító elleni csődeljárást csütörtökön, amelyet az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) kezdeményezett. A törvényszéki döntés ellen jogorvoslati kérelmet nyújthatnak még be a tulajdonosok, de a fellebbezés nem halasztó hatályú.
Az Astrát augusztus végén nyilvánította fizetésképtelenné az ASF, megvonva működési engedélyét arra hivatkozva, hogy a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést. Azóta az Astra 1,8 millió romániai ügyfele közül csaknem 60 ezer fordult kártérítési kérelemmel az állami garanciaalaphoz, a kárigényük – a Hotnews.ro portál szerint – mintegy 650 millió lejre rúg.
Az Agerpres hírügynökség úgy tudja, ugyancsak a román garanciaalap vette át az Asra 191 ezer magyarországi biztosítási kötvényét és a magyarországi ügyfelek által benyújtott 4800 kártérítési igény rendezését. A biztosító németországi fiókjától 6100 kötvényt és 200 kárigényt, a szlovákiai fióktól pedig 23 ezer biztosítást és 640 kárigényt vett át a román garancialap.
Az Astra romániai károsultjai azt remélik, hogy a törvényszék csütörtöki döntése nyomán ügyük kilendül a holtpontról és a garanciaalap megkezdi a kifizetéseket.
A működési engedély megvonásakor az ASF elnöke sietett megnyugtatni az érintetteket, hogy a jelenleg egy milliárd lejjel rendelkező garancialapban elegendő fedezet van arra, hogy a 700 millió lejre becsült kárterítési kötelezettséget átvállalja a csődbement Astrától.
Romániában a kártérítések felső határa 100 ezer euró (31 millió forint) mind a cégek, mind a magánszemélyek esetében.
Az akkor még piacvezető Astra élére tavaly februárban rendelt ki felügyeleti biztost az ASF, amely 490 millió lejes tőkeemelést rendelt el. A részvényesek csak 70 millió lejes tőkeemelést hajtottak végre. A felügyeleti biztos kirendelésekor az Astra portfóliója 800 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból és 2 millió 150 ezer lakásbiztosításból állt.
Az Astra csődje nyomán 20 és 200 százalék közötti mértékben drágultak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások Romániában.
Forrás: Biztosítási Szemle
A World Finance olvasóközönségének szavazatai alapján az Allianz Hungária Zrt. idén bekerült Magyarország 3 legjobb biztosítója közé, amelyek közül szakmai zsűri döntött arról, hogy ki kapja a legjobb biztosító társaságnak járó díjat. A World Finance Global Insurance Award 2015 versenyen a kvantitatív és kvalitatív válaszok alapján az Allianz Hungária Zrt. nyerte el a legjobb magyar General Insurance Company címet.
„A World Finance Global Insurance Award 2015 versenyen elnyert díjunk abban erősített meg, hogy folytassuk a digitalizációs és innovációs törekvéseinket. Számunkra kiemelten fontos az, hogy az Allianz Hungária név továbbra is egyet jelentsen a stabilitással és a megbízhatósággal. 2015-ben is folytattuk azt a munkát, hogy ügyfeleink igényeihez igazodó, kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtsunk. A mobil POS bevezetése révén tanácsadóinknál egyszerűen, gyorsan és biztonságosan bankkártyával is lehet rendezni az első, az esedékes vagy akár a késedelmes díjat. Ha pedig ügyfelünk a telefonos ügyintézést részesíti előnyben, akkor a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál élhet a telefonon keresztüli bankkártyás fizetési lehetőséggel. Megújult a honlapunk is, aminek köszönhetően lehetővé vált, hogy web-oldalunk minden platformon – a hagyományos számítógépek után már a rohamosan terjedő táblagépeken és okostelefonokon is – egységes megjelenésű, jól használható legyen, és dizájnjában, valamint webes megoldásaiban is megfeleljen a legújabb trendeknek” – mondta Kisbenedek Péter elnök- vezérigazgató.
(Forrás: Biztosítási Szemle)
Egyre több baleset történik munka közben: a KSH adatai alapján az elmúlt két évben itthon 15 százalékkal emelkedett a munkahelyi balesetek száma. Kevesen gondolnák azonban, hogy egy irodai lábujjtörés után is több százezer forintot fizethet a biztosító. A balesetekben a stressz is közrejátszhat, ezért fontos a bizalomépítés, amiben a megfelelő, személyre szabott biztosítások is segíthetnek.
Egy amerikai kutatóintézet szerint a munka során bekövetkezett káresetek legnagyobb része túlterhelésből, cipekedésből fakad. A második leggyakoribb probléma az egyszerű megbotlás, ami esetében még emelet vagy lépcső sem játszik közre. Igaz, magasból is sokan esnek le, ez a rangsorban a negyedik helyen szerepel. A tárgyakkal, felszerelésekkel történő összeütközés került fel még a dobogóra, ez a harmadik leggyakoribb oka a munkahelyi baleseteknek.
A KSH kutatása alapján 2012-ben itthon 17 ezer164-en szenvedtek balesetet a munkahelyükön, ugyanez a szám 2014-ben már 19 ezer787-re emelkedett. A Generali szakértői szerint a káresetek számának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik a munkáltatói balesetbiztosítás, hiszen napi pár száz forintért, azaz mindössze egy csésze kávé áráért cserébe már széleskörűen biztonságban tudhatják a vállalkozások a kollégáikat. Munka közben ugyanis bárkivel megeshetnek balesetek, de kevesen gondolnák, hogy egy egyszerű lábujjtörés után akár több mint 700 ezer forintot is téríthet a biztosító.
Úgy tűnik, a hasonló problémák a világsztárokat sem kímélik, akiknek az utóbbi időben is bőven kijutott a bajból – derül ki a listából, amit a Generali készített az elmúlt hónapok legmeglepőbb munkabaleseteiről.
De mit tehetünk a hétköznapokban alkalmazottaink biztonságáért? „Ebben a bizalomhiányos környezetben kitűnő döntés lehet egy cégvezető részéről, ha gondoskodik munkavállalóiról. Sajnos a Generali adatai is azt támasztják alá, hogy egyre több munkahelyi baleset történik. A munkáltatói kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás nemcsak abban segíthet, hogy a kollégák hamarabb felépüljenek, hanem béren kívüli juttatásként növelheti a vállalat iránti elkötelezettséget is. Az elérhető konstrukciók pedig igyekeznek az egyéni igényeket is kielégíteni” – mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója.
A jó biztosítás a védettségnek csupán egyik feltétele. Ahogy lakásunk esetében, a nyaralóknál is fontos, hogy mi is megtegyük a szükséges óvintézkedéseket a téli hónapok előtt. Azt talán már mindenki tudja, hogy az üresen hagyott ingatlanokban el kell zárni a víz- és gázvezetékeket, illetve ajánlott lekapcsolni az áramot. Éjszaka, amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, egy-egy vezeték megrepedése százezres tételű kiadást is okozhat. Fontos, hogy ezekre odafigyeljünk, hiszen, ha gondatlanul járunk el, akkor minket terhel a felelősség és a helyreállítás költsége is.
5 tipp a betörések megelőzésére
- Ajtókra, alacsonyabban fekvő ablakokra szereljük biztonsági rácsot!
- Alkalmazzunk riasztóberendezéseket!
- Szereljünk fel mozgásérzékelő lámpákat, amelyek elbizonytalaníthatják a betörőket!
- Zárjuk be a kerti szerszámokat és bútorokat!
- Ritkítsuk meg a növényzetet!
5 tipp a kármegelőzésre
- Áramtalanítsuk az épületet!
- Zárjuk el a vizet és a gázt!
- Ha aknában vagy nem szigetelt helyiségben van a vízóra, akkor lehetőség szerint valamilyen hőszigetelő anyaggal burkoljuk, csomagoljuk be.
- Gondoskodjunk a vízelvezető csatornák (eresz, árok) tisztaságáról, akadálymentesítéséről!
- A hó komoly gondokat okozhat, ellenőrizzük a tetőt, a héjazatot, hogy elkerüljük a beázást!
Sok múlik a gondosságunkon a betörések megakadályozásában is, mert a jó állapotban lévő, nem állandóan lakott épületek és kint hagyott tárgyak vonzzák a betörőket. Fontos észben tartanunk azt is, hogy függetlenül attól, hogy milyen típusú ingatlanról van szó, a kárbejelentési kötelezettség határideje kettő nap. A nyaralókat viszont ennél ritkábban látogatják, ezért érdemes – különösen télen – a környéken állandóan lakó szomszédokkal együttműködni, hogy nézzenek rá a nyaralóra legalább kétnaponta, illetve a nagyobb viharokat, esőzéseket követően.
Forrás: Biztosítási Szemle
Budapest, 2015. október 21. – A biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a – korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző – volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben a régi szerződés lezárultát.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosításközvetítők, illetve ügyfelek jelzése alapján értesült egy, néhány korábbi Astra-ügyfelet érintő biztosítói gyakorlatról. Eszerint az Astra Biztosító hazai fióktelepénél 2015. szeptember 30-ig kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket közös megegyezéssel megszüntetett egyes üzembentartók (autósok) új, másik biztosítónál megkötött kgfb-szerződését visszamenőleges hatállyal törlik, s a már befizetett díjat az ügyfél részére visszafizetik, ha a biztosítók központi kártörténeti nyilvántartási rendszerében (KKNYR) a korábbi kgfb-szerződés megszűnését az Astra Biztosító még nem jelentette be. (Ilyenkor az új biztosítónak a kárelőzmény igazolás lekérdezésekor a KKNYR jelzi, hogy az adott gépjármű üzembentartójának az új szerződés első napjára még másutt élő biztosítása van.)
Az MNB álláspontja szerint – függetlenül attól, hogy a régi szerződés kapcsán a kötvénynyilvántartásban, illetve a KKNYR-ben milyen adatok szerepelnek (vagy nem szerepelnek) – a biztosítóknak az új szerződést érvényesnek kell elfogadniuk, és ekként rögzíteni belső nyilvántartásukban. Ha egy biztosító a KKNYR-ből visszakapott hibaüzenet miatt – visszamenőleges hatállyal – esetlegesen saját belső nyilvántartásában törölte a nála kötött új szerződést, azt ismételten köteles rögzíteni és a tartalma szerint kezelni.
Előbbiek feltétele, hogy az ügyfél az új biztosítóhoz benyújtott kgfb-szerződéskötési ajánlatán előző biztosítóként az Astra Biztosítót, a régi kgfb-szerződés megszűnésének okaként közös megegyezést, az újszerződés kockázatviselési kezdeteként pedig 2015. október 1-ét tüntette fel. Az új biztosítótól elvárt az is, hogy az Astra Biztosítóval kötött régi kgfb-szerződés 2015. szeptember 30-i időponttal, közös megegyezéssel történt megszüntetéséről a kötvénynyilvántartásnak és a KKNYR-nek adatot szolgáltasson.
Mint ismert, a kgfb-t szabályozó törvénynek a Parlament által sürgősséggel elfogadott és 2015. október 8-án hatályba lépett módosítása szerint egy itthon fióktelepet működtető vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosító – így az Astra – anyaországi felügyeleti engedélyének visszavonása (és az MNB erről szóló nyilvános tájékoztatása) után annak magyarországi kgfb-ügyfelei azonnal új szerződést köthetnek egy másik biztosítónál. Régi biztosításuk az új szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Így tehát a probléma a továbbiakban átszerződni kívánó Astra kgfb-ügyfeleket már nem érinti.
Forrás: Magyar Nemzeti Bank
A 161 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadott változtatás alapján az ügyfélnek 30 napja lesz a javasolt módosítás elutasítására, ha így dönt, a biztosító akkor sem mondhatja fel a szerződést. Amennyiben az ügyfél a 30 nap lejártáig nem tesz semmit, akkor a szerződése a biztosító által javasolt módosításokkal él tovább.
A jövőben ha a biztosítási szerződés után igénybe vehető adókedvezmény vagy adójóváírás változik, akkor a biztosítók 60 napon belül olyan szerződésmódosítást dolgozhatnak ki az ügyfélnek, amely továbbra is lehetővé teszi a kedvezmény igénybevételét.
Az életbiztosítás díját úgy kell kalkulálni, hogy az elegendő legyen a biztosító valamennyi kötelezettségének a teljesítésére, különös tekintettel a biztosítástechnikai tartalékok képzésére.
Változnak a biztosítási titok szabályai is. Jelenleg a kiszervezett tevékenységet végzőnek nem kell megtartania a biztosítási titkot. A módosítás ezt kiterjeszti a könyvvizsgálóra is, a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges adatokra.
Egy új szabály a biztosítók kötelességévé teszi a felügyeleti határozat rendelkező részének közzétételét a honlapjukon; azt 5 évig kell ott tartani.
Az elfogadott csomag a tőkepiacról szóló törvényt is módosítja. Az értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó uniós, úgynevezett transzparencia-irányelvnek való megfelelés érdekében szükségessé vált a székhely szerinti tagállam definíciójának meghatározása. A változtatás rögzíti, hogy a rendszeres tájékoztatás körébe eső információnak nem öt, hanem tíz évig kell nyilvánosan hozzáférhetőnek lennie. Pontosították az éves és féléves jelentések alóli kivételek körét. A jövőben csak a szabályozott piacra bevezetett értékpapír-kibocsátókra vonatkozik a mentesség.
Figyelembe véve az egyidejűleg több uniós piacon is jelen lévő kibocsátókat, módosult a féléves jelentések közzétételének határideje is. A jelenlegi szabályozás szerint a beszámolási időszakot követő két hónapon belül kell közzétenni a féléves jelentést, a jövőben ez az időszak három hónapra emelkedik.
A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítása nyomán az európai hosszú távú befektetési alapok felügyeletét az MNB látja el.
A képviselők átültették a magyar jogrendbe az EU-s irányelv által a tájékoztatási kötelezettségek megsértése esetére bevezetett új szankciókat is. A törvény legnagyobb része november 26-án hatályba lép. (MTI)