2010.05.12

Nyaralóbetörések: átlagosan három-négyévente mindenki sorra kerül!

Káresetek ellen nyaralóbiztosítás és egyéb praktikák

Az ősszel elnéptelenedő nyaralóházakra mind a természet, mind a betörők komolyan megnövekvő kockázatot jelentenek. A természeti csapások (vihar, hónyomás, csövek elfagyása, stb.) által okozott károkat jelentősen növelheti, hogy azokról a tulajdonosok esetleg csak hetekkel később értesülnek. A betörések esélyét pedig az fokozhatja, hogy egyre több értékkel szereljük fel a nyaralóinkat is. Nem csoda, hogy a CLB Független Biztosítási Alkusz adatai szerint az őszi hónapokban negyedével is megnő a nyaralóbiztosítást kötő ügyfelek száma. Az alábbiakban a kockázatok csökkentését célzó praktikákon kívül e biztosításfajta jellemzőiről is szó esik.

Csak első hallásra meglepő, hogy biztosítói adatok alapján évente a nyaralók mintegy 25-30 százalékába hatolnak be hívatlan látogatók. A viszonylag alacsony kockázat azonban szinte csábítja a rossz szándékkal közeledőket. Speciálisan a nyaralókra jellemző, hogy a behatolókat nemcsak az ott található értékek vonzhatják. A véletlenszerűen megjelenő tulajdonosok viszonylag gyakran találkozhatnak hívatlan „albérlők” jelenlétének egyértelmű nyomaival is – a beköltöző hajléktalanok általában akkor is jelentős károkat tudnak okozni a berendezésben, ha értékeket nem tulajdonítanak el.

Az időszakosan használt ingatlanok piacának vizsgálata rámutatott: egyre gyakoribb jelenség, hogy a nyaralóingatlanok értéke – azok elhelyezkedésétől függően (Balaton, Budapest környéke) – akár többszörösen is meghaladhatja a tulajdonos fő lakóingatlanának értékét. Azt persze a betörők is pontosan tudják, hogy évről évre nő az átlagos értéke a nyaralóknak, amelyekben egyre értékesebb ingóságokat tartunk.

A betörések ellen az előrelátás a leghatékonyabb fegyver. Néhány alapvető tipp arra, hogyan csökkentsük a nyaraló feltörésének kockázatait:

  • Biztonsági zár, illetve rácsozat a könnyen megközelíthető ajtókon, ablakokon
  • Törésgátló fólia az üvegfelületeken
  • Valamennyi melléképület megfelelő zárhatóságának biztosítása
  • Riasztóberendezések alkalmazása
  • Az értéktárgyak hazaszállítása, de legalább a könnyen látható helyekről való eltávolítása
  • Mivel a kockázatokat teljesen lehetetlen kizárni, ezért kössünk biztosítást a nyaralóra

"Nyaralóbiztosítást a magas kockázati szint miatt akkor is megéri kötni, ha az állandó lakó hiánya, illetve a lakott területtől való távolság hiánya miatt ezekre az épületekre általában magasabb díjjal köthető biztosítás, mint egy hasonló, ám állandóan lakott ingatlanra. – tájékoztat Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője. – Bár kiemelt értékű tárgyakat (művészeti tárgyak, ékszerek, stb.) a biztosítók nem fedeznek, az itt tartott ingóságokra fedezetet nyújtanak, mégpedig az alkalmazott biztonságtechnikától függően viszonylag széles határok között."

Az alábbi példán jól látszik, hogy az egyes biztonságtechnikai eszközök megléte esetén hogyan változik a biztosítható ingóságok maximális mértéke:

HelységJellemző biztosítási díjBiztosítható ingóság értéke (Ft)*
(60 m2-es ingatlan)Ft/hóAlap-biztonság+Biztonsági zár vagy hevederzár,+ Riasztó vagy törés gátló fólia+ Távfelügyelet/ Rendőrség
Frekventált terület (Budapest, Balaton) és/vagy lakott területen kívül1810.-500.000.-1.000.000.-1.500.000.2.500.000.-
Nem frekventált vidék, lakott területen1688.-500.000.-1.000.000.-1.500.000.2.500.000.-

*: Elhelyezkedéstől függően változik (kiemelt üdülőhelyen és lakott területen kívül magasabb érték)
**: Tipikusnak tekinthető kockázatvállalási érték egy adott biztosító adatai alapján

További biztosítási hírek

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Új MNB index a lakásbiztosítási díjak alakulásáról
2024 március 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Új MNB index a lakásbiztosítási díjak alakulásáról

Az MNB új Lakásbiztosítás-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja az otthonbiztosítások díjainak alakulásáról. Tavaly év folyamán 18 százalékkal, 56 ezer forintra nőtt egy átlagos lakásbiztosítás éves díja, míg a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokért (MFO) közel 10 százalékkal kevesebbet, 51 ezer forintot kell fizetni. Az MFO termékek átlagosan közel 20 százalékkal magasabb szolgáltatást is nyújtanak, így ügyfélértékük még magasabb.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) indexének mintájára - negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzétesz. Az MNB honlapjának külön e célra létrehozott színes, könnyen átlátható felületén mutatja be a friss adatokat. A negyedévente publikálandó Lakásbiztosítás-index 2022 IV. negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

Az index a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit és külön jelzi a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra (MFO) vonatkozó díjváltozásokat is.

Az infláció miatt az építőanyagok ára és az építés-szerelési költségek is jelentősen nőttek az elmúlt években, emellett tavaly rekordmértékű viharkárokról számoltak be a biztosítók. A fővárosi és nem budapesti szerződések átlagdíja tavaly év végén 56 ezer forint volt, amely 2022 IV. negyedévhez képest 17, illetve 18 százalékos éves emelkedést jelez. Eközben – többek között a 2023. évi jelentős viharkárok hatására – a kárráfordítás harmadával, 35 százalékkal emelkedett, vagyis a díjemelkedés ütemét meghaladta a kárkifizetések növekedése.

A 3 millió darab, állandóan lakott ingatlanra kötött lakásbiztosítás 82 százaléka, azaz 2,5 millió nyújt teljeskörű (ingatlan és ingóság) fedezetet. A teljeskörű megkötött MFO szerződések átlagdíja 9,5 százalékkal volt kedvezőbb a lakott, teljeskörűen biztosított ingatlanok átlagdíjánál, míg kárráfordítása 19 százalékkal volt magasabb. Utóbbi tehát az ügyfelek számára magasabb – ráadásul az elmúlt egy évben bővülő – szolgáltatást jelent. Az ár- és szolgáltatási előnyt együttesen figyelembe véve az MFO termékek 31,4 százalékkal magasabb ügyfélértéket képviselnek. Azonos biztosítási összeg (50 millió forint) mellett a megkötött MFO szerződések díja átlagosan több, mint 16 ezer forinttal kedvezőbb volt.

A társasházbiztosítások közel 1,2 millió otthonra nyújtottak fedezetet tavaly év végén, s ezek átlagos éves díja albetétenként 28 ezer forintot tett ki. A csak ingóságra kötött lakásbiztosítások száma 386 ezer volt, amelyek átlagos éves díja 23 ezer forintra rúgott. Nem lakott ingatlanokra is van lehetőség lakásbiztosítást kötni, ezek jellemzően vidéken helyezkednek el, e szerződések száma bő 200 ezer volt 2023 végén.

E számok az átlagos díjváltozást mutatják, az egyes szerződések eltérően is módosulhattak. Ha egy ügyfél sokallja díját és/vagy nem elégedett a szolgáltatással, szerződéses évfordulóján és 2024--től a márciusi lakásbiztosítási kampány alkalmával van lehetősége kedvezőbb biztosítás kiválasztására, átszerződésre. Jó választás lehet az MNB védjegyével ellátott MFO, amely elektronikus, gyors ügyintézést, önrész és felesleges kiegészítők nélküli ajánlatot is jelent. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.

forrás: mnb.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Pálinkafőző felrobbanása miatt is lehet kártérítéssel élni
2024 március 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Pálinkafőző felrobbanása miatt is lehet kártérítéssel élni

A hűség és az árengedmények kombinációja a sláger az új lakásbiztosítási kampányban. A hűségidő vállalást egyes biztosítók akár 20 százalék kedvezménnyel is jutalmazzák – közölte a kampány első 8 napjának tapasztalatai alapján a CLB. A független biztosítási alkusz szerint, az eddig szinte kizárólag biztosítási ügynökökön keresztül megkötött és ápolt lakásbiztosítási állomány fokozatosan átkerül az online felületekre. Határozottan érződik az is, hogy tovább növekszik a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) aránya. A biztosítók különféle új kiegészítő kedvezményekkel is igyekeznek ügyfeleket szerezni, van, amelyik pálinkafőző robbanásra is hajlandó kártérítést fizetni.

A hűség és árengedmények kombinációja a vezető irányvonal a biztosítók ajánlatai között az új lakásbiztosítás kampányban. A kampány első 8 napján a hűségidő vállalásért kapható kedvezmény látszik igen hatékony akciónak. Ez pontosan azt jelenti, hogy az, aki 3 év hűséget vállal az általa választott biztosítónál, akkor erre az időtartamra komoly, akár 20 százalék díjkedvezményt kaphat.

Ezzel a társaságok igyekeznek nemcsak megszerezni, de a jövőben maguknál is tartani az ügyfeleket. – magyarázta Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz kommunikációs igazgatója.

A kampány kezdete óta eltelt bő egy hét alatt a CLB weboldalán már több ezer lakásbiztosítást kötöttek és csaknem ötvenezer kalkulációt végeztek eddig az ügyfelek. Az adatokból az látszik – mondta Németh –, hogy bár erős az érdeklődés az új díjak iránt, eddig a kalkulációt végzők 10 százaléka talált kedvezőbb ajánlatot, vagy egyéb okból döntött úgy, hogy biztosítót vált. Korai lenne azonban most levonni a végső következtetést, de az már most, az első időszakban is határozottan látszik, hogy nagy az érdeklődés. A weboldalon tömegesen elmentett kalkulációt márciusig még sokan fogják véglegesíteni - véli a CLB szakértője.

Az időtartam, vagy hűség kedvezmények mellett hangsúlyosak a kiegészítő biztosítások is, amelyek között tallózva találni több megmosolyogtató ajánlatot is. Ilyen például a pálinkafőző robbanásra, a dioptriás szemüveg eltörésére, kisállat orvosi ellátására, vagy például kórházi lopásra, illetve kifejezetten combnyaktörésre szóló kártérítés.

A kiegészítők között kutakodva lehet találni még hat hónapos díjátvállalást munkanélküliség esetére, vagy a hűtő leolvadás miatt tönkrement a fagyasztott élelmiszerek kártérítésére is – sorolta az érdekesebb újdonságokat a szakértő. Németh hozzátette, ezekből a kicsit furcsa kiegészítőkből is látszik, hogy a biztosítók igyekeznek az ügyfelek kedvében járni, ezért is érdemes a részleteket is alaposan tanulmányozni.

Ráadásul az internetes felületen – például az alkuszi weboldalon – ezt 20-25 perc alatt meg lehet tenni. A lakásbiztosítás kiválasztásakor a minőség továbbra is legyen fontos szempont, nem érdemes feltétlenül az olcsóság alapján választani – tanácsolta Németh. Szerinte egyébként az, aki nem akar nagyon elmerülni a részletekben, nyugodtan választhatja az ajánlatok közül az MNB Minősített Fogyasztóbarát Terméke védjeggyel jelzett biztosítást. Ezek ugyanis egy alap- és középkategóriás biztosítás esetén is megfelelő védelmet és mozgásteret nyújtanak mindenkinek.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Még el sem kezdődött, máris pörög a lakásbiztosítási kampány
2024 február 29.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Még el sem kezdődött, máris pörög a lakásbiztosítási kampány

Még el sem kezdődött, máris működik a kormány márciusra meghirdetett, jó előre beharangozott lakásbiztosítási kampánya: az elképzelés működik, ugyanis jelentősen megmozdult a piac. A CLB független biztosítási alkusz online oldalán végzett kalkulációk alapján most úgy látszik, már meg is lehet a nagy nyertes, és azok a cégek is, amelyek a kampány végéig a legtöbb ügyfelet veszíthetik majd. Az alkusz oldalán az ügyfelek átlagosan 35 700 forintos éves díjjal kalkulált szerződést kötöttek. Az MNB Fogyasztóbarát Otthonbiztosításának aránya máris 22 százalék és folyamatosan növekszik.

Mint ismert, egy új kormányrendelet értelmében március 1. és 31-e között bárki felmondhatja, lecserélheti a lakásbiztosítását, függetlenül attól, hogy mikor van az évfordulója. A CLB biztosítási alkusz online felületén jó pár hete elérhetőek a márciusi kampány akciós ajánlatai, ezért már most, az első ezer megkötött új lakásbiztosítás és a csaknem tízezer kalkulációs történetet elemezve az látszik, hogy a KÖBE lehet a nagy nyertes, ugyanis az alkusz oldalán kötött szerződések 26 százalékát viszi – ismertette a kampány beélesítése előtti helyzetet Németh Péter, kommunikációs igazgató. A CLB az oldalon látható ügyfélmozgás alapján úgy látja, hogy jelenleg a második helyen a Groupama áll 19, harmadik az Uniqa 11 százalékkal és pillanatnyilag a KH biztosító a negyedik. A kötések mellett azt is meg lehet figyelni, hogy mely társaságoktól „köt el” a legtöbb ember. Most úgy tűnik, hogy a három régi nagy biztosító, az Allianz, a Generali és az Alfa - az Aegon jogutódja - veszíti el a legtöbb ügyfelet.

Németh Péter elmondta, hogy már az átlag díjak alakulása is látszik, ez jelenleg évente 35 724 forint, míg otthonukat négyzetméterenként átlagosan 473 ezer forintra biztosítják. Érdekes biztató jelenség, hogy a CLB oldalán az ügyfelek 25 százaléka maga adja meg az ingatlan becsült négyzetméterenkénti értékét, a többség a CLB vagy a biztosítók által javasolt minimum árat választja. Fontos, hogy egyre több legyen a tudatosan biztosító ügyfél és egyre kevesebb az alulbiztosított ingatlan, hiszen egy nagyobb kár esetén csak egy jó biztosítás fedezheti a veszteség anyagi pótlását – szögezte le Németh.

A szakértő szerint ez az új kampány nagyon meg fogja mozgatni és meg is osztja majd a biztosító társaságokat, ugyanis talán most először látszik egyértelműen, hogy az érdekeik nagyon eltérőek. Vannak olyan régebbi nagy cégek, amelyek a magyarországi lakásbiztosítási állomány csaknem 70 százalékát birtokolják. Ez elsősorban azért alakult így, mert korábban felvásárolták vagy megörökölték az egykor nagy állományokkal rendelkező régi magyar biztosítókat, mint például az Állami Biztosítót, a Providenciát vagy a Hungária Biztosítót – magyarázta a szakértő.

Németh Péter emlékeztet a Magyarországon jellemző passzív biztosítási kultúrára: az ügyfelek többsége miután egyszer megköti a szerződést, többet nem, vagy csak nagyon ritkán törődik annak árával, tartalmával, a korábban biztosított érték aktuálisra való frissítésével sem. Ez a magatartás volt az egyik ok, ami az MNB Fogyasztóbarát Otthonbiztosításának (MFO) létrehozásához vezetett. Ez a biztosítási forma szigorú szakmai sztenderdeknek felel meg, elősegíti, hogy a biztosítási fedezetek hosszabb távon magas szintű védelmet nyújtsanak, és az ügyfelek könnyebben össze tudják hasonlítani a biztosítók ajánlatait.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a régi biztosítások mindegyike rossz vagy túlzottan elavult lenne, hiszen komoly szakértelemmel rendelkező társaságok felügyelik, és gondozzák is azokat – szögezte le Németh. A CLB szakértője szerint egyébként van már a piacon jó néhány újabb, működő és szintén megfelelő biztosító társaság, amely nagyon szeretné magához átcsábítani ezeknek a passzív ügyfeleknek a jó részét. A verseny mindig jót tesz egy piacnak, főleg, ha nemcsak árban, de tartalomban is rivalizálnak a biztosítók. A mostani kampány ilyen lesz – mondta –, és mivel a társaságok fele maradásra, a másik fele pedig váltásra fogja biztatni az ügyfeleket, érdekes, izgalmas március elé néz a szakma.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

A biztosítók már elkezdték értesíteni ügyfeleiket a márciusi kampányról + videó
2024 február 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A biztosítók már elkezdték értesíteni ügyfeleiket a márciusi kampányról + videó

Az év legnagyobb biztosítási kampánya közeledik. A biztosítók már elkezdték értesíteni a lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleiket a márciusi kampányról. A rendkívüli felmondási lehetőségnek köszönhetően akár több százezer ügyfél is a váltás mellett dönthet.

Magyarországon a lakóingatlanoknak több mint a 90 százaléka biztosított, ez 3.3 millió háztartást jelent. Ezeknek a 70-75% már 3 évnél régebbi, sok esetben elavult biztosítással rendelkezik.

Lakásbiztosításokat lehet váltani szabadon függetlenül most március hónapban. Ez egy vadonatúj rendelkezés. Eddig is lehetett ingatlanbiztosításokat cserélni, mindenkinek akkor volt az évfordulója, amikor éppen előző évben kötötte a biztosítást, tehát az a hónap volt az évforduló. Most ez az új rendelet lehetőséget ad arra, hogy függetlenül attól, hogy mikor van ez a bizonyos évforduló, dátum vagy forduló időszak, leváltsuk és akár egy másikra lecseréljük a lakásbiztosításunkat – mondta Németh Péter, a Clb Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Korábbi években a lakás- és ingatlanbiztosításokat csak egy adott hónapban lehetett ingyenesen felmondani, egyéb esetekben díjnemfizetéskor érvényben volt egy respiró időszak, így utólag a biztosító behajthatta az ügyfeleken a türelmi idő alatt be nem fizetett biztosítások összegét. Ez a márciusi biztosítási kampány most ezt küszöböli ki, és egy plusz ingyenes felmondási időszakot biztosít mindenkinek.

A kampány március 1-jén kezdődik és a húsvét miatt egészen április 2-ig tart. A felmondást közölhetjük személyesen a biztosító ügyfélszolgálatán és ügynökségi pontjain, az online ügyfélfiókunkon keresztül, e-mailben vagy akár postai úton is.

forrás: hirtv.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Nagyon fontos levelet kap a héten rengeteg lakástulaj: százezreket bukik, aki most rosszul dönt
2024 február 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nagyon fontos levelet kap a héten rengeteg lakástulaj: százezreket bukik, aki most rosszul dönt

Még ezen a héten, február 15-éig minden magyar, aki rendelkezik lakásbiztosítással, értesítést fog kapni a biztosítótársaságától, hogy nézze át szerződését, mert lehetséges, hogy az elalvult, vagy más okból lehet érdemes újrakötni - sokszor jobb feltételekkel. Lambert Gáborral, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjével néztük át, hogy kinek és mikor lehet érdemes ezen elgondolkodni - valamint elhűltünk azon a számon, hogy hány ingatlantulajnak nincsen semmilyen lakásbiztosítása.

Alapjaiban rengeti meg a kormány a lakásbiztosítások piacát azzal, hogy idén márciusban először elindítja az egyhónapos felmondási lehetőséget. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 3,3 millió szerződő lesz jogosult a lakásbiztosítása lecserélésére a következő hónapban - erről nemrégiben lapunk is beszámolt.

A magyar háztartások háromnegyedének van lakásbiztosítása, ez egy jó aránynak számít Európában. Annál több viszont a probléma maguknak a biztosításoknak a tartalmával: sokszor elavultak, az ingatlanok alulbiztosítottak, a befizetett díjak harmadából lesz csak kárkifizetés, és túl magas a biztosítók piaci koncentrációja is. Ezen akar változtatni a Nemzetgazdasági Minisztérium az idén először meghirdetett márciusi egyhónapos felmondási lehetőséggel.

Szakértővel néztük át, hogy pontosan kiket érinthet ez a meghirdetett lehetőség, mi számít elavult biztosításnak, és konkrétan miért járunk jól azzal, ha élünk a lehetőséggel - mert mind kiderült, sok magyarnak tényleg fogalma nincs arról, hogy pontosan milyen a biztosítása, mikor kaphat kárrendezést, ha beüt a baj.

Jók a magyarok biztosításkötésben

A 2008-as világgazdasági válság óta szignifikánsan nő mind az élet-, mind pedig a nem életbiztosítások aránya a magyar lakosság körében. Mint a Magyar Biztosítók Szövetségének tavalyi adataiból kiderül, 2013 óta egyszer sem volt csökkenés az utóbbi kategóriában: abban az évben még 40 ezer forint volt az egy főre eső biztosítási díj, 2022-ben már ennek több mint a duplája, 85 ezer forint volt ugyanennek a mutatónak az értéke.

Egy nemrég ismertetett kutatási eredmény szerint hazánkban tízből hét ember úgy gondolja, hogy a biztosítások segítik az ember felkészültségét, tízből nyolcan pedig azt gondolják, hogy mindenki maga tehet a biztonsága érdekében, Ennek jegyében pedig tudatosan követik bevételeiket és kiadásaikat egyaránt.

Az Alfa Biztosító felkérésére az Ipsos által készített kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók előtt álló legfontosabb kihívások ma döntően anyagiak. A válaszok alapján a lakosságnak csupán egyharmada érzi magát felkészültnek a vagyoni helyzete romlására, és mindössze 6 százalékuk mondta azt, hogy akár két évre elegendő megtakarítással rendelkezik.

Fontos, hogy átnézzük

Hogy tisztábban lássunk a kérdésben, megkérdeztük Lambert Gábort, a Magyar Biztosítók Szövetségének munkatársát, pontosan miről fog szólni a biztosítási kampány. Válaszadását azzal kezdte, hogy szerinte mindenképpen érdemes néhány évente átnézni a lakásbiztosításunkat.

Az egyik legfőbb értékünk az otthonunk, ezért alapvetően mindenkinek érdemes általában 2-3 évente rendszeresen átnéznie a lakásbiztosítását, felülvizsgálni a biztosítási összegeket, - amelyek a kártérítés felső határait adják meg - és tájékozódni arról, hogy egy esetleges káreseménynél hogyan zajlik a kárrendezés - fogalmazott Lambert Gábor. Szerinte az is lényeges, hogy nem kizárólag az életünk és a vagyontrgyaink védelme, hanem a gazdaság jelenlegi teljesítménye miatt is átértékelendő szempont lehet a biztosítás átnézése.

A kiszámíthatatlan időjárási viszonyok következtében mára már nem kérdés, hogy szükség van a lakásbiztosításra, amit a többség így is gondol, hiszen Magyarországon a lakóépületek megközelítőleg 75%-a biztosítva van. Emellett az is fontos, hogy mindenki a saját körülményeinek, igényeinek megfelelő biztosítást kössön: egy társasházban lakást bérlő, sokat utazó városi fiatalnak más vagyontárgyak védelme fontos, mint egy vidéki kisvárosban, családi házban élő négyfős családnak. De, ami kiemelt figyelmet igényel egy erősebb inflációs időszakban az az, hogy megfelelő biztosítási összegekről szóljon a lakásbiztosítás - tette hozzá a MABISZ kommunikációs munkatársa.

Alulbiztosítás: százezrekbe kerülhet, csak később

Megtudtuk azt is, hogy annak, ha nincs - vagy a vagyontárgy értékével nem arányos - biztosítás, annak is van egy kifejezett neve. Lambert Gábor elárulta, hogy pontosan mennyi pénzt bukhatunk, ha alulbiztosítottak vagyunk.

Az alulbiztosítottság elkerülése az egyik legfontosabb cél: az alulbiztosítottság azt jelenti, hogy a vagyontárgy újraépítési, pótlási vagy újra beszerzési értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget – ebben az esetben a keletkezett kárnak csak egy részét fizeti ki a biztosító, és a kár helyreállításához szükséges fennmaradó összeget a károsultnak saját forrásból kell állnia. Ez például egy nagyobb tűzkárnál vagy viharkárnál jelentős összegre rúghat, ami nagyon megterhelő lehet, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben. Ingóságok esetében ez fájdalmasabb veszteséget is eredményezhet, ha pl. egy birtokunkba került műértéket nem vonunk biztosítási fedezet alá - mondta a szakértő kérdésünkre. Elárulta azt is, hogy ha még fejlesztettünk is a házon, akkor is érdemes lehet újragondolni a biztosításunkat.

Ha értékes vagyontárgyat vásároltunk vagy épp bővítést vagy felújítást hajtunk végre az otthonunkban, esetleg napelem került a tetőre, akkor javasolt módosítani a biztosítást. Ilyenkor nem csak a biztosítási összeget ajánlott felülvizsgálni, hanem érdemes megnézni, van-e olyan speciális kiegészítő szolgáltatás, amely fokozza a biztosítási védelmet - tette hozzá Lambert Gábor.

Végezetül pedig elmondta: a kiemelt médiafigyelem talán most azokat is ráveszi a biztosítás megkötésére, akik még nem rendelkeznek ilyennel - ez Magyarországon jelenleg egymillió ingatlan tulajdonosáról mondható el.

A lakásbiztosítást mindenki saját anyagi biztonsága érdekében köti, nem mindegy, hogy az mire és milyen mértékben nyújt fedezetet. Ebben az esetben nem elég csak a biztosítási díjat nézni. Emellett ugyanis nagyon fontos tényező a szerződés konkrét tartalma, az, hogy mire nyújt fedezetet a biztosító, valamint a kárrendezés folyamata – az, hogy probléma esetén milyen módon, mértékben és mennyi idő alatt történik meg a kár rendezése. Másrészt az is fontos, hogy olyan biztosításunk legyen, ami széles körű védelmet nyújt magunk és a családunk részére. Arra, hogy a fentieknek alaposan és körültekintően utánajárhassunk, időt kell szánni, és nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az információk beszerzését. Emellett javasolt egy biztosítási tanácsadó segítségét is kérni, aki szívesen segít a szerződés átnézésében, aktualizálásában - zárta gondolatait a MABISZ kommunikációs vezetője.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Az ország nagy része nem tudja, milyen nagy esemény jön heteken belül a lakásbiztosításoknál
2024 február 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Az ország nagy része nem tudja, milyen nagy esemény jön heteken belül a lakásbiztosításoknál

A lakásbiztosítási ügyfelek mindössze hatoda hallott a márciusi váltási időszakról, pedig sokaknak érdemes lenne leváltaniuk elavult biztosításukat. Különösen a régi biztosítást használó ügyfelekhez nem jutott el a kampány híre – derült ki az Impetus Research kutatásából. A témával kiemelten foglalkozik a Portfolio február 27-ei Biztosítás 2024 konferenciája, nem érdemes lemaradni a rendezvényről!

2024 márciusára rendkívüli lakásbiztosítás-váltási időszakot hirdetett a kormány azzal a céllal, hogy a piaci versenyt ösztönözze. Az Impetus Research 2023 decemberében online reprezentatív kutatást végzett a 18-69 éves, lakásbiztosítással rendelkező magánszemélyek körében, amely feltárta, hogy a kampány ismertsége egyelőre alacsony az ügyfelek körében. A tájékozatlanság megakadályozhatja a kampány által kitűzött célok elérését, miközben a váltás az ügyfelek jelentős része számára hozhatna kedvezőbb lakásbiztosítási kondíciókat vagy díjakat. A felmérés eredményei is alátámasztják azt a feltételezést, miszerint a magyarok ritkán váltanak lakásbiztosítást, emiatt a szerződések jelentős része lehet elavult, drága konstrukció.

Minden harmadik szerződést több mint 5 éve kötöttek meg az ügyfelek, sőt, ha a 3-5 éves lakásbiztosításokat is ide számítjuk, akkor minden második szerződés nevezhető réginek, míg a friss, 1-2 éves szerződések aránya csupán 35 százalékot tesz ki.

A lakásbiztosítási ügyfelek csupán kétötöde nézi meg évente legalább egyszer az aktuális piaci ajánlatokat, míg további harmaduk ennél ritkábban tájékozódik. Ezzel szemben négyből egy ügyfél sosem tekinti át az elérhető lakásbiztosításokat, így nem követi, hogy a biztosítási konstrukciója mennyire tekinthető kedvezőnek az aktuális piaci viszonyok között. Azok, akik nem érdeklődnek a friss ajánlatok iránt, leginkább arra hivatkoznak, hogy elégedettek a jelenlegi biztosításukkal vagy a biztosítójukkal, nem gondolják, hogy jobb áron kapnának biztosítást, nem akarnak foglalkozni a váltással, vagy megbíznak a személyes tanácsadójukban.

A lakásbiztosítási ügyfelek ötöde egyáltalán nem tudja, hogy mikor van a biztosításának évfordulója, 8 százalékuk pedig csak az évszakkal van tisztában, de a forduló hónapjával már nem. Tízből hét ügyfél számára ezzel szemben ismert, hogy melyik hónapban van lakásbiztosításának a fordulónapja.

A lakásbiztosítási díj nem jelent jelentős kiadást az ügyfelek többsége számára, 12 százalék pedig meg sem érzi ezt a kiadási tételt a háztartás költségvetésében. Tízből csak négy ügyfél érzi érdemi tehernek a biztosítási díj fizetését, de komoly kiadásnak már csak 6 százalék mondja. A falvakban élő lakásbiztosítási ügyfelek, valamint az alacsonyabb végzettségűek nagyobb arányban érzik azt, hogy a biztosítási díj megterheli a családi költségvetést, ami feltehetően az átlagosnál rosszabb anyagi helyzetüknek köszönhető.

A lakásbiztosítás ügyfelek csupán 16%-a hallott a márciusi váltási kampányról 2023 végén. A kezdeményezés nagyobb arányban ismert a 45 évnél fiatalabbak körében, valamint azok számára, akik komolyabb kiadási tételnek látják a lakásbiztosítási díjak fizetését. Az átlagosnál tájékozottabbak továbbá azok az ügyfelek is, akik aktívan kezelik a biztosításukat, azaz évente utánanéznek a piaci ajánlatoknak, illetve gyakran váltanak lakásbiztosítást.

A válaszok alapján a digitális összehasonlító oldalak dominálják a lakásbiztosítással kapcsolatos tájékozódást és a biztosításkötést. A biztosítók ajánlatairól legtöbben online összehasonlító oldalak segítségével tájékozódnának a márciusi időszakban: a kampány iránt nyitott ügyfelek kétharmada ezt a csatornát nevezte meg információforrásként. Minden hetedik ügyfél független biztosítási tanácsadónál (is) érdeklődne, a saját biztosítója oldalát pedig 16 százalék keresné fel. Független pénzügyi tanácsadótól már csak az érdeklődő ügyfelek tizede kérne ajánlatot, de hasonló arányban jelölték a biztosítói saját tanácsadókat is a megkérdezettek.

Kedvező ajánlat esetén legtöbben online alkuszoldalakon kötnék meg új biztosításukat, míg a második legnépszerűbb csatornának a független biztosítási tanácsadókat jelölték meg az ügyfelek.

„A márciusi kampány célja, hogy növelje a tarifálók és váltók arányát a lakásbiztosítási ügyfelek körében, és így élénkítse a versenyt a szektorban. Ennek eléréséhez viszont három fontos feltételnek kell teljesülnie. Először is a szereplők aktív kommunikációs tevékenységére van szükség, mert az ügyfelek többségéhez még nem jutott el a márciusi váltási időszak híre. Ha ilyen kommunikáció nem valósul meg, vélhetően nem lesz nagy mozgás a lakásbiztosítások piacán.” – értelmezi az eredményeket Schauermann Péter, az Impetus Research üzletfejlesztési vezetője.

„A második fontos szempont szintén a kommunikációhoz kapcsolódik. A váltást leginkább az alacsonyabb díjak megszerzésének lehetősége ösztönzi, ezért az ügyfelek érdeklődésének felkeltéséhez és aktivizálásához elengedhetetlen, hogy valódi, releváns árelőnyt feltételezzenek a kampány során. Csak ez esetben fognak utánanézni az ajánlatoknak. Ez azért is fontos, mert az ügyfelek többségének a lakásbiztosítási díj jelenleg sem jelent komoly megterhelést és sokan nem hiszik, hogy kedvezőbb díjakat érhetnének el egy váltás során. Az ügyfelek átszerződésének harmadik feltétele, hogy a tarifálás során ingerküszöböt átütő ajánlatokat kapjanak az új biztosításra: olyan ajánlatot, amit már tényleges megtakarításként értékelnek, és amiért érdemes biztosítást, vagy biztosítót váltaniuk. A kutatásban adott válaszok alapján ugyanis néhány százalékos árkülönbség esetén a piacnak csak kis része akarja lecserélni jelenlegi biztosítását. Ha a három feltétel teljesül, a piac érezhető része mozdulhat meg idén márciusban, amely komoly lehetőséget tartogat a kisebb biztosítók és az alkuszok számára.” – tette hozzá a szakember.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Megmozdulhat a biztosítási piac, levelet kapnak a lakástulajdonosok
2024 január 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Megmozdulhat a biztosítási piac, levelet kapnak a lakástulajdonosok

Növekedhet a lakásbiztosítások száma, de ennél fontosabb lehet, hogy a lakásokat a benne lévő tényleges értékekre biztosíthatják az ügyfelek, kihasználva a márciusi lakásbiztosítási kampány során várható díjversenyt.

Március 1 és 31. között az új szabályozás alapján minden lakásbiztosítással rendelkező ügyfél 30 napos határidőre felmondhatja korábbi biztosítását, így arra nem csak a biztosítási évforduló előtt nyílik erre lehetőség – mondta el a két legnagyobb hazai alkuszszövetség, az FBAMSZ és a Mabiasz közös szakmai napján Seffer Dániel, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosi kabinetjének szakértője.

A biztosítóknak február 15-ig kell értesíteniük az ügyfeleiket arról, hogy a márciusi kampányban lehetőségük van felmondani és újra kötni meglévő lakásbiztosítási szerződésüket – az értesítés kötelező eleme lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) formalevele.

Alacsony a kárhányad

Magyarországon 3,31 millió lakásbiztosítási szerződés volt 2023. szeptember végén, ehhez 49 545 társasházi szerződés kapcsolódik. Ezzel a lakások 72,14 százaléka biztosított, a szerződések 19,51 százalékában a biztosítás lakáshitelhez kapcsolódik. Ugyanakkor a szerződéseknek mindössze 1 százaléka, nagyjából 35 ezer szerződés Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO).

Seffer Dániel a MNB adatait idézve arról beszélt, hogy 2017 és ’22 között a lakásbiztosítási szerződések száma 5,5 százalékkal nőtt, ami meghaladja az ingatlanok számának bővülését. Ugyanakkor 2022 és 2023 között ugyanakkor a szerződések 0,5 százalékkal csökkentek.

Azt, hogy fontos lehet a piac megmozdítása azt az NGM szerint az bizonyítja, hogy a piacra újonnan bevezetett MFO esetében 50 százalék környékén van a kárhányad (a kifizetett kártérítések és szolgáltatások díjbevételhez viszonyított aránya), a „sima” biztosítások esetében ugyanakkor ez alig éri el a 30 százalékot.

Ennek magyarázata az lehet, hogy egyrészt a régi biztosításokat fizető ügyfelek nem mindent jelentenek, de ennél is komolyabban látszik az, hogy a szerződések alulbiztosítottak, vagyis a kártérítési összegek nem elég magasak. Ugyancsak az alulbiztosítottságot igazolja az, hogy a lakásbiztosítások átlagdíja az elmúlt években nagyjából az építőipari árindex mértékében növekedett – azaz a vagyonban történő gazdagodás miatt emelkedő kockázatok (és fedezetek) díja nem jelent meg a díj oldalon, azaz kicsi az esély arra, hogy ez érdemben megtörtént volna.

Az alulbiztosítottság a fő ellenfél

A miniszteri biztosi kabinet szakértője szerint a biztosítási összeg tekintetében az új lakásbiztosítások 10-50 százaléka még az MFO esetében is kisebb értékre szól, mint amennyi kockázatot valóban be kellene vállalnia a szerződőnek a háztartás ingó- és ingatlan vagyona alapján. Az ügyfelek döntő része automatikusan elfogadja a biztosító ajánlatát, ami ugyanakkor a lakás négyzetméter árához, korához, elhelyezkedéséhez és pl. falazatához kapcsolódóan kiszámolt átlagos értéket jelent. Ettől akár az ingatlan, akár a benne található ingóságok értéke számottevően eltérhet.

Az NGM azt reméli, hogy a szerződések megújítási rátája a jelenlegi 13-16 százalékról emelkedni fog, azaz ne 7 évente kerüljön átdolgozásra 1-1 szerződés. Ez rendkívül fontos lenne az alulbiztosítottság elkerülése érdekében.

Az NGM várakozása szerint a kampány révén a díj és a szolgálatás aránya, a kárhányad emelkedni fog, ami az ügyfelek számára kedvező változás lesz. Ezt segítheti, hogy a kampányra minden, a lakásbiztosítással rendelkező biztosítónak lesz a standard feltételei alapján magasabb kockázati értékeket tartalmazó MFO terméke – az MNB épp ma adta közre, hogy a Magyar Posta Biztosító is megkapta az engedélyt, hogy MFO-t kínáljon.

A minisztérium szerint a mostani változással a lakásbiztosítási piaci koncentráció csökkenhet – jelenleg ezt a terméket kínáló 14 biztosító közül a 4 legnagyobb lakásbiztosítási állománnyal rendelkező társaság a szerződések 82, a befizetett díjak 83 százalékát tudhatja magáénak.

Az alulbiztosítottság csökkenésével (a magasabb biztosítási fedezetek és így összegek vállalásával) Seffer Dániel szerint a biztosítások díjbevétele a következő hónapokban az infláció felett fog növekedni. Ezt ugyanakkor a másik oldalon a szolgáltatások (kárkifizetések) összegének növekedése és a biztosítói szolgáltatások versenye bőségesen kompenzálja majd az ügyfeleknél.

Nem lehet cél a fedezetek csökkentése

Az MFO standard feltételei nem teszik lehetővé, hogy a biztosítók olyan, gyakori károkat, mint a beázás, csőtörés vagy üvegkár kivegyék a biztosítási szerződések kockázatai közül, ennek ellenére sok múlik majd azon, hogy a díjverseny egészséges legyen és ne terjedjenek el a piacon olcsó díjon kínált, ám csak korlátozott szolgáltatást nyújtó termékek, mint például a gépjármű piacon a lényegében csak lopáskárra fizető, cserében igen kedvező díjú mini-casco megoldások. A piaci szereplők véleménye szerint a biztosítók közötti díjverseny akár teljes egészében kompenzálhatja a fedezeti szint emelések díjnövekvő hatását.

A minisztérium reményei szerint egyre több ügyfél néz majd körül a biztosítók által kínált extra fedezetek - például kisállat-biztosítás, napelem-biztosítás - vagy egyéb szolgáltatások - asszisztencia - kínálatában és így valóban érdemi fedezetekkel és szolgáltatásokkal tudják majd a releváns kockázataikat lefedni. Ebben nagy szerep hárul az alkuszokra - mondta Seffer Dániel.

Bekavar a húsvét

A jogalkotási folyamat során egyértelműsítésre került, hogy a társasházbiztosítások beletartoznak a kampányba, ám a csak ingóságokat tartalmazó biztosítások esetében a fenti lehetőség nem adott. Arról is döntés született, hogy csak tartozással nem rendelkező, azaz díjrendezett biztosítások esetében élhetnek az ügyfelek a lakásbiztosítás kampány idején történő felmondásával.

Bár az alkuszok javasolták, hogy a kampány esetében – hasonlóan a kgfb kampányhoz – egy adott naphoz, április 30-hoz legyen köthető a régi szerződések felmondása, ám a szabályozás rendes felmondást ír elő, az pedig 30 nap. Az NGM kikérte a biztosítók véleményét is, ők sem támogatták, hogy a lakásbiztosításoknál a korábbi kgfb-kampányhoz hasonlóan fix időpont kerüljön kikötésre.

Miután az idén a felmondási időpont a húsvéti hétvégére esik, ezért ugyanakkor Seffer Dániel szerint az NGM elvárja, hogy a biztosítók az ünnep után, április 2-án beérkezett felmondásokat is elfogadják.

Az alkuszok azzal szerették volna biztosítani, hogy a kampány ne a régi szerződések felmondásához adjon extra lehetőséget, hanem a jogalkotó szándékaival összhangban egy, az ügyfélnek jobb, olcsóbb biztosítás megkötését segítse elő, hogy kimonatták volna, hogy egy új biztosítás megkötése előzze meg a régi felmondást a kampány során. A miniszteri biztosi kabinet szakértője szerint ugyanakkor a lakásbiztosítás nem kötelező – mint pl. a kgfb -, így a szerződéses szabadság elvének tiszteletben tartása mellett ilyen feltételt nem lehet előírni. Ugyanakkor az NGM az első kampány tapasztalatai alapján – ha mégis tömeges felmondásra és nem a biztosítás optimalizálására használnák fel az ügyfelek a kampányt – hajlandó lesz átértékelni álláspontját.

Abban ugyanakkor az alkuszok véleményét fogadta el a tárca, hogy a díjrendezettség a felmondás utolsó napjáig rendezhető legyen, hiszen lehetnek olyan határidők, amelyek alapján a díj, akár azon időponton túl is befizethető lehet. Ugyanakkor az új szerződés megkötésének a régi díjának kifizetése továbbra is feltétele lesz – már csak azért is, mert díjnemfizetéssel megszűnő szerződések egy csomó problémát okoznának.

forrás: economx.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Lecsapott a jégkatasztrófa: hiába a biztosítás, ezeknek a magyaroknak nem jár kártérítés
2023 december 04.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Lecsapott a jégkatasztrófa: hiába a biztosítás, ezeknek a magyaroknak nem jár kártérítés

Tegnap reggel intenzív havazásra ébredt a főváros, majd a nap későbbi részében az ország több területére is harmadfokú riasztást adtak ki ónos eső veszélye miatt. Ez az időjárási jelenség nem csak azért veszélyes, mert csúszóssá teszi az utakat, hanem azért is, mert a jégpáncélba zárt faágak nem bírják el a jég súlyát és leszakadnak – ez pedig személyi sérüléssel és anyagi károkkal járhat. Adódik a kérdés - számíthat a biztosító segítségére az, akinek így keletkezik kár az autójában, lakásában?

Tegnap este már számos vármegye területére adott ki ónos eső miatti figyelmeztető előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat. A helyzet Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben volt a legrosszabb, ahol a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adták ki, de érintett volt még Jász-Nagykun-Szolnok (másodfokú riasztás), Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg (utóbbiakban elsőfokú riasztás) vármegye is. Összességében tehát durván az ország harmada érintett volt valamilyen szinten az ónos eső által.

A szóban forgó természeti jelenség pedig több szempontból is veszélyes, hiszen nem elég, hogy a csúszóssá váló utak miatt már eleve nagyobb eséllyel történnek karambolok, de a faágakon, vezetékeken stb. keletkező jégpáncél súlya alatt is gyakran leszakadnak, letörnek a jégtől roskadozó ágak és egyéb tárgyak, berendezések. Ezek pedig nem csak az utcán parkoló autókban, de akár az ingatlanokban is kárt tehetnek, hogy a személyi sérülésekről most ne is beszéljünk.

Számíthatunk a biztosítóra?

Az ingatlanokat érintő rádőléses káresemények után jellemzően fizetnek a biztosítók, hiszen ezek a termékek alapvetően védelmet nyújtanak a természeti jelenségekből adódó elemi károkkal szemben. Ettől függetlenül időről-időre érdemes lehet átvizsgálni a biztosítást, hogy pontosan mekkora összeghatárokig is van védve az ingatlanunk. Ahogyan arról nyáron is írtunk, ezt akkor különösen fontos megtennünk, ha csak a biztosítás megkötése után telepítettünk napelemeket az ingatlanra – ez ugyanis több millió forinttal is megemeli az ingatlan értékét, másrészt vannak olyan biztosítások, ahol külön kiegészítő biztosítást kell kötni ezekre a berendezésekre.

És az autóknál?

Az autónkra rádőlő fák esetében a csak kötelező biztosítással rendelkező tulajdonosok nem számíthatnak a biztosítójukra, ám a cascóval rendelkezők már igen. Nyári, kifejezetten a jégkárokkal és viharkárokkal foglalkozó körképünkből kiderült, hogy a hasonló elemi károk esetén nincsenek olyan körülmények, melyek mentesítenék a biztosítókat a keletkezet károk megtérítése alól. Természetesen ennek ellenére is az a legjobb, ha sikerül megelőzni a bajt, tehát a lehetőségekhez mértén igyekezzünk a lehető legóvatosabban, legkörültekintőbben vezetni, illetve parkolni.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában a lakásbiztosításokat, a casco biztosítás kalkulátorában pedig a biztosítók casco ajánlatait hasonlíthatja össze, és kötheti meg a kiválasztottat.

20 kérdés, amit eddig senkinek nem mertél feltenni a lakásbiztosításodról
2023 november 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás

20 kérdés, amit eddig senkinek nem mertél feltenni a lakásbiztosításodról

Mitől függ a lakásbiztosításom díja? Mikor jön ki a kárfelmérő, és mikor elég, ha csak fotót küldök? Mennyit fizet a biztosító, ha alulbiztosított vagyok? Nekem kell fizetni, ha ráesik a virágcserepem az utcán parkoló autóra? Lakástulajdonosként vagy bérlőként bizonyára mindenkit foglalkoztattak már ehhez hasonló kérdések. Rácz István, a Biztosítási Elemző Központ vezető elemzője és Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz szakértője segítségével megválaszoltunk 20 kérdést, amelyek segíthetnek eligazodni a lakásbiztosítások világában.

1. Mennyit fizet a biztosító?

Jó esetben annyit, amennyi a kár összege (levonva persze az esetleges önrészesedést). Ebbe az alulbiztosítottság szólhat bele, amely azt jelenti, hogy a biztosítási összeg alacsonyabb, mint az ingatlan újjáépítési értéke (ennek ellenkezője a túlbiztosítás, de a magyarországi ingatlanokra inkább előbbi a jellemző). Az alulbiztosítottság azért veszélyes, mivel a biztosítónak megvan rá a lehetősége, hogy a kárt csak a biztosítási összeg újjáépítési értékhez mért arányában fizesse meg: azaz, ha például egy 50 millió újjáépítési értékkel bíró ingatlan csak 25 millió forintra van biztosítva, az 1 millió forintos kárnak csak a felére, 500 ezer forintra jogosult az ügyfél.

A hirtelen megemelkedett építkezési költségek (infláció) miatt előfordulhat, hogy ma sok ingatlan alul van biztosítva, de a kisebb károknál még így is ritkán fordul elő, hogy a biztosító figyelembe veszi az alulbiztosítottságot, tehát az üvegtörés vagy beázás esetén nem kell ettől tartanunk. A gyakorlat az újjáépítési költség általában abban az esetben játszik szerepet, ha az ingatlan egy totálkár (pl.: tűz) miatt jórészt, vagy akár teljesen elpusztul – ilyenkor ugyanis a szerződésben rögzített biztosítási összeget, négyzetméterárat fizeti ki a társaság.

2. Hogy számolja ki a biztosító lakásom értékét a szerződés megkötésekor?

A biztosító alapvetően az ügyfél által megadott adatokra támaszkodik: többek között a méretből, az elhelyezkedésből és a falazat típusából kalkulál egy újjáépítési értéket. Azt, hogy ezen adatok alapján pontosan mennyi lesz a végösszeg, építőipari cégektől beszedett ajánlatok, illetve a kárszakértők becslései alapján állapítják meg. Így gyakorlatilag kiszámolják, hogy az egyes épülettípusoknál mennyi lenne a költsége az ingatlan teljes újjáépítésének. Bár éves szinten infláció alapján a biztosító aktualizálja a biztosítási összegeket, a szerződés megkötése után azonban már az ügyfél felelőssége, hogy az újjáépítési költséget nyomon kövesse, és a biztosítási összeget aktualizálja.

3. Hogyan változik a helyreállítási költség és a biztosítási összeg?

A biztosítási összeget a biztosítók próbálják a piacnak megfelelően, azaz inflációval korrigálni, de ennek az alapértékét az ügyfél határozza meg a szerződéskötéskor. A biztosítók ehhez ajánlanak általában segítségképpen egy általuk elfogadhatónak ítélt négyzetméterárat, amit az ügyfél módosíthat (általában felfelé). Van ugyanakkor minimumár is, amelyet a biztosító határoz meg, ennél kevesebbért nem köthető meg a biztosítás (elkerülendő a nagymértékű alulbiztosítottságot).

4. Mitől függ a biztosítás díja?

Alapvetően a biztosítási összegtől, amely jó esetben megegyezik az újjáépítési értékkel. Ezt több tényező határozza meg: ilyen például az ingatlan elhelyezkedése, az építőanyaga, az alapterülete, kivitele – ezek azok a tényezők, amelyek a leginkább hatással vannak a díjra, de ezen kívül a biztosítani kívánt ingóságok értéke is fontos. Ezeken túl közrejátszik még a fizetési gyakoriság, a fizetési mód is, illetve szintén fontosak a biztosító által fedezett kockázatok is (vagyis a biztosítási események köre). Itt érdemes megjegyezni, hogy a teljeskörű laskásbiztosítások, amelyek minden lényegesebb fedezetet (tűz, elemi károk, betöréses lopás, baleset és felelősség biztosítást is) magukban foglalnak, drágábbak, mint a nem teljeskörű biztosítások, melyek közé például a csak ingóságokra vagy a csak épületekre kiterjedő lakásbiztosítások tartoznak.

5. Mi alapján változik a szerződéskötéskori biztosítási díj összege?

A biztosítási díj összegét a biztosító évente infláció alapján indexálhatja, ezen felül az előző kérdésben említett faktorok változása, vagyis a biztosítási összeg emelése vagy csökkentése változtathatja meg az ügyfél által fizetett díjat, illetve a vagyonértékekben történő jelentősebb változás.

6. Mikor lehet lakásbiztosítást váltani?

Alapvetően évfordulókor. A hatályos szabályok alapján minden szerződés évfordulója az a nap, amikor megkötötték az adott lakásbiztosítást. A biztosítást a fordulónap előtti 30. napig bezárólag lehet felmondani, írásban.

7. Milyen újdonságot fog hozni a jövő év ebben?

Jövő márciustól a fordulónap előtti felmondáson kívül március 1. és 31. között is lehetősége lesz az ügyfélnek felmondani a lakásbiztosítását. A biztosítási szerződések megszűnése a 2024. március folyamán történő felmondások esetén a felmondás biztosítóba történő beérkezésétől számított 30. nap lesz.

8. Mi az az MFO?

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére megalkotott értékalapúságot és ügyfélközpontúságot célul kitűző, új “prémium” terméktípus. Az MNB hosszas vizsgálat után meghatározta azokat a termék és kárrendezési szempontokat, amely véleménye szerint az ügyfelek kiemelt érdekét szolgálja. Ezek összessége az MFO. Általában 5-20%-al drágább, mint a hagyományos lakásbiztosítás, de a 2024. márciusi kampányban ez is változhat.

9. Megéri egyáltalán MFO-ra váltani?

A szakértők szerint a lakásbiztosítások közül a legtöbb termék eddig is ügyfélbarát módon működött.. Így nem éri meg csak azért váltani, hogy a biztosításunk MFO, azaz “minősített fogyasztóbarát” legyen. Az összehasonlításnál azonban a jobb minősítést elérő termékek között ma már több az MFO, vagyis megfontolandó a kiválasztásuk. Természetesen a díjat és a biztosítási összeget is nézni kell, vagyis az ár/érték arányt.

10. Lakáshitel megkötésénél megmondhatja a bank, hogy hol kössem a biztosítást?

Röviden: nem. Kicsit hosszabban: a pénzintézet csak azt határozhatja meg, hogy az ügyfél milyen biztosítást kössön, azaz, hogy milyen fedezetekre kell kiterjednie a lakásbiztosításnak (és hogy annak kedvezményezettjeként a bank kerüljön megnevezésre). Ez általában teljeskörű biztosítást előírását jelenti. Emellett előny lehet, hogy a bank, a hitellel kapcsolatos kedvezményeket adhat, ha a biztosítást a banknál (vagy partnerénél) köti meg a hitelfelvevő.

11. Lakáshitelnél köthetek olyan biztosítást, amelyet az adott bank nem közvetít?

Igen, mint az előbbi válaszból is látszik, bár kicsit több lesz a papírmunka a hitelfelvevő részéről, de bármilyen lakásbiztosítást meg lehet kötni, akkor is, ha azt az adott bank nem közvetíti.

12. Kössek lakásbiztosítást, ha a társasház biztosítva van?

Amennyiben a társasház biztosítás a közös épületrészeken túl kiterjed a lakás falazataira is (a társasház-biztosítások jelentős többségénél így van), akkor elegendő csak az ingóságokra és a beépített bútorokra biztosítást kötni. Ehhez a “korlátozott” biztosításhoz is lehet (és kell is) ugyanakkor felelősség, baleset és betörés kiegészítőt kérni.

13. Mi van, ha eláztatom a szomszédot, leesik az utcán parkoló autóra a virágcserepem?

Erre a felelősségbiztosítás a megoldás. A felelősségbiztosítási elem a teljes biztosítási díj elenyésző részét teszi ki, tehát mindenképp érdemes ilyennel is rendelkezni a lakásbiztosítás részeként.

14. Mikor jön ki a kárfelmérő? Milyen károknál, milyen összegnél? Mi az a bagatellkár?

A bagatellkárokat általában néhány 100 ezer forint alá teszik. Régebben még élt az a felosztás, hogy kifejezetten a bagatellkároknál nem jön ki a biztosító szakembere, ez mára azonban már megváltozott: a biztosítóknak ugyanis rendkívül drága lett az élő munkaerő alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy a kárszakértő kiküldését általában nemcsak a kár összege alapján határozzák meg, hanem a kár fajtája, típusa alapján is. Ha egy kárról például könnyű fotót készíteni, az is elegendő lehet a biztosítónak, de itt figyelembe veszik az ügyfelet is (ha valaki túl sok kárt jelentett be korábban, azt nagyobb valószínűséggel ellenőrzik).

15. Mikor kér számlát a biztosító?

A kisebb károk nagy része úgynevezett megegyezéses alapon térül: ha az ügyfél a biztosító ajánlatát elfogadja, akkor számla nélkül megkaphatja a kártérítési összeget. Ha a szerződő ennél többet kér, a biztosítónak is megvan a joga, hogy azt csak a javítási számla ellenében fizesse ki.

16. Meddig jelenthetem be a kárt? Mi van, ha egy nem lakott ingatlanban, például a nyaralómban csak később veszem észre?

A feltételek alapján a lehető legrövidebb időn belül kell kárt a biztosítóhoz bejelenteni, erre általában 24-48 órát határoznak meg a biztosítók. Fontos azonban, a jogszabály azonban olyan kitételt is tesz, hogy a biztosító nem tagadhatja meg a kár kifizetését csak azért, mert az ügyfél azt későn (pl. egy hét múlva) jelentette be, csak akkor, ha a késedelem kideríthetetlenné teszi az eredeti kár mértékét.

17. Kössek az ingóságokra biztosítást? Mi van, ha ellopják a laptopomat, de nem tudom bizonyítani, hogy volt laptopom?

Az ingóságokra alapvetően érdemes biztosítást kötni. Jó, ha megvannak a számlák, vagy legalább fényképek az otthonunkról, de alapvetően nincs szükség arra, hogy számlákkal dokumentáljuk a biztosított vagyonunkat. Ma már elég részletesen megadható a szerződéskötésnél, hogy milyen vagyontárgyakkal (vagyoncsoportokkal) rendelkezünk, ezt a biztosító mindig elfogadja. Persze, ha irreálisan sok ellopott tárgyat jelent be egy károsult, megeshet, hogy a biztosítótársaság kételkedni kezd.

18. Kössek az albérletemre bérlőként biztosítást?

A válasz alapvetően: nem. A lakásra semmiképp, hiszen az a lakástulajdonos feladata, ha pedig a bútor is az övé, akkor arra sem. Azokra az ingóságokra azonban, amelyet a bérlő visz a lakásba, érdemes lehet biztosítást kötni.

19. Kössek a nyaralómra biztosítást?

A nyaraló is ingatlan, ami jelentős értéket képvisel, így érdemes erre is biztosítást kötni, pláne azért, mivel nem tartózkodik ott folyamatosan a tulajdonosa. A válasz tehát: igen, mindenképpen.

20. Fizet-e dugulásra vagy zárcserére a biztosító?

Az ilyen típusú károknál azt kell megnézni, hogy a biztosításban hol szerepel a biztosítani kívánt esemény. Ha az alapfedezetben is szerepel a dugulás vagy a zárcsere, nincs vele teendőnk, ha viszont nem, akkor kiegészítő biztosítást kötni, hiszen csak ekkor fogjuk tudni visszakapni a duguláselhárítás vagy a zárcsere költségét. Alapvetően minden kiegészítő biztosításra igaz, hogy kellő körültekintéssel kell eljárni: minden olyan eseményt érdemes bebiztosítani, amely veszélyeinek ki vagyunk téve. Az ilyen fedezeteket gyakran a biztosítók lakásbiztosításhoz köthető kiegészítő asszisztenciabiztosításai tartalmazzák, e károk javítására sok esetben saját alvállalkozó szakembert tudnak rövid idő alatt biztosítani.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Földrengés fenyegeti ezt az országrészt: vigyázat, ebben az esetben nem fizet a biztosító!
2023 november 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Földrengés fenyegeti ezt az országrészt: vigyázat, ebben az esetben nem fizet a biztosító!

Közel száz év alatt rengeteget fejlődtek a szeizmológiai műszerek, ezért könnyebb kimutatni a földmozgásokat. A Bükk-hegységben november 14-én kisebb, a Richter-skálán 2,7-esnek számító földrengés keletkezett Egertől észak-keletre. A rengést több vármegyénkbeli településen is érezni lehetett, köztük Bükkszentkereszten, Bükkzsércen, Kisgyőrben, Nekézsenyben és Répáshután.

Kevesebb mint másfél hónapja, október 9-én egy jóval erősebb, 5-ös magnitúdójú rengés keletkezett Szlovákiában, Kassától mintegy 60 kilométerre. Ezt Miskolcon, a Bodrogközben, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen is észlelték – számolt be róla a BOON.

Minden évben észlelhetünk rengéseket a Bükk környékén

Azt nem lehet elmondani, hogy napjainkban gyakrabban lenne földrengés, mint korábban volt. A Bükk-hegység környezetében minden évben megfigyelhető sok kicsi rengés. 1925-ben pedig Eger-Ostoros környékén 5-ös magnitúdójú földrengést mértek még analóg műszerekkel, amikor károk is keletkeztek ezen a területen -- nyilatkozta portálnak dr. Győri Erzsébet, a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának tudományos főmunkatársa.

A múlt héten mért 2,7-es szintű is érezhető volt a környéken lakók számára, de nem okozott nagyobb bajt. Ezt több, nagyon pici, az emberek által nem érzékelhető rengés követte. Mi azért tudunk a legkisebb földrengésekről is, mert az utóbbi években nagy számú szeizmológiai műszert telepítettünk és érzékenyebbé vált a hálózatunk. Az ország területén évente száz fölött van azoknak a rengéseknek a száma, amit látunk.

Ötös szintű rengéstől fizet a biztosító

Magyarországon már olyan földrengés is erősnek számít, amit Japánban vagy Kaliforniában még teljesen hétköznapinak mondható.

Magyarországon már a 4-es magnitúdójú földrengésektől keletkezhetnek az épületeken repedések, meglazulhatnak a cserepek, elferdülhetnek kémények és lehullhatnak téglák. Az 5-önél nagyobb magnitúdójúak pedig akár komolyabb károkat is okozhatnak. Ilyen előfordult az Északi-középhegységben például Egerben, a Jászságban, Dunaharasztiban és Kecskeméten. A legerősebb földrengés Magyarországon 1763-ban Komáromban következett be, ennek magnitúdója 6,3-ra becsülhető. Hogyha pedig a rengés, EMS-skálán mért intenzitása eléri az 5-ös szintet, akkor, ha volt biztosítás a káreseményt elszenvedett épületen, Magyarországon általában fizetnek a biztosítók – tájékoztatta a portált a szakértő.

forrás: hellovidek.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak