2013.02.22

Árvízkészültség a biztosítóknál

Rekord kifizetésre készülnek a biztosítók, az előrejelzések szerint ugyanis a sokéves átlagot meghaladó árvíz érheti el az országot. Az elöntött ingatlanok után tavaly összesen mintegy 3 milliárd forintot fizettek ki, miközben az elúszott valós érték elérte a százmilliárdos nagyságrendet, ám a veszélyeztetett ingatlanok mintegy 30 százalékára nincs biztosítás. Belvízre viszont továbbra sem lehet szerződni egyetlen cégnél sem.

A biztosítókat is mozgósítja a hír: az elmúlt évek legnagyobb áradásával számolnak a vízügyi szakemberek tavasszal, mert rekordmennyiségű hó halmozódott fel a hazai folyók, különösen a Duna, az Ipoly, a Sajó, a Hernád és a Dráva vízgyűjtő területein. A kirendeltségek fokozott készültséggel várják az árvíz idején szokásos nagy rohamot, ami egy átlag hétköznapinál jóval nagyobb, ám meg sem közelíti azt, amekkora lehetne, ha minden veszélyeztetett ingatlanra lenne biztosítás – véli Németh Péter, a 25 biztosító ajánlatát kínáló CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója. Árvízkárra évente mintegy 3 milliárd forintot fizetnek ki a biztosítók, miközben a vízben odaveszett valós érték egy olyan katasztrófában, mint amelyet 2010-ben Felsőzsolca és környéke lakói átéltek, elérheti a több százmilliárdos nagyságrendet is, csak éppen a megrongált épületek legalább harmadára nincs biztosítás. Annak ellenére, hogy Magyarországon kiemelkedően jó, 75 százalékos az ingatlanbiztosítási arány, az érvízi területek lefedettsége messze elmarad az országos átlagtól. Miért éppen ott van a fehér folt, ahol a legnagyobb szükség lenne a garanciára? A magyarázat az lehet – latolgat Németh –, hogy az árvízi területeken élők jelentős részének mindennapos megélhetési gondja van, nem futja biztosításra. Még akkor sem, ha a havi 1-2 ezer forintos díjjal egész életek munkáját lehet megmenteni.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

 

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Sok pénzt buknak a magyarok, mert nem tudják, hogy a bankkártyák szolgáltatásai között szinte mindig van valamilyen kártérítési garancia
2023 november 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Általános

Sok pénzt buknak a magyarok, mert nem tudják, hogy a bankkártyák szolgáltatásai között szinte mindig van valamilyen kártérítési garancia

Akár több helyről, több kártérítést is felvehetnek azok, akik itthon bármilyen balesetet szenvednek, csak át kell gondolniuk, mennyi bankkártyát használnak, s kötöttek-e például lakásbiztosítást. Mindezek mögött ugyanis jó eséllyel lapul legalább egy alap balesetbiztosítás is – hívja fel a figyelmet egyebek között a napokban történt vonatszerencsétlenség kapcsán is a CLB. A független biztosítási alkusz cég szerint sokan azért esnek el akár komolyabb kártérítési végösszegtől, mert nem is gondolják, mennyi helyen lehet a nevükre szóló balesetbiztosítás is.

Az emberek többsége bele sem gondol, hogy egy esetleges baleset kapcsán olyan helyről is kaphatna kártérítést, ami eszébe sem jut – írja a napokban egyebek között a Sápon történt vonatbaleset kapcsán is a CLB. A biztosítási alkusz cég a sérülteknek és a hozzátartozóiknak is üzeni: gondolják át, milyen típusú biztosításaik vannak, mert elképzelhető, hogy mindegyik, különösen a lakásbiztosítás mögött lapul egy balesetre szóló is, s így akár 3-4 helyről is kaphatnak kártérítést, ha kérnek. Ez utóbbi fontos feltétel – figyelmeztet Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója. Egy szerencsétlenségtől függetlenül is mindenkinek érdemes számba vennie, mennyiféle bankkártyája van, milyen fajta biztosítások lapulnak otthon, s azokat milyen plusz szolgáltatással fejelte meg az adott pénzintézet vagy éppen a biztosító – magyarázza. A kommunikációs igazgató szerint ma már olyan komoly balesetbiztosítási marketing zajlik, hogy például csaknem mindegyik bankkártya szolgáltatásai között lapul valamilyen kártérítési garancia. Ahány kártya, annyi potenciális baleseti kártérítés is lehet. Sok kicsi, sokra megy – jegyzi meg a szakértő.

Ez azonban még mindig nem minden – mondja. Elő kell venni a lakásbiztosítást is, s abban a szerződésben is keresni a balesetre szóló kitételt, hiszen a legtöbb tartalmaz valamilyen szintű baleseti fedezetet is. Ez is egy pluszforrás lehet. Ezeket a szétszórt biztosítási kártérítéseket ki kell használni, mert ha külön, külön nem is sok, de összejöhet egy komolyabb összeg, ami egy baleset után talán segít átvészelni, de mindenképpen megkönnyíti valamelyest a lábadozási időszakot.

Annak ellenére, hogy a biztosítók általában egyre több új szerződésre buzdítják az embereket, Németh úgy véli, első körben érdemes csak azt átnézni, ami van – a lakásbiztosítást mindenképpen –, mert kiderülhet, baleset esetén akár 4-5 helyről is lehet kártérítést kapni. Tudatosabban kell bánni legalább a meglévő biztosításokkal – szögezi le Németh. A CLB tapasztalatai szerint azt már tudják az emberek, hogy a tömegközlekedési járműveken bekövetkezett balesetért a szolgáltató biztosítása áll helyt – van, ahol az utazási jegy tartalmazza is ezt -, de arra nem gondolnak, hogy a zsebükben és otthon a szekrény aljában is lapulhatnak még olyan szerződések, amik alapján máshonnan is jogosultak pénzügyi segítségre.

A karácsony közeledtével különösen aktuális a balesetbiztosítással is foglalkozni, hiszen a hosszú ünnepi időszakban köztudottan sok otthoni sérülés történik. Többet és egyszerre többen vannak otthon, így a kisebb területen és az ünnepi sürgés-forgás közben a baleseti kockázat is nagyobb – magyarázza a kommunikációs igazgató. Németh Péter szerint egyébként megéri külön önálló balesetbiztosítást is kötni, mert havonta pár ezer forintért komoly garanciákat és kártérítést lehet kapni.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Kösse meg balesetbiztosítását a CLB kalkulátorán keresztül:
Balesetbiztosítás kalkulátor >>

A bérlőnek vagy a tulajdonosnak kell lakásbiztosítást kötnie?
2023 október 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A bérlőnek vagy a tulajdonosnak kell lakásbiztosítást kötnie?

Sok esetben csak a károk bekövetkeztekor derül ki, hogy volt-e biztosítás az albérleten. De vajon a bérlőnek vagy a tulajdonosnak feladata biztosítást kötni a lakásra? Most kiderül!

1. Mindenki közös érdeke!

Bérleti szerződés megkötésekor gyakran nem foglalkozunk azzal, hogy az ingatlan megfelelően van-e biztosítva, pedig a lakásbiztosítás megléte ugyanúgy a tulajdonos és a bérlő érdeke is. Egy betöréses lopás vagy egy hevesebb vihar, akár egy tűzeset bárhol megtörténhet, és biztosítás nélkül saját költségből kell megtéríteni a károkat.

2. Tegyük fel a kérdést!

A bérleti szerződés feltételeinek tárgyalásakor érdemes tisztázni, hogy a tulajdonos kötött-e lakásbiztosítást az albérletre, és ha igen, pontosan mire terjed ki, milyen értékhatárral, valamint ki felel a biztosítás díjának befizetéséért. A lakásbiztosítás részleteit mindig rögzítsük a bérleti szerződésben is, hogy a későbbiekben, egy esetleges kár esetén elkerüljük a vitás helyzetet.

3. Óvjuk az értékeinket!

Többnyire a tulajdonos felel a lakásbiztosítás megkötéséért és annak díjának befizetéséért. Azonban bútorozatlan albérlet esetén a bérlő saját ingóságait külön ingóságbiztosítással is védheti. Érdemes erről is egyeztetni, hogy a bérlő ne kössön dupla biztosítást a már meglévőn túl.

4. Megoszlanak a költségek

Megoldás lehet az is, ha a költségeket megosztják a felek egymás között. Az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi költségeibe, így azt a főbérlő általában maga fizeti. Ha viszont a

biztosítási szerződés kiterjed az ingóságokra is, és ezek a vagyontárgyak a bérlő tulajdonában állnak, akkor célszerű megállapodni, ki milyen arányban viseli a díjat.

5. Évfordulótól függetlenül

Előfordulhat olyan eset is, amikor a tulajdonos nem rendelkezik biztosítással. Ebben az esetben a bérlő is jogosult a bérbeadóval előre egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni a bérelt ingatlanra. Arra érdemes figyelni, hogy a bérleti szerződés megszűnésével nem szűnik meg automatikusan a lakásbiztosítás, ilyenkor a bérlőnek kell lemondania a szerződést, amit az évforduló előtt is fel lehet mondani.

6. Mit fizet a társasház?

Sok esetben az ingatlan csak a társasház biztosítása keretében rendelkezik biztosítással, ami gyakran nem fedezi teljes mértékben a károkat. Ezért még a szerződés aláírása előtt egyeztessünk a közös képviselővel, hogy a társasház biztosítása mire terjed ki. Ha például csak a társasház közös tulajdonú helyiségeire nyújt fedezetet, érdemes kiegészítő biztosítást kötni.

7. Szerepeljen a lakcímkártyán

A hazai biztosítók általában nem tesznek különbséget abban, hogy a lakást a tulajdonos vagy annak bérlője lakja. Azonban a biztosítás megkötésekor fontos megjelölni, hogy a lakás bérbeadott. Egyes biztosítók azonban előírhatják, hogy a bérlő lakcímkártyáján az albérlet szerepeljen ideiglenes tartózkodási helyként.

1. Csupán néhány kattintás!

A lakásbiztosítást az igényeinknek megfelelően kell összeállítanunk, ezért mielőtt döntenénk, érdemes többet is összehasonlítani, mivel jelentős eltérések lehetnek a szolgáltatásokban és a díjakban. Az online felületen néhány perc alatt összevethetjük a biztosítók ajánlatait, a szűrők segítségével pedig áttekinthetjük a különböző feltételeket. Sőt, a legtöbb biztosítónál online szerződéskötés esetén kedvezményt is kaphatunk.

2.Díjazzák a hűséget

Általában sokat spórolhatunk, ha már meglévő biztosítónknál kötjük meg a szerződést. Azonban ez a lehetőség csak akkor előnyös számunkra, ha az általuk kínált ajánlat teljes mértékben megfelel azoknak a szolgáltatásoknak, amelyekre szükségünk van. Sőt, a legtöbb biztosítónál online szerződéskötés esetén kedvezményt is kaphatunk.

3. Vállaljunk önrészt

Dönthetünk úgy, hogy vállalunk egy meghatározott önrészt. Ennek hátránya, hogy ilyenkor a biztosító csak az önrész feletti részt téríti meg kár esetén, de egy 20-50 ezer forintos önrész fizetése mellett akár 15-30 százalékot is spórolhatunk a biztosítási díjból.

4. Fizessük ki előre

Ütemezzük a biztosítási díj befizetését hosszabb időszakra, például 6 vagy 12 hónapra. Minél több hónap díját egyenlítjük ki egy összegben, annál nagyobb kedvezményt kaphatunk. Mindig ügyeljünk arra, hogy a biztosítási díjak időben legyenek befizetve, ami általában a számla lejárta után 30 napig lehetséges.

5. Tegyük értékállóvá

Nincs annál rosszabb, mint amikor úgy gondoljuk, hogy valami biztosítva van, de amikor megtörténik a baj, a biztosító mégsem fizet. Különösen akkor, ha nagy értékű új ingóságokat, például napelemet vagy klímaberendezést vásároltunk, mindenképpen frissítsük a lakásbiztosításunkat, így nem kell az új tárgyak miatt aggódnunk.

6. Ne ragadjunk a múltban

A biztosítók minden évben automatikusan indexálják a szerződéseket. Ez azt jelenti, hogy emelik a biztosítási összegeket és ehhez kapcsolódóan a díjakat. Ha drágának találjuk a jelenlegi biztosítást, nézzük meg más biztosítók ajánlatait is, mivel lehet, hogy máshol olcsóbb vagy szélesebb körű biztosítást találunk, ha hajlandóak vagyunk váltani.

7. Kövessük nyomon a piaci értéket

Az ingatlanunk értéke egy korszerűsítés miatt is növekedhet, ezért fontos, hogy az ingatlanunk soha ne legyen alulbiztosítva. Ellenőrizzük, hogy a biztosítási összeg a lakásunk és a benne található ingóságok valós értéke legyen. Ha például az ingatlanunk újjáépítési értéke 50 millió forint, de csak 40 millió forintos biztosítást kötöttünk, akkor egy esetleges tűzkár esetén a biztosító csak a valós veszteségünk egy részét téríti meg.

forrás: www.metropol.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Rekordösszegű kárrendezés várható a múlt heti viharok nyomán
2023 augusztus 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Rekordösszegű kárrendezés várható a múlt heti viharok nyomán

Az elmúlt hét viharai nyomán továbbra is folyamatosan érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. Bár még nem minden társaság adatai állnak a a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) rendelkezésére, de az már így is kirajzolódik, hogy rekordösszegű, akár a négy és fél milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhat az ágazat.

A múlt csütörtök és vasárnap közötti viharok nyomán kedd délig a lakásbiztosítási szerződések alapján húszezret megközelítő bejelentés érkezett azokhoz a biztosítókhoz, amelyek addig megküldték adataikat a MABISZ-nak. Ez a szám az elkövetkező napokban várhatólag tovább emelkedik, hiszen sokan éppen a szabadságukat töltik, vagy még esetleg nem tudták felmérni a távolabbi ingatlanjaikban, nyaralójukban keletkezett károkat. A bejelentések nyomán a társaságok mintegy négy és fél milliárd forintot elérő összeget különítettek el kárrendezésre, amelynek jelentős részéhez akár már napokon belül hozzáférhetnek ügyfeleik. A legtöbb bejelentés Budapesthez, Pest, valamint Hajdú-Bihar vármegyékhez kötődik.

A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly a négy hónap alatt összesen 7,5 milliárd forintot tett ki ez a számla, mintegy hatvanhárom ezer bejelentésre. 2018-ban pedig a teljes viharszezon kevesebb, mint 3,2 milliárd forintjába „került” a társaságoknak. Az elmúlt évtizedben nem voltak olyan viharok, vagy akár egymást követő viharos napok, amelyek az összegeket illetően ilyen méretű pusztítást hagytak volna maguk után.

Ez azonban csak részben az időjárás következménye, mivel jelenleg már a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő építkezési, munkadíj költségeknek, építőanyag áraknak köszönhetően. Néhány évvel korábban az átlagkárösszeg nyolcvan-százezer forintra jött ki egy-egy nagyobb vihar után. Ha a mostani gyorsjelentések adatai utólag beigazolódnak, úgy a múlt heti viharok nyomán a kétszázezer forintot is meghaladó átlagos kárösszeggel lehet számolni.

Jelenleg a magyarországi lakóingatlanok 73-74 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, viszont a meglévő szerződések jelentős részét több évvel korábban kötötték, és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek, esetleg az ingatlan bővítésének, korszerűsítésének megfelelően. Így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak. (Erről akkor beszélünk, ha lakásunk, házunk újjáépítésének, ingóságaink újrabeszerzésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített un. biztosítási összegeket. A biztosítási összeg ugyanis a kártérítés felső határa. Alulbiztosítottsághoz vezethet az erősödő inflációs környezeten kívül az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterületét helytelenül adtuk meg.) A lakossági és üzleti ügyfeleket egyaránt érintő alulbiztosítottság elkerülése érdekében a szövetség a honlapján is alapos tájékoztatást nyújt a teendőkről, (https://mabisz.hu/alulbiztositottsag/), valamint hasznos tanácsokkal szolgál a lakásbiztosítási szerződések megkötéséhez.

Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

forrás: mabisz.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Fizet a biztosító, ha a jég szétveri a napelemet? Itt a válasz
2023 augusztus 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Fizet a biztosító, ha a jég szétveri a napelemet? Itt a válasz

Jelentős jégkárokat okozhat a jégeső a napelemekben. Kevesen tudják, az ingatlanbiztosítások sem feltétlenük fedezik ezeket a károkat. Szakember ismertette, mire figyeljünk oda biztosítási oldalról, ha napelemet szereltetünk a házunkra.

Jégeső okozott kárt a napelemekben – segít a biztosító?

A valaha volt legnagyobb bővülését mutatta az ország naperőmű-kapacitása 2023 első negyedévében Magyarországon. A rekord leginkább a háztartási méretű napelemes rendszerek és a napelemparkok gyors kiépülésével magyarázható. Az aktuális trend ellenére kevesen tudják, ha például jégkár éri a családi ház tetejére telepített napelemet, nem feltétlenül fedezi a kárt az ingatlanbiztosítás.

A kivitelezés fázisában is már lehet, és érdemes biztosítani a napelemes rendszereket, hiszen nagyon sokan most kapták meg az engedélyt, illetve most értek el ahhoz a pillanathoz, hogy megpróbálják a napelemeket felszerelni - idézi Lambert Gábort, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjét az Infostart.

Hozzátette, érdemes olyan kivitelezőt választani, aki rendelkezik építés- és szerelésbiztosítással, ami azt a kárt is megtéríti, ami a rendszer beszerelése alatt keletkezik.

Érdemes lehet kiegészíteni a biztosítást

Kiemelte, kiegészítő biztosításként is bele lehet vonni napelemrendszereket a fedezetbe. Megjegyezte, érdemes hasonlóan cselekedni akkor is, ha egy fejlesztés, vagy egy értékes eszköz beszerelése miatt növekszik az ingatlan értéke.

Ha bővítjük ingatlanunkat, nagy értékű új ingóságokat szerzünk be, akkor mindenképpen aktualizáljuk a biztosításunkat. Tehát tegyük értékállóvá, és gondoljunk arra, hogy a biztosítási szerződésünkben megjelölt biztosítási összeg a kártérítés felső határa. Amennyiben ingóságunk, illetve ingatlanjaink értéke meghaladja ezt a biztosítási összeget, akkor a biztosító csak arányosan fog téríteni kár esetén - figyelmeztetett a szakember.

Rekordsebességgel bővültek a magyar napelemes kapacitások is

171 MW-tal bővült az első negyedévben, így meghaladta az 1702 MW-ot a háztartási méretű (HMKE) napelemes rendszerek beépített teljesítőképessége Magyarországon. Ekkora növekedésre korábban sosem volt példa hazánkban (ez eddigi, 167 MW-os rekordot 2021 második negyedéve hozta). Március végén több mint 193 ezer háztartási napelemes rendszer működött az országban, miután a számuk 2023 első negyedévében majdnem 24 ezerrel nőtt.

A háztartási naperőművek állományának növekedését a rezsicsökkentés csökkentése, valamint a HMKE-kre vonatkozó hálózati betáplálási stop kihirdetését követően benyújtott igények realizálódása hajtotta. Emiatt a telepítő cégek nagyjából az idei nyár végéig be vannak táblázva, tehát szinte biztos a további kapacitásbővülés.

forrás: haszon.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat és a csomagokhoz adható kiegészítő fedezeteket is:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Milliárdos károkat okoztak a viharok
2023 július 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Milliárdos károkat okoztak a viharok

Az elmúlt hónap viharai nyomán a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint a tavalyi év hasonló időszakában, tette közzé a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Viharos júniuson vagyunk túl: ebben a hónapban mintegy 31,5 ezer kárbejelentést tettek az ügyfelek a lakásbiztosításaikhoz köthetően, amelyek nyomán a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják a 3,4 milliárd forintot. A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly a hasonló időszak kifizetései és tartalékolásai 2,2 milliárd forintot tettek ki, 21 ezer bejelentés nyomán. Az elmúlt évben a május még szélsőségesebb volt, és a viharszezon első két hónapjának 4,6 milliárd forintos számlája alapján félő volt, hogy a lakásbiztosítási kárkifizetések megdöntik majd a 2021-es tíz éves rekordot (9,1 milliárd forintot) is. A júliusi és augusztusi forróság és aszály azután inkább az agrárbiztosításokat terhelte meg. Idén a csendesebb május egymilliárdja után a június „behozta” a tavalyi félidős számokat, és a hétvégi békési pusztítások valamint az eheti előrejelzések azt sejtetik, hogy másként alakulhat az idei kártalanítási görbe.

A június Budapesten, Pest vármegyében, valamint az ország keleti részein hagyott maradandó nyomokat: Jász-Nagykun, borsod, Szabolcs, Bás-Kiskun vármegyében, valamint Cegléd, Kecskemét, Kaposvár, Debrecen, Baja, Pécs, Törökszentmiklós, Kalocsa, Lajosmizse, Jánoshida városokban. Leginkább a június 6-10, valamint a június 23-27 közötti napokban voltak leterheltek a kárbejelentő telefonvonalak és az irodák. A legtöbb bejelentés viharhoz, felhőszakadáshoz, beázáshoz, jégveréshez, villámhoz, valamint a villámcsapás másodlagos hatásaihoz kapcsolódott. A lakásbiztosítások, a szerződésben megjelölt feltételek mellett, fedezetet nyújtanak ezekre, valamint – a szerződés típusától függően – további több tucat kockázatra.

Az MNB statisztikái szerint a lakásbiztosítási szerződések havi átlagdíja nem éri el a négyezer forintot. Ezt érdemes összevetni azzal, hogy egy-egy nagyobb vihar után a kárrendezés összegének átlaga már meghaladja a százezer fontot, mivel a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő építkezési, munkadíj költségeknek, építőanyag áraknak köszönhetően. Ennek ellenére a lakóingatlanok több mint egynegyede (egymilliónál is több lakás, családi ház, stb.) nem rendelkezik lakásbiztosítással. Hasonló gondot jelenthet, hogy a meglévő szerződések jelentős részét is sok évvel korábban kötötték és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek, esetleg az ingatlan bővítésének, korszerűsítésének megfelelően. Így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak. (Erről akkor beszélünk, ha lakásunk, házunk újjáépítésének, ingóságaink újrabeszerzésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített un. biztosítási összegeket. A biztosítási összeg ugyanis a kártérítés felső határa. Alulbiztosítottsághoz vezethet az erősödő inflációs környezeten kívül az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterületét helytelenül adtuk meg.) A jelenségre a MABISZ január közepétől egy hónapos kampányban hívta fel az ügyfelek figyelmét a közösségi médiában. A lakossági és üzleti ügyfeleket egyaránt érintő alulbiztosítottság elkerülése érdekében a szövetség a honlapján is alapos tájékoztatást nyújt a teendőkről, (https://mabisz.hu/alulbiztositottsag/), valamint hasznos tanácsokkal szolgál a lakásbiztosítási szerződések megkötéséhez.

Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

forrás: mabisz.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Óriási károkat okozott a hétvégi vihar, alig győzik a biztosítók
2023 június 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Óriási károkat okozott a hétvégi vihar, alig győzik a biztosítók

Folyamatosan érkeznek a biztosítókhoz a kárbejelentések a hétvégi vihar miatt, a következő napokban további kárbejelentésekre számítanak az MTI által megkérdezett társaságok.

A Groupama biztosító ügyfelei hétfőn 10 óráig több mint 1000 káreseményt jelentettek be a hétvégi viharok, felhőszakadások és jégeső miatt, de a kárbejelentések száma a következő napokban várhatóan tovább nő. Számuk várhatóan eléri majd a 3–4 ezer darabot, a kárkifizetések összege pedig megközelítheti a félmilliárd forintot.

Az orkán erejű szél és felhőszakadás, egyes helyeken a jégeső Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest vármegyét érintette a legsúlyosabban. A Groupama Biztosítóhoz különösen sok kárbejelentés érkezett Törökszentmiklós, Cegléd, Jánoshida és Jászberény településről.

A Groupama jelezte, folyamatosan végzik a károk felmérését, a munkatársaikat átcsoportosították a vihar által leginkább érintett területekre, és kiemelt figyelmet fordítanak a mielőbbi kárrendezésre. A bejelentett károkat gyorsított ütemben, gyakran már a helyszíni szemle napján vagy az azt követő napon kifizetik, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget adnak.

További nagyszámú bejelentés érkezhet

Az Aegon Magyarországnál hétfő délig 1023-ra nőtt a hétvégi vihar miatt a kárjelentések száma. Az ügyfelek által becsült kárösszeg 189 millió forint, így a becsült átlagkár 246 ezer forint.

A tapasztalatok alapján a hét elején további nagyszámú kárigény érkezhet, mintegy 3500 bejelentésre számítanak az Aegonnál, ahová a legtöbb bejelentés Cegléd, Törökszentmiklós, Jánoshida és Budapest területéről érkezett. Ezek elsősorban vihar, felhőszakadás okozta beázás jellegű károk.

A kárbejelentések feldolgozása folyamatos – hangsúlyozta a biztosító. Az ügyfelektől azt kérik, hogy lehetőség szerint dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, a károk bejelentéséhez pedig használják az online ügyfélszolgálati csatornákat – közölte az Aegon Magyarország.

Kiemelték a kármegelőzés fontosságát, mivel előrelátással, felkészüléssel a károk nagy része megelőzhető lenne. Így például vihar idejére a járművek fedett helyen tárolását, az ablakok zárva tartását javasolják. Az elektronikai berendezések védelme érdekében érdemes túlfeszültség elleni berendezéseket használni, és viharos időben lecsatlakoztatni a készülékeket a hálózatról. Fokozott figyelmet kell fordítani a házi kedvencek védett helyének kialakítására is – emelte ki az Aegon Magyarország.

Villámcsapás, felhőszakadás, jégverés okozta a károkat

Az Allianz Hungária Zrt.-hez hétfőn 14 óráig megközelítően 1200 kárbejelentés érkezett, többnyire villámcsapás másodlagos hatása, felhőszakadás és jégverés miatt. A leginkább érintett terület Északkelet-Magyarország, az Észak-Alföldi régió és a Balaton környéke volt. A legtöbb kárbejelentés Törökszentmiklós és Jánoshida településekről érkezett. A becsült kár több százmillió forint, de elérheti a félmilliárd forintos nagyságrendet is.

Az Allianzhoz is folyamatosan érkeznek a kárbejelentések, a következő napokban továbbiakra számítanak, egyben javasolják az ügyfeleiknek, hogy éljenek az online kárbejelentés lehetőségével.

A biztosító azt tanácsolja, hogy vihar esetén a nyílászárók zárt állapotban legyenek, erős szélnél pedig célszerű a teraszokon, erkélyeken minden könnyen mozdítható tárgyat rögzíteni vagy szélvédett helyre rakni. Javasolják a tetőburkolatok, tetőcserepek áttekintését, ezzel meg lehet előzni, hogy a már sérült tetőben további károk keletkezzenek. Zivatar idején hasznos az elektromos készülékek csatlakozóit kihúzni a konnektorból a villámlás okozta túlfeszültségből eredő károk megelőzése érdekében.

forrás: index.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is

„És még közel sem ért véget a csapadékos időjárás” – mondta Németh Péter biztosítás szakértő a Reggeliben. Bár a vízkárok ellen minden biztosított védve van, fontos, hogy az elmúlt években nagyon sokat drágultak az ingatlanok, ez pedig a biztosításokat is érinti – tette hozzá a szakértő. Mivel megdrágultak az ingatlanok és az építési költségek is, a szakértő szerint lehetséges, hogy egy vízkár után nem annyit fizet a biztosító, mint szeretnénk. Fontos ugyanis, a megkötött biztosítások a megkötéskor érvényes négyzetméterárakat fedezik, így egy újjáépítés kifizetése lehet, hogy költségesebb, mint pár éve. A szakértő szerint éppen ezért két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is.

forrás: rtl.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók lakásbiztosítás csomagjait a CLB kalkulátorában és kösse meg a kiválasztottat online, néhány perc alatt:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Kulcs a biztonsághoz
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kulcs a biztonsághoz

Kihívásokkal és váratlan eseményekkel számtalanszor találkozhatunk életünk bármely területén. Természetesen mindig próbáljuk a lehető legjobbat kihozni ezekből a helyzetekből, de a legideálisabb, ha előre fel tudunk készülni. Különösen igaz ez értékeink, azon belül is az otthonunk védelme esetén, hiszen életünk egy sarokkövéről van szó, amelyet nem lehet kellőképpen biztonságban tudni.

A legtöbbünk számára az otthon nem csak egy hely, ahol lehajtjuk a fejünket nap, mint nap, hanem egy érzelmi bástya, mentális egészségünk egy fontos színtere, a pihenés, a nyugalom, a boldogság helyszíne. Ebből adódóan kulcsfontosságú, hogy ez a hely védelem alatt álljon, amelyet egy megfelelően, alapos utánajárással kiválasztott otthonbiztosítás jelentősen elősegíthet.

A számunkra leginkább testhezálló biztosítás megtalálása érdekében elengedhetetlen, hogy részletesen tájékozódjunk a piacon elérhető lehetőségekről, hiszen az igényeinkhez mérten megfelelő választás akár több millió forint értékű különbséget is jelenthet egyes káresetekben. A személyre szabott csomagokban az ingatlan és ingóságok védelmére egyaránt lehetőség van, így ezeknek a részleteknek a feltérképezésére is szenteljünk kellő figyelmet.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

A számunkra leginkább megfelelő biztosítás kiválasztása tehát alapos munkát igényel, amelynek megkönnyítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben létrehozta a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást (MFO), amelyet immár több, mint 26 ezer ügyfél vett igénybe.

Az MFO elsődleges célja, hogy az ügyfelek a pénzükért magas színvonalú szolgáltatást kapjanak. Ezt a díj és szolgáltatás egyensúlyával, a biztosítási összeg meghatározása során az értékelvűséggel, a konstrukció érthetőségével (szerződéskötéstől a kárrendezésig), a kárrendezés élethelyzethez igazodó és gyors folyamatával, és a családbarát, zöld és digitális szempontok fókuszba helyezésével biztosítják a termékek.

A jegybank a leginkább testhezálló MFO-csomag kiválasztását egy online elérhető összehasonlító oldallal is támogatja, amely pártatlanul jeleníti meg a programban jelenleg résztvevő 11 biztosítótársaság ajánlatait.

A jegybank az MFO-nál a káresemények pontos meghatározását, a mentesüléseket és kizárásokat illetően is egységes feltételrendszerű, széleskörű biztosítási védelmet határozott meg. Ennek keretében – a piacon megszokotthoz képest – az MFO egy bővített alapcsomagot tartalmaz, amely kiterjed valamennyi, a háztartást egzisztenciálisan fenyegető kockázatra, miközben más piaci termékekhez képest minimális kizárásokat enged.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a lakásbiztosítási ajánlatokat, többiek között MFO termékeket is:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon
2023 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon

A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.

A szervezet szerint idén viszonylag csendes volt a május, míg tavaly éppen ez a hónap volt erős lakásbiztosítási szempontból, akkor 2,4 milliárd forintnyi kárkifizetés történt, és mintegy 18 ezer kárbejelentés érkezett.

Az idén a májusi esőt kevésbé kísérték a tavalyihoz hasonló erősségű szélviharok, de egy-egy kisebb területen így is súlyos károk keletkeztek. Különösen Budapest, valamint Pest, Békés, Komárom, Heves, Baranya, Veszprém, Somogy és Nógrád vármegye, ezeken belül is Gyula, Kétegyháza, Bogyiszló, Szombathely, Nyíregyháza és Győr szenvedett el károkat az időjárás következtében. Jellemzően beázások és a felhőszakadások egyéb következményei miatt keresték a biztosítókat a károsultak.

Az időjárás egyre szélsőségesebbé válását jelzi, hogy már nem csak a május–augusztusi időszakban lehet pusztító viharokra számítani.

Idén például csak a február 4-i szélvihar miatt több mint 13 ezren fordultak a biztosítókhoz, amelyek 1,8 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kifizetésekre – hívta fel a figyelmet a Mabisz. Hozzátette, hogy ezekben az adatokban az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben, valamint a mezőgazdaságban keletkezett károk nincsenek benne.

A közlemény szerint az összegzésben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ugyanakkor a hazai lakóingatlanok több mint egynegyedére, egymilliónál is több lakásra és családi házra nem kötöttek biztosítást.

A biztosítók szövetsége jelezte, hogy tizenhárom Mabisz-tag társaság kínálja több tucat lakástermékét, és a hagyományos piaci termékek mellett már tizenkét társaság jelent meg a piacon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által jóváhagyott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással is.

A Mabisz kiemelte, hogy viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni, így különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, ezért a szerződéseket érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni.

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Ezt nem érdemes halogatni: pórul járhat, aki idős koráig vár az életbiztosítás megkötésével
2023 május 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ezt nem érdemes halogatni: pórul járhat, aki idős koráig vár az életbiztosítás megkötésével

Noha sokan elodázzák, nem érdemes hosszasan halogatni az életbiztosítás megkötését. Az egyik legfontosabb szempont ugyanis az, hogy mennyi idős a szerződni kívánó személy: ez a faktor alapvetően határozza meg a díj nagyságát.

Sok fiatal gondolja úgy, ráér az életbiztosítás megkötésével idősebb koráig, amikor nagyobb esélye lesz a betegségeknek. A Bankmonitor szakértőinek számítása szerint azonban ez pénzügyileg nem kifizetődő, mert annyival drágább idős korban megkötni egy életbiztosítást, hogy összeségében többet kell fizetni a védelemért 20 évre, mint 40 éves időtartamra.

Az életbiztosítási szerződés megkötésekor az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mennyi idősek vagyunk. Ez alapvetően meghatározza ugyanis a fizetendő díj nagyságát. Sokan nem tudják ugyanakkor, hogy a megkötött szerződések nagy részének díja nem növekszik az életkor előrehaladtával, hanem ugyanaz marad a biztosítási időtartam végéig.

Ha például 25 éves korban kötünk életbiztosítást, akkor nagy valószínűséggel ugyanazt a havidíjat fizetjük majd akár 65 éves korunkig. A Bankmonitor számításai szerint egy 25 éves korban megkötött, 10 millió forint biztosítási összegű szerződés havidíja 5 300 Ft jelenleg, ami 40 év alatt 2,54 millió Ft költséget jelent.

Amennyiben 45 éves korban, 20 éves időtávra - ugyancsak 65 éves korunkig – kötjük meg ugyanezt a szerződést, akkor a védelemért havi 11 600 Ft-ot kell fizetnünk, ami összegében 2,78 millió Ft teljes kiadást jelent. 20 évnyi védelemért tehát összeségében 240 ezer forinttal kell többet fizetni, mint 40 év biztosításért.

A pénzügyi előnynél is fontosabb azonban, hogy az előbbi esetben két évtizeden keresztül védőháló nélkül maradunk, vagyis egy fiatalkori betegség vagy baleset esetén nem kapun segítséget. Minél tovább várunk, annál nehezebb lesz azonban életbiztosítási szerződést kötni. Nemcsak az életkorunk miatt drágulhat ugyanis a biztosítás, hanem azért is, mert minél idősebbek vagyunk, annál több egészségügyi problémánk adódhat. A diagnosztizált betegségek miatt pedig a biztosító esetleg csak megemelt díjjal köt velünk szerződést, de akár az is előfordulhat, hogy elutasítanak bennünket, mert túl kockázatosnak ítélik a szerződéskötést. Az is problémákat okozhat, hogy az előzménybetegségeket minden biztosító kizárja. Ez azt jelenti, hogy a szerződéskötést megelőzően kialakult betegségekre nem fog térítést nyújtani a biztosítás.

forrás: privatbankar.hu

CLB TIPP: Weboldalunkon életbiztosítás ajánlatokat is össze tud hasonlítani, illetve meg is kötheti a kiválasztottat:
Életbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak