Szemünk fénye, a kert: így vigyázzunk rá

  • lakásbiztosítás
  • kert
  • szabadtér
  • szabadtéri vagyontárgyak
  • biztosítás
  • terasz

Több alkalommal foglalkoztunk már a lakásbiztosítások témakörével, jelenlegi gyorstalpalónkat azonban kifejezetten az utóbbi időben nagy hangsúlyt kapó kerteknek, illetve teraszoknak szánjuk, hiszen sokunknak most ez jelenti a szabad levegőn tartózkodás (egyetlen) lehetőségét. Bemutatjuk, hogyan tudunk vigyázni rá és a benne lévő értékeinkre lakásbiztosításunkkal, valamint elmagyarázzuk, milyen jellegű esetekre terjed ki ez a védelem.

Ingatlan jellegű értékeink

Ide sorolhatjuk mindazon építményeket, melyek közvetlen összeköttetésben vannak lakóépületünkkel (pl. terasz) vagy amelyen különállók (pl. kerti pavilon, épített kerti tűzhely), illetve a melléképületeket, amelyek kertünkben, telkünkön vannak (pl. garázsunk, kamránk, fatárolónk, vagy épített medencénk, esetleg ólaink, ha állatokat is tartunk). Mivel a melléképületekről kötés során nyilatkoznunk kell (hiszen ezekbe gyakran az áram, víz és fűtés is be van vezetve!), hogy rájuk is kiterjedjen a biztosítás fedezete, ha az évek során bővült hasonlóval életterünk, azt mindenképpen jelentsük be a biztosítóhoz, aktualizáljuk szerződésünket, hiszen káresemény (pl. csőtörés, üvegtörés) ott is érhet minket!

Ingóságaink, a szabadban tárolt vagyontárgyak

Nem minden kerti bútort, eszközt van lehetőségünk zárt helyen tárolni rossz időben (egy hirtelen lecsapó jégverés során nem tudjuk becipelni kerti ülőgarnitúránkat a fészerbe), ezért fontos tudnunk a szabadban tárolt vagyontárgyak biztosításának lehetőségéről is. Bizonyos lakásbiztosítások alapvetően tartalmazzák ezt, másoknál azonban kiegészítő elemként tudjuk megkötni, meglétük pedig igazán jól jöhet több esetben is:

  • elemi károk esetén (pl. jégverés, viharkár, villámcsapás)
  • vandalizmus során (pl. rongálás, graffiti)
  • lopás, eltulajdonítás esetén (bizonyos kerítésmagasság és zárható kapu megléte mellett!)

Kerti eszközeink, bútoraink sokfélék lehetnek, melyekre kérhető az extra védelem, ilyenek többek között a játszóház/játék, ülőgarnitúra, hintaágy, grillsütő, barkácseszközök stb, azonban kevesen tudják, de a kertünkben lévő növényekre is kiterjedhet a biztosításunk! Dísznövényeink, saját fogyasztási céllal nevelt gyümölcsösünk, veteményesünk szintén az ingóságok körébe tartozik, így azok fentebb felsorolt sérülése, megsemmisülése, eltulajdonítása esetén is jogunk lehet jelenteni kárunkat a biztosítóhoz. (Amennyiben haszonállatokat is tartunk biztosított ingatlan címén, ez rájuk is ugyanúgy érvényes!)
 

Milyen biztosítási paraméterek vonatkoznak mindezekre?

Biztosítónként eltérőek lehetnek a feltételek, leginkább az összeghatárokat tekintve. Azt már említettük, hogy némely csomagban az alapszolgáltatások közé tartozik, néhol pedig kiegészítő elem, de arra is oda kell figyelnünk, hogy kötés során mindig ingóságaink valódi értékével kalkuláljunk. Például, ha több százezer forintos kerti bútorunk van a szabadban, érdemes magasabb fedezetű csomagot választanunk, csakúgy, mint ha teraszunkon különleges, ritka, nehezen pótolható dísznövényeket tartunk, melyekben egy jégeső végzetes kárt is tehet.
Minden esetben olvassuk el alaposan kiszemelt biztosításunk biztosítási feltételeit, hiszen a társaságoknál olykor a fogalommeghatározások között is lehetnek eltérések! Azt azonban jegyezzük meg: ha feledékenységből hagyunk kint a viharban nem kültéri ingóságot, azokat semmi nem védi.

Ha megtörtént a baj

Mint bármelyik káreseménynél, itt is nagyon fontos, hogy mihamarabb reagáljunk, és megpróbáljuk megállítani, enyhíteni a további károk keletkezését, ha időben észleljük a bajt. Gyakoriak a szélviharokból, jégesőből, villámcsapásból eredő rongálódások, csakúgy, mint a tűzesetek és vízkárok: egy csőtörésnél, mely áztatja értékeinket például elsőként zárjuk el a vizet! Ezt követően készítsünk képeket, dokumentáljunk alaposan – ehhez hozzátartozik az előre gondolkodás is: ingóságaink vásárlásakor is mindig készítsünk pár fotót, hogy a biztosító kárfelmérését megkönnyítsük vele (ebben a számlák megőrzése is rengeteget segíthet!). Majd természetesen mielőbb jelentsük a kárt a biztosítónak: ezt telefonon és online felületen is megtehetjük, személyes találkozás nem szükséges hozzá.

Lakásbiztosítás kalkulátorunkban online bármikor megtekintheti és összehasonlíthatja a különböző biztosítók ajánlatait, átláthatja, mekkora fedezeteket nyújtanak szabadtéren lévő értékeire, majd pár kattintással meg is kötheti a kiválasztottat. Amennyiben kérdése merül fel a díjszámítás során, kérjen visszahívást vagy írjon üzenetet oldalunkon!

2020 május 18.

Legfrissebbek

2024 február 22.
lakásbiztosítás, márciusi kampány, otthon, otthonbiztosítás

Ha a sok információ között elveszve kicsit bizonytalannak érzi magát, hogy hogyan is álljon neki, akkor sincs semmi gond, érkezünk a segítséggel: lépésről lépésre összefoglaltuk a teendőket, hogy valóban ki tudja használni a márciusi lakásbiztosítási kampány előnyeit.

2023 december 07.
lakásbiztosítás, lakás, ház, otthon

Ingatlanok esetében olykor sok szereplős a képlet: lehet több tulajdonos, bérlő, haszonélvező… Kinek kell ilyenkor megkötnie a lakásbiztosítást? És ki fogja megkapni a kártérítést kár esetén? Ebben a cikkünkben ezeken a kérdéseken megyünk végig.

2023 november 28.
lakásbiztosítás, balesetbiztosítás

Sokan talán nem is tudnak róla, hogy egyéb biztosításaik is tartalmazhatnak balesetbiztosítási fedezetet. Pedig számos lakásbiztosítási csomag is tartalmaz balesetbiztosítási elemeket.